2023. november 14. kedd

nov. 14
18:06
Stohl Luca visszatér az ATV Híradóhoz – más változások is lesznek a csatornán (Media1)
A Media1 arról kérdezte Németh S. Szilárdot, az ATV vezérigazgatóját, hogyan oldja meg a csatorna a Híradóból és a Start című reggeli műsorból is távozó Gajdos Tamás helyettesítését. A vezérigazgató több bejelentést is tett lapunknak.
nov. 14
18:12
Az OTP-részvények bearanyozták Csányi Sándor napját (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 585,11 pontos, 1,02 százalékos emelkedéssel 57 678,77 ponton zárt kedden.
nov. 14
18:12
Amerika fellélegezhet (Infostart)
Az elemzők által vártnál jobban lassult infláció az Egyesült Államokban októberben.
nov. 14
18:12
Számháború a NAV és a KSH között (Menedzsment Fórum)
A NAV más számokat közölt, mint a KSH. Nem egyeznek az adatok.
nov. 14
18:12
Tízmilliárdos keretösszeggel új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban (Adózóna)
Új pályázati kiírás jelent meg a Magyar falu programban, tízmilliárd forint keretösszeggel – jelentette be a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfőn Budapesten, közölte az MTI.
nov. 14
18:12
0,9%-kal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest (ProfitLine)
A harmadik negyedévben 0,4%-kal csökkent a hazai GDP az előző év azonos időszakához képest, míg szezonálisan és munkanaphatással megtisztítva a csökkenés 0,3% volt. Az előző negyedévhez képest 0,9%-kal nőtt a gazdaság teljesítménye, így a négy negyedéve tartó visszaesés után korrigálta a technika recessziós trendet a hazai gazdaság.
nov. 14
18:18
Az utolsó akadály is elhárult: zöld lámpát kaptak a komoly béremelések Magyarországon? (Pénzcentrum)
Eddig az volt az akadálya a minimálbéregyezségnek, hogy nem ismertük a harmadik negyedéves GDP-adatokat. Kedden délelőtt azonban kedvező számok láttak napvilágot a magyar gazdaság teljesítményéről, így a Versenyszféra és a Kormány Állandó Konzultációs Fórumának csütörtöki találkozóján megszülethet az egyezség.
nov. 14
18:18
Mi vár Magyarországra a következő két évben? (Portfolio)
Az idei visszaesés után 2024-25-ben visszafogott növekedési pályára állhat a magyar gazdaság, miközben az inflációt nehéz lesz tovább csökkenteni, a költségvetési hiánycél eléréséhez pedig további intézkedések szükségesek – olvasható a Morgan Stanley friss előrejelzésében. A szakemberek szerint tartós lesz a pozitív visszatekintő reálkamat Magyaror
nov. 14
18:18
Tavasszal nyílhatnak az új pályázatok (Magyar Mezőgazdaság)
Történelmi hátrányokat dolgozhat le a magyar mezőgazdaság a következő támogatási ciklusban, amely során az EU legmagasabb arányú nemzeti társfinanszírozást biztosítja az állam - emelte ki Nagy István a Parlament Mezőgazdasági Bizottságának ülésén.
nov. 14
18:24
Szakértő: egy kormányrendelet visszavonásával megmenekülhetne a Nitrogénművek (Infostart)
Braunmüller Lajos, az Agrárszektor főszerkesztője szerint a cég hatalmas súllyal van jelen a hazai mezőgazdaságban, a termelés leállítása az ellátásbiztonság és az ár szempontjából is problémákat okozhat.
nov. 14
18:36
Ha ez működik, akkor elégedett lesz a postával (Infostart)
Magyarországon egyedülálló, robotizált és automatizált, komplex raktárlogisztikai szolgáltatást indított a Magyar Posta Zrt. a Fóti Logisztikai Központjában.
nov. 14
18:36
Kiábrándító hír érkezett: nem csökken a bérszakadék (Portfolio)
Az európai nők még mindig átlagosan 13 százalékkal kevesebbet keresnek, mint az azonos munkát végző férfiak - közölte kedden az Európai Bizottság.
