2022. szeptember 9. péntek

szept. 9
4:45
Vethető még ősszel spenót a kertbe? (Agrofórum)
Azzal a kérdéssel fordulok Önökhöz, hogy spenótot vethetek még ősszel is a házikertbe?
szept. 9
4:45
Többmillió forintos adománnyal támogatja a Pesterzsébeti Mentőállomást a Knorr-Bremse Budapest (newtechnology.hu)
A XX-XXIII. kerületek sürgősségi ellátásáért felelős Pesterzsébeti Mentőállomás másodjára vehetett át adományt a Knorr-Bremse Vasúti Jármű Rendszerek Hungária Kft.-től. Idén a szervezetet 3,5 millió forintot kapott a vállalat Local Care (Helyi támogatás) programjának keretében, az adomány a mentőállomáson dolgozók munkavégzését támogatja, elősegítv
szept. 9
5:12
Időjárás: Mutatjuk, hol várható kiadós csapadék (Agroinform)
Csak keddtől csökken a csapadékhajlam.
szept. 9
5:15
Használtan érdemes elektromos autót venni (NRGreport)
Az elektromos járművek az okostelefonokhoz hasonlóan jobban leértékelődnek, mint a hagyományos autók, ami azt jelenti, hogy a viszonylag friss modelleket már hamar továbbértékesítik. Régóta várunk arra, hogy az elektromos autók legalább részben átvegyék a hagyományos kocsik helyét, a nagy átállás viszont egyelőre nem történt meg. Ennek rengeteg oka
szept. 9
5:15
Tíz inspiráló gondolat a néhai II. Erzsébettől (Forbes)
II. Erzsébet királyné inspiráló szavai vezetésről, változásról, egységről és önzetlenségről.
szept. 9
5:39
Nagy siker a kormány kata likvidációs programja (Piac és Profit)
Egy hónap alatt több mint 3300 társas vállalkozás kezdeményezte végelszámolását, ami minden idők második legmagasabb végelszámolási értéke, és az elmúlt években megszokott havi értékek négyszerese. Az egyéni vállalkozók száma is sokat csökkent.
szept. 9
5:45
Öt év alatt ötszörösére nőtt a nyári adatforgalom (Márkamonitor)
Az 5G megjelenésének is köszönhető, hogy felgyorsult a netforgalom éves növekedése.   A hazai mobilhasználati szokásokat vizsgáló Yettel hálózati riport a nyári hónapokban mért forgalmi adatokat hasonlította össze a korábbi évek azonos időszakával. Az eredmények szerint a mobilnet iránti igény növekedése felgyorsult, de a hanghívásokban és az SMS f
szept. 9
5:45
A biztos béremelkedést leginkább az IT-szektor garantálja (newtechnology.hu)
A KSH friss beszámolója szerint 15 százalékkal nőttek a magánszektorban a fizetések. Az informatikai szektorban azonban ennél is magasabb a reálbér-növekedés, hiszen a folyamatos utánpótlásképzés ellenére sem csökken az informatikai szektorban a munkaerőhiány. Ezen a pályán nem csak a többéves tapasztalattal rendelkezők, hanem a frissen elhelyezked
szept. 9
5:45
Drón a mezőgazdaságban? Egyelőre csak a garázsban… (Mezőhír)
Terjed a drón a mezőgazdaságban, pedig egy sor akadály lassítja a legális használatot!
szept. 9
5:45
A csapból is az aszály folyik! (Agrárágazat)
A talajműveléssel nagyon sokat lehet segíteni a mezőgazdasági kultúráknak, de kárt is lehet okozni.
szept. 9
5:45
A fizetésemelés ellenére sem oldódott meg a sofőrhiány (Transpack)
A fizetésemelések ellenére egyre nagyobb a sofőrhiány Európában. Talán máshol kell keresni a megoldást.
