Háromezermilliárd forintos beruházásból kilencezer új munkahely jön létre Debrecenben – hívta fel a figyelmet közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter.
Ünnepélyes keretek között írta alá a kínai CATL és a debreceni önkormányzat az elektromos autók akkumulátorának gyárához szükséges szerződést. A 221 hektáros területen épülő gyár 9 ezer munkahelyet fog teremteni.
Már öt hónapja tart a lejtmenet a globális élelmiszeráraknál, miután augusztusban is alacsonyabban cserélt gazdát a legtöbb élelmiszer-alapanyag a nemzetközi piacokon – adta hírül az Ensz Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (Fao).
A mai nappal indul az OTP Bank ötödik Startup Booster Programjának pilot szakasza, amelynek keretében 12 érettebb, növekedési fázisban lévő innovatív technológiai vállalkozás tesztelheti termékét és szolgáltatásait. A három hónapos együttműködés alatt a kiválasztott csapatokat az OTP Csoport hazai és külföldi tagjai, az OTP LAB munkatársai és elism
A közelmúltban közel 2000 Signal felhasználó telefonszámát és SMS megerősítő kódját lopták el, amely azért problémás, mert a támadók újraregisztrálhatják az áldozat telefonszámát az applikációban, hogy a nevében küldjenek és fogadjanak üzeneteket. A Signal az ilyen támadások megelőzésére a regisztrációs zár funkció használatát javasolja - írja a Ne
Az új különadó és több más átmeneti tétel miatt az egy évvel korábbi szint negyedére, 9,7 milliárd forintra csökkent az első félévben a K&H Bank nyeresége, a K&H Biztosító pedig nullás eredményt ért el. A pénzügyi csoport mai sajtótájékoztatóján a Portfolio kérdésére elmondták: a gazdasági környezet várható romlása miatt törlesztési problémákat egy
Mit tanulhatunk a szlovén ökoszisztémától vagy épp a román UIPath-tól? Hány unikornis van a magyar start-up közegben? Zsigmond Levente, a Vespucci Partners befektetési igazgatójának írása.
Vihar előtti csend honol a gabonapiacon: az exportot nem az állami beavatkozás, hanem a magas árak fékezik, miközben beindult a hazainál olcsóbb kukorica importja.
Nemzetközi Valutaalap szerint az EU-nak új pénzügyi alapra van szüksége, amely segítene kezelni a tagállamok visszaeséseit és fizetni a zöld beruházásokat, miközben a növekvő gazdasági kilátások romlása közepette a blokk költségvetési irányvonalainak sürgős felülvizsgálatára szólított fel - írja a Financial Times.
A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben - közölte hétfőn Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Új vezetői körlevelet adott ki a jegybank a hitelintézeteknek a moratórium alatt lévő lakossági és vállalati ügyfelek nemteljesítése, az átstrukturálás megállapítása, a várható veszteségek becslésén alapuló besorolása, s a banki értékvesztés elszámolása kapcsán követendő eljárásokról. Az MNB a moratóriumos ügyletek kapcsán konzervatív megközelítést
Európában elsőként Skandináviában, szeptember 20-án indítja el streaming szolgáltatását a SkyShowtime. A Comcast Corporation és a Paramount Global közös streaming vegyesvállalata minőségi és népszerű szórakoztató tartalmak széles palettáját kínálja majd az európai fogyasztók milliói számára. A SkyShowtime a következő hónapokban és 2023 első negyedé
A valaha volt legnagyobb, mintegy 3000 milliárd forint összértékű magyarországi beruházás keretében a kínai Contemporary Amperex Technology Co. Limited (CATL) közvetlenül 9000 új munkahelyet hoz létre Debrecenben - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.