nov. 14
18:42
A Várkert Bazárban lesz az EU magyar központja (Menedzsment Fórum)
Az EuroAtlantic Zrt és és a Neumann Technológiai Platform közös konferenciasorozatán részletek hangzottak el az Európai Unió soros elnökségre való magyar felkészülésről.
nov. 14
18:42
Lejjebb ment a 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama (ProfitLine)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
nov. 14
18:48
A napenergia-termelés nagyon komoly felfutó szakaszban van - állítja az MVM szakértője (Infostart)
A megújuló energiák fontosságáról és helyzetéről beszélt a Magyar Tudomány Ünnepén az MVM termelésfelügyeleti igazgatója.
nov. 14
18:48
A NATO kemény üzenetet küldött Vlagyimir Putyinnak (Portfolio)
A NATO főtitkára, Jens Stoltenberg az uniós védelmi miniszterekkel folytatott brüsszeli megbeszéléseket követően megismételte, a szövetség rendíthetetlenül támogatja Ukrajnát - számolt be a Sky News.
nov. 14
18:54
Az uniós kkv-k többsége számára súlyos probléma a szakképzettséghiány (Adózóna)
A szakképzettség hiánya az egyik legsúlyosabb probléma az EU kis- és középvállalkozásai (kkv-k) számára, a készséghiány okozta kihívás az évek során egyre nagyobb méreteket öltött, és ma már az EU valamennyi tagállamát és a gazdaság valamennyi ágazatát érinti – derült ki az Európai Bizottság által kedden közzétett Eurobarométer-felmérésből, közölte
nov. 14
18:54
Milyen előnyökkel jár az e-számlázás? (ProfitLine)
Napjainkban – nemcsak az Európai Unióban, hanem világszerte – több száz vállalat használ elektronikus számlázási megoldásokat. Ez jelentős változásokhoz és gazdasági előnyökhöz vezet, hiszen ez a nyomtatási és működési költségek minimalizálásának egyik kényelmes módja. Ismerje meg az elektronikus számlázás fő előnyeit.
nov. 14
19:00
Kár volt reggel eurót váltani (Menedzsment Fórum)
Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
nov. 14
19:00
Jó hírt közölt a Posta, ennek sokan örülhetnek (Portfolio)
Új szolgáltatást indított el a Magyar Posta, amely mostantól új, robotizált és automatizált logisztikai központjában üzemelteti raktárlogisztikai szolgáltatását.
nov. 14
19:00
Így állunk itthon a digitális fizetéssel (MMonline)
A múlt évben ha kis mértékben is, de javult a magyarországi Digitális Fizetési Index, ami a 100 pontból 2022-ben 61 ponton állt. A Mastercard által bevezetett iparági mérőszám 3 alappillért vizsgált, ezek közül az infrastruktúrában állunk a legjobban. A Mastercard 2020-ban vezette be a Digitális Fizetési Index-et, azt az iparági mérőszámot, amivel
nov. 14
19:06
Exkluzív! Megszólalt Bige László: mégsem zár be a Nitrogénművek (Pénzcentrum)
Exkluzív interjút adott Bige László, a péti Nitrogénművek tulajdonosa. A "műtrágyakirály" a mai nap fejleményei után reagált, mint azt elmondta, megfontolták korábbi döntésüket, és mégsem zárják be a műtrágyagyárat.
nov. 14
19:06
Elvégezték a világ első szemgolyó-átültetését (Digital Hungary)
A New York-i NYU Langone Health klinikán idén májusban elvégezték a világ első szemgolyó-átültetését. Az még egyelőre bizonytalan, hogy a 46 éves arkansas-i férfi, Aaron James képes lesz-e látni az új szemével, de orvosai szerint a transzplantáció jelentős lépés afelé, hogy a jövőben helyre lehessen állítani a súlyos szemsérülést szenvedők látását.
