Januártól július végéig csaknem 50 százalékos csapadékhiány halmozódott fel hazánkban, és a nagy folyóink vízgyűjtőin is jóval kevesebb eső esett az átlagosnál.
Egyértelmű társadalmi, gazdasági és környezeti előnyöket jelent, ha 2050-re Európa áttér a kibocsátásmentes lakások építésére – állapítja meg a Cambridge Econometrics új tanulmánya. Ez nemcsak a lakástulajdonosok fűtési költségeit csökkenti, de jelentős haszonnal jár az ukrajnai háború által súlyosan érintett európai gazdaságok – így a magyar – szá
A nyugdíjemelési korrekció békeidőszakra tervezett eljárása nem megfelelő a jelenlegi veszélyhelyzetben - ezért a nyugdíjak vásárlóértéke a megnyugtatónak szánt kormányzati kommunikáció dacára hónapról-hónapra romlik.
A madárvonulás kialakulását a legutóbbi jégkorszakot követő időszakra teszik a szakemberek, amikor a felmelegedés következtében a jégtakaró visszahúzódásával lehetővé vált a fajok elterjedési területének északi és déli irányba való eltolódása.
Alig hirdette ki a kormány az energia-veszélyhelyzetet július közepén, a rezsiárak emelkedése néhány hét alatt is érezhető hatással volt a budapesti albérletpiacra – derül ki a Rentingo.com legfrissebb elemzéséből.
„A Slovnaft és a Mol felvette a kapcsolatot az orosz és az ukrán féllel is annak érdekében, hogy a Mol, illetve a Slovnaft fizethesse ki a tranzitdíjat, ezáltal helyreállhatna a szállítás. Várjuk a választ. Ha mindkét fél részéről pozitív lesz a fogadtatás, néhány napon belül helyreállhat a szállítás” – jelentette ki Anton Molnár, a Slovnaft szóviv
Az MKB Bank közlése szerint a cégbíróság bejegyezte két leányvállalatának az Euro-Immat Kft.-nek és az MKB Digital Zrt.-nek az összeolvadását - olvasható a BÉT honlapján.
A Z generáció és a millenniál generáció digitális szórakozása egyre inkább előtérbe kerül világszerte. Ma már a videós streaming szolgáltatásokkal fej-fej mellett versenyez a közösségi média és a gaming a fogyasztók figyelméért
A hatósági árra jogosultak körének csökkentése nem oldotta meg az ellátás kérdését, emellett új gondok jelentek meg. A kisbenzinkutasok két jelentős problémáról számoltak be: a kutak 30%-a kevesebb áruhoz jut, mint eddig; az elmúlt hónapokban pedig nem kapták meg a veszteségtermelés miatt járó kompenzációt. A mezőgazdasági szereplők szerint káosz u
Holnap kezdődik a Sziget fesztivál, a szervezők tájékoztatása szerint az első napra kiadható belépők több mint 95%-a már gazdára talált, de a pénteki és a szombati nap is közel áll a telt házhoz. A magyarok után, holland és brit vendégekből lesz a legtöbb, de az idei statisztika szerint vásároltak jegyet Dominikáról és a Salvadori Köztársaságból is
Leállította az Ukrtransznafta a kőolaj tranzitját a Barátság olajvezetékrendszer déli ágán keresztül Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába - jelentette ki kedden Igor Gyomin, az orosz Transznyefty gázszállítmányozási vállalat szóvivője.
Napok óta nem jön kőolaj a Barátság kőolajvezeték déli ágán Magyarország, Csehország és Szlovákia irányába. Az olajszállítás azért állt le, mert az oroszok nem tudtak tranzitdíjat fizetni az ukránoknak az Oroszország elleni gazdasági szankciók miatt.
A Bankszövetség félrevezető kommunikációt folytat az agrárhitel-moratóriummal kapcsolatban - emelte ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter közleményében.
A rezsicsökkentés részleges kivezetése számos háztartásnak energiaköltségeik olyan fokú emelkedését eredményezi, hogy nekik érdemes jelentősebb átalakításokba is beruházniuk a számlákon szereplő összegek mérséklése céljából. Bár valószínűleg két teljesen megegyező energetikai profilú háztartást nem lehetne találni Magyarországon, de vannak olyan je
Júliusban már meghaladták a 182 ezer forintot az albérletárak a fővárosban, az előző hónaphoz képest 4,8 százalékos az emelkedés – közölte adatai alapján a Rentingo.com közösségi albérletkereső platform.
A kormány szerint a háztartások 75 százalékát nem érinti a rezsicsökkentés szűkítése, viszont egy friss felmérés szerint jóval kevesebben ússzák meg a magasabb számlákat. A Napi.hu kérdésére mindössze a megkérdezettek 15 százaléka válaszolt úgy, hogy nem érintik a változások. A Jobbik szerint a kormány rosszul mérte fel a helyzetet, és a családok s
A kereskedelmi ingatlanok magyarországi piacán a befektetések értéke az első fél évben 550 millió eurót ért el, 20 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól.
A Magyar Telekom Nyrt. konszolidált árbevétele éves összehasonlításban az elemzői várakozásokat meghaladóan, 10,9 százalékkal 184,2 milliárd forintra nőtt az idén a második negyedévben – közölte a társaság a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján kedden, a nemzetközi pénzügyi jelentési szabványok (IFRS) alapján készült gyorsjelentésében.
A jegybanki elvárásokkal összhangban egyre több bank kínál hitelkonstrukciókat az ingatlanok energetikai korszerűsítésére; a pénzintézeteknek az MTI kérdésére küldött válaszaiból kiderül, hogy az OTP Banknak és az UniCredit Banknak van már ilyen célú hitele, a CIB Bank fontolgatja a termékpaletta bővítését ebbe az irányba, a K&H pedig augusztus ele
Már csak pár hét, és kezdődik az idei tanév, amely a szülők számára is rengeteg stresszel jár. A pedagógushiány, a folyamatosan emelkedő árak, a közétkeztetés drágulása mind okot adhat az aggodalomra. Hogyan készülünk az idei tanévkezdésre? Erre keresi a választ a Pénzcentrum Iskolakezdés felmérése!
Elvárható, hogy a Bankszövetség a félrevezető, negatív következményeket sugalló kommunikációja helyett segítse a problémák kezelését – fogalmazott a miniszter.
Régen azt tanították, hogy a tarló akadályozza a talajművelést, el kell égetni, le kell forgatni. Évek teltek el mire megértette a szakma, hogy takaró, védőréteg nélkül nem lehet menni semmire. Pedig a hetvenes évek eleje, közepe nem volt olyan szélsőséges, mint a mostani.