2022. szeptember 27. kedd

szept. 27
9:03
Komoly kihívások előtt a biztosítási piac (MMonline)
A teljes hazai biztosítási piac díjbevétele 2022 első felében elérte a 785 milliárd forintot, ami közel 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. Az alkuszok és többes ügynökök által közvetített biztosítási díjak nagysága 236 milliárd forint volt az első félévben. A pozitív képet árnyalja ugyanakkor, hogy az időszak során
szept. 27
9:06
Nincs kedve dolgozni a németeknek: felük azonnal felmondana, ha lenne elég pénze (Portfolio)
Németországban egyre többen veszítik el a kedvüket a munkától a Yougov közvélemény-kutató intézet felmérése szerint, amit a HDI biztosító idézett a kedden publikált éves foglalkoztatási tanulmányában.
szept. 27
9:08
Emelkedéssel kezdi a napot a gázár (Portfolio)
A tegnapot közel 6,3 százalékos mínuszban zárta a gáz ára, miután az előrejelzésekhez képesti gyengébb kereslet, a Norvégiából érkező megnövekedett gázmennyiség, valamint az erősebb LNG-import egyaránt hozzájárult az energiapiaci nyomás mérséklődéséhez. Ma reggel azonban ismét emelkedésben van a gáz ára, miután az Északi Áramlat 1 vezetéken hirtele
szept. 27
9:12
Minden, amit a merülőhűtésről tudni érdemes – 4. rész (Kripto Akadémia)
Cikksorozatunkban átvesszük a merülőhűtéses bányászatról mindent, amit tudni érdemes. Az előző részekben átnéztük, hogy mi is az a merülőhűtéses bányászat és azt, hogy ki építsen magának merülőhűtéses rendszert. Megnéztük a merülőhűtéses rendszerek kiépítése során alkalmazott kifejezéseket, szót ejtettünk az egyhurkos és a kéthurkos hűtésről, majd
szept. 27
9:12
Mesterséges intelligencia elemzi az alkalmazottakat az SAP HR szoftverében (ProfitLine)
Rejtett tehetségek felfedezése, új kihívásokhoz legalkalmasabb csapatok felépítése, integrált tehetséggondozási stratégiák felállítása és még sok más HR feladat kap digitális támogatást az SAP SuccessFactors Human Experience Management (HXM) Suite nemrégiben bemutatott új moduljai által.
szept. 27
9:12
Eléggé kilőhet a román gazdaság: könnyen a sarkunkba kerülhet a keleti szomszéd (Pénzcentrum)
Megemelte a román gazasággal szembeni várakozásait a Nemzetközi Valutaalap. Az IMF korábban még 2,2 százalékos román gazdasági növekedéssel számolt, most viszont úgy látják, akár a 4,8 százalék is összejöhet.
szept. 27
9:18
Megkongatták a vészharangot az osztrák cégek képviselői (Infostart)
Mihamarabbi beavatkozást sürget az energiaárak emelkedésének kompenzálására az osztrák iparszövetség és a gazdasági kamara, mert az már a vállalkozások létét fenyegeti, valamint veszélybe sodorja Ausztria versenyképességét termelési telephelyként.
