Az energiapiacok és az energiaellátás Oroszország ukrajnai háborúja okozta helyzete azonnali válaszokat igényel - jelentette ki Kadri Simson, az Európai Bizottság energiaügyi biztosa Brüsszelben, a tagországok energiaügyi minisztereinek rendkívüli tanácskozását megelőzően pénteken.
Izrael valószínűleg már 2023-ban beindíthatja Európába irányuló földgázexportját, pótolva az orosz szállítások visszafogása miatt kieső mennyiség nagyjából 10 százalékát - mondta Jair Lapid izraeli miniszterelnök hétfőn Berlinben Olaf Scholz német kancellárral folytatott megbeszélése után.
Jeff Bezos cége szerint a Blue Origin rakéta hétfőn nem sokkal a felszállás után lezuhant Texas nyugati részén, de az AFP szerint a kapszula elvált a rakéta többi részétől.
Egyebek között Hunyadi János-szobrot is avatnak a 13. Hunyad Megyei Magyar Napokon, amelyek az idén kilenc településen zajlanak - közölték hétfőn a szervezők.
Az ukrajnai menekülteknek nyújtott ombudsmani segítségről tájékozódik Magyarországon a Nemzetközi Ombudsmani Intézet (IOI) elnöke - tájékoztatta az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala (Ajbh) hétfőn az MTI-t.
Létrejött a Digitális Magyarország Ügynökség (DMÜ), szeptembertől 11 állami informatikai társaság és egy költségvetési szerv került négy minisztériumtól mintegy ötezer dolgozóval az újonnan megalakult szervezethez - jelentette be Guller Zoltán vezérigazgató hétfőn háttérbeszélgetésen Budapesten.
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) a vállalkozások érdekében lépéseket sürget a magyarországi energetikai helyzet megoldására - közölte a Bkik hétfőn az MTI-vel.
A Magyar Posta által kiadott 2019-es adatok szerint a magyar lakosság éves szinten 193 millió darab sárga csekket fizetett be, ami azt jelenti, hogy ha ezt elosztjuk a közel 10 milliós lakosságszámmal, akkor is mindenkire (a csecsemőkre és kisgyerekekre is) 19 csekkbefizetés jut éves szinten.
A Bridgestone, a gumiabroncsok és a fenntartható mobilitási megoldások globális vezetője bejelentette új, nyári túra abroncsának, a Bridgestone Turanza 6-nak a bevezetését. Az elektromos járművekre is alkalmas prémium gumiabroncs a kategóriájának legjobb teljesítményét nyújtja nedves útfelületen, miközben kiváló futásteljesítményt és a TECHSYN, val
A nap- és szélerőművek terjedése elkerülhetetlenné teszi a villamosenergia-hálózat átalakítását, a trend egyik legizgalmasabb fejleménye pedig az intelligens, fenntartható helyi mikrogridek megjelenése. A technológiában rejlő potenciál kiaknázásával nem csak a termelők és felhasználók nyerhetnek, de az elosztóhálózat-üzemeltetők is a hatékonyság, r
Magyarországon a sertésállomány PRRS-mentes, vagyis nincs olyan sertés, amely a légzőszervi és reprodukciós zavarokat keltő, vírusos betegséggel fertőzött lenne. A mentesítés során az állategészségügyi hatóság és sertéstartók szoros együttműködésével számos telepet számoltak fel. Egyes gazdaságokban teljes állományokat cseréltek le, mások vakcinázá
Zsolt gazda különös “csajozós” taktikát vetett be, Péter két hölgytől búcsúzott, Alfonz gazda randija csókkal végződött, Nádai Anikót pedig sokkolta Vera gazda döntése. “A lányokat jobban sajnálom, mint Zsoltot” – Panni sírva fogadta, hogy el kell búcsúznia új barátnőitől Zsolt döntött és egy újabb lánytól köszönt el. A gazda a választásával nemc
Egyik paradicsomtőnél, szerencsére csak egynél, szokatlan elváltozást találtam: levelei sárgák, összehajlanak, a virágok megnagyobbodnak, és lilás színűek is lettek a levelek. Mivel kezelhetem, mit tehetek a növénnyel?
A két legmerevebb alkatrész tűnhet el a jelenleg fejlesztés alatt álló e-bőrökből, így azok tényleg teljesen rugalmassá válhatnak, miközben VR és orvosi alkalmazásokhoz is lehet majd őket használni. Az IEEE Spectrum írása emlékeztet: a hordható eszközök napjainkban is fontos egészségügyi szerepet tölthetnek be azzal, hogy folyamatosan monitorozzák
Extra korán el tudták kezdeni az idén a silókukorica betakarítását a németországi gazdálkodók, de nem várt problémákkal szembesülhet, aki hamar el akarja vetni a következő kultúrát. Az ok: az aszályban a gyomirtó szerek lebomlási ideje sem úgy alakul, ahogy a nagykönyvben meg van írva, írja az agrarheute.com.
A több mint hároméves cégnek gyakran volt problémája az adóhivatallal. Mielőtt megvált volna a cégtől Szendrei Dániel, gyakorlatilag nem sokon múlt, hogy személy szerint is kellemetlen szituációba sodródjon a teniszedző.
Bombameglepetés az európai gázpiacon. 200 euró alá ment az Európában irányadónak számító TTF holland tőzsdén a gázára. Erre július 26-a óta nem volt példa.
