A gazdag szennyező országok, amelyek a szélsőséges éghajlati körülmények túlnyomó részének kialakulásáért felelősek, megszegték a kibocsátás csökkentésére vonatkozó előírásokat és a fejlődő országok globális felmelegedéshez való alkalmazkodásának segítésére tett ígéreteiket – jelentette ki Pakisztán éghajlatváltozással foglalkozó minisztere, aki sz
Már most el kell kezdeniük a cégeknek felkészülni a karbonadóra, ami 2027-től válik kötelezővé. A feladat sürgető, hiszen azok, akik elodázzák, akár a mai költségek többszörösével is számolhatnak. De melyek az első lépések, és hová fordulhatnak a vállalatok, ha már a folyamat elején elakadnak?Ma már a saját bőrünkön tapasztaljuk, hogy a klímaváltoz
Magyarország semmiképp nem támogatja az európai uniós gázársapka bevezetését, mivel az álcázott szankciós intézkedés, amely az energiaárak emelkedéséhez és súlyos ellátásbiztonsági kihívásokhoz vezetne - szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Brüsszelben.
Nagy-Britanniában 1 százalékkal, 68 ezer 858 darabra nőtt az új autók eladása augusztusban az egy évvel korábbihoz képest, ugyanakkor a csak akkumulátorról üzemelő elektromos autók (BEV) értékesítése 35,4 százalékkal emelkedett - áll a brit autógyártók és autókereskedők szövetségének (SMMT) hétfői közleményében.
A B+N Referencia Zrt. felvásárolta a bolgár i-Facility Eood létesítménygazdálkodó társaságot. Az újabb lépéssel a cég bebiztosította – eddig is meglévő – vezető helyét a közép-európai régióban.
A Wizz Air a június-augusztus közötti nyári szezonban közel 13 millió utast szállított; amely a tavalyi év azonos időszakához képest 76 százalékos utasforgalom-növekedést jelent – tette közzé a társaság.
A kínai bankok augusztusban 1250 milliárd jüan (181 milliárd dollár) új hitelt bocsátottak ki nemzeti valutában, szemben a júliusi 679 milliárd jüannal - közölte az ázsiai ország központi bankja pénteken.
Tudatos internet- és okoseszköz-használattal bárki csökkentheti a digitális lábnyomát, ezzel elősegítve a környezetvédelmet és a fenntarthatóságot - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) pénteki közleményében.
Ebben a cikksorozatban a Méhészet olvasói számára már ismert Randy Oliver méhészkutató méhtakarmányokra vonatkozó tanulmányáról és kísérletéről lesz szó.
A Magyar Éghajlatváltozási Tudományos Testület (Hungarian Scientific Panel on Climate Change, HuPCC) alelnökével egyeztetett Palkovics László - olvasható a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) közösségi oldalának hétfői közleményében.
A rendkívül meleg időjárás ellenére az ország áramfogyasztása ezen a nyáron nem haladta meg a korábban mért csúcsértéket - közölte a Mavir Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. hétfőn.
2022. II. negyedévben a hozzánk érkező külföldiek 556 milliárd, a külföldre utazó magyarok 245 milliárd forintot költöttek utazásaik során – tájékoztatott a statisztikai hivatal.
Sokak számára ismerősen csenghet annak a több mint 1400 éves és 40 generáción átívelő japán építési vállalatnak, a Kongō Guminak a története, amely 578-tól egészen 2006-ig működött és állt családi tulajdonban. A mai gazdasági viszonyok között szinte már elképzelhetetlen, hogy egy családi vállalkozás ennyi ideig képes legyen aktívan és nyereségesen
Eredményes évadot zárt a Balatoni Hajózási Zrt. ezen a nyáron - mondta el a VG-nek Veigl Gábor vezérigazgató. Megújult és bővült a társaság hajóflottája.
Megérkezett péntek délután londoni rezidenciájára, a Buckingham palotába III. Károly király, aki előző este elhunyt édesanyja, II. Erzsébet királynő halálának pillanatában lépett az Egyesült Királyság trónjára.
Szakmai konzultáció szükséges a magyar lúdágazat jövőjéről, meg kell tárgyalni azokat a lehetőségeket, kitörési pontokat, amelyek meghatározzák az ágazatot 2023-tól 2030-ig.
Magyarország semmiképp nem támogatja az európai uniós gázársapka bevezetését, mivel az álcázott szankciós intézkedés, amely az energiaárak emelkedéséhez és súlyos ellátásbiztonsági kihívásokhoz vezetne – szögezte le Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma Brüsszelben.
A Magyar Szakszervezeti Szövetség szerint törvénysértő a 18 fokos irodaszabály, több okból is. A szakszervezet Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter tegnapi bejelentésére reagált, miszerint 18 foknál magasabb hőmérsékletet télen sem fognak biztosítani az állami intézményekben.
Rekordot dönt a megyei jogú városokban az új építésű lakások négyzetméterára, és az emelkedés üteme is felülmúl minden korábbit: egy év alatt ugyanis 24,2 százalékkal drágultak az új építésű ingatlanok– derült ki az Otthon Centrum negyedéves összesítéséből.