szept. 27
9:18
Jó a hangulat a magyar tőzsdén az MNB kamatdöntését megelőzően (Portfolio)
A dollár negatív irányú korrekciójának következtében jó hangulatban indul a nap Európában, és Amerikában is emelkedhetnek a vezető részvényindexek. Makro fronton idehaza ma kerül sor az MNB kamatdöntésére, ahol várhatóan tovább emeli majd az alapkamatot a jegybank, azonban elképzelhető, hogy az elmúlt két alkalommal ellentétben ezúttal 100 bázispon
szept. 27
9:20
Bejelentést tesz a Huawei - ezek a fejlesztések érkeznek Magyarországra (Portfolio)
Szeptember 27-én rendezik meg a budapesti Várkert Bazárban a Huawei European Innovation Day 2022 rendezvényt, amelyen bemutatkoznak a Huawei legújabb fejlesztései, a digitalizációs trendek, valamint az 5G nyújtotta új lehetőségek. Az innovációk a vállalatok digitális transzformációjának támogatására, az energetikai átmenetre és az oktatásban rejlő
szept. 27
9:21
Fontos jobban felmérni a páciensek igényeit (Márkamonitor)
A Marketing Summit rendezvényen debütált a Positive Adamsky marketingügynökség új tagügynöksége, a Positive Health & Care, egy tematikus egészségügyi konferencia szervezésével, ahol több nézőpontból járták körbe az egészségügyi márkaépítést, az ügyfélélmény-tervezést és az innovációkat.   „A pozitív élmény fél gyógyulás, a gyógyulás pedig többek kö
szept. 27
9:21
Német lap: Berlin szerint "célzott támadás" okozhatott szivárgást az Északi Áramlat gázvezetékeken (Növekedés)
"Célzott támadás" okozhatott szivárgást az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetéken a német szövetségi kormány szakértői szerint - jelentette a Der Tagesspiegel.
szept. 27
9:22
Szivárgás a nagy európai gázvezetékeken - Célzott támadásról lehet szó (Portfolio)
A német hatóságok tegnap esti információi szerint hirtelen nyomáscsökkenést észleltek az Északi Áramlat 1 vezeték mindkét ágában, illetve az Északi Áramlat 2-nél is. Egyelőre dolgoznak a szakemberek az ügy felderítésén, de nem kizárt, hogy célzott támadás történt az infrastruktúra ellen. Több elmélet is van arról, hogy ki lehet a felelős a nyomáscs
szept. 27
9:24
Elege van a németeknek - ha lehetne, azonnal otthagynák a munkahelyüket (Piac és Profit)
Németországban egyre többen veszítik el a kedvüket a munkától a Yougov közvélemény-kutató intézet felmérése szerint.
szept. 27
9:24
Nagy változás jöhet a repülőjegyeknél, nekimennek a légitársaságoknak (Portfolio)
Nekimegy a légitársaságoknak és az online utazási cégeknek a Biden-kormány, azokat célozva, akik a járat kiválasztása, vagy a jegy megvásárlása után próbálnak díjakat ráterhelni az utasokra.
szept. 27
9:27
Eltűnik az egyik legrégebbi magyar bankmárka, de jön helyette egy új (Bank360 blog)
Végleg búcsút vehetnek az ügyfelek az OTP mellett legrégebbi magyar pénzügyi márkanévtől, a Takaréktól. Vele együtt májustól eltűnik az MKB is, de a helyükbe lép az MBH, amely a második legnagyobb magyar bank új neve lesz.
szept. 27
9:33
Így ismerhetjük fel a csaló webshopokat (MMonline)
Már évek óta megfigyelhető volt az online kereskedelem térnyerése, amit a koronavírus-járvány még inkább felerősített. Bár a bezárások időszakát szerencsére már magunk mögött hagytuk, az internetes vásárlás továbbra is az életünk része maradt, sőt, egyre többször és többféle terméket szerzünk be online felületeken keresztül. A fogyasztói igényekre
szept. 27
9:33
Stratégiai együttműködés a biztosítási piacon (Üzletem)
A hazai biztosítási piac díjbevétele 2022 első felében elérte a 785 milliárd forintot, ami közel 15 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakának szintjét. A pozitív képet árnyalja, hogy jelentősen megugrott a kárkifizetések mértéke.
szept. 27
9:36
Megvan az MKB, a Budapest Bank és a Takarékbank új neve (Infostart)
Egységes márkanevet és arculatot is kap.
szept. 27
9:36
Egyre kevésbé van kedvük dolgozni a németeknek (Privátbankár)
Németországban egyre többen veszítik el a kedvüket a munkától a Yougov közvélemény-kutató intézet felmérése szerint, amit a HDI biztosító idézett a kedden publikált éves foglalkoztatási tanulmányában.