szept. 9
5:45
Változik a támogatási rendszer, de sikerült megőrizni az eddigi forrásokat - KAP konferencia (Magyar Mezőgazdaság)
A Bábolnai Gazdanapok keretében az új közös agrárpolitika alapelemeit ismertették az Agrárminisztérium illetékesei. Azokról a változásokról volt szó, amelyeket a jövő év megtervezéséhez, az egységes kérelem beadásához fontos ismerniük a gazdálkodóknak. A magyar stratégiai terv elfogadásának finisében már a nagy valószínűséggel megvalósuló tervekről
szept. 9
5:51
Biztos nem nálunk van Európa legnagyobb energiatámogatási programja (Menedzsment Fórum)
A háború okozta energiaválság, a sok helyen kétszámjegyűvé kerekedett infláció, no és a többszáz éve nem tapasztalt aszály miatt az európai államok sorra hozzák meg rezsitámogatási alapjaikat, segélycsomagjaikat, vagy az egyszeri, értékelhető nagyságú támogatásaikat. Míg nálunk híre-hamva sincs ezeknek, addig a többi állam sorra jelenti be, hogyan
szept. 9
5:51
Darázspók: megvan az ősi ellensége a poloskáknak (Agrofórum)
Látványos csíkos ruhájával ijesztgeti az embereket a darázspók, pedig ha tudnák mennyire hasznos, akkor örülnének is neki, ha elterjedne a kertben. A poloskák ellenszere is lehetne a darászpók.
szept. 9
5:51
Itt az idő, hogy megvédd a hűtődet is a hekkerektől – magyar csapat segít ebben és üzletet is épít rá (Forbes)
Etikus hackerekként indultak, most a háztartásunkat védené meg fejlesztésével az okoseszközök biztonsági réseit kihasználó támadóktól a BugProve. Az információbiztonsággal foglalkozó magyar csapat pre-seed köre idén nyáron, 750 ezer eurónyi tőke bevonásával zárult.
szept. 9
5:57
Héja a házban – mit jelent a Truss-kormány Magyarországnak? (Privátbankár)
Nagy-Britannia sokáig Magyarországgal közösen volt az EU feketebáránya, de a Brexittel a "szövetség" véget ért. Boris Johnson nem volt rosszban az Orbán-kormánnyal, ugyanakkor nem rejtette véka alá kritikáját. A lapunk által megkérdezett szakértő szerint Liz Truss elődje irányvonalát fogja követni, de kormánya időtállósága kérdéses. A szigetország
szept. 9
6:12
Pályázat érkezik, ingyen napelemmel nullázható a rezsi (Alternatív Energia)
Egy napelemes pályázat keretében több millió forintos támogatás szerezhető, novembertől ismét lehet igényelni a pénzt.
szept. 9
6:15
Vállalkozási Nívódíjjal jutalmazták a Lidl Magyarországot (Márkamonitor)
A Gazdaság Ünnepén átadták az Érték és Minőség Nagydíj Pályázat idei kitüntetéseit, amelynek egyik nyertese a Lidl Magyarország lett. Az áruházláncot a Vállalkozási Nívódíjjal jutalmazták, amit azon gazdálkodó szervezetek érdemelhetnek ki, amelyek kiemelkedő színvonalú termékeikkel, szolgáltatásaikkal, innovációikkal hozzájárulnak a magyar gazdaság
szept. 9
6:15
Már terjednek a 6-7 százalékos betéti kamatok a bankoknál (Bank360 blog)
Több banknál már 5 százalék feletti kamattal köthetjük le a pénzünket, és akár 6-7 százalékos vagy annál is magasabb kamatot is elérhetünk.
szept. 9
6:15
Tiszta vizet a pohárba, avagy: mikroorganizmusokat a szármaradványra! (Agrárágazat)
A szárbontás jelentősége már megkérdőjelezhetetlen. Mikor, mennyit, mivel és hogyan, már csak ezekben kellene zöldágra vergődnünk.