nov. 14
19:12
Csökkent a harmadik negyedévben az euróövezeti GDP (ProfitLine)
Az első becsléssel összhangban csökkent az euróövezet GDP-je a harmadik negyedévben negyedéves összevetésben, míg az EU-é az előzetesen közölt növekedés helyett stagnált az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat kedden ismertetett második becslése szerint.
nov. 14
19:18
Továbbra is nagyot ütnek a vasárnapi sztárboxolók (Menedzsment Fórum)
Vasárnaponként továbbra is jól teljesít az RTL Sztárboxa, de még mindig többen nézik a Sztárban sztár leszek! című TV2-s tehetségkutatót. A hétköznapokon mért adatoknak ugyancsak a Róna utcában örülhetnek. A sportműsorokban szegény héten a Fradi EKL-meccse került a legnézettebbek közé.
nov. 14
19:18
Sok fügefával végez a téli hideg. Ezt tedd, hogy a tiéd ne járjon így! (Agroinform)
Akár konténeres a fügéd, akár a kertben neveled, meg kell védeni a fagyoktól. Mutatjuk, hogyan.
nov. 14
19:24
Szépet domborított estére a forint (Privátbankár)
Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon.
nov. 14
19:24
Igazi kincs a homoktövis – családi gazdaság avatott be minket a termesztés rejtelmeibe (Agroinform)
Velő, magolaj és gyümölcslé is készül a göcseji homoktövisből Belső László és Somogyi Anikó zalai családi gazdaságában.
nov. 14
19:24
Gyártói felelősségi és kötelező visszaváltás. Ki fizet? (Magyar Mezőgazdaság)
Az elmúlt időszakban sem csökkent a kérdőjelek száma, ami az EPR-t és a DRS-t illeti. Nem véletlen, hogy az Országház Mezőgazdasági Bizottság Szőlő-, Bor-, Pálinka Albizottsága legutóbbi ülésének központi témája is a kiterjesztett gyártói felelősség.
nov. 14
19:24
Sötét titok lapulhat a teljes ablaktalan New York-i 29 emeletes felhőkarcolóban? (BitcoinBázis)
Számos amerikai városban – köztük New Yorkban – rejtélyes ablak nélküli felhőkarcolók állnak. A hatalmas épületek kissé idegesítő érzést keltenek az
nov. 14
19:36
Jelentős büntetéseket kockáztatnak az uniós kibervédelmi irányelvtől eltérő vállalkozások (Adózóna)
Akár az árbevétel két százalékára is büntethetők azok a gazdasági társaságok, amelyek nem készülnek fel időben az IT-biztonsági incidensek kezelésére, és nem a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelvnek megfelelően működnek – hívta fel a figyelmet az EY az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.
nov. 14
19:36
A politika csinálta ki? Elszámolták magukat? Mi történik a Nitrogénművekkel? (Forbes)
Semmi jele nem volt eddig annak, hogy végleg leáll a Nitrogénművek. A politika csinálja ki Bigét? Ők számolták el magukat? Mi lesz a patinás péti gyárral? Gyorselemzés.
nov. 14
19:42
Finnország lépéseket tesz a számolatlanul érkező orosz menedékkérő miatt (Menedzsment Fórum)
Németország 32 Leopard tankot ad Ukrajnának, Vlagyimir Putyin tovább szigorítja az orosz médiát. Háborús összefoglaló este.
nov. 14
19:42
Erős zárás az európai tőzsdéken (ProfitLine)
Pozitív kezdés után nagy nyereséggel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
nov. 14
19:48
Hatalmas szolidaritási felvonulás Washingtonban (Privátbankár)
Washingtonban több tízezer ember gyűlt össze az Izrael melletti szolidaritás jeleként kedden.
