2022. szeptember 12. hétfő

szept. 12
14:54
A nap égeti a pénzünket (Agrofórum)
Az idei év az eddigieknél még égetőbb kérdéseket vetett fel nemcsak a magyar, hanem az európai gazdák számára is. Olyan kedvezőtlen együttállás, mint idén, rég keserítette az agrártársadalmat (is). Sokan válasz gyanánt fontolóra veszik, vagy felhagynak a termeléssel, a kormányzatok pedig igyekeznek tüzet oltani. De közben érzékelhető, hogy nagymért
szept. 12
15:00
Aszály ide vagy oda: nőtt a szántóterület (vg.hu)
Egy év alatt 32 ezer hektárral nőtt Magyarországon a szántóterület – derül ki a KSH összesítéséből. Hároméves összevetésben pedig még nagyobb lett a gabonafélék aránya a vetésszerkezetben.
szept. 12
15:00
Hat Promax díjat nyert az AMC (MMonline)
Tarolt az AMC kreatív csapata a tévés promóciókat elismerő Promax Awardson. A „Monsters’s Week” vagyis a „Szörnyek hete” promo filmmel a csapat 2 arany és 4 ezüst díjat is bezsebelt.  Az AMC két promo filmje összesen 10 kreatív és 1 marketing jelölést kapott, és ebből arany minősítést szerzett „Drammatic Program Spot” és „Use of music
szept. 12
15:06
A rezsiszabályok miatt újraterveznek a vállalkozások is (Menedzsment Fórum)
A magasabb gáz- és áramárak, valamint az új rezsiszabályok miatt a lakosság mellett a cégeknek is váltaniuk kell. Az újratervezés során pedig nagyobb figyelmet kaphatnak a környezetvédelem is.
szept. 12
15:06
Fél év alatt csaknem negyedével nőttek a fuvarozói költségek (Adózóna)
A magyar közúti fuvarozók költségeit mutató Közúti Fuvarozási Árindex (KFX) 2022 első félévében mintegy 22–23 százalékos növekedést mutat az előző év egészéhez képest, ebből az első félévben a fuvarozók 13–15 százalékot tudtak érvényesíteni áraikban – mondta Lajkó Ferenc, a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) logisztikai szakosztályának elnöke hétfő
szept. 12
15:12
Akár már jövőre elindulhat az izraeli gázexport Európába (Portfolio)
Izrael valószínűleg már 2023-ban beindíthatja Európába irányuló földgázexportját, pótolva az orosz szállítások visszafogása miatt kieső mennyiség nagyjából 10 százalékát - mondta Jair Lapid izraeli miniszterelnök hétfőn Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.
szept. 12
15:12
Elegük van az európai részvényekből az alapkezelőknek (vg.hu)
Háború, energiaválság, recesszió, kamatemelések, zuhanó euró – betelt a pohár az intézményi befektetőknél.
szept. 12
15:18
A lengyelek valamit nagyon jobban csinálnak (Piac és Profit)
Kevés lehetőséget lát az alapkamat további emelésére Cezary Kochalski a lengyel jegybank igazgatótanácsának a tagja és valószínűnek tartja a monetáris szigorítási fázis közelgő befejezését Lengyelországban.
szept. 12
15:18
Bitcoinbarát elnököt választott a kanadai Konzervatív Párt (Kripto Akadémia)
A kanadai Konzervatív Párt bitcoinpárti vezetőt választott magának, Pierre Poilievre képviselő személyében – írja a Politico. A jobboldali politikus megpróbálja majd leváltani Justin Trudeau-t, aki közel egy évtizede Kanada elnöke. Múlt szombaton (2022. szeptember 10-én) Pierre Poilievre – aki márciusban azt mondta, hogy ha ő lesz a következő minis
szept. 12
15:18
Milliárdokat zsebeltek be a magyar alapkezelők tavaly – Íme a lista (Portfolio)
A részvénypiacok menetelése és a kötvénypiac szenvedése jellemezte tavaly a világpiacokat, a nagy hazai alapkezelőknek ilyen felemás viszonyok közepette is sikerült növelniük nyereségüket az MNB Aranykönyv friss számai szerint. Csökkent, de így is az OTP Alapkezelőjé maradt a legmagasabb profit a piacon, a szolgáltató jelentősen tudta növelni kezel
szept. 12
15:18
Jó híreket kaptak a katások: ezzel könnyíti meg a dolgukat a NAV (Pénzcentrum)
2022. szeptember 1-jén hatályukat vesztették a kisadózó vállalkozások tételes adójának (régi kata) szabályai. Ezért azoknak a vállalkozásoknak, amelyek 2022. augusztus 31-én a régi kata alanyai voltak, az adóalanyiság törvényi megszűnése utáni 30 napon belül, azaz 2022. szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételükről és az esetleges 40 százaléko
szept. 12
15:24
Hamarosan újabb teszt elé néz a részvénypiac, ezen állhatnak vagy bukhatnak a következő hónapok (Portfolio)
A részvénypiacoknak végre sikerült megszakítaniuk három hete tartó eső sorozatukat. Az viszont, hogy sikerül-e folytatniuk a visszapattanást, részben attól függ, hogy a jövő hónapban hogyan alakul a gyorsjelentési szezon - írja a Wall Street Journal.