szept. 9
6:18
Földindulás a lakáshiteleknél: tízmilliókat bukhat, aki nem kapcsol időben (Portfolio)
Egy év alatt 40-50%-kal emelkedett meg az újonnan felvehető lakáshitelek törlesztőrészlete – derül ki a Portfolio friss gyűjtéséből. Jelenleg 8,1- 8,6% közötti átlagkamattal futnak a tipikus piaci lakáshitelek, a piaci referenciaértékek viszont már 11-12%-os lakáshitelkamatokat indokolnának. Aki tehát hitelt venne fel, érdemes mielőbb megtennie, me
szept. 9
6:21
Min lehet a legnagyobbat spórolni a rezsiszámlán? (Tiszta Jövő)
A rezsiszabályok átírása óta sokan törekednek arra, hogy mérsékeljék fogyasztásukat.
szept. 9
6:24
Áfaalap utólagos csökkentése pénz-visszatérítéses konstrukcióknál (Adózóna)
Az áfatörvényben nemrégiben módosultak az utólagos adóalap-csökkentés szabályai. Sorozatunk harmadik részében ezek elszámolását mutatjuk be.
szept. 9
6:33
Az elhunyt királynőre emlékeznek a világ vezetői (Privátbankár)
Elhunyt csütörtökön II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodója, a világ vezető politikusai részvétüket nyilvánították és rendkívüli személyiségként méltatták.
szept. 9
6:36
A királynő sem úszta meg, mém coin lett a halálából (Kripto Akadémia)
Mostanra teljesen hétköznapi dologgá vált, hogy bármi is történjék a nagyvilágban, valaki szinte azonnal létrehoz egy azzal kapcsolatos kriptopénzt. Az így keletkező mém coinok nem képviselnek semmilyen értéket, csak a nevükkel utalnak arra, hogy egy aktuális esemény kapcsán kerültek forgalomba. Legtöbbjük csak néhány óráig, vagy napig mutat aktivi
szept. 9
6:39
367 ezer fiatal élt a 25 év alattiak adókedvezményével (Menedzsment Fórum)
Idén az első hét hónapban több mint 79 milliárd forintot hagyott az adókedvezmény a fiataloknál. A legtöbben, mintegy 367 ezren, júliusban éltek a 25 év alattiaknak járó kedvezménnyel - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
szept. 9
6:45
Októbertől megszűnhet az összes árstop? (Azenpenzem)
A különböző árplafonok fokozatos megszüntetése a következő hónapokban esedékes – állítják elemzők. Ez jókorát lökhetne az infláción, de nem mellékes kérdés, hogy az élelmiszerek esetében mit lépnek a kereskedők. Szempont lehet ugyanis, hogy a vásárlásokon egyre inkább látszik a drágulás miatti visszafogottság.
szept. 9
6:45
Idén is az AMC közvetíti élőben az Emmy-gálát (Márkamonitor)
Idén is élőben élvezhetik a nézők az Emmy-díjátadó gáláját az AMC tévécsatornán, amely immáron a 74. alkalommal díjazza a legjobb amerikai főműsoridős alkotásokat. Szeptember 13-án hajnali 1 és 5 óra között két szakértő házigazda, Balázsy Panna és Szirmai Gergely közreműködésével követhetők nyomon az események, nem csak a tévében, hanem most előszö
szept. 9
6:45
A Hankook 1,6 milliárd dollárt fektet be a tennessee-i üzem bővítésébe (newtechnology.hu)
A Hankook prémium gumiabroncsgyártó ma bejelentette, hogy igazgatósága 1,6 milliárd dolláros beruházást hagyott jóvá a tennessee-i Clarksville-ben található gyárának bővítésére. A beruházás magában foglalja a korábban tervezett 2. fázisú bővítést, amely megduplázza a Hankook személygépkocsi- és kisteherautó-abroncsainak (PCR/LT) gyártási kapacitásá
szept. 9
6:51
Magyarország talajtípusai VIII.: öntéstalajok (Agrofórum)
Az ország területének 11,2%-át teszik ki az öntéstalajok. Ennél a talajtípusnál a biológiai tevékenység egyazon felszínre gyakorolt hatását az időszakonként megismétlődő áradások és az utánuk visszamaradó üledék gátolja. A növénytakaró és az állatvilág ezért mindig újabb és újabb felszínre hat, hatásuknak tehát nem marad tartós és jellegzetes nyoma
szept. 9
6:57
Háború: az ukránok sorra foglalják vissza a településeiket (Növekedés)
.
