Még napjainkban is tartja magát a nézet, hogy minden újdonságot, fogalmat, technológiát csakis a „művelt Nyugat”, és leginkább Amerika fedezhet fel, vezethet be. Manapság ilyen a talajegészség (soil health), aminek fenntartására ugyan számos – hasznos – tanács érkezik a tengerentúlról, ám aki egy kicsit is jártas a témában, annak Cserháti, Manninge
Júliusban a mezőgazdasági termékek termelői ára átlagosan 50,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál, az emelkedés üteme 2,4 százalékponttal gyorsult a júniusi 2,9 százalékpont után – derül ki a KSH honlapján hétfőn megjelent legfrissebb adatokból.
Remek napot zárt a magyar tőzsde, elsősorban az OTP szárnyalásának köszönhetően. Jó hír az is, hogy a forint továbbra is a 400-as szint alatt maradt, és az európai piacokon a földgáz ára is stabilan esik.
Az Európai Unió nem ismeri el az Oroszország által elcsatolt ukrajnai területeken tartott regionális és helyhatósági választások jogosságát és azok eredményét - jelentette ki az Európai Unió külügyi szolgálatának (EKSZ) szóvivője hétfőn.
Jelentősen megugrottak a rezsiköltségei Budapest Gyógyfürdői és Hévízei (BGYH) Zrt.-nek is, amely ennek ellenére egyetlen budapesti fürdőt sem tervez bezárni, azonban a jegyáremelés megkerülhetetlen - nyilatkozta a Népszavának Szűts Ildikó, a vállalat vezérigazgatója.
Bár hatalomra aligha kerül, mégis komoly befolyása lehet a következő kormányra a Svéd Demokraták nevű pártnak, amely a második helyet szerezte meg a vasárnapi választásokon Svédországban. A nacionalista erő előretörése komoly változást jelezhet a liberális hagyományú országban. A fő kampánytéma a bevándorlás és a bűnözés volt.
Az Erste Bank extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel járul hozzá dolgozói pénzügyi egészségnek megőrzéséhez. A pénzintézet összes jogosult dolgozója az osztrák anyabank értékpapírjából is kapott szeptemberben 350 euró értékben.
Azerbajdzsán az idén a tavalyinál 30 százalékkal több gázt akar szállítani Európába - közölte hétfőn Parviz Shahbazov azeri energiaügyi miniszter a Twitteren.
Azerbajdzsán az idén a tavalyinál 30 százalékkal több gázt akar szállítani Európába - közölte hétfőn Parviz Shahbazov azeri energiaügyi miniszter a Twitteren.
Akár jövő héttől elkezdődhet az újfajta sztrájk bevezetése a Pedagógusok Szakszervezetének és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének javaslata alapján, közli az Infostart.
A 18-49-es korcsoportban esténként az RTL nézettsége határozottan jobban alakult, mint a TV2-é. Az X-Faktor ismét sok nézőt vonzott, ám a Sztárban sztár leszek minden műsort lekörözött.
Sürgősen lépni kell a jelenlegi hazai energetikai helyzet megoldása érdekében és a kormány múlt heti döntései erre jó alapot adnak Nagy Elek, a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) elnöke szerint. A budapesti kamara szakértői a budapesti, illetve a magyar vállalkozások energetikai problémáival, valamint azok potenciális megoldásaival kapcsol
Úgy tűnik, Magyarországon kívül a többi régiós ország igyekszik minél inkább izolálódni az oroszoktól. A csehek például azok után, hogy nyáron kiléptek a sajtóban kémbanknak is nevezett Nemzetközi Beruházási Bankból, most a Közös Nukleáris Kutatóintézetben lévő tagságukat mondták fel.
Bärbel Bas szerint a helyzet drámai, ezért másképp kellene elosztani az energiatámogatásokat. A szociáldemokrata házelnöknek más javaslata is van: jelentősen csökkentené a Bundestag létszámát - írja az Infostart.