szept. 12
15:24
Milliókat tartanak rabszolgasorban világszerte (vg.hu)
Tavaly is megdöbbentően sokan végeztek kényszermunkát vagy kötöttek kényszerházasságot.
szept. 12
15:24
A telco szektorból igazolt nagyágyúkat a Frontira (MMonline)
A stratégiai design céghez Demeter Judit, a Vodafone Design Lab korábbi vezetője, valamint Dr. Máder Miklós, a Telekom innováció menedzsmentjével foglalkozó vezetője csatlakozott. A Kertész Judit és Ruszty László által vezetett ügynökség idén ünnepli ötödik születésnapját. Egyaránt dolgoznak ügyfelekkel Magyarországról és Európa más országaiból, ol
szept. 12
15:24
A legjobb fakitermelők (Magyar Mezőgazdaság)
Erdészetek munkatársai, fakitermeléssel foglalkozó vállalkozások, tűzoltóságok, erdészeti iskolák állítottak ki négyfős csapatokat a Stihl Országos Fakitermelő Versenysorozatra. Közülük a regionális versenyek legjobbjai, összesen 28 csapat jutott be a 35. Bábolnai Gazdanapokon rendezett döntőbe.
szept. 12
15:26
Nagy dobásra készül a Disney: elhozná a vidámpark élményét az otthonunkba (Portfolio)
A Disney vezérigazgatója, Bob Chapek vasárnap felvázolta, hogy a Diseny hogyan írja majd át  történetmesélés szabályait, felhasználva olyan újgenerációs eszközöket, mint a kiterjesztett valóság és az adatelemzés - írja a Reuters.
szept. 12
15:30
Újraindítják az ország egyik legnagyobb erőművét (Forbes)
Az új tulajdonos felújítja és korszerűsíti az erőművet.
szept. 12
15:36
Elektromos autóban gondolkozol? Ezt feltétlenül tudnod kell a vásárlás előtt (Pénzcentrum)
Az Elektromos Autók Világnapja még inkább ráirányította a figyelmet az elektromos meghajtású járművek használatára. A belső égésű motorokkal rendelkező autókhoz képest a villanyautóknál kétségkívül előnyt jelent a fenntartható működés és az alacsonyabb üzemanyagköltség. Ahhoz azonban, hogy egy töltéssel minél messzebb jussunk, és biztosan elegendő
szept. 12
15:36
Norvégia nem támogatja az orosz gázárplafon bevezetését (vg.hu)
.
szept. 12
15:36
Átlagosan 250 ezer forintba kerülhet, ha baj történik a nyaraláson (Biztosító Magazin)
Míg 2019-ben az Union Biztosító átlagosan körülbelül 150 ezer forintot fizetett ki azoknak, akikkel valamilyen baj történt a nyaralás alatt, addig az idei szezonban már a negyedmillió forintot is elérheti
szept. 12
15:36
Szeptember végéig nyilatkozniuk kell a régi katásoknak (Üzletem)
A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről, és az esetleges 40 százalékos mértékű adót is be kell vallaniuk – hívta fel a figyelmet a NAV.
szept. 12
15:42
Jelentősen romlottak a német gazdaság kilátásai az ifo gazdaságkutató szerint (ProfitLine)
Jelentősen romlottak a német gazdaság növekedési kilátásai - derül ki a müncheni ifo gazdaságkutató intézet hétfőn publikált elemzéséből.