szept. 9
7:09
Megfutamodó oroszok – sikeres az ukránok ellentámadása (Menedzsment Fórum)
Jelentős területeket foglaltak vissza az ukrán erők az elmúlt napokban, gyakorlatilag minden frontvonalon visszaszorulnak az oroszok. Ráadásul további támogatásokat kap Kijev, ami eldöntheti a háború sorsát. Péntek reggeli összefoglaló.
szept. 9
7:09
Ránk vernek a dánok egy fokkal (Piac és Profit)
Az energiaválság küszöbén, több európai országot követve Dániában is szabályozzák a középületek fűtését, azok helyiségeinek maximális hőmérsékletét 19 Celsius fokban határozták meg - jelentette be Dan Jörgensen, az energiaellátás és a klímavédelem ügyeiért felelős miniszter a kormány döntése után.
szept. 9
7:15
Közös sminkkollekciót álmodott meg Ördög Nóra és a Helia-D (Márkamonitor)
A NORA BEAUTY klasszikus alapsminkhez szükséges termékei (BB krém, kompaktpúder, korrektor, szempillaspirál, szemceruza, szemöldökceruza, szemhéjpúder, 3-in-1 pirosító-bronzosító-highligher, valamint színezett ajakápolók) azokat az aktív, 25 és 45 év közötti nőket szeretné megszólítani, akik gyors és tartós sminkmegoldásokat keresnek a hétköznapokr
szept. 9
7:21
Csaknem nyolcvanmilliárd forint maradt a fiataloknál (Demokrata)
A legtöbben, mintegy 367 ezren, júliusban éltek a 25 év alattiaknak járó kedvezménnyel.
szept. 9
7:21
Törley József, a buborékok hazai atyja (Magyar Mezőgazdaság)
Idén 140 éve, hogy kisebb megszakításokkal, de folyamatosan működik a Törley Pezsgőpincészet. Az egyik leginnovatívabb szakemberünk, Törley József által Budafokon alapított üzem sok vihart és sikert élt meg, az indulástól napjainkig terjedő időszakban. Az ünnepi alkalomnak köszönhetően különleges helyszínbejárásra és pezsgőlimonádé-workshopra invit
szept. 9
7:27
III. Károly 2,4 milliárd ember új vezetője lesz a Brit Nemzetközösség élén (Növekedés)
III. Károly néven lépett az Egyesült Királyság trónjára a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő legidősebb fia, aki a Brit Nemzetközösség 56 államának is a vezetője lesz. Változnak az új brit bankjegyek és pénzérmék is, melyeken eddig II.Erzsébet arcképe szerepelt.
szept. 9
7:30
Elárulta a kormány, mennyit költött a 25 év alattiak adómentességére (Portfolio)
A legtöbben, mintegy 367 ezren, júliusban éltek a 25 év alattiaknak járó kedvezménnyel, idén az első hét hónapban több mint 79 milliárd forintot hagyott az adókedvezmény a fiataloknál - tájékoztatta Izer Norbert az MTI-t.
szept. 9
7:33
Mit jelenthet a forintnak az EKB kamatemelése? (Növekedés)
8 százalék feletti infláció jöhet az idén az eurózónában. A fogyasztói árak még 2023-ban is 5,5 százalékot tehetnek ki átlagosan. Jövőre az Európai Központi Bank (EKB) alapforgatókönyve szerint lényegében stagfláció lesz az euróövezetben, ami zéró közeli gazdasági növekedést és magas inflációs környezetet takar. Amennyiben viszont felerősödnek a le
szept. 9
7:36
Még mindig megéri a céges életbiztosítás? (Adózóna)
Az utóbbi években kialakult munkaerőhiány miatt a cégek gyakorlatilag versenyt futnak a tehetségek toborzása és megtartása terén.