Az Arcane Research kutatása szerint a bitcoin bányászat rugalmassága létfontosságú lehet az energiaipar útjában álló valós problémák megoldására. Ugyanakkor a hatóságok legnagyobb problémája a bitcoin bányászat energiaigénye. A bitcoin bányászattal kapcsolatos működési költségeket és energia igényt a chip gyártásnak köszönhető innovációk már mérhet
Hamarosan meghallgatható lesz a Portfolio Checklist hétfői adása. A mai műsorban először azzal foglalkozunk majd, hogy az energiaársokk egy csapásra az egyik krízisből a másikba lökheti a magyar munkaerőpiacot. Ezt követően pedig a kínai ingatlanpiacról beszéltünk majd, a gigantikus méretű szektor ugyanis bajban van – a kérdés, hogy annak esetleges
Elviteli díjat vezetett be a McDonald’s - írja a hvg.hu, amely szerint 80 forintot számolnak fel akkor, ha valaki a rendelt ételt nem az étteremben fogyasztja el, hanem elvitelre kéri, és ez érvényes az autós kiszolgálásra is.
A múlt hét végén a G7 pénzügyminiszterek Oroszország olajkivitelére, az Európai Bizottság pedig a gázexportjára kezdeményezte ársapkák bevezetését. Mindkét felvetés meglehetősen vérszegény.
Nem sokat kellett várni az orosz válaszra. Látván a gázár és olajár esést illetve az olajárra bevezetendő ársapkás kezdeményezést, azonnal léptek. Nem indították újra a gázszállítást az Északi Áramlat I. vezetéken.
A Panasonic Corporation augusztus 31-én bejelentette, hogy a 2026 márciusában végződő pénzügyi év végéig körülbelül 20 milliárd jent (megközelítőleg 145 millió eurót) fektet be a csehországi üzemében folyó gyártás bővítése céljából annak érdekében, hogy ki tudja elégíteni a levegő-víz hőszivattyúk (A2W) iránt Európában megnövekedett keresletet.
A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat pénteken bejelentette, hogy az Európába irányuló szállítások szempontjából létfontosságú Északi Áramlat gázvezetéket "teljesen" leállítja egy turbina megjavításáig, noha a karbantartás után szombaton kellett volna újra üzembe helyezni.
A Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (Hungarian Scientific Panel on Climate Change, HuPCC) alelnökével egyeztetett Palkovics László - olvasható a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közösségi oldalának hétfői közleményében.
Míg 2019-ben átlagosan körülbelül 150 ezer forintot fizetett ki azoknak, akikkel valamilyen baj történt a nyaralás alatt, addig az idei szezonban már a negyedmillió forintot is elérheti a külföldön betegség vagy baleset miatt orvosi kezelésre szoruló, vagy például a poggyász eltűnése, esetleg az autó meghibásodása miatt anyagi kárt szenvedett ügyfe
Két év kihagyás után ezen a nyáron ismét a fesztiváloké volt az egyik turisztikai főszerep Magyarországon. A legismertebb hazai rendezésű események, mint a VOLT Fesztivál, a Balaton Sound, a Fishing on Orfű, a VeszprémFest, az EFOTT, a Campus, vagy a Sziget Fesztivál idén is számos hazai és külföldi vendéget mozgattak meg országszerte. A nagy, több
A most engedélyezett COVID-19 emlékeztető oltások preklinikai adatai csak egereken alapulnak, nem embereken, mivel az amerikai hatóságok úgy vélik, hogy
A világ legnagyobb akkumulátorgyártója hatalmas nemzetközi verseny nyomán, két és fél év tárgyalás után választotta hazánkat második európai üzeme felépítésére.
A Morgan Stanley széleskörű elismerésben részesült, legalábbis a Wall Street-i nagybankok közül, hogy helyesen jósolta meg a részvények idei durva esését. Mike Wilson, a Morgan Stanley stratégája szerint azonban még több fájdalom vár ránk, de más okból, mint eddig.
A helyi és körzeti rádiócsatornák műsorstruktúrára vonatkozó vállalásainak teljesítését és a médiatörvény rendelkezéseinek betartását vizsgálta a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.A körzeti és helyi rádiócsatornák adásainak vizsgálata során többek között a hírműsorok, a helyi közélettel foglalkozó, valamint a nemzeti, kisebbs