A bruttó hazai termék (GDP) volumene a második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez mérten pedig 1 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye – erősítette meg a KSH.
A beszerzésimenedzser-index (BMI) szezonálisan kiigazított augusztusi értéke 57,8, a válaszadók az előző hónaphoz képest tizenhatodik hónapja kedvezőbb folyamatokról számoltak be - közölte a Magyar Logisztikai, Beszerzési és Készletezési Társaság (MLBKT).
Az első negyedévi 8,2 százalék után 2022 második negyedévében 6,5 százalékkal haladta meg a GDP az egy évvel korábbit. A KSH közzétette a részletes mutatókat is.
Két rottweiler rátámadt egy asszonyra hétfő délelőtt a kiskunhalasi Alsóvárosban: marcangolták és métereken át vonszoltak, azonnal meg kellett műteni - írta meg a Bács-Kiskun-megyei hírportál. Szemtanúk szerint másokra is rátámadtak már ugyanezek a kutyák.
Erős második negyedévet zárt a Duna House, konszolidált adózott eredménye egy év alatt 270 millió forintról 1,033 milliárd forintra nőtt - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett negyedéves beszámolóban.
A Pannergy Csoport konszolidált nettó eredménye az idei első fél évben 732 millió forintra nőtt a tavaly elsőhat havi 664 millió forint után, árbevétele 3,444 milliárd forintról 3,686 milliárd forintra emelkedett éves összevetésben - közölte a cég a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett féléves beszámolójában.
Bővülő kínálattal és mérséklődő kereslettel zárta az augusztust a lakáspiac, ami a változás szelét jelentheti az ingatlan.com Forbes.hu-hoz eljuttatott friss elemzése szerint. Augusztusban több mint 34 ezer eladó ingatlanhirdetést adtak fel a tulajdonosok és ingatlanközvetítők, ami éves szinten 7 százalékos bővülést jelent. A közepes és felújítandó
Erős második negyedévet zárt a Duna House, konszolidált adózott eredménye egy év alatt 270 millió forintról 1,033 milliárd forintra nőtt - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján szerdán közzétett negyedéves beszámolóban.
Nehéz helyzetbe kerültek azok a közétkeztetk, akik az óvodai, iskolai étkezést biztosítják a gyermekek számára: sokáig nem emelhettek árat a veszélyhelyzet miatt, és mostantól is csak fokozatosan háríthatják át az elszálló költségeket a fogyasztókra. Ám ezt nem mindenki bírja, az AKG (Alternatív Közgazdasági Gimnázium) menzája nem emelheti tovább a
Immár hét növényvédelmi drónpilóta képző intézményt hagyott jóvá a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (NÉBIH). A hatóság honlapján elérhető adatbázisba – mint jóváhagyott képzőintézmény – többek között bekerült oldalunk drónszabályozás rovatának szakmai
A továbbra is fennálló, globális gazdasági bizonytalanság ellenére a BÉT vezető részvényindexe, a BUX index az előző hónaphoz hasonlóan tartani tudta pozícióját, így 41 877,2 pontos értékkel zárta az augusztust. A részvénypiacot nyárias forgalom jellemezte, az összforgalom 209 milliárd forintot tett ki, amely napi 9 milliárd forintnak felelt meg.
Három napja esik a földgáz ára és a mai nap is tarifacsökkenéssel indult. Az uniós földgáztárolók 15 százalékkal több földgázt tároltak be, mint a megelőző 5 év átlagos július havi mennyisége volt – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) júliusi földgázpiaci riportjából.
Július 28-tól már nemcsak a nyugdíjkorhatár betöltését követ hat hónapon belül, hanem idkorlát nélkül kérhet a nyugdíj összegének ismételt megállapítása, vagyis a nyugdíj újraszámítása - írja az Adó Online. A nyugdíjkorhatár betöltése eltti, a korhatár eltti ellátás melletti kerestevékenységnek azonban igen nagy hatása lehet az öregségi nyugdíj öss
Az idei kárenyhítési évre vonatkozóan 2022. augusztus 19-én aszályt hirdetett ki az agrárminiszter az ország egész területére. Az aszályközlemény hozzájárulhat az idei szélsőséges időjárás kapcsán az ökológiai gazdálkodásban előállt ökológiai vagy átállási takarmányhiány megoldásához.
Még mindig kihat a munkáltatókra, hogy a járványhelyzet alatt visszavettek a toborzásból. Az akkor számos helyen visszatartott munkaerő-felvétel a tavalyi nyitás óta eltelt bő egy évben a meghirdetett állások és a fejvadász szolgáltatóknál futó projektek minden eddiginél magasabb számát eredményezte. A megfelelő munkaerő felvétele és megtartása kul
A bruttó hazai termék (GDP) volumene a második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva, az előző negyedévhez mérten pedig 1,0 százalékkal bővült a gazdaság teljesítménye - erősítette meg csütörtökön második becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Miután nem sikerült megegyezésre jutnia a kormánynak és a pedagógus szakszervezeteknek a tanárok bérérl, szeptember elsején polgári engedetlenségi akcióba kezdtek a budapesti Vörösmarty Gimnázium és a és a Széchenyi István Kéttannyelv Általános Iskola tanárai írta meg a Népszava.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) gépjárműadóról szóló tájékoztató levelében szereplő, bankkártyás fizetéshez navigáló „FIZETÉS” elnevezésű link használatánál fontos, hogy a befizető újrakattintás nélkül várja meg a fizetés utáni visszajelzést, írja honlapján a NAV.
