2022. szeptember 4. vasárnap

szept. 4
7:15
Teából készült ételek (Magyar Mezőgazdaság)
A tea főszerephez juthat a gasztronómiai alkotásokban is. Japánban nem ritkaság, hogy a leforrázott tealeveleket miután kiszedték az italból rizshez keverik, de a porrá őrölt zöld tea (matcha) gyakran fagylaltok, sütemény piskóták színezői és ízesítői is.
szept. 4
7:18
Rengeteg dolgozó mondhat le fizetése egy részérl idén sszel: ezzel nagyon kevesen számoltak (Pénzcentrum)
A harmadik sz veszi kezdetét azóta, hogy a SARS-CoV-2 vírus világjárványt indított el, mely azóta is meghatározó hatással van az életünkre. Magyarországon is éles határvonalat jelent 2020 márciusa, amikor hazánkban is megjelent a koronavírus: 2020-ban 7,7 százalékkal több napot töltöttek a magyar dolgozók táppénzen, mint 2019-ben. Viszont úgy tnik,
szept. 4
7:21
Mennyivel emelkedhet még az infláció? (Növekedés)
Az augusztusi inflációról is megismerhetünk friss adatokat a jövő héten. A nyersanyagárak emelkedése beépül a fogyasztói árakba, júliusban 13,7 százalékos pénzromlást mértek. Az ársapkák várható eltörlése, az aszály és a rezsiárak emelkedése jelentősen növeli az inflációt, amely akár 20 százalék körüli szintre kúszhat fel év végéig.
szept. 4
7:45
Miért korrigált a lakáshitelpiac júliusban? (KKV Magazin)
A Magyar Nemzeti Bank nemrégiben tette közzé a legfrissebb július havi forint alapú lakáscélú hitelek volumenét, amely az előző hónaphoz és az előző év ugyanezen időszakához képest is jelentős, több mint 30%-os visszaesését mutat. A jegybank közlése szerint 2022 júliusában 91,8 milliárd forint jelzálogcélú hitel realizálódott, ilyen alacsony volume
szept. 4
8:09
Óriási a munkaerőhiány Horvátországban (Demokrata)
A horvát alma sorsa annak ellenére is kérdéses, hogy az idei szezon megmentésére négyezer nepáli érkezett az országba.
szept. 4
8:15
Vitalik Buterin szerint veszélyben lehet a Bitcoin jövője (BitcoinBázis)
Az Ethereum társalapítója, Vitalik Buterin aggodalmainak adott okot a Bitcoin jövőjét illetően. A fejlesztő nemrégiben elmondta, hogy a Bitcoin díjrendszere
szept. 4
8:21
Őrült ötlet? Étolajvezeték Ukrajnából a lengyel Gdanszkba (Mezőhír)
Oroszország eddig szinte semmit nem nyert a gabonafolyosóval, Ukrajna egy újabb ötlettel pörgetné az exportot.
szept. 4
8:21
Rekordmennyiség várható repcéből (Magyar Mezőgazdaság)
Az Egyesült Államok Mezőgazdasági Minisztériuma (Usda) legfrissebb információi szerint a 2022/23-as gazdasági évben rekordmennyiségű, 82,5 millió tonna repcét takarítanak be világszerte.
szept. 4
8:27
A nyugdíjasok tömegével álltak újra munkába (Azenpenzem)
A korábbi 75 ezerrel szemben az idén júniusban már több mint 161 ezren dolgoztak nyugdíj mellett – jelentette be a Pénzügyminisztérium (PM) parlamenti államtitkára. Arról nem beszélt, hogy a rezsiemelés hányakat kényszeríthet majd hasonló lépésre.
szept. 4
8:27
Háború: Drámai helyzet alakult ki a zaporizzsjai atomerőműnél, a török elnök közvetítene (Növekedés)
Tovább zajlanak a katonai cselekmények a zaporizzsjai atomerőmű környékén. A lakosságnak jódtablettákat osztanak, a török elnök felajánlotta, hogy közvetít az ügyben az orosz és az ukrán fél között.
szept. 4
8:27
Rég nem látott áremelkedés a közúti árufuvarozásban (Transpack)
A rendszerváltás óta nem látott mértékű emelkedést érhetnek el a közúti fuvarozás díjai az idei évben.
szept. 4
8:42
Duplázódott a nyugdíj mellett dolgozók száma Magyarországon, ősszel jön a kiegészítő nyugdíjemelés (Portfolio)
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, amely szabállyal az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg, hiszen a több mint három éve bevezetett szabály mellett 75 ezer főről 161 ezerre ugrott a nyugdíj mellett dolgozók száma Magyarországon - hívta fel a figyelmet vasárnapi közleményében a Pénzügymi
szept. 4
8:48
Te is eladó tűzifát keresel? (Agroinform)
Ahogy mostanában mindenki? Akkor neked is érdemes böngészni az Agroinform.hu Piacterén!
