A stabilcoin kibocsátója nemrégiben közölte, hogy havonta fog igazolásokat kiadni tartalékairól, gyakrabban, mint ahogyan azt a New York-i Főügyészséggel kötött 2021-es megállapodás előírja. Annak a felülvizsgálata, hogy pontosan mi áll az USDT mögött, a Wall Street Journal jelentése szerint még “valószínűleg hónapokat” kell várni. A vállalat az al
A japán Honda és a dél-koreai LG egy óriás akkumulátorgyárat épít fel közösen az Egyesült Államokban, a beruházás értéke 4,4 milliárd dollár (mintegy 1790 milliárd forint).
Élisabeth Borne francia miniszterelnök hétfőn a legjelentősebb francia munkáltatói szövetség, a MEDEF konferenciáján azt kérte a vállalkozóktól, hogy dolgozzák ki szeptemberben saját energiamegtakarítási programjukat, mert ha korlátozni kell az energiafogyasztást, az elsőként a vállalkozásokat fogja sújtani a következő hónapokban.
Még nőtt is a vesztesége a Vodafone Magyarországnak a március végével zárult üzleti évben, de nem ezen fog múlni az augusztusban bejelentett felvásárlási szándék a 4ig és a magyar állam részéről. A vételárat ugyanakkor jelentősen befolyásolhatják a most megjelent adatok. Közzétette a Vodafone Magyarország Zrt. a 2021-22-es üzleti évére vonatkozó be
Az új üzemeltető azt ígéri, hogy javul majd a szolgáltatás színvonala, ha pedig nem az elvárásoknak megfelelően teljesítenek, csökkenthető a nekik járó összeg. Az viszont már üzleti titok, hogy mennyivel.
Új információkat tett közzé a csődbiztos, aki a Mt. Gox kriptotőzsde felszámolási és kártérítési folyamatát ellenőrzi. 2014-ben a Mt. Gox tőzsdéről 850 ezer BTC-t loptak el, alaposan megrengetve az akkor még szárnyait bontogató kriptopénz piacot. Bár nyolc év telt el a kriptotőzsdék történetének legnagyobb hackelése óta, a károsult ügyfelek még min
Áram- és gázszámlák terítik be Róma üzleteinek és vendéglátóhelyeinek kirakatait a kereskedelmi és fogyasztóvédő szervezetek felhívására, amelyek így kívánnak tiltakozni az ugrásszerűen megemelkedett energiaárakkal szemben hétfőtől.
Szeptember elsején volt a 83. évfordulója annak, hogy Németország 1939-ben lerohanta Lengyelországot. Erre az időpontra időzítve kértek a lengyelek horribilis összeget elégtételként a németektől.
A kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett - írta az Il Messaggero napilap kedden.
Telefonpittyegés helyett a természet hangjaira ébredni. Megtapasztalni, hogy pár négyzetméter is lehet olyan komfortos, mint egy óriási lakás. Lelassulni, befelé figyelni, kirándulni, megnyugodni. Talán sosem volt akkora igényünk ezekre, mint az elmúlt két-három évben.
Az ársapkák betöltötték a szerepüket, a hatósági árakat előbb-utóbb ki kell vezetni. Erről beszélt Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter az InfoRádióban szerdán. A kormány korábban azt közölte: október elsejéig biztosan fenntartják a jelenleg érvényes hatósági élelmiszer- és üzemanyagárakat. A DK szerint újabb megszorítások következnek, miután
Élisabeth Borne francia miniszterelnök hétfőn a legjelentősebb francia munkáltatói szövetség, a MEDEF konferenciáján azt kérte a vállalkozóktól, hogy dolgozzák ki szeptemberben saját energiamegtakarítási programjukat, mert ha korlátozni kell az energiafogyasztást, az elsőként a vállalkozásokat fogja sújtani a következő hónapokban.
A közösségi közlekedés igénybevételére kell ösztönözni a lakosságot, ezáltal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára kedden Debrecenben, ahol 12 elektromos városi autóbuszt helyeztek üzembe a Zöld busz program támogatásával.
A szolgáltatásoknak és a lakosság fogyasztásának köszönhető a magyar gazdaság eddigi jó teljesítménye, az év hátralévő részében ugyanakkor sorra esnek ki az eddigi támaszok. Aggasztó kép rajzolódik ki, amiben a stagnálás és a recesszió sem zárható ki. A mai napon három fontos indikátort is megismertünk a magyar gazdaság aktuális állapotáról: Megjel
A kórházban, orvosnál, gyógyszervásárláskor használt egészségügyi kártyákat már mikrochip nélkül állítják ki Olaszországban, miután a szilícium alapú integrált áramkörökből súlyos hiány keletkezett - írta az Il Messaggero napilap kedden.
A dinamikus költségnövekedést a második negyedévben az üzemanyagárak és bérköltségek emelkedése hajtotta, és további díjemelkedést jelentettek a drágább járműbeszerzések és finanszírozási költségek.
Dánia a jelenlegi duplájára, 3 gigawattra növeli balti-tengeri szélerőmű kapacitását 2030-ra a Bornholm szigetén működő energiaközpont további fejlesztésével.
A közösségi közlekedés igénybevételére kell ösztönözni a lakosságot, ezáltal csökkenthető a károsanyag-kibocsátás - mondta a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM) államtitkára kedden Debrecenben, ahol 12 elektromos városi autóbuszt helyeztek üzembe a Zöld busz program támogatásával.
Három sikeres exiten is túl van, befektető a Patreonban, a Bumble-ben és a MasterClassban. Serena Williams a pályán most befejezi, de az üzleti életben már erős alapokat épített.
Az uniós intézmények eredetileg nem voltak felvértezve a válsággal szemben, de annak ellenére helyt álltak, hogy a válság mély és hosszú távú hatást gyakorolt az intézmények működésére és személyzetük munkamódszereire.
Közérdekű adatkéréssel fordul a Civil Összefogás Fórum (CÖF) - Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány (Cöka) az EU úgynevezett helyreállítási alapjának kezelése miatt az Európai Bizottsághoz - közölte a CÖF-Cöka szóvivője csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Júliusban 0,2 százalékponttal, 5,2 százalékra mérséklődött a román munkanélküliségi ráta az előző hónaphoz képest - közölte csütörtökön a statisztikai intézet (INS).
Elindultak az alacsonypadlós, korszerű, a 21. századi közlekedéshez méltó CAF-villamosok a felújított 50-es vonalán Budapesten - jelentette be a főpolgármester csütörtökön a villamos Határ úti végállomásán tartott sajtótájékoztatóján.
A 2022 július 28. dátumot, sokan piros betűs ünnepnek is tekinthetik a nyugdíjas körökben, hiszen ez az az dátum, amikortól már nemcsak a nyugdíjkorhatár betöltését követő 6 hónapon belül, hanem időkorlát nélkül - azaz bármikor - kérhető a nyugdíj összegének ismételt megállapítása, vagyis lehetséges lett a nyugdíj újraszámítása. Hogyan is működik m
Az RWE tovább erősítette európai megújuló üzletágát az Alpha Solar lengyel fotovoltaikus fejlesztő cég felvásárlásával. Ezzel az RWE egy lengyelországi napelemes projekt vezetéket vesz át.
A Skoda ígéretet tett arra, hogy dollármilliárdokat fektet be elektromos autók fejlesztésébe azzal a céllal, hogy 2026-ig három új, zéró károsanyag-kibocsátású járművet mutathasson be.
A szőlő egy tökéletes gyümölcs: édes, ropogós és könnyen csomagolható. Ezen előnyök mellett a szőlőnek elképesztő hatása van a szervezetre is, ahogy azt egy új tanulmány is tárgyalja.
Fiatal, cserépben tartott kaméliám levelei (elsőként az idősebb levelek, de most már - kb. 4-5 hét után - az új levelek is) barnulni kezdtek, a levelek széleitől befelé. Először enyhén kifakul az érintett levél széle, majd bebarnul, végül olyan lesz, mintha elszáradt volna. Lassan, de szisztematikusan terjed, már csak néhány egészségesnek tűnő leve
Az idei EF|A – Eplan Forum for Automated Engineering elnevezésű rendezvény hibrid formátumban zajlik majd. A korábbi évekhez hasonlóan a hangsúly a modularizáción, a szabványosításon és az automatizáláson lesz. Ezek a témák égető jelentőséggel bírnak mind a menedzsment, mind a felhasználók számára a gépek és üzemrendszerek tervezésében – mivel a mo
Szeptember elsejétől a Coca-Cola HBC Magyarország prémium alkohol portfóliója több piacvezető márkával bővül. A Bacardi-Martini társasággal kötött kizárólagos disztribútori szerződés értelmében a vállalat a Bacardi-Martini termékeinek értékesítési és logisztikai tevékenységeit végzi majd, ugyanakkor a felek közötti megállapodás részét képezi a prém
A természetes környezet védelme többszintű figyelmet igényel. Az építőiparban ez nem csupán a környezetbarát alapanyagok felhasználását és energiatakarékos megoldások alkalmazását jelenti. E gazdasági szektor szereplői számára kulcsfontosságú a folyamatos, szoros nemzetközi együttműködés. Az egyik legfontosabb nemzetközi összefogás az Európai Uniós
A Toyota európai értékesítéseinek mára több, mint 70%-át teszik ki a részben vagy teljesen elektromos autók. Az autógyártó kínálatában még szerepel néhány dízel meghajtású autó, például a saját kategóriájukban az elnyűhetetlenség, legendás megbízhatóság és elképesztő terepképességek szimbólumának tekintett Land Cruiser nagyméretű terepjáró, és a 20
Évente 1,4 milliárd gumiabroncsot értékesítenek világszerte. Ez a szám a gépkocsi-tulajdonosok számának növekedésével tovább fog nőni. Ha a régi autógumikat illegális hulladékként helyezik el vagy tárolják, az egészségügyi kockázatokat rejt magában, beleértve a tűzveszélyt is, illetve táptalajt ad a különböző kártevőknek, például a rágcsálóknak és
Sorrendben harmadik hónap volt a július, amikor az országos lakbérek több mint 20 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Pontosan 23 százalékkal voltak magasabbak, a fővárosban pedig 25 százalékkal emelkedtek. Ugyanakkor havi szinten az országos bérleti díjak 2,3 százalékkal nőttek, Budapesten pedig 3 százalékkal, mindkettő elmarad a júniu
A Covid alatt megtört ellátási láncok még helyre sem álltak, amikor a háború újabb súlyos csapást mért az alapanyagok és mindenekelőtt az energetika piacára. Az Európai Unió valamennyi tagjának elsődleges prioritása most az ellátásbiztonság, de a vállalatoknak is minden erejükkel a hatékonyságnövelésre és a fogyasztáscsökkentésre kell koncentrálniu
Az Eisberg Romania idén 15,8 millió euró árbevételre számít, ami 18%-os növekedésnek felel meg. Lucian Trofin ügyvezető igazgató arról is beszámolt, hogy év végére befejeződik a 2019-ben megkezdett kapacitásbővítés: a legkorszerűbb technológiának köszönhetően jelentősen növelni tudják a termelési és működési folyamatok hatékonyságát.
A brutális energiaárak miatt beavatkozna az EU a piacokon: leválasztaná az áram árát a gázárról, maximálná az árakat, és így mérsékelné a háztartások és a cégek terheit. De hogyan működik a piac, és milyen lehetőségek vannak az árcsökkentésre?