Budapest idén ünnepli 150. születésnapját. A Budapesti Közlekedési Központ különleges ajánlattal teszi emlékezetessé az ünneplést: november 17-én 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban, mellyel egész nap korlátlanul lehet utazni a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) járatain. A főváros november 17-től háromnapos rendezvénysorozatt
A világ egyik vezető mesterséges intelligencia alapú, globális felhőszolgáltatója, a Genesys új kutatás-fejlesztési (K+F) központot nyitott Budapesten, az Eiffel téren, 3000 négyzetméter területen - jelentették be csütörtökön, sajtótájékoztatón.
A magyar közösségi média felhasználók 80%-a nyilatkozott úgy, hogy odafigyel az okostelefonjára telepített adat-, kamera- és mikrofonalkalmazások hozzáférésére. Ugyanakkor a Sophos tanulmánya szerint a megkérdezettek több mint fele töltött le a telefonjára speciális alkalmazást csak azért, hogy kedvezményt kapjon egy üzletben, anélkül, hogy tisztáb
A mai tőzsdenyitás előtt tette közzé harmadik negyedéves gyorsjelentését a Home Depot, megkezdve ezzel a kiskereskedelmi szektor jelentősebb cégeinek eredményközlését.
Földrengés volt Egertől mintegy 14 kilométerre észak-északkeletre kedden 19.54-kor közölte a Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet Kövesligethy Radó Szeizmológiai Obszervatóriuma.
Magyarországon egyedülálló, robotizált és automatizált, komplex raktárlogisztikai szolgáltatást indított a Magyar Posta Zrt. a Fóti Logisztikai Központjában.
Ismerje meg Orosz Katalin klinikai szakpszichológus gondolatait a legújabb pszichológiai trendekről és a társadalmi kihívások kezeléséről, amelyeket a november 17-én hetedik alkalommal Budapesten megrendezendő transzperszonális (TP) pszichológiai konferencián ismertet majd részletesen is.
Novo Nordisk. Eli Lilly. Ozempic. Wegovy. Itt az új aranyláz? A világ elhízott, de erőfeszítés nélkül fogyni akar. Van rá megoldás, amire hatalmas piac épülhet. Épül is.
A szlovén hazai össztermék (GDP) 1,1 százalékkal bővült a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához viszonyítva, az első kilenc hónapban pedig az éves szintű növekedés 1,3 százalékot ért el - közölte a szlovén statisztikai hivatal kedden.
Szezonzáró akcióval várja a gyerekeket november 15-26-ig a KÖKI Bevásárlóközpont tetőteraszán a DinoPark. Az élményparkot a gyerekek ebben az időszakban 1000 forintért látogathatják.
Nő a fogyasztói érdeklődés az új fizetési technológiák iránt, a magyar fogyasztók digitális fizetéssel kapcsolatos ismeretei jelentősen nőttek az előző évhez képest - közölte a Mastercard legújabb felmérése alapján kedden az MTI-vel.
A szervezeti átalakításban is értünk el eredményeket, de egyrészt ez a munka koránt sincs kész, másrészt a kötelező tagság eltörlése mélyrehatóbb és felgyorsított változásokat követel. Mindenkinek köszönöm azt, hogy szakmai életemet ezzel a szép küldetéssel zárhatom, és bár az elnökség tagjai egységesen maradásra akartak bírni, nem indulok a novemb
A Nemzetközi Energiaügynökség, a párizsi székhelyű IEA kedden publikált novemberi jelentésében megemelte az idei és a jövő évi globális olajkereslet-növekedési előrejelzését.
A Fonóban ünnepli 40. születésnapját a Makám november 25-én. A jubileumi koncerten megszólalnak az elmúlt 40 év legkedveltebb dalai, valamint bemutatkozik a zenekar legújabb formációja, a Makám Quartet is - tájékoztatta a Fonó Budai Zeneház az MTI-t kedden.
Az OPEC hétfőn azt közölte, hogy az olajpiaci fundamentumok továbbra is erősek, és a spekulánsokat okolta az áresésért, miközben kissé megemelte a globális olajkereslet növekedésére vonatkozó 2023-as előrejelzését, és ragaszkodott a 2024-re vonatkozó viszonylag magas előrejelzéséhez.