Mínuszban nyitottak a vezető nyugat-európai tőzsdék csütörtökön. A londoni FTSE-100 index 0,65 százalékkal, a frankfurti DAX30 index 0,92 százalékkal, a párizsi CAC-40 index pedig 1,12 százalékkal gyengült a kereskedés indításakor. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül az EuroStoxx50 1,06 százalékkal csökkent. A csütörtöki tőzsdenyitáskor a
A 4iG Csoport vezető hazai IT-vállalatból komplex, regionális infokommunikációs vállalattá erősödött. A 4iG Nyrt. Ifrs szerinti konszolidált árbevétele 2022 első félévében 121,85 milliárd forintot tett ki, az Ebitda megközelítette a 30,7 milliárd forintot, az adózott eredmény 1,6 milliárd forint volt. A csoport működésében a távközlési szegmens dom
Miközben a recessziós félelmek, az energiaválság és a magas infláció árnyékolja be a befektetési piacokat, a friss portfólió-ajánlókban a magyar vagyonkezelők találtak egy igen magas hozamot biztosító befektetési lehetőséget itthon. A modellportfólióban sosem látott szintre emelkedett a kötvénybefektetések aránya, a részvényeké pedig rekord alacson
A Századvég megvizsgálta, hogy a felnőtt magyar lakosság miként vélekedik az Európai Unió Oroszországgal szemben bevezetett és tervezett szankciós politikájáról.
Az év hetedik hónapjában több mint kétszer annyi földgáz (7,9 TWh) került be a hazai tárolókba, több mint a megelőző év ugyanezen hónapjában. Az uniós földgáztárolók is 15%-kal több földgázt tároltak be, mint a megelőző 5 év átlagos július havi mennyisége volt – derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal júliusi földgázpiaci riport
Szeptember elsején, 1237 km meglévő gyorsforgalmi út üzemeltetését és fenntartását veszi át a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt - olvasható a MKIF Zrt közleményében.
Ünnepélyes keretek között zajlott le szerdán, Budapesten a 41. Országos Borverseny (OBV) eredményeinek ismertetése, a minősített borok termelőit megillető díjak átadása. Az ország 22 borvidékéről 232 pincészet nevezett összesen 824 tétellel.
Szeptember elsejétl már Magyarországon is meg lehet rendelni a Tesla Model Y legolcsóbb változatát. Az els autók szállítását decemberre ígérik, egyelre a sanghaji Gigafactory gyárból érkeznek majd.
Az IVSZ éves közgyűlésén a szervezet elnökségének megújulása állt a középpontban. A 13 fős elnökség 5 pozíciójában történt változás, így a szövetség céljainak megfelelően az IVSZ-en belül a digitális gazdaság minden szereplője, így több jelentős, egyébként nem IKT-profilú vállalat is helyet kap. A digitális transzformációért felelős alelnöki pozíci
Augusztus 29-től igényelhető a Széchenyi Mikrohitel MAX, ezzel a Széchenyi Kártya Program MAX konstrukcióinak mindegyike elérhető már a piacon. A vállalkozók régi-új finanszírozási lehetőségeiről Krisán Lászlót, a Programot koordináló KAVOSZ Zrt. vezérigazgatóját kérdeztük.
A beruházási támogatásoknál mérsékelték a foglalkoztatásra vonatkozó szankciókat, valamint az állatlétszámtartáshoz kötődő jogkövetkezmény is módosult.
A globális gazdasági bizonytalanság dacára minimális emelkedéssel zárt augusztusban a BUX. A brókercégek versenyét sorozatban hetedszer nyerte a Wood&Company.
A kazah elnök új gazdaságpolitikát hirdetett, ami teljesen szembe megy azzal, amit Putyin képvisel. Ez azért különösen izgalmas, mert az év elején még az orosz katonák mentették meg Tokajev rendszerét.
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tudományos munkatársa szerint Európa és Oroszország jelenleg azon verseng, hogy melyikük gazdasága fog előbb megroppanni, és Európa gazdasága az „élen áll” ebben a versenyben.
Súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket találtak a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) ellenőrei Siófokon, a hajóállomás közelében levő étteremben. Az egységet azonnal bezárták, 790 kiló élelmiszer pedig kivontak a forgalomból.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) súlyos élelmiszerbiztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményekkel miatt azonnali hatállyal felfüggesztette az egyik siófoki étterem tevékenységét, és 790 kilogramm élelmiszert vont ki a forgalomból, a vendéglátóhely a hiányosságok kijavította, így folytathatta tevékenységét, a bírság megálla