A soros féléves EU-elnökség előkészítéséről Kovács Zoltán elmondta: a program gyakorlatilag kész, a rendezvények egyik fő területe pedig a Várkert Bazár lesz.
Novemberben kezdődik a játékpiac legerősebb időszaka, a karácsonyt megelőző másfél hónapban realizálódik az éves forgalom 40 százaléka - közölte a Regio Játék. A cég előrejelzése szerint 3,5, illetve 10 százalék növekedés mellett 15 500 forintos online és 12 000 forintos hagyományos bolti kosárértékekre számít a játékkereskedő.
Az online szerencsejátékok világában gyakran mondják, hogy a szerencse a bátraknak kedvez. A Fairspin játékosai októberben is bátrak voltak és az életüket megváltoztató nyereményekre tettek szert. Ebben a fizetett hirdetésben a hónap legmagasabb szorzókat hozó játékaira emlékeztet a kaszinó. Októberi Sikersztorik – Látványos Jackpotok TOP-1: A va
Az adóhatóság adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset (munkaviszonyból származó jövedelem), ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett (kedvezményekkel együtt).
Jövőre épülhet fel a WLP (Weerts Logistics Park) környezettudatos és okoscsarnoka Vecsésen, amelyet a világ egyik legnagyobb autóalkatrész beszállítójának, a kanadai székhelyű Magna International Incorporationnek építenek - közölte a beruházó az MTI-vel.
Elképzelhetetlennek tartja Raskó György agrárközgazdász, hogy valóban leálljon a csaknem százéves gyár Nitrogénművek Pétfürdőn - annak ellenére, hogy ezt maga Bige László jelentette be az Agrárszektornak. Ha azonban mégis, akkor azt az egyszeri vásárló alig fogja érezni a boltban - a mezőgazdaságban tevékenykedők már annál inkább.
Az európai tőzsdék emelkednek, a BUX és a forint nem igazán mozdul az olyannyira fontos amerikai inflációs adat előtt. Csökkentették a Richter célárát, ömlik a tőke a bitcoinba. A német autógyárak leépítenek és ez még csak a kezdet. A levegőbe emelkedett egy taxi.
Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Hortobágy, dicső rónaság."
A budapesti Berzsenyi Dániel Gimnázium, a szintén a fővárosban működő Bmszc Petrik Lajos Két Tanítási Nyelvű Technikum és a dombóvári Magyar Máltai Szeretetszolgálat Esterházy Miklós Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium nyerte el az ebben az évben az egyenként 800.000 forint pénzjutalommal járó Ejmsz Iskola Díjat. A hazai és nemzetközi nagyváll
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi. Új elemk
A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) felülvizsgálta a negyedik negyedévi olajpiaci kilátásait, és kisebb piaci deficitet vár, részben az amerikai és brazil termelés növekedésének köszönhetően - írta meg a Bloomberg.
A Crypto.com engedélyt kapott meghatározott virtuális eszközökhöz kapcsolódó szolgáltatási tevékenységek működtetésére Dubajban – jelentette be kedden a kriptotőzsde. Az engedélyt
Aláírták a paksi bővítésről szóló ütemtervet, ami alapján a 2030-as évek elejére már megkezdhetik az új blokkok a termelést. Szijjártó Péter és a Roszatom vezetője közös sajtótájékoztatót tartott.
Az agrárium hitelállományának közel 70 százalékát az államilag támogatott hitelek teszik ki, amelyek komoly segítséget vagy akár a túlélést jelenthetik az ágazatnak. A finanszírozási nehézségek enyhítésére a K&H is elérhetővé tette az Agrár Széchenyi Kártya kedvező, szabad felhasználású finanszírozási megoldásait a mezőgazdasági szektorban tevé
KSH és NAV statisztikák eltérnek az átlagos havi keresetekről, a NAV szerint rosszabb a helyzet, főleg vidéken. Található azonban kiemelkedő példa is Zala vámegyében, ahol egyetlen településen havi 689 ezer forintos átlagkeresetet regisztráltak - jelentette az index.hu.
