A NAV kockázatelemzés után kezdett vizsgálni egy társaságot, amely havonta nagy összegű számlát fogadott be őrzés-védelmi tevékenységről és távfelügyeleti szolgáltatásról. Az ellenőrzés megállapította, hogy valós szolgáltatásnyújtás nem történt, a résztvevő cégek célja a jogosulatlan gazdasági előny megszerzése volt.
A bolygónk jövője egyre égetőbb kérdés mindennapjainknak. A zöldebb megoldások kapcsán azonban nem csak a különböző szervezetekre kell számítanunk, hanem önmagunkra is, hiszen immár elengedhetetlen, hogy háztartásonként is lépéseket tegyünk a fenntarthatóságért. A Danone Magyarország Kft. elkötelezett, hogy ebben kézzelfogható segítséget nyújtson,
Előzetes adatok szerint 893 milliárd forint, a GDP 2,8%-a volt a kormányzati szektor idei első éléves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 627 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,9 százalékponttal lett kedvezőbb - közölte a KSH.
A háború kitörése óta egyre inkább igyekszik magát függetleníteni Európa az orosz energiaellátástól, a szakciók életbe lépésével drasztikus mértékben csökken az orosz export a kontinensre - az agresszióra adott uniós válaszreakciók egyik fő oka az a feltételezés volt, hogy Oroszország nem engedheti meg magának, hogy gázexportja ilyen nagy mértékben
Az előzetes adatok szerint 2022 augusztusában 8073 gyermek született, és 10 224 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. szeptember és 2022. augusztus között a születések száma 1,5, a halálozásoké és a házasságkötéseké egyaránt 8,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – közölte gyorstájékoztatójában a KSH.
Korrekcióval próbálkoznak az európai tőzsdék az elmúlt napok esése után, a nyitást követő percekben az emelkedést a magyar tőzsde vezeti. Mind a 4 hazai blue chip pluszban van a nyitást követően.
Romániában újabb három hónapra, vagyis az év végéig meghosszabbítják az üzemanyagok 50 banis (42,4 forintnak megfelelő) árkompenzációját, az erről szóló jogszabályt csütörtöki ülésén fogadja el a bukaresti kormány - jelentette be a román miniszterelnök.
Tízévi mélypontra lassulhat jövőre a közép- és kelet-európai EU-gazdaságok növekedése az energiaellátási válság miatt - áll a Fitch Ratings csütörtökön Londonban ismertetett új, felülvizsgált regionális előrejelzésében.
Vegyesen alakult péntek reggel a forint árfolyama az előző esti jegyzéséhez képest a főbb devizákkal szemben. Csütörtökön a forint új árfolyammélypontokat ért el az euró, a dollár és a svájci frank ellenében.
Miután több mint 4-szeres áron kapják a gázt a kórházak, át kell írni a költségvetésüket. Ami nem függ össze a betegellátással, azt nem lehet kifizetni októberben.
Előzetes adatok szerint 893 milliárd forint, a GDP 2,8 százaléka volt a kormányzati szektor 2022. I. féléves hiánya. Az egyenleg az előző év azonos időszakához képest 627 milliárd forinttal, GDP-arányosan 2,9 százalékponttal lett kedvezőbb.
Egyes sajtóhírekkel ellentétben az MVM számlázási rendje nem változott, a számlázás időpontja visszakerül a megszokott időpontra - közölte az MVM Next Energiakereskedelmi Zrt. csütörtökön az MTI-vel.
Ma reggel Ázsiában vegyes volt a kép, Európában emelkedéssel próbálkoznak a tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján mérsékelt pluszban nyithatnak az amerikai tőzsdék is. Makro fronton külföldön az euró övezeti előzetes inflációs adatokra, valamint az amerikai személyes fogyasztási kiadások árindex adatokra lesz érdemes figyeln
2016 és 2021 között 24%-kal csökkent az élelmiszerpazarlás a háztartásokban – derült ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) harmadik alkalommal elvégzett hulladékfelmérése során. A mintegy 300 háztartás részvételével lezajlott mérés eredményei szerint fejenként 25,2 kg élelmiszert dobunk feleslegesen a szemétbe évente, a leggyakrabb
Ma reggel Ázsiában vegyes volt a kép, Európában emelkedéssel próbálkoznak a tőzsdék, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján mérsékelt pluszban nyithatnak az amerikai tőzsdék is. Makro fronton külföldön az euró övezeti előzetes inflációs adatokra, valamint az amerikai személyes fogyasztási kiadások árindex adatokra lesz érdemes figyeln
Az előzetes adatok szerint 2022 augusztusában 8073 gyermek született, és 10 224 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. szeptember és 2022. augusztus között a születések száma 1,5, a halálozásoké és a házasságkötéseké egyaránt 8,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest – közölte gyorstájékoztatójában a KSH.