A Barátok közt a hazai kereskedelmi televíziózás legnagyobb sikere volt. 1998. október 26-ától egészen 2021. július 17-éig vetítették a Berényi család történetét. Milyen szerepe volt Berényi Claudiának? Az Ábrahám Edit által megformált Berényi Claudia eleinte valójában a Berényi Miklós – Berényi Claudia – Bartha Zsolt trióban egy mondhatni „negatív
2023. november 14-én megbeszélést tartott Alekszej Lihacsov, a Roszatom állami vállalat vezérigazgatója Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel. A felek a Paks II. Atomerőmű építési területét is felkeresték, és a találkozó során megállapították, hogy idén jelentősen nőtt az építkezési területen zajló munka intenzitása.
Az előző hetek során kétségtelenül felélénkült a kriptoszektor, ezért a Bitcoin mellett a legtöbb altcoin és mém token értéke is ugrásszerűen növekedni kezdett. Mivel várhatóan ez a tempó jövőre csak fokozódni fog, ezért a legtöbb befektető már most a következő nagy lehetőséget keresi.
Feltser László asztalossal készített interjúm során az asztalos szakma mindennapi szépségeiről és kihívásairól is beszélgettünk. Mennyi idő kell szerinted ahhoz, hogy mint asztalos saját műhelyből, egyedül tudjon valaki dolgozni? Neked mennyi idő kellett? Miután a technikusi papírt megszereztem 3-4 évig egy asztalosnál dolgoztam, és ő támogatott ab
A fogtechnikus olyan szakember, aki fogpótlásokat, fogműveket vagy akár teljes fogsorokat készít. Feladatait a fogorvos utasításai szerint végzi. Munkája során először manuálisan formázza meg az alapanyagokat, majd digitális technológiával tökéletesíti azokat, biztosítva az esztétikai és funkcionális megfelelést a páciens számára. Feladatainak teh
A számítógépes chipek piacának nagyágyúja nehéz időszakon van túl. A PC-k iránti kereslet drasztikus visszaesése miatt az Intel az előző években nem tudott olyan mértékben árat emelni, hogy kivédje az infláció negatív hatását, így csökkenő bevételek és megugró költségek kereszttüzébe került a szebb napokat is látott vállalat. Nemrég azonban megjele
Novemberben és decemberben újabb 140 ezer oktatási célú, személyes használatú, illetve intézményi használatú laptophoz jutnak hozzá 7. és 10. évfolyamos diákok és iskolák országszerte - jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden Ráckevén.
A cukorbetegséghez és szövődményeihez köthető halálozás folyamatosan nő az egész világon. Hazánkban évente 1 000 ember veszíti el a látását a cukorbetegség miatt. A diabetesesek 75 százaléka hal meg szív- és érrendszeri szövődmények következtében. Az elhízás megháromszorozza a cukorbetegség kialakulásának esélyét. A mozgásszegény életmód, a finomít
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményt bocsátott ki, melyben felhívja a figyelmet a lakossági csalások növekvő számára, valamint arra, hogy a Revolutnak nincs magyarországi leányvállalata.
József gazda a műhelyébe vitte Krisztit, akinek olyat mondott, amit arajelöltje nem tudott tolerálni. Ezek után a gazda Timivel akarta közölni az örömhírt, miszerint vele megy álomrandira, ám nem abban a fogadtatásban részesült, amire számított. Mindeközben Szandi kiakadt Gergő gazda és Kíra kapcsolatára, Kevin gazda pedig extrém randira vitte Zsuz
Országos és regionális adatbázisokkal, jobb adatminőséggel, valamint könnyebb és gyorsabb adatcserével segíti a jövőben ügyfeleit a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) annak a megállapodásnak köszönhetően, amit ma írt alá Farkas Szabolcs, az Sztnh elnöke és Daren Tang, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (World Intellectual Property Organ
A nemzetközi szállítmányozó ismét bővíti LCL-megoldásainak körét, és új tengeri gyűjtőkonténeres szolgáltatást vezet be a Kínából Európába tartó veszélyes áruk számára. Az új szolgáltatás kitűnő megoldást nyújt az autóipari alkatrészek, akkumulátorok és a különböző típusú már beépített áramforrást tartalmazó elektronikai termékek szállításához. Mik
Pár hét, és elkezdik nyilvántartásba venni azokat a hazai cégeket, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Akár az árbevétel 2 százalékára is büntethetik azokat a társaságokat, ahol nem készülnek fel időben az IT-biztonsági incidensek kezelésére, sőt el is tilthatják az irányítást
A világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock ismét nagy tervvel állt elő: a bitcoin után egy ether alapú ETF-et (tőzsdén kereskedett alapot) is létrehozna.
Nagy bajban van a szőlő-bor ágazat, az utóbbi években felmerült sokrétű problémák némelyikére keresett választ az idén ötödik alkalommal megrendezett Országos Szőlész-Borász Konferencia külföldi és magyar előadók segítségével.