szept. 4
8:51
Levendulaföld, dióliget, horgásztó – Mindez egy helyen, a Tiszaháton (Agrofórum)
Állítólag – hangsúlyozom: állítólag – annak idején nem igazán bíztak a tihanyi bencések Bittera Gyula levendulás álmaiban. Ezért, mikor az első töveket készült elültetni a tőlük bérelt földdarabon, arra kötelezték, biztos, ami biztos, ültessen mandulát is, hogy valami siker is koronázza ezt a bizonytalan vállalkozást… Ez a történet jutott eszembe,
szept. 4
8:57
Fontos számokat közölt a kormány a nyugdíjasok adózásáról (Növekedés)
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - mondta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
szept. 4
9:03
Az utolsó szalmaszálon kapcsolódik a hálózatra a zaporizzsjei atomerőmű (Privátbankár)
Az oroszok szerint az ukránok folyamatosan próbálják visszafoglalni a zaporizzsjai atomerőművet, amely már csak egy tartalékvezetéken kapcsolódik a hálózatra. Svédország többszázmilliárd dollárt tett fel az energiavállalatok megmentésére. 193 napja tart a háború - reggeli összefoglaló.
szept. 4
9:12
Emelkedő forgalomban csökkent a BUX a héten (ProfitLine)
Emelkedő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 941,27 ponton zárt pénteken, 1402,11 ponttal, 3,23 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.
szept. 4
9:18
Kriptopénzügyek – 57. (Kripto Akadémia)
Rövid híreink a kriptopénzügyek világából. Lending hírek, hitelek, hitelezések, kripto kihelyezések, kriptopénz szolgáltatók és tőzsdék által kibocsátott kártyák rövid híreit foglaljuk össze, rövid nemzetközi kriptopiaci összefoglalóval. Lássuk mi történt a héten! Binance hírek A világ vezető kriptotőzsdéje csütörtökön bejelentette, hogy a szeptemb
szept. 4
9:18
Újabb 6-7 százalékos nyugdíjemelés jöhet Magyarországon? Brutális az infláció, lépni kell (Pénzcentrum)
Több makrogazdasági adat is megjelenik a jöv héten, egyebek mellett az augusztusi fogyasztói árakról, az államháztartás központi alrendszerének augusztus végi helyzetérl, valamint az ipari termelés, a kiskereskedelem és a külkereskedelmi termékforgalom júliusi mutatóiról. A magyar nyugdíjasoknak az augusztusi fogyasztói árakat érdemes kiemelten fig
szept. 4
9:18
A traktorod pontosabban kommunikál, mint a marsjáró (Agroinform)
A gyorsaságról és az adatmennyiségről már nem is beszélve. Ha pedig jobban belegondolunk a közel 200 éve bemutatott Morse távírónak ebben komoly szerepe van.
szept. 4
9:21
Kezdenek átszokni az oroszok a kínai árukra a nyugatiak helyett (Demokrata)
Moszkva a büntetőintézkedések elkerülése érdekében Ázsia felé fordult.
szept. 4
9:21
A Spar és a magyar borászat (Magyar Mezőgazdaság)
„Kölcsönös együttműködéssel mindenki nyer” - a holland székhelyű élelmiszer üzletlánc vezérgondolata, s az ebből képzett mozaikszóból származik a SPAR. Innen már csak egy kis csavar, hiszen a DE Spar fenyőt jelent, így kapott helyet a logójukban az örökzöld növény.
szept. 4
9:27
Gázömlés volt Magyarországon - ismeretlen okból megrongálódott egy vezeték (Menedzsment Fórum)
Gyömrő és Mende között a főút mellett egy a gerincvezetékből leágazó csonk eddig ismeretlen okból megrongálódott szombaton - késő este sikerült is megszüntetni a gázömlést.
szept. 4
9:27
Megduplázódott a legálisan dolgozó nyugdíjasok száma (Piac és Profit)
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - tájékoztatott a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára.
szept. 4
9:45
Az indonéz kormány idén végre elindítja a saját kriptotőzsdéjét (BitcoinBázis)
Az egyik szingapúri pénzügyi portál értesülései szerint az indonéz kormány azt fontolgatja, hogy még az év vége előtt kriptotőzsdét indít.