szept. 12
15:48
Rengeteg fiók mélyén ott lapul ez a kincs: most akár 40 ezer forintot is megadnak darabjáért (Pénzcentrum)
A mobilszolgáltatók 3G-hálózatainak lekapcsolási terveit figyelembe véve indították el idén februárban mobilcsere-programpt, melynek keretében eddig már több mint ötvenezer elavult mobiltelefont cseréltek modern, 4G- vagy 5G-képes eszközre. A hazai mobiltelefonok modernizációját célzó akció keretében becserélt eszközök közel kétharmada a 3G-nél még
szept. 12
15:48
Őrült harc indult az orosz olaj szállítására alkalmas tankerekért (vg.hu)
A szankciók miatt északabbra tolódik az útvonal.
szept. 12
15:48
Talajtömörödés: Megvédeni a legfontosabbat (GépMax)
Del Gelsomino a Trelleborg Tm1000 ProgressiveTraction® gumiabroncsokat választotta munkagépeire.
szept. 12
15:54
Ezt még el kell intézniük a régi katásoknak (Agroinform)
A régi katásoknak a kataalanyiság megszűnése miatt szeptember 30-ig nyilatkozniuk kell a bevételeikről.
szept. 12
15:54
A Cápák között különdíjasát segítette a DisplayNOW (MMonline)
Az RTL Klub Cápák között műsorának pénzügyi mentoraként a K&H minden évben különdíjat oszt. Idén az 1 millió forint értékű pénzügyi mentorprogram győztese a Ricely rizsalapú ital és annak megálmodója lett. A program részeként a Ricely az értékesítés felpörgetéséhez online marketing támogatást kért, melynek szakmai partnere a DisplayNOW hirdetési we
szept. 12
15:54
„Nem lehet egy bécsi szeletet 30 ezerért adni, vagy egy szobát százezrekért.” (Forbes)
Eddig télen az étteremben és a 15 szobás hotelben 700 ezer forintos gázszámlát fizettek, most ennek a tizenháromszorosát kellene.
szept. 12
15:54
A norvég központi bank az Ethereum mellett tette le a voksát (BitcoinBázis)
A norvég központi bank Ethereumot használ a nemzeti digitális valuta kiépítésére. A norvég központi bank digitális valutájának prototípus infrastruktúrája az
szept. 12
16:00
Fenntarthatatlan a jelenlegi nyugdíjrendszer? Óriási terhet jelent a 13. havi juttatás: rezeg a léc (Pénzcentrum)
A jelenlegi, inflációkövetőnek nevezett nyugdíjemelési szisztéma ilyen árdrágulás mellett nem képes lépést tartani az inflációval és már a nyugdíjkassza egyensúlya is felborult - írja a hvg.hu. A Pénzügyminisztérium azt közölte, hogy a nyugdíjkassza egyenlege július végén mínusz 83 milliárd forint volt. Januárban és februárban a költségvetési hozzá
szept. 12
16:00
Csökkenő nyereséggel számol az Electrolux (vg.hu)
Az ellátási lánc problémái növelték a költségeket és csökkentették a hatékonyságot.
szept. 12
16:06
Frissítette a NAV a szociális hozzájárulási adóról szóló információs füzetét (Adózóna)
Frissítette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján a szociális hozzájárulási adóról szóló információs füzetét.
szept. 12
16:06
50 éve nem zajlott ilyen munka a Hortobágyon (Agroinform)
Természetvédelmi és turisztikai szempontból is fontos munka kezdődött Hortobágyon.
szept. 12
16:06
No, Greta: visszafújja Svédországot az atomenergiához a változás szele (vg.hu)
A győzedelmes ellenzék ellenezte az elfordulást a nukleáris reaktoroktól.
szept. 12
16:06
Készüljünk az őszi vetésre (Agrárágazat)
Csak olyan vetőgépet tudunk kiválóan beállítani, amely profi módon van felkészítve a vetésre.
szept. 12
16:06
Videón a legértékesebb John Deere kombájn fülkéje! (GépMax)
A John Deere X sorozat a valaha volt legnagyobb méretű és teljesítményű betakarítógép a portfólióban.
szept. 12
16:06
Energiakrízis, rezsiszabályok: jöhet az újratervezés (Üzletem)
Az újratervezés során pedig nagyobb figyelmet kaphatnak a környezetvédelem, a társadalmi kérdések és a vállalatirányítás témájával foglalkozó ESG szempontok is.