szept. 9
7:39
Hagyományőrzés és szenvedély - Lovas közönségprogram a 35. Bábolnai Gazdanapokon (Magyar Mezőgazdaság)
A Bábolnai Gazdanapokon a tradíciót követve idén is minden nap érdekes, hagyományőrző lovas showműsort is láthatnak a kilátogatók a lovaspálya területén. A huszár hagyományőrző egyesület az 1848-as szabadságharc életképeit elevenítette föl, az ördöglovasok akrobatikus show elemekkel mutatják be a ló és lovasának különleges kapcsolatát.
szept. 9
7:45
Csendesen kezdte a napot a forint (Privátbankár)
Kisebb mértékben erősödött a forint árfolyama péntek reggel, így ismét 395 forint körül mozog az euróval szemben.
szept. 9
7:45
Már itt is a 11 százalékos kamatozású állampapír (Azenpenzem)
Gulyás Gergely miniszter a tegnapi kormányinfón bejelentette, hogy még szeptemberben 11 százalékos kamatozású állampapír jelenik meg a piacon. Az Államadósság Kezelő Központ már közzé is tette több lakossági papír kamatának emelését és a Bónusz Magyar Állampapír visszatértét a piacra. Ez utóbbinak lesz ilyen magas az induló kamata.
szept. 9
7:45
Bicsár Attila tervezte az OMV legújabb gourmet kínálatát (Márkamonitor)
Szeptembertől megújult koncepció várja majd a kutakra betérőket: Bicsár Attila, a villányi Sauska48 étterem kreatív séfje izgalmas ötletekkel tervezte meg és állította össze a kínálatot.   A legújabb gourmet kínálat – amelyben a húsos és vegetáriánus ételek rajongói is megtalálják a kedvencüket – két-két szendviccsel és salátával indult el. A Falus
szept. 9
7:51
A szerdai rali után kicsit megnyugodtak a piacok (Agrofórum)
Amerikában vegyes összkép, míg Európában eladói fölény alakult ki a terménypiacon csütörtökön. Chicagóban a malmi búza, minimálisan 0,03 százalékkal került többe, mint előző nap, a szójabab kurzusa 0,4 százalékkal emelkedett. A kukorica árszintje 0,3 százalékkal, a repcéé pedig 1,5 százalékkal csökkent. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a
szept. 9
7:51
Így reagált az angol font és a forint II. Erzsébet halálhírére (Forbes)
Kilengett a font a királynő távozásával.
szept. 9
8:00
Vegyes a kép, iránykereséssel indulhat a nap a tőzsdéken (Portfolio)
Tegnap pluszban zártak a vezető amerikai részvényindexek, ma reggel Ázsiában felemás volt a hangulat, a határidős részvényindexek jelenlegi állása alapján Európában is vegyes a kép, Amerikában pedig folytatódhat az emelkedés. Makro fronton ma nem várható fontos adat.
szept. 9
8:12
Uniós forrásból fejlesztik a járóbeteg-ellátást Debrecenben (ProfitLine)
Megkezdődött az aktív kórházi ellátásokat kiváltó járóbeteg-szolgáltatások fejlesztése a Debreceni Egyetem (DE) klinikai központjának Kenézy Gyula campusán, a projekt 300 millió forint vissza nem térintendő európai uniós támogatással valósul meg - közölte az egyetem projektkommunikációs szolgálata az MTI-vel.
szept. 9
8:12
1946-ban ezen a napon majdnem 40 fok volt Szegeden (Agroinform)
Szeptemberben mértek már -5 fokot is. A időjárást egyre nehezebb megjósolni, de ilyen forróságra ne kell számítanunk az elkövetkező napokban.
szept. 9
8:15
Z generációs ötletembereket keres a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny (Márkamonitor)
Fenntarthatóság, digitalizáció, újfajta élménykínálat: a CheckINN Turisztikai Innovációs Verseny célja, hogy a hazai utazási szektor megújulással válaszoljon a közelmúlt és a jelen sorozatos kihívásaira.   2022-ben október 16-ig várják a háromfős egyetemista csapatok jelentkezését a korábbról már ismert főbb kategóriákban: “Szállodaipar-vendéglátás

Keresés