A makói ContiTech Fluid Automotive Hungária Kft 3 millió forint összeggel támogatja Makó város önkormányzatát az energiaválság okozta nehéz helyzetben.
Miért nem hatnak minden esetben az antibiotikumok és mi köze ennek a tartósítószerekhez? Hogyan juthat be a gyógyszerek nagymolekulájú hatóanyaga a gondosan védett sejtbe? Mennyivel gyorsítja a mesterséges intelligencia a gyógyszerfejlesztések hosszadalmas tesztelési folyamatait? A válaszokat három magyar kutatónő munkáiból ismerhetjük meg. Ők kapt
Kávékóstolóval, latte art bajnoksággal, kávégép-bemutatóval és szakmai beszélgetésekkel ünnepli a kávé világnapját vasárnap a budapesti Akvárium Klubban A Kávé Napja elnevezésű rendezvény.
Újabb, 10 hektárnál kisebb földterületeket hirdetett meg értékesítésre a Nemzeti Földügyi Központ. A szántókra, rétekre és legelőkre a korábbi eljárásokhoz hasonlóan, a jogszabályban foglalt feltételeket figyelembe véve lehet elektronikusan vételi ajánlatot tenni.
25 százalékkal növelte árbevételét 2022 első félévében a Pensum Group, ezzel tovább fokozta a növekedés ütemét a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában jegyzett vállalat. A humánerőforrás-szolgáltatások, főként a munkaerő-kölcsönzés terén meghatározó pozíciójú Pensum Group adózott eredménye ennél is nagyobb mértékben nőtt, több mint a dupláj
Egy 60 éves magyar nő a munkaerőpiacon feleannyi eséllyel sem indul, mint egy 34 éves, akár irodai asszisztensi, akár gazdasági elemzői állást hirdetnek. A Corvinus Egyetem fiktív önéletrajzai szomorú tükröt tartanak a magyar társadalomnak az október 1-jei idősek világnapja apropóján. A szerzők a kutatási eredményekről részletesen szeptember 30-án
Európa gazdasági téren folyamatosan teret veszít az Egyesült Államokkal és Kínával szemben, az energiaválság pedig "a földre küldi" az amúgy is "drasztikusan rossz" versenyképességét - mondta Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Mathias Corvinus Collegium (MCC) kétnapos nemzetközi konferenciáján.
Miután négy témában megszületett a politikai konszenzus az energiaügyi miniszterek mai brüsszeli ülésén, élő Facebook-videóban foglalta össze a fejleményeket Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Utoljára 2020. január 24-én rendeztek NBA-meccset az USA-n és Kanadán kívül, akkor a Milwaukee Bucks és a Charlotte Hornets lépett pályára Párizsban. A COVID megnehezítette az ilyen meccsek szervezését, de több mint 2,5 év után végre Japánba és az Egyesült Arab Emírségekbe utaznak majd NBA-csapatok. Négy meccset játszanak, mindet láthatjuk élőben.2
Szeptemberben az első alkalommal ért el kétszámjegyű éves növekedést a fogyasztói árindex és ezzel újabb rekordot állított be az euróövezeti infláció az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat előzetes adatokon alapuló jelentése alapján.
Magyarország számára elfogadhatatlan a gázra vonatkozó ársapka - erről beszélt Szijjártó Péter Brüsszelben, az energiaügyi miniszterek rendkívüli találkozója után. A külügyminiszter hangsúlyozta: az oroszok világosan megmondták, hogy ha Európa ársapkát vezet be a gázra, ők leállítják a szállítást. Hozzátette: az ársapka Magyarország energiaellátásá
2022 augusztusában az ipari termelői árak átlagosan 43,4 százalékkal nőttek az egy évvel korábbihoz képest. A belföldi értékesítés árai 66,6, az exportértékesítésé 31,6%-kal magasabbak voltak. A belföldi értékesítés árainak gyorsabb ütemű növekedését a jelentős drágulást realizáló energiaipar nagyobb részaránya okozta. Az energiaárak meredek emelke
Éles hangvételű beszédet mondott Vlagyimir Putyin elnök abból az alkalomból, hogy Oroszország annektált négy ukrajnai megyét. Szerinte csak most kezdődött el a harc a "történelmi" Oroszországért, és az angolszász hatalmakat vádolta meg az Északi Áramlat vezeték felrobbantásával.
Még várnia kell néhány napot a Dunaferrnek, amíg kiderül, mekkora és milyen állami segítségről dönt az érdekében a kormány. 5-10 milliárd forint elég lehet két hónapra.
