Olvasónkban felmerült a kérdés, hogy ha ő határozott idejű munkaszerződéssel érkezett egy kolléga helyettesítésére a céghez, jogosan követelheti-e munkáltatójától hogy azonos bérben részesüljön, mint az a kolléga, akinek a helyettesítésére őt felvették. A kérdésre dr. Hajdu-Dudás Mária ügyvéd válaszolt.
Kína és az Egyesült Államok közeledik egymáshoz, Joe Biden és Hszi Csinping személyesen is találkozik egymással. Kijev eközben attól tart, hogy kevesebb támogatást kap, elterelődik róla a figyelem.
Elképesztően izgalmas, a magyar televíziózás történetében eddig még nem látott extra dobással jön most vasárnap a Sztárban Sztár leszek! 7. élő show-ja. A még versenyben lévő 8 énekeshez produkciójuk közben érkezik a színpadra 1-1 ismert sztárelőadó, aki onnantól beszáll a dalba, és közösen énekelnek tovább.
Mérföldkőhöz érkezett az elektromos autók értékesítése, 2023 első kilenc hónapjában több mint 9,4 millió darabot adtak el belőlük világszerte, így a teljes globális autópiacból közel 16 százalékos szeletet hasítottak ki. Az elektromos autók piacát magabiztosan uralta a kínai BYD, amely egyre több területen van jelen Magyarországon is.
A Pentagon Kijevnek nyújtott katonai segélyének összege rohamosan csökken, mivel az orosz invázió visszaszorítására tett erőfeszítésekre szánt amerikai források kezdenek
Joáv Gallant izraeli védelmi miniszter északi körútján arra figyelmeztetett, hogy a Hezbollah közel áll ahhoz, hogy súlyos hibát kövessen el, és Izrael felkészült arra, hogy megtorolja a milícia fellépéseit - írta a Times of Israel.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/45. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 45. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 2 milliárd 760 millió forint lesz a tét.
Tordai Csaba Gyurcsány Ferenc államtitkára, Bajnai Gordon bizalmasa, Karácsony Gergely ügyvédje és főtanácsadója. Erős a gyanú, hogy háztkutatást tartottak nála - értesült a Magyar Nemzet.
Az MBH Bank Nyrt. („MBH Bank)” a mai napon részvényadásvételi szerződést írt alá a Fundamenta-Lakáskassza Lakás-takarékpénztár Zrt. („Fundamenta”) összesen 76,35%-os tulajdonrészének megvásárlására a német Bausparkasse Schwäbisch Hall AG-vel, az osztrák Bausparkasse Wüstenrot AG-vel és a német Wüstenrot & Württembergische AG-vel.
Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak - ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg pénteken.
A BMW a márka hagyományos modelljei mellett megkezdte a konszernhez tartozó MINI márka Countryman modelljének az összeszerelését is lipcsei üzemében benzines és teljesen elektromos kivitelben egyaránt - jelentette be a gyártás hivatalos megkezdése alkalmából Milan Nedeljkovic termelési igazgató.
A permakultúrás rendszerek tervezési alapelvei irányítják a rendszerek fenntartását, segítenek választ találni korunk társadalmi és ökológiai kihívásaira, melyek között a globális felmelegedés, a fajok csökkenése változatlanul rossz irányba halad.
Ali, az X-en népszerűvé vált kriptoelemző egy pénteken közzétett bejegyzése szerint komoly eladási hullám tapasztalható a bitcoin bányászok körében, amióta
A hazai lakásállomány csupán 17%-a fűt távhővel, 78%-ban egyedi fűtést használunk (KSH, 2020), ami többségében nemcsak hogy nem hatékony, de a legmodernebb, fatüzelésű kályhák vagy kazánok is legalább százszor több mikroszemcsés szálló port (PM2.5) bocsátanak ki, mint a távhő, ami borzasztóan rontja a levegőminőséget és káros mindannyiunk egészségé
Az újlipótvárosi lakópark arany fokozatú minősítést szerzett a nemzetközi iparági sztenderdnek számító LEED energetikai tanúsítvány rendszerében. Rendkívül ritkának számít, hogy az alapvetően irodaházak építészeti-műszaki megoldásait elismerő rendszerben lakópark is megszerezze az arany minősítést.
A magán erdőgazdálkodás kulcsszerepet játszik az erdők kezelésében, az ország faanyaggal történő ellátásának stratégiai munkájában, a vidék népességmegtartó erejének növelésében - mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók pénteki rendezvényén, Veszprémben az Agrárminisztérium (AM) tájéko
A magán erdőgazdálkodás kulcsszerepet játszik az erdők kezelésében, az ország faanyaggal történő ellátásának stratégiai munkájában, a vidék népességmegtartó erejének növelésében - mondta Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár a Magán Erdőtulajdonosok és Gazdálkodók pénteki rendezvényén, Veszprémben az Agrárminisztérium (AM) tájéko
Sietnie kell majd azoknak, akik érdeklődnek a Lidl közel egy év után visszatérő játékkonyhája iránt, ugyanis a tavalyi árnál lényegesebben olcsóbban lehet majd hozzájutni a karácsony "slágertermékéhez" - írja a Pénzcentrum.
Az Erste Csoport visszavásárolja magyarországi leányvállalata, az Erste Bank Hungary Zrt. (EBH) 15 százalékos részvényhányadát a magyar állami tulajdonú Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-től. A novemberben záruló tranzakció értéke 87,55 milliárd forint (kb. 230 millió euró), amely 125 százalékos többlet a 2016-os eladási árhoz (38,9 milliárd for
Rövid videót tett közzé egy Hamászhoz tartozó Telegram-csatorna, a felvételen pedig a házak romjai között bujkáló, és kézi gránátvetővel harcoló militánsok akciói láthatóak az izraeli tankok ellen, Gázavárosban. Az izraeli csapatok eközben egyre mélyebbre nyomulnak a bekerített területen.
Sokan nem is tudják – legfeljebb érezték –, hogy ültek már a magyar VPI dizájnmanufaktúra betonpadjain. Vagy épp sakkoztak az egyik köztéri asztaluknál, ittak az egyik kútjukból, miközben támasztották a tárolójukhoz biciklijüket. Sikersztori a Fehérvári útról. „Maradhatsz egyslágeres, mint például a Europe együttes. Vagy ráülhetsz a hullámra, ami s
Itt az egy számjegyű infláció, amihez az online árfigyelő is eredményesen járult hozzá - hangsúlyozza a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében.