A munkaadók és munkavállalók szervezeteinek megállapodásában foglaltakkal összhangban a kormány kihirdette a 2024. évi kötelező legkisebb munkabér (minimálbér) és a garantált bérminimum összegét a 508/2023. kormányrendelettel, írja honlapján a Moore Hungary.
Schumacher Vanda rengetegszer szembesül a kérdéssel, hogy mégis miből is finanszírozza az utazásait, és a hétköznapinak nem mondható életszínvonalát. A celeb ezeket a kérdéseket igyekszik kikerülni, azonban rendszeresen beszél az online pénzkeresési lehetőségekről, illetve a befektetésekről is.
Lukács Csabával beszélgettünk az oknyomozó újságírás hazai helyzetéről, a szakma nehézségeiről és arról, milyen következményei lehetnek egy-egy anyagnak. A Magyar Hang lapigazgatója elmesélte, hogyan próbálják akadályozni a hazai oknyomozó újságírókat a munkájukban és hogy emiatt Magyarországon gyakran hagyományos módon kell adatokat gyűjteni, szem
Csináljuk másképp! – valahogy így lehetne kihangosítani azt a gondolatot, ami az ingatlanfejlesztésekben már tapasztalatot szerzett szakemberek fejében forgott, amikor pár éve belevágtak a HelloParks projektbe. Több fény, kevesebb beton, mobilappos támogatás, az ügyféligények érvényesítése és gyors reagálás: ez jellemzi a HelloParks működését és az
November 27-i közlemény szerint a Circle egyetértési megállapodást írt alá a japán pénzügyi óriás SBI Holdings-al az USD Coin (USDC) forgalmazása, a banki kapcsolat kialakítása és a Circle Web3-as szolgáltatások használatának elősegítése érdekében az ázsiai országban. A közlemény szerint a hagyományos pénzintézet több leányvállalata is aktív szerep
Az arany ára hétfőn hathavi csúcsra emelkedett, és elérte az unciánkénti 2014,55 dollárt, amit az amerikai jegybank kamatemelési ciklusának befejezésével kapcsolatos növekvő befektetői bizalom és a dollár értékének csökkenése okozott.
Bardóczi Sándor, a főváros főtájépítészete Facebookon figyelemztetett mindenkit, hogy mire kell figyelni, ha síkosságmentesíteni szeretnénk az utat a fagyok alatt.
A budapesti agglomerációban és hat vidéki nagyvárosban próbálhatnak ki az utasok egy Solaris és egy Caetano hidrogén-üzemanyagcellás autóbuszt a menetrend szerinti forgalomban.
Hagyatéki ügyekben előfordulhat, hogy az örökös vagy más érdekelt a hagyatéki tárgyaláson személyesen nem tud megjelenni, de szeretné, hogy valaki képviselje. A legfontosabb tudnivalókat dr. Szabó Gergely ügyvéd foglalta össze.
Szaúd-Arábia felszólítja az OPEC+ koalíció többi tagját, hogy a globális piacok stabilizálása érdekében csatlakozzanak az olajkitermelési kvóták csökkentéséről szóló döntésükhöz – közölték az olajkartellként ismerő szervezet ülésének résztvevői a Bloomberggel.
Nem volt még arra példa Magyarországon, hogy televízióban is követhető legyen az U20-as divízió 1/A jégkorong-világbajnokság. A Sport TV azonban december 10-16. között élőben közvetíti a magyar válogatott mérkőzéseit a hazai eseményről.
Éves szinten átlagosan 370 millió forintot meghaladó kárt szenvedhet el egy ezer főt foglalkoztató magyar vállalkozás a COVID-19 következményei miatt. A pénzügyi és a kommunikációs szektorban ez az összeg az 580 millió forintot is elérheti derül ki egy nemrég készült magyar tanulmányból.1 Az egészséggazdasági elemzés szerint azonban a cégek elkerül
A CMC kínai nagyvállalat 2021-ben üzemelte be Kaposvárnál a gigantikus napelemparkját, amit 220 hektár termőföldre telepítettek. A biznisz nem jött be, az MVM átveheti a veszteséges cégeket.
Benyújtotta a kormány a fenntartható vállalati működést ösztönző törvénymódosítási javaslatot az Országgyűlésnek – hívja fel a figyelmet az EY. Az érintett hazai cégeknek környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) szempontból is át kell világítaniuk működésüket, és büntetésekre is számíthatnak, ha nem teljesítik az adatszolgáltatási kötelez
Rendkívüli bejelentést tett a Budapesti Értéktőzsdén az MVM Zrt.: 390 milliárd forintos osztalékelőleget fizetnek be november végéig az idei nyeresége terhére egyedüli részvényese, az állam felé. A befizetést nagyrészt az eredményes külföldi működés teszi lehetővé. A szokatlan lépés érdemben segítheti az elszaladt költségvetési hiány idei lefaragás
A hazai kábeltévés / műsorterjesztő iparág három fontos képviselője, a Magyar Kommunikációs Szövetség (MKSZ) elnöke és alelnöke, valamint a Nemzeti Műsorterjesztő Klaszter klasztermenedzsere járt a Media1 podcast- és rádióműsorában, ahol több aktuális kérdés is szóba került.
Sanghajba utazik kedden Hszi Csin-ping a South China Morning Post értesülése szerint, ahol az ország első számú tőzsdéjét és több technológiai vállalatot is meglátogat.
Tavasztól kezdve arra törekszem, hogy az állományom folyamatosan a legjobb kondícióban legyen, és ez igaz ilyenkor is, sőt ez az időszak különösen fontos a sikeres telelés szempontjából.
Eltűntek az orosz turisták, ez pedig gazdasági válságot okoz Hévízen, de súlyos válságot okoz, hogy megszűnt az idegenforgalmi adó támogatása – számolt be Hévíz polgármestere, Papp Gábor számolt be a település jelenlegi gazdasági kihívásairól az ATV Start műsorában.
Sok ember számára a bankbetétek hosszú ideig az egyik legbiztonságosabb befektetést jelentették a pénz tárolására. Azonban a bankbetétek korlátai manapság egyre inkább jelentkeznek, amelyeket érdemes figyelembe vennie annak, aki hosszú távú, biztos befektetési lehetőséget keres. A csökkenésnek indult kamatok és a kormányzati intézkedések hatására a
A Jellinek Dániel által irányított Indotek Csoport tervei szerint az Auchan a következő öt-hat évben a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel rendelkező áruházlánccá válna Magyarországon. Az Indotek az Auchan 47%-os tulajdonrészét szerzése révén erős kisebbségi pozícióba kerül, és teljes tulajdonába került az Auchan áruházakhoz tartozó üzlethelyis
Több ezer "hamis mosollyal" szembesültek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei, amikor Gyulánál felnyitottak egy magyar kamiont, olvasható a NAV honlapján.
A daganatos betegekért tesz a Semmelweis Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem is – az utóbbi a sci-fi-kelléknek hangzó kis energiájú lineáris gyorsítóeszközt helyezte üzembe.