Tavaly sokkal többen rendeltek sört az eMAG-nál, idén viszont tízből hét vásárló bort rendel a szeszes italok közül: az online borvásárlók elsősorban hazai pincészetek borait részesítik előnyben, és idén a csomagautomatás átvételt preferálják. Ezzel párhuzamosan egyre többen rendelnek borászati kellékeket is az eMAG.hu-ról a cefréshordótól kezdve a
A kecskeméti Mercedes-Benz gyár az elmúlt években folyamatosan bővítette a duális képzésben való részvételét, amely jubileumához érkezett. Éppen 2012-ben, a kecskeméti Neumann János Egyetemen elsőként a járműmérnök szak indult el, amely kijelölte és megalapozta a felsőoktatási intézmény és a gyár közötti együttműködés hosszú távú sikerét. Idén pedi
A rezsiemelés miatt családok ezrei aggódnak, hogy a megnövekedett költségek miatt akár választaniuk kell, mit fizetnek ki az adósságok közül, és a követeléskezelői piac szereplői is számítanak arra, hogy több munkájuk lesz. De felkészült-e egyáltalán a piac erre? Mi történik a követeléskezelés folyamatában? Olyan válság felé megyünk, mint amilyen 2
Váli különleges világába a Horn-gyűjteményéből válogatva kapunk bepillantást. A közel hamrinc bemutatásra kerülő műalkotás felöleli a mester teljes életművét a korai avantgárd daraboktól, a zsidó temetős képeken keresztül az ikonikus műtermekig. A kiállítás sajátossága egyrészt, hogy a kiállítótér bármely pontjáról nézve a mennyiségre is gazdag a
A többi nagybankhoz képest a K&H régen emelte a hitelkamatait, de most jelentősen átárazta a lakáskölcsöneit, amelyek között már találni 10 százalék fölötti kamatút is hétfőtől.
Hét-hét év különélés után összebútorozik a régió két fontos edtech szereplője. Hiába nagy az érdeklődés a digitális karrierek iránt, a szakemberhiány soha nem látott méreteket ölt. Ezt orvosolnák nyolc országban immáron egyesült erővel.
Mikrostarterek, lombtrágyák és mikrobiológiai készítmények is szerepelnek az IKR Agrár új brandjének termékpalettáján, tudhattuk meg a cég szakmai bemutatóján a 35. Bábolnai Gazdanapokon. Ezzel nemcsak a cég kínálata bővült, hanem egy új üzletág és egy országos lefedettségű szaktanácsadói hálózat is létrejött.
A korábban kisadózó és a bevételi nyilvántartás „kényelméhez” szokott társaságok számára számos előnyt, de hátrányt is hozhat, ha a mikrogazdálkodói beszámoló mellett döntenek. Cikksorozatunk 3. részében az e beszámolási forma elleni érveket vesszük sorra.
Kapkodás helyett, érdemes körültekintően megtervezni a lépéseket – javasolja a szakértő. Nem biztos, hogy a kazáncsere vagy a hőszivattyú beépítésének kell lennie az elsőnek, olykor egyszerű és jóval olcsóbb munkákkal is nagyot lehet vágni az energiaszámlákon.
Fémdarab lehetséges jelenléte miatt az Aldi Magyarország Bt. visszahívja és kivonja a forgalomból a 200 grammos kiszerelésű francia sajtválogatást a ROI DE Trefle Sainte Maure Ziegenrolle elnevezésű terméket - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) hétfőn az MTI-vel.
Augusztusban szerte a világon és itthon is nőttek az állampapír-piaci hozamok. A rövidkötvény-alapok teljesítménye javult, míg a hosszúkötvény-alapok továbbra is veszteségesek.
A tartósan magas infláció augusztusban is feljebb hajtotta a hozamokat Amerikában és Európában is. A magyar állampapírok hozama is ismét meglódult. A hosszúkötvény-alapok hozama továbbra is siralmas, a rövidkötvény-alapok egy része azonban már pluszokat termel a befektetőknek.
Két fős, 35 év alatti fiatalokból álló csapatok jelentkezését várják a második alkalommal megrendezésre kerülő Next Generation PR World Cup verseny selejtezőjére. A globális versenyt kiíró ICCO szervezet célja, hogy lehetőséget biztosítson a fiatal pr és kommunikációs szakembereknek, hogy megmutassák tehetségüket és megmérettessék magukat. A komm
Sok évvel ezelőtt az Erdőtelki Arborétumban találkoztam először a kínai barátcserjével, melynek érdekes illata és habitusa rögtön a kedvencek közé emelte ezt a hálás cserjét.
Szeretné látni, hogyan segítheti a 3D nyomtatás és 3D szkennelés az Ön fejlesztési és gyártási folyamatait? Érdeklik más hazai és külföldi vállalkozások sikeres alkalmazási példái? Kíváncsi melyik technológia biztosítaná a leggyorsabb megtérülést az Ön területén? A FreeDee szakértő csapata októberben négy városba is ellátogat, hogy választ adjon a
Az Európai Bizottság jóváhagyta, hogy Románia 2030-ig másfél milliárd euróval támogassa azokat a nagy energiaigényű ipari fogyasztókat, amelyeknek a működését a magas energiaárak mellett az üvegházhatású gázok kibocsátására kivetett "klímaadó" is veszélyezteti - közölte hétfőn Virgil Popescu, a bukaresti kormány energiaügyi minisztere.