Indexemelkedéssel kezdte a pénteki kereskedést az európai tőzsdék túlnyomó többsége. A páneurópai Stoxx Europe 600 index 0,50 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,47 százalékkal kezdett magasabban. Londonban 0,07 százalékkal gyengébben nyitott az FTSE-100 index, a frankfurti DAX 0,58 százalékkal emelkedett a kezdéskor, a CAC-40 pedig Pár
Első alkalommal adják át az InStyle magazin #képesvagyok díját, az elismerésben olyan emberek részesülhetnek, akik átlépték saját korlátaikat és történetük inspirációként szolgálhat mindenki más számára. A szerkesztőség hírességeket és civileket egyaránt jelölt hét kategóriában. Közös bennük, hogy mindannyian képesek beszélni a nehéz témákról, küzd
A JP Morgan közel 16 milliárd dolláros alapja pénteken várhatóan visszaállítja opciós pozícióit, ami a részvények számára borús negyedév végén tovább növelheti a volatilitást - írja a Reuters.
Az előzetes adatok szerint 2022 augusztusában 8073 gyermek született, és 10 224 fő halt meg. Az elmúlt 12 hónapban, 2021. szeptember és 2022. augusztus között a születések száma 1,5, a halálozásoké és a házasságkötéseké egyaránt 8,1 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi időszakhoz képest.
5 millió dollárral nőtt 2019 és 2021 között a koronavírus-járvány alatt világhírűvé vált járványszakértő, Anthony Fauci vagyona, ami jelentős ugrás – derül ki a Nemzeti Egészségügyi Intézet által publikált pénzügyi kimutatásokból.
Augusztusban a belföldi értékesítés árai 66,6, az exportértékesítésé 31,6 százalékkal magasabbak voltak, mint egy évvel korábban. Az ipari termelői árak az egy évvel korábbihoz képest 43,4, az előző hónaphoz viszonyítva 4,1 százalékkal emelkedtek – jelentette pénteken a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A belföldi értékesítés árainak gyorsabb nö
3,14 milliárd euró összegű adóbevétel-növekedést remél a spanyol kormány az ideiglenes vagyonadó, valamint a magasabb társasági adó és tőkenyereség-adó bevezetésétől – mondta Maria Jesus Montero költségvetési miniszter csütörtökön, tette közzé a Reuters.
A magyarok egyre inkább megtalálják az online vásárlás helyét az életükben, vagyis az impulzusszerű vásárlásokat egyre inkább felváltják a digitális bevásárló körutak. A Mastercard Fizetési Élmény Riportjából kiderül, hogy az e-kereskedelemben rejlő hatalmas potenciál kiaknázása érdekében a fizetési ökoszisztéma szolgáltatóinak érdemes a long-tail
A TV2 tavaly februárban indult online streaming platformja, a TV2 Play és annak Prémium felülete nagy sikernek örvend a nézők körében, ezért folyamatosan fejleszti a felhasználói élményt a médiaszolgáltató csoport. Ennek köszönhetően a szerződött szolgáltatókon keresztül hamarosan TV applikációval válik még könnyebben elérhetővé a TV2 Play tartalma
A Corteva globális mezőgazdasági vállalatként elkötelezett a befogadás, sokszínűség és méltányosság elősegítése mellett. Az összetartozás kultúrájának ápolásával, a munkaerő sokszínűségének konkrét munkavállalói képviseleti célokkal történő növelésével és külső befolyásának erősítésével a vállalat úgy véli, hogy jelentős pozitív hatást tud generáln
A világ négy vezető telefonmárkájának (Apple, Samsung, Xiaomi és Huawei) mintegy 300 különböző modellje érhető el nagyon kedvező áron a Rejoy.hu-n, a felújított telefonok újonnan indult piacterén. Ezek nem egyszerűen használt telefonok, a szigorú tesztelési- és alapos tisztítási folyamatot követően a cég 12 hónapos garanciát vállal mindegyikre. A R
Míg két-három évvel ezelőtt nagy átlagban húsz millió forint elegendő volt egy ingatan megvásárlásához, addig ma már legalább harminc millió forint kell egy átlagos lakás vagy telek megvételéhez a Duna House elemzése szerint.
A családi otthonteremtési kedvezmény (csok) szabályai között a feltételek nem teljesítése esetén fizetendő büntetőkamatok mértéke irreálisan magassá vált, ezért a kormány új rendeletében ezeket 5 százalékban maximálja.
Az előzetesen vártnál magasabban alakult a német infláció, a csütörtökön nyilvánosságra hozott adatok alapján szeptemberben éves szinten a harmonizált fogyasztói árindex 10.9 százalékra ugrott Németországban. Az euró bevezetése óta nem volt példa 2 számjegyű inflációra.
Magyarok tömegei várták a rezsicsökkentés módosítása óta eltelt időszakuk második gázszámláját viszonylagos nyugalommal, hiszen azt feltételezték: mivel a gázfogyasztásuk jócskán elmarad havi 144 (éves 1729) köbméteres átlagfogyasztási limittől, ezért nem kell szembesülniük a rezsicsökkentettnél sokkal magasabb piaci árral. A napokban kézhez kapott