Igencsak széles, közel 35 százalékos tartományban mozgott a holland tőzsdén jegyzett gáz ára a héten, az Északi Áramlat 1 vezetéken szünetelő szállítás következtében jelentős emelkedésben indult a hét, és miközben az uniós országok sorra jelentik be az energiavészhelyzeti szigorításokat, addig új információkat is megtudhattunk az uniós ársapka terv
A háború eddig csaknem 100 milliárd dollár fizikai kárt okozott Ukrajnában, az újjáépítés ennek három és félszeresébe, az ukrán éves hazai össztermék (GDP) másfélszeresébe kerülhet - derül ki a Világbank, az Európai Bizottság és az ukrán kormány Washingtonban nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Hat embernek, akik törvényesen használták a Tornado Cash szolgáltatásait, befagyasztották a pénzét, miután az amerikai pénzügyminisztérium szankcionálta a protokollt. Most
A háború eddig csaknem 100 milliárd dollár fizikai kárt okozott Ukrajnában, az újjáépítés ennek három és félszeresébe, az ukrán éves hazai össztermék (GDP) másfélszeresébe kerülhet - derül ki a Világbank, az Európai Bizottság és az ukrán kormány Washingtonban nyilvánosságra hozott jelentéséből.
Közel húsz hektáron terül el a lovairól híres Bábolna közelében található gyűjteményes kert, amely több mint hatvan éve szolgálja a helyiek és az idelátogatók kikapcsolódását pihenését. A Bábolnai Gazdanapok alatt lovaskocsival járhatják be a szépen rendezett park kanyargós ösvényeit az idelátogatók.
Egyre inkább felismerik az emberek, hogy az egészségügy üzlet, és ennek megfelelően vannak elvárásaik a szolgáltatókkal szemben. Itt lenne az ideje, hogy a magánegészségügy is megugorja azt a szintet, amely már számos szolgáltatónál is jelen van, mégpedig, hogy az időpontfoglalás előrefizetéssel vagy a bankkártya adatok megadásával történjen - derü
Drámai hangvételű közleményben tájékoztatta állásfoglalásáról a Nyugdíjasok Országos Képviselete a Pénzcentrumot, amelyből kiderül, hogy a szervezet a növekvő infláció okozta, nyugdíjasok számára különösen nehéz helyzet miatt változtatást követel a társadalombiztosítási nyugellátásokról szóló jelenlegi szabályozásban és a nyugdíjtörvényben is.
Madár István és Szabó László vitatták meg a gazdaság jelenlegi helyzetét, a háborús hatásokat és az orosz energiahordozóktól való függetlenedés lehetőségét az InfoRádióban.
Az uniós tagállamok nemzeti és uniós szinten is számos intézkedést hajtottak végre az energiaellátás biztosítására, az Északi Áramlat gázvezetéken keresztül érkező orosz ellátás csökkentése ellenére Európa felkészült a télre - közölte Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben, a tagországok energiaügyi minisztereinek rendkí
A hazai fizetőeszköz gyengült a főbb devizákkal szemben, 1 euróért például 1 forinttal kellet többet fizetni este, mint reggel. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 46,87 pontos, 0,11 százalékos emelkedéssel, 40 910,81 ponton zárt pénteken.
A szülők szeptember 12-ig kérhetik gyermekeiknek az ingyenes HPV (humán papilloma vírus) elleni védőoltást - emlékeztetett a helyettes országos tisztifőorvos pénteken Debrecenben, a Magyar Gyermeknőgyógyász Társaság kongresszusa keretében tartott sajtótájékoztatón.
A földgázpiacot érintő európai uniós szabályozás kialakításában tekintettel kell lenni az orosz szállításoktól nagyban függő tagállamok helyzetére - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár pénteken Berlinben.
A török elnök arra fogja kérni Oroszországot, hogy használja ki a fekete-tengeri folyosó adta áruszállítási lehetőséget - közölte pénteken az elnökhöz közel álló török média.
A szántóföldi növények tekintetében különleges és tanulságos év az idei. Általánosságban, de csak általánosságban igaz, hogy a nyugati országrészben elvetett növények sokkal jobb állapotban vannak, mint Keleten.
Romániában 15 százalékkal nőtt a járműgyártás az idei első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérten - közölte pénteken a román autógyártók egyesülete (Acarom).
Nagy a bizonytalanság a gazdaságban az energiaárak miatt mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Madár István, a Portfolio vezető elemzője. Szabó László, a Hold Alapkezelő felügyelőbizottságának elnöke pedig azt emelte ki, hogy elindult az energiaválsághoz való alkalmazkodás, ezzel pedig megoldható a probléma.
Melyik számít a legjobb VPN szolgáltatásnak 2022-ben? - A kérdés, amely rengeteg embert foglalkoztat, de vajon létezik-e rá egyértelmű válasz? A cikkünkben ennek az igencsak izgalmas kérdésnek jártunk utána.
585 millió euró értékű hitelkeretre vonatkozóan további egy évvel ismételten meghosszabbításra került változatlan kamatfelárak mellett a rulírozó hitelszerződés a Molnál.