Közzétette a KSH ma reggel az idei harmadik negyedéves GDP-re vonatkozó gyorsbecslését. A gazdaság éves szinten 0,4%-kal csökkent. Negyedéves alapon 0,9%-kal nőtt a GDP, ezzel véget ért a tavalyi második félévben kezdődött recesszió.
2023 májusától egyre több fórumon, sajtócikkben és később az Országgyűlés honlapján közzétett törvényjavaslatból is lehetett olvasni arról, hogy változások lépnek életbe a bizalmi vagyonkezelésre vonatkozó adószabályok tekintetében 2023 szeptemberétől.
Pető István munkáival legutóbb tavasszal találkozhatott a hazai közönség, hosszú, majd’ húsz évnyi szünet után. Ennek oka, hogy a művész közel négy évtizede Franciaországban él és alkot. Műveit világszerte számos helyszínen bemutatták, jelentős magán- és közgyűjteményekben őrzik – és szerencsére itthon is egyre nagyobb ismeretségnek örvend. Idén pe
Tényleg rossz helyzetben van Bige László műtrágyagyára a kormány extraadói miatt, de a céget és az iparágat ismerő források nem tudnak róla, hogy tényleg gyárzáró hangulat lenne a Nitrogénműveknél.
A NAV adatai szerint 2022-ben bruttó 418 ezer forint volt az átlagos havi kereset – munkaviszonyból származó jövedelem –, ami nettó havi 285 ezer forintot jelentett, derült ki a GKI kutatásából.
A vöröshagyma a világon az egyik legfontosabb ízesítő növény, jelenleg 3 millió hektáron termesztik, közel kétszer akkora felületen, mint 15 évvel ezelőtt. Az évi 50-60 millió tonna közel felét Kína állítja elő, de jelentős termesztő még az évi 1-2 millió tonna termésével India, az Usa és több arab ország is (Egyiptom, Irán, Líbia).
Az Alteo a ma közzétett 2023. harmadik negyedéves gyorsjelentésében éves összevetésben 27 százalékkal csökkenő árbevételről és 21 százalékkal csökkenő, 3,6 milliárd forintos Ebitda-ról adott számot.
Pest, Buda és Óbuda egyesítésének évfordulóján, november 17-én, pénteken korlátlanul felhasználható 150 forintos napijegyet kínál a BudapestGO alkalmazásban a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) – közölte a vállalat a honlapján.
A Tanítsunk Magyarországért! program azzal a céllal indult el, hogy 2030-ra minden mai általános iskolásnak legyen szakmája vagy továbbtanuljon, majd a munkaerőpiacon elhelyezkedve képes legyen magát és a családját eltartani – jelentette ki György László a program koordinációjáért felelős kormánybiztosa kedden Szegeden. György László a kezdeményezé
Nemrég derült ki, hogy a kormány 2024-től módosít az áfatörvényen és a túró rudit is 18 százalékos áfa terheli majd a 27 helyett. Bár a túró rudi esetében az emberek egy konkrét termékre gondolnak, a paletta széles és voltak olyan "túró alapú" édességek, amelyek eddig is alacsonyabb kulccsal adóztak. A kormány ezzel a döntéssel egységesítette ennek
Jelenlegi állás szerint majdnem 35 ezer rendszámot vonhatnak vissza Magyarországon, ha átmegy az Építési és Közlekedési minisztérium szigorítása. A tárca ugyanis megvonná a különleges jogosultságokat biztosító zöld rendszámtáblákat a plug-in hibrid autóktól, így ezekre nem vonatkozna az ingyenes parkolás, sem az adózási könnyítések. A Magyar Elektr
A rezsiköltségek emelkedése betett a családi házaknak: egy ilyen ingatlant átlagosan 16,5 millió forintért adtak el 2023 második negyedévében, míg egy évvel korábban még 21,4 millióért. Az átlagos négyzetméterár egy év alatt 17 százalékkal, 173 ezer forintra csökkent. Ha ehhez hozzávesszük az időközben éppen csúcsra járó inflációt is, akkor nagyon
Az Óbudai Egyetem (ÓE) Birdwatcher Zrt. néven digitális agrárinnovációs startup-céget alapított a baromfitartás hatékonyságának növelésére a mesterséges intelligencia lehetőségeinek kihasználásával.