szept. 4
9:45
Tállai András szerint milliárdokat spórolnak a nyugdíjas munkavállalók és a munkáltatóik (rtl.hu)
161 ezren dolgoznak nyugdíj mellett.
szept. 4
9:48
Itt a bejelentés: rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány (Agroinform)
Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3%-ra mérséklődik.
szept. 4
9:51
Te meddig húznád ki, ha elvennék a fizetésed? Sok magyar óriási bajba kerülne (Privátbankár)
A 30-59 évesek átlagosan 7 hónap fizetésnélküli időszakot tudnának áthidalni egy friss felmérés szerint. 35 százalékuk viszont maximum 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait - az érintettek negyede pedig nem tud vagy nem szokott félretenni.
szept. 4
9:54
Kimondta a szövetségi elnök: a kisbezinkutak módszeres kivéreztetése zajlik, száz kúton elfogyhat a napokban az üzemanyag (Portfolio)
A kisbenzinkutak módszeres kivéreztetése zajlik hónapok óta Magyarországon azért, hogy a piac harmadát, illetve kútszám szerint felét átvegyék a nagy hálózatok és ezzel összefüggésben a jövő héten országszerte mintegy 100 kúton elfogyhat a 95-ös benzin, vagy a dízel – állította a Népszavának adott interjúban Egri Gábor, a Független Benzinkutak Szöv
szept. 4
9:57
NMHH-kérés: mobilhálózat helyett mindenki wifin keresztül streameljen! (Infostart)
Tudatos eszközhasználattal bárki csökkentheti a digitális lábnyomát, segítve a környezetvédelmet a hatóság szerint.
szept. 4
9:57
Rendkívüli támogatásról döntött a kormány az aszálykárosultak részére (Piac és Profit)
A rendkívül súlyos aszályhelyzetre tekintettel, a mezőgazdasági termelés finanszírozási helyzetének javítása és az élelmiszerellátás biztonsága érdekében a kormány megteremti annak feltételeit, hogy a kárt szenvedett gazdálkodók és a nehéz helyzetben lévő állattartók számára az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3 száz
szept. 4
10:15
A sertéságazat kitörési lehetőségei (Magyar Mezőgazdaság)
A Kelet-magyarországi Agrárfórumon, Hajdúböszörményben kerekasztal beszélgetésén megvitatásra került a hazai sertéságazat helyzete és a kitörési lehetőségei is. Az ágazat helyzetértékelése kapcsán minden résztvevő egyetértett abban, hogy a jelenlegi nehéz év, de talán az elmúlt 20 évben nem is volt még igazán jó éve az ágazatnak.
szept. 4
10:18
A tönk szélérl várja a válságot több százezer magyar: 1 hónapig húznák munka nélkül, spórolni nem tundak (Pénzcentrum)
Bár a fizetések az utóbbi években jelentsen, több mint 15 százalékkal emelkedtek, nem emelkedett a fizetés nélkül áthidalható idszak. A 30-59 évesek átlagosan 7 hónapot tudnának áthidalni így a K&H biztos jöv felmérése szerint. Ráadásul 35 százalékuk maximum 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez - közölte a pénzintézet. A
szept. 4
10:18
Rendkívüli, akár 14%-ot elérő agrár kamattámogatási programot jelentett be a kormány (Portfolio)
Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatási programról döntött a kormány, amelynek részleteit vasárnap reggel jelentette be az agrártárca egy közleményben, illetve Nagy István agrárminiszter egy Facebook-videóban magyarázta el a részleteket.
szept. 4
10:18
Nem elég, hogy méregdrága lesz, de még hiánycikké is válhat a burgonya (Agroinform)
Elképesztően alacsony termésmennyiséggel számolhatunk az idén.
szept. 4
10:20
Amikor a Hungaroringen körözöl a legmenőbb Porschékkel, és nem a 911 a legnagyobb meglepetés (Portfolio)
Ragyogó napsütés, Hungaroring, 4,4 kilométer, körönként 14 kanyar, 8 vad Porsche-modell, a feladat pedig az, hogy nézzük meg, mit tudnak ezek az autók, milyen gyorsan mennek a célegyenesben, hogy támasztanak be a kanyarokban, hogy hörögnek, mennyit tudunk kiautózni belőlük. Hamilton abszolút pályacsúcsa nem forgott veszélyben, de toltuk nekik, ahog
szept. 4
10:27
Új-Delhi motorossisakkal készül a szmogszezonra (NRGreport)
India fővárosa az egyik legszennyezettebb település a világon, érdekes módszerekkel próbálja védeni a lakókat a légszennyezéstől. Miközben India fővárosa, Új-Delhi a télre, és ezzel a magasabb légszennyezési szintre készül, az indiai kormányzat nagyon furcsa tanácsokat ad a lakosoknak: egy olyan, szűrőkkel megtoldott motorossisakot népszerűsít, ame
szept. 4
10:33
Rendkívüli mezőgazdasági kamattámogatásról döntöttek (Demokrata)
Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez kapcsolódó kamatszint 3 százalékra mérséklődik.