A Magyar Üvegművészeti Társaság (MÜT) öt év kényszerszünet után idén negyedik alkalommal rendezi meg nagy csoportos kiállítását, a Huglass-t. A hatvan művész alkotását bemutató tárlatot október 4-én, 19.00-kor nyitják meg Budapesten, a Szent István-bazilika kupolájában található Lovagteremben, amelyre minden érdeklődőt szeretettel várnak. A különle
Az állami kórházaknak is összébb kell húzniuk a nadrágszíjat, újra kell tervezniük a 2023-as költségvetésüket és egy sor egyéb megkötés is vonatkozik rájuk – tudta meg a Népszava.
Az idei nyáron a magyarok és a románok repültek a legtöbbet Londonba – derül ki a Kiwi.com adataiból. A csehek és szlovákok szeretnek leginkább előre tervezni, ők több mint egy hónappal az utazás előtt megvették a jegyeket. A magyar turisták egyre többször használják a „bárhová” opciót, a lengyelek a körutazásokat, a románok pedig a last
Szeptember első felében virágzó szilvafákat és díszfákat – főleg vadgesztenyét – is láthattunk. Hogy lehetséges ez? Jó dolog és a hosszú őszt jelzi, vagy inkább káros jelenség? Esetleg mutat valamit, amit a termesztőnek nem szabad figyelmen kívül hagynia? Az őszi virágzás mindenképpen jelzésértékű, mégpedig elsősorban a fák gyenge erőnlétére utalha
A Telefónica egy spanyol távközlési vállalat, amely a világ egyik legnagyobb telefon- és mobilhálózat szolgáltatója. Ennek tükrében kifejezetten nagy hírnek
Megnövekedett az érdeklődés a tatabányai központú Komárom-Esztergom megyében található ingatlanok iránt. A legkeresettebb ingatlantípus a családiház, amelyre a vásárlók közel 10 millióval többet költenek átlagosan, mint két évvel ezelőtt.
A George Clooney szereplésével készült The Empty cup kampányban a Nespresso rávilágít a kockázatra, amelyet az éghajlatváltozás jelent a kávétermelő közösségekre, és a márka megerősíti hosszú távú elkötelezettségét a világ legjobb kávéinak megőrzése iránt.A Nespresso a kiváló minőségű kapszulás kávék úttörőjeként és referenciapontjaként a Kávé vilá
A tőzsdei szakértő szerint meglehet, hogy az OTP az idén csak jelképes osztalékot fizet, de az más tőzsdei cégeknél is bizonytalanabbá vált. A részvények árára egyebek mellett hatással lehetett az is, hogy az MNB elnöke bejelentette: lezárul a jegybank kamatemelési ciklusa.
Stratégiai partneri megállapodást írt alá a Magyar Agrár és Élettudományi Egyetem és az Alföldi Tej Kft. A felek az oktatás, a kutatás, az innováció és a társadalmi szerepvállalás területén korábban is meglévő együttműködésüket akarják megerősíteni, illetve bővíteni.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban az Equilor Alapkezelő írását olvashatják:
A kifizetési stopot a köznyelvben használjuk, de a gyakorlatban is ez valósul meg, még akkor is, ha tulajdonképpen egy engedélyhez kötött kifizetésről van szó – fogalmazott Csiki Gergely, a Portfolio lapigazgatója a Checklist csütörtöki adásában. Maga az intézkedés "2000"-es kormányhatározatként jelent meg, ennek sajátossága, hogy bár nem tartalmaz
Már nyilvánosak, hogy a 2024-es általános felsőoktatási felvételi eljárásban milyen feltételeket támasztanak az intézmények a jelentkezőknek – közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) pénteken az MTI-vel.
A "Portfólió-ajánlók" sorozatunk keretében minden hónapban arról kérdezzük a hazai alapkezelőket, hogyan állítanának össze egy közepes kockázatvállalású, középtávra szóló, fiktív modellportfóliót. Az alábbiakban a Hold Alapkezelő írását olvashatják:
Bulgária, Románia, Magyarország és Szlovákia földgázhálózatot működtető vállalatai javaslatot tettek további azerbajdzsáni földgáz behozatalára az Európai Unióba (EU) – jelentette be Rumen Radev bolgár elnök pénteken.
2022 szeptemberétől a Mediator felel a német prémiumkategóriás háztartásieszköz-gyártó, a Miele teljeskörű magyarországi kommunikációjáért.A határozatlan időre szóló együttműködés során a full service ügynökség feladatai közé tartozik a kreatív tervezés és gyártás, a médiatervezés és -vásárlás, a PPC és digitális hirdetésmenedzsment, illetve a márk