szept. 12
16:12
A Veolia indítja újra az oroszlányi erőművet (ProfitLine)
A magyarországi Veolia csoport megvásárolta az MVM Zrt-től az oroszlányi erőművet, melyet 2024 elején újraindít - közölte a társaság az MTI-vel.
szept. 12
16:12
Begyújtotta a rakétákat az OTP, fontos szintet ostromol az árfolyam (vg.hu)
Optimista hangulatban indították a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, itthon ugyancsak felfelé tör a BUX a délután megtáltosodó OTP vezérletével.
szept. 12
16:12
Uniós tisztviselők szerint „bűbájoffenzívát” folytat a magyar kormány a visszatartott pénzek megszerzéséért (rtl.hu)
Kevés a bizalom Brüsszelben.
szept. 12
16:14
A háziasszonyok nem tudnak ellenállni a tech részvényeknek (vg.hu)
A hazai ügyfeleik kedvenc külföldi papírjai továbbra is a Meta (Facebook), az Apple, a Microsoft, az Amazon és az Alphabet (Google).
szept. 12
16:18
Nem csak tőzsdei rémálmot hozott a háború: hatalmasat kaszált, aki időben tette ide a pénzét (Pénzcentrum)
Több mint fél éve tart már az orosz-ukrán háború, aminek gazdasági hatásai egész Európában érezhetőek, elég csak az energiaválságra vagy az élelmiszerárak drágulására gondolni. De a konfliktus kihat a befektetési piacra is, ahol az infláció berobbanása és a recessziós veszélyek mellet, már eddig is nehéz volt megfelelő eszközt választani. A kockáza
szept. 12
16:18
Felavatták az ország első Tesla MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tárolóját (Tiszta Jövő)
Felavatták pénteken az ország első Tesla MegaPack akkumulátoros villamosenergia-tároló berendezéseit a MET Csoporthoz tartozó Dunamenti Erőmű százhalombattai telephelyén
szept. 12
16:18
Nem volt kérdés, hogy tanítani szeretném a szakmát (Magyar Mezőgazdaság)
Napjainkban sajnos a kevés fiatal választja hivatásának a mezőgazdaságot – az okok között pedig az elmúlt időszakban az oktatás is szerepelt. Egy elhivatott évfolyamtársammal beszélgettem az agrárképzésről, egy középiskolai szakoktató szemszögéből.
szept. 12
16:20
Állami támogatást igényelt a harmadik legnagyobb német gázimportőr (Tiszta Jövő)
Németország harmadik legnagyobb gázimportőre, a Verbundnetz Gas AG (VNG) állami segítséget kért a szövetségi kormánytól megrendült likviditási helyzete miatt, mivel az orosz gázimport csökkenése után jelentős többletköltségei keletkeztek a gáz piaci áron történő beszerzésével.
szept. 12
16:22
Scholz: tekintettel kell lenni az orosz földgáztól függő uniós tagállamokra (Tiszta Jövő)
A földgázpiacot érintő európai uniós szabályozás kialakításában tekintettel kell lenni az orosz szállításoktól nagyban függő tagállamok helyzetére - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken Berlinben.
szept. 12
16:24
Szijjártó: Kétszáz munkahelyet teremt a Bosch új zalaegerszegi mérnöki központja (hirado.hu)
Mérnöki központot hoz létre a Bosch csoport Zalaegerszegen.
szept. 12
16:24
Elektromos autókat hoznak forgalomba Magyarországon (Tiszta Jövő)
Augusztus végéig 56666 tisztán elektromos vagy hibrid gépkocsit helyeztek forgalomba zöld rendszámmal Magyarországon. 2021 januárjában még kevesebb mint 28 ezer volt belőlük, számuk tehát húsz hónap alatt megduplázódott. A klímabarát hajtásra utaló táblákból több mint 23 ezret a fővárosban adtak ki.
szept. 12
16:24
Benzin: íme, milyen árakra számíts a héten (Forbes)
Egy hete csökkennek a piaci üzemanyagárak, szerdán további javulásra számíthatunk.
szept. 12
16:26
5 pontból álló akcióterv a hazai e-mobilitás térnyerésének felgyorsítására (Tiszta Jövő)
A Magyar Elektromobilitási és Technológiai Egyesület öt pontban foglalta össze a legfontosabb terveket.

Keresés