nov. 14
19:48
Esztergomi Inkubátorház - A helyi vállalkozások elindításáért és sikeres fejlődéséért (ProfitLine)
Nincs megfelelő hely a vállalkozás elindításához? Szükség lenne szakmai segítségre ehhez? Jó lenne egy helyen elintézni az adminisztratív teendőket is? – az idén átadott Esztergomi Inkubátorház ezekben is segít. Az épület modern felszereltséggel, kedvező bérlési feltételekkel és komplex szolgáltatásokkal várja az induló vállalkozásokat, civil szerv
nov. 14
19:48
Hitted volna? A széncinege valójában tollas Hannibal Lecter (Agroinform)
Ha a területét kell megvédeni, vagy a táplálékhiány rákényszeríti, rajba verődve képes akár végzetes támadást is indítani más madarak ellen.
nov. 14
20:12
Emelkedett a BUX (ProfitLine)
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 585,11 pontos, 1,02 százalékos emelkedéssel 57 678,77 ponton zárt kedden.
nov. 14
20:12
Holnap jöhet a káosz a német vasúton (Portfolio)
Szerdán újabb sztrájk várható a németországi vasúthálózaton: a GDL szakszervezet munkabeszüntetésre szólított fel, miközben zajlanak a béremelésekről szóló tárgyalások az állami vasúttársasággal.
nov. 14
20:18
Nagyot lépett a CIB Bank, megszüntet egy elérhetőségi lehetőséget (Infostart)
A CIB Bank bejelentette, hogy a CIB Internet Bank asztali alkalmazásuk az év végével megszűnik. Azonban bővítésekről is beszámoltak.
nov. 14
20:18
A nyári szezonban 33 millióan repültek a Wizz Air járatain (Adózóna)
A Wizz Air a 2023. április és szeptember közötti nyári szezonban rekordmennyiségű, 33 millió utast szállított járatain, az eredmény a tavalyi év azonos időszakához képest 24 százalékos utasforgalom-növekedést jelent – közölte a légitársaság kedden az MTI-vel.
nov. 14
20:18
Elképesztő a felhajtás a két évig magára maradt juh körül +Videó (Agroinform)
Hatalmas vita robbant ki a Fiona névre keresztelt állat elhelyezése körül.
nov. 14
20:18
A kihaló fajok pótolhatatlanok (Magyar Mezőgazdaság)
Az élővilág rendszere jóval bonyolultabb, mint első ránézésre tűnik. Rengeteg összefüggést nem ismerünk még ökoszisztémánk felépüléséről, az élőlényeket a kapcsolati hálózatból. Egy faj eltűnése sok másikat is érzékenyen érint.
nov. 14
20:18
Bombera Krisztina új műsorral jelentkezik az ATV-n (Media1)
Szerdán debütál a Menedzserszövetség üzleti talk show-ja az ATV-n Bombera Krisztina műsorvezetésével.
nov. 14
20:24
Keserű pirulát kell lenyelniük az utazni vágyóknak (Portfolio)
Az európai repülőjegyárak "jóval az infláció felett emelkednek" - közölte kedden a Nemzetközi Repülőterek Tanácsa (ACI), cáfolva a légitársaságok lobbicsoportjának, az IATA-nak a kijelentéseit.
nov. 14
20:30
Sikkasztási botrány: az Audi-szakszervezet elnökségének minden tagja lemondott (Portfolio)
Az Audi Hungária Független Szakszervezet (AHFSZ) vezetősége rendkívüli bizalmi értekezletet hívott össze kedden, amelynek előzménye az volt, hogy két elnökségi tagot sikkasztás gyanúja miatt letartóztattak múlt pénteken. A mostani értekezleten a maradék hét elnökségi tag lemondott pozíciójáról és új választások kiírását kezdeményezték - írja a Tele
nov. 14
20:36
Újabb részlet derült ki a nemzeti konzultációról (Portfolio)
A külföldi befolyásszerzés kérdése is szerepelni fog a most induló nemzeti konzultációban, közölte a Facebookon Dömötör Csaba államtitkár.
nov. 14
20:42
Egyre több magyar ruház be egy ilyen autóba: mire jöttek rá, amire más még nem? (Pénzcentrum)
Az idei első félévben több mint hatmillió tisztán elektromos, illetve plug-in hibrid autót adtak el világszerte a Canalys adatai szerint, ez majdnem felével múlta felül az egy évvel