szept. 4
10:36
Így védekezz a kártevőkkel és kórokozókkal szemben vegyszerek nélkül! (Agroinform)
A természetes ellenségek betelepítése vagy természetes betelepedése oldja meg legjobban a helyzetet.
szept. 4
10:51
Üzent a kormány a nyugdíjasoknak: jól járnak, ha visszamennek dolgozni (Menedzsment Fórum)
A Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-n keresztül jelezte, jól jár az a nyugdíjas, aki dolgozik, és az a cég is, aki őket alkalmazza. 2019 óta több mint 100 ezer nyugdíjas állt munkába.
szept. 4
10:57
Az amerikai jegybank nem tett jót a magyarországi befektetéseknek, csökkent a BUX (Piac és Profit)
Emelkedő forgalomban csökkent a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 941,27 ponton zárt pénteken, 1402,11 ponttal, 3,23 százalékkal alacsonyabban az előző hetinél.
szept. 4
11:15
Mezőgazdasági kamattámogatás programmal állt elő a kormány (444.hu)
Az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahiteleihez biztosítanak kamattámogatást.
szept. 4
11:15
Mi az az akvapónia és hogyan működik? (Agrofórum)
Hasznosítson újra egy régi akváriumot, vagy kezdje el a nulláról: az alábbiakban megmutatjuk, hogyan termeszthet bio-gyümölcsöket és -zöldségeket minimális hulladék, idő és ráfordítás mellett – halak felhasználásával.
szept. 4
11:18
Így csökkenthető 50-80 százalékkal a permetezés költsége! (Agroinform)
A precíziós permetezés bonyolultnak tűnik, ugyanakkor rendkívül hatékony.
szept. 4
11:21
A lengyel Grupa Azoty ideiglenesen felfüggeszti a műtrágyagyártást (Magyar Mezőgazdaság)
A vezető lengyel vegyipari vállalat úgy döntött, hogy 2022. augusztus végén ideiglenesen leállítja a nitrogénműtrágya-gyártó üzemet, amint azt a társaság kifejtette, a Grupa Azoty SA gyártásában használt fő nyersanyag, a földgáz rekordárai miatt.
szept. 4
11:27
Hónapról hónapra él a magyarok jelentős része (Üzletem)
A 30–59 évesek 36 százaléka mindössze 1 hónapot tudna fedezni a kiadásait fizetés nélkül – derül ki a K&H biztos jövő felméréséből.
szept. 4
11:45
Rekt: csaló bitcoin bérgyilkoshoz fordult egy kacifántos szerelmi háromszög elszenvedője (BitcoinBázis)
Egy szerelmi kapcsolatban cserbenhagyott német férfi bitcoin bérgyilkoshoz fordult, miután az ‘online boszorkányság’ nem vetett véget leendő szerelme kapcsolatának –
szept. 4
11:57
Ints le egy magángépet! Már a levegőben is lehet "uberezni" (Menedzsment Fórum)
A tehetősebb amerikai utasok megunták, hogy várakozniuk kell a szabad magángépekre, az ő igényeiket elégítik ki a mostanában feltűnt új trendet követő, az Uberhez hasonlító magán légitársaságok.
szept. 4
11:57
A kormány az ársapka levételére készül, miközben alig van tartaléka a magyaroknak (Piac és Profit)
Bár a fizetések az utóbbi években jelentősen, több mint 15 százalékkal emelkedtek, nem emelkedett a fizetés nélkül áthidalható időszak. A 30-59 évesek átlagosan 7 hónapot tudnának áthidalni így a K&H biztos jövő felmérése szerint. Ráadásul 35 százalékuk maximum 1 hónapig tudná fedezni a kiadásait, ha nem jutna fizetéshez - közölte a pénzintézet. Az
szept. 4
12:12
Mennyi adót spórolnak meg a dolgozó nyugdíjasok? (ProfitLine)
A dolgozó nyugdíjasoknak nem kell társadalombiztosítási járulékot fizetni, ezzel az érintettek havonta több milliárd forint adót spórolnak meg. A 2019. január 1-jén hatályba lépett adókedvezménynek köszönhetően jelentősen nőtt a dolgozó nyugdíjasok száma - tájékoztatta a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára az MTI-t.

Keresés