Mindhárom fontos célcsoportnál a TV2-s Sztárban sztár leszek bizonyult a múlt hét legnézettebb műsorának. A főműsoridőben az RTL Klub, teljes napon a TV2 ért el jobb eredményt. A komplett csatornacsoportokat nézve a TV2 Csoporté volt az elmúlt hét. A korábbi években a szeptember még amolyan „előszezoni” hangulatban telt a két legnézettebb csatorna
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy Románia 2030-ig másfél milliárd euróval támogassa azokat a nagy energiaigényű ipari fogyasztókat, amelyeknek a működését a magas energiaárak mellett az üvegházhatású gázok kibocsátására kivetett "klímaadó" is veszélyezteti - közölte hétfőn Virgil Popescu, a bukaresti kormány energiaügyi minisztere.
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár már több mint egy évtizede támogatja a hallgatók gyakorlatorientált képzését azért, hogy már az egyetemi tanulmányaik során olyan versenyképes ismereteket szerezzenek, amellyel a járműipar legjobbjai lehetnek és biztos egzisztenciához jutnak a munkaerőpiacon. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára és a Neumann János Egyete
A magasabb gáz- és áramárak, valamint az új rezsiszabályok miatt a lakosság mellett a cégeknek is váltaniuk kell. Az újratervezés során pedig nagyobb figyelmet kaphatnak a környezetvédelem, a társadalmi kérdések és a vállalatirányítás témájával foglalkozó ESG szempontok is. Ezen a téren ráadásul jelentős különbségek láthatóak a magyar cégvilágban é
Az első kiberbiztonságra szakosodott tőzsdei cég 405 millió forint árbevétel mellett 7,3 millió Ft üzemi eredményt ért el az első félévben, míg az Ebitda 30,3 millió forint lett. Mind az eredmény, mind az Ebitda jelentős javulást mutat a tavalyi év első félévéhez viszonyítva – derül ki a ViVeTech Nyrt. féléves jelentéséből, melyet ma tett közzé a B
Kiírja Zuzana Caputová szlovák államfő azt a népszavazást, amelynek kezdeményezői mintegy 400 ezer aláírást gyűjtöttek össze az Eduard Heger vezette kormány azonnali menesztése, illetve az alkotmány népszavazásokról szóló részének módosítása céljával - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az államfő közlésére hivatkozva hétfőn.
Az Európai Gyógyszerügynökség a BioNTech/Pfizer biotechnológiai vállalat az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett Comirnaty nevű oltóanyaga legújabb adaptált változatának európai uniós forgalmazását javasolta - közölte az uniós ügynökség hétfőn.
A Goldman Sachs ebben a hónapban több száz munkahely leépítését tervezi, amivel az első nagy Wall Street-i céggé válik, amely a tranzakciós volumenek jelentős csökkenése közepette lépéseket tesz a kiadások visszafogására - írja a CNBC.
Növeli gyártói kapacitását a termékcímkéket gyártó Harangpack Kft., a 286 millió forint értékű eszközfejlesztéshez 200 millió forint támogatást nyert el a cég a Gazdaságfejlesztő és innovatív operatív program (Ginop) Plusz pályázatán - közölte a társaság az MTI-vel.
Az Erste Bank extra pénzügyi juttatással és előrehozott béremeléssel járul hozzá dolgozói pénzügyi egészségnek megőrzéséhez. A pénzintézet összes jogosult dolgozója az osztrák anyabank értékpapírjából is kapott szeptemberben 350 euró értékben.
A Magyar Élelmiszerkönyv (MÉ) hamarosan kibővül a Trappista sajtról szóló fejezettel, amelyben szabályozzák egyebek mellett a sajthoz felhasználható összetevőket, a termék alakáját és méretét - közölte a Tej Terméktanács hétfőn az MTI-vel.
Romániában a könyvtárak csaknem fele bezárt, a könyvtárlátogatók száma pedig harmadára csökkent az utóbbi néhány évtizedben - közölte hétfőn a Digi24.ro hírportál a statisztikai intézettől (INS) származó adatokat és saját kutatásának következtetéseit ismertetve.
A kisebb pénzintézeteknél 5 százalék feletti kamattal köthetjük le a pénzünket, néhány plusz feltétel vállalásával pedig a nagyobb bankoknál elérhető éves kamat többszörösét is megkaphatjuk kamatprémiumként. Több helyen már 6-7 százalékos vagy annál is magasabb kamatot is kínálnak