szept. 27
9:36
Szép pluszban nyitott az OTP, mínuszban a Mol (Portfolio)
A nemzetközi hangulatnak megfelelően korrekcióval próbálkozik a BUX is, a blue chipek közül az OTP részvényei vezetik az emelkedést, csak a Mol részvényei vannak mínuszban.
szept. 27
9:42
Nagyot nőtt a magyarok földgáz fogyasztása tavaly (Piac és Profit)
2021-ben a hazai felhasználók által elfogyasztott földgáz mennyisége elérte a 11,06 milliárd köbmétert. A lakossági fogyasztók 12 százalékkal több földgázt használtak fel, mint 2020-ban, a nem lakossági felhasználás pedig 4 százalékkal nőtt – olvasható a magyar földgázrendszer 2021. évi működési adatait összegző kiadványban.
szept. 27
9:42
Az energiaárak emelkedése már az osztrák termelőipar versenyképességét veszélyezteti (ProfitLine)
Mihamarabbi beavatkozást sürget az energiaárak emelkedésének kompenzálására az osztrák iparszövetség és a gazdasági kamara, mert az már a vállalkozások létét fenyegeti, valamint veszélybe sodorja Ausztria versenyképességét termelési telephelyként.
szept. 27
9:42
Száguldunk az egészségügy összeomlása felé: ez lesz a következménye, ha nem lépünk (Pénzcentrum)
Októberben már a kormány elé kerülhet az egészségügy átalakításának programja, melyről az ígéretek szerint elfogadás előtt a Magyar Orvosi Kamarával (MOK) terveznek egyeztetni. Azonban a kamara még nem kapta meg a javaslatokat. Svéd Tamás, a MOK titkára szerint az érdemi véleményezéshez időben kellene megismerni a javaslatokat, ennek most lenne itt
szept. 27
9:45
Nébih ellenőrzés a drónos növényvédelmi szolgáltatóknál (go2fly)
Támogató szemlékkel segíti a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) a permeteződrónos növényvédelmi szolgáltatók jogszabályoknak megfelelő feladatvégzését. A nemrégiben indult ellenőrzések során a hatóság mindenekelőtt a jogszerűség érdekében elvárt feltételekről tájékoztatja a
szept. 27
9:48
Korrekcióban a dollár, kilőttek a kriptovaluták (Portfolio)
Az elmúlt hetekben nagy nyomás alatt tartotta a piacokat az erősödő dollár, a mostani negatív irányú korrekció következtében azonban - várhatóan átmenetileg - enyhülni látszik ez a nyomás, így a vezető részvényindexek mellett a kriptovaluták is emelkedésben vannak.
szept. 27
9:50
Felpöröghetnek az események a világ legrégebbi bankjánál (Portfolio)
Az olaszországi választások előtt a befektetők kivártak, most viszont felpöröghetnek az események a Monte dei Paschi di Siena 2,5 milliárd eurós részvénykibocsátása körül.
szept. 27
9:51
A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon (Magyar Mezőgazdaság)
A hétvégén rendezik meg a 30. Európai Madármegfigyelő Napokat Magyarországon (EMN), melynek során a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) mind a 19 megyében és Budapesten 61 helyszínen várja az érdeklődőket.
szept. 27
9:51
Egymillió ausztrál kriptovaluta-vásárló készülődik (BitcoinBázis)
Egy felmérés szerint egymillió ausztrál kriptovaluta-vásárló is beléphet a piacra a következő 12 hónapban, főleg a fiatalabb generációk és a
szept. 27
9:54
Jövő májustól fut új néven a második legnagyobb magyarországi bank (Adózóna)
Jövő májusban egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal – közölte a Magyar Bankholding.
szept. 27
9:54
Korrekcióban a dollár, emelkedésben a kriptovaluták (Portfolio)
Az elmúlt hetekben nagy nyomás alatt tartotta a piacokat az erősödő dollár, a mostani negatív irányú korrekció következtében azonban - várhatóan átmenetileg - enyhülni látszik ez a nyomás, így a vezető részvényindexek mellett a kriptovaluták is emelkedésben vannak.
szept. 27
9:57
Lejjebb tekerjük a fűtést a télen (MMonline)
Mind az energiahatékonyság, mind a fenntarthatóság témájában előrelátóak a magyarok, és tudatosan készülnek arra, hogy az idei fűtésszezonban többet spóroljanak, csökkentsék a fogyasztásukat, és így a költségeiket is – derül ki az IKEA kutatásából. Ugyan az átlag a 18 fokos hőmérsékletnél jelentősen magasabbat tartana ideálisnak, a legtöbben mégis
szept. 27
10:00
Célzott támadás történhetett az egyik nagy gázvezetéknél (Privátbankár)
"Célzott támadás" okozhatott szivárgást az Északi Áramlat-1 és az Északi Áramlat-2 földgázvezetéken a német szövetségi kormány szakértői szerint - jelentette kedden a Der Tagesspiegel.
szept. 27
10:00
Megerősítette a Magyar Telekom hitelminősítését a Scope (Portfolio)
Megerősítette a Scope Ratings a Magyar Telekom hitelminősítését – derül ki a hitelminősítő ma reggeli közleményéből.
szept. 27
10:02
Megfejtettük, miért ezt a váratlan bejelentést tette Orbán Viktor a családoknak (Portfolio)
A kormány adó- és családpolitikájába illeszkedő, de vadonatúj eszközt vetne be a kormány a legújabb családtámogatási program keretében, melynek elindítása 2023-ban várható. A rendelkezésre álló adatok alapján a kormány egy egyre romló demográfiai trendet igyekszik ezzel lassítani, megállítani, vagy éppen megfordítani: a gyermekvállalás későbbi élet
szept. 27
10:04
Új szövetség alakult, amely az egész európai pénzügyi rendszert felforgathatja (Portfolio)
A Nyílt Pénzügyi Szövetség, amelynek tagja a Plaid, a GoCardless és a TrueLayer is, a nyílt pénzügyek új korszakát nyitná meg, hasonlóan ahhoz, amit a nyílt bankolás területén a PSD2 már megkezdett - írja Fintech Futures.
szept. 27
10:06
Hatalmas konkurenst kap az OTP (Piac és Profit)
2023 májusában egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal. Mérlegfőösszeg alapján az MBH Bank a második legnagyobb magyarországi bank lesz több mint 10 ezer milliárd forintos mérlegfőösszeggel és stabil pénzügyi intézmény mintegy 2,3
szept. 27
10:06
Equilor: eljött a dühös medve éve, nehéz időszak elé néz Magyarország is (Portfolio)
Turbulens hónapok várnak a tőkepiacokra és a magyar gazdaságra, a növekedés 2023-ban nullára fékeződhet és jelentős kockázatot okoz az energiaválság – hangzott el az Equilor Befektetési Zrt. keddi sajtóbeszélgetésén. A vállalat szakemberei szerint a fenti környezetben a forint sem tud majd érdemben erősödni, maradhat a 400-as lélektani határ felett
szept. 27
10:12
Pozitív kezdés az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Emelkedéssel indult a kereskedés kedden a főbb európai piacokon a megelőző napokban elszenvedett nagy csökkenések kompenzációjaként.
szept. 27
10:15
Ez okozhatta a gázvezeték nyomáscsökkenését a németek szerint (Forbes)
Hétfőn váratlanul nyomáscsökkenést tapasztaltak az Északi Áramlat 1 és 2 vezeték esetében is. A német hatóságoknak több elmélete is van arról, mi történhetett, nem kizárt a célzott támadás, de az önmerénylet se. Az Északi Áramlat 1 vezeték mindkét ágában, illetve az Északi Áramlat 2-nél is érzékelhető volt a hirtelen nyomáscsökkenés hétfőn. A német
szept. 27
10:15
Brüsszel javaslatai az európai mezőgazdasági termelés csökkentését eredményezik (Magyar Mezőgazdaság)
A közepes méretű állattartó telepek működtetéséhez előírni tervezett új szabályok az állattenyésztési ágazat, a növényvédőszer felhasználás fűnyíróelv-szerű felére csökkentése pedig a növénytermesztési ágazat számára jelent nehézséget - mondta Feldman Zsolt mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkár a mezőgazdasági miniszterek brüssz
szept. 27
10:18
Megnőtt a kockázatitőke-befektetések száma Magyarországon (Portfolio)
A Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA) friss jelentése szerint az egyesület befektető tagjai a második negyedévben 39 tranzakció keretében összesen 31,079 milliárd forintot fektettek 38 vállalkozásba. Az átlagos tranzakció méret 797 millió forintot tett ki, ami lényegesen magasabb összeg, mint a 2021 második negyedévében regisztrált 303
szept. 27
10:18
Közel 3000 állattartó telep járhat nagyon rosszul, ha elfogadják ezt a javaslatot (Agroinform)
Friss hírek az uniós agrárminiszterek tanácskozásáról.
szept. 27
10:21
Ösztöndíjban részesültek a Debreceni Egyetem diákjai (Agrofórum)
Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjat nyert hallgatóit köszöntötte a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kara. Az idei tanévre nyolcan érdemelték ki az elismerést az agrárkaron.
szept. 27
10:24
Megkérdezték az informatikusokat, mi tartaná őket itthon - Meglepő válasz érkezett (Portfolio)
Négyből három hazai informatikus valószínűnek tartja, hogy a következő két évtized során távmunkában külföldi munkaadónak fog dolgozni, és szinte minden szakember az IT-életpálya természetes részének tekinti a külföldre történő munkavégzést – derül ki egy friss kutatás eredményeiből. Az IVSZ értékelése szerint mindez nemcsak az egyébként is súlyos
szept. 27
10:24
Májustól Mbh Bank néven működik tovább az egyesült Mkb és a Takarékbank (Agroinform)
Kihívót kap az OTP: az MKB Bank és a TakarékCsoport fúziójával sok szempontból piacvezető bank jön létre.
szept. 27
10:27
Új kommunikációs vezetővel erősít a JYSK (MMonline)
Szeptember elejétől Szilvási Krisztina felel a dán kiskereskedelmi áruházlánc kommunikációjáért. A szakember az ABB energetikai, robotikai, automatizálási megoldásokkal foglalkozó globális technológiai vállalattól érkezett, ahol 10 évet töltött marketingkommunikációs és PR-vezetőként.  Magyarországon először nyílt meg kommunikációs vezetői pozíció
szept. 27
10:30
Közös uniós gázbeszerzést javasolnak a szomszédok (Piac és Profit)
Mihamarabbi beavatkozást sürget az energiaárak emelkedésének kompenzálására az osztrák iparszövetség és a gazdasági kamara, mert az már a vállalkozások létét fenyegeti, valamint veszélybe sodorja Ausztria versenyképességét termelési telephelyként.
szept. 27
10:30
Tömeges leépítéseket hoz az energiaválság? Mi vár most Magyarországra? - Élő klubrendezvényünkön kiderül! (Portfolio)
A gazdaság több szektora még alig heverte ki a koronavírus-járványt, a továbbra is akadozó ellátási láncok, valamint a velük párhuzamosan elszálló energiaárak újabb kihívások elé állítják Magyarországot. Az év eleji költségvetési kiköltekezés, az EU-s pénzek körüli bizonytalanság és az ukrán-orosz háború pedig csak tovább fokozzák a magyar gazdaság
szept. 27
10:33
Kukoricatermesztés: okosan és gazdaságosan (Mezőhír)
Új termesztéstechnológia, korábbi fajták adhatnak megoldást, hangzott el a Kukorica Kör kerekasztal-beszélgetésén
szept. 27
10:33
MBH Bank néven működik tovább az egyesült MKB és a Takarékbank májustól (Üzletem)
2023 májusában egyesül a Magyar Bankholdinghoz tartozó MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. Az új bank MBH Bank Nyrt. néven működik tovább, egységes márkanévvel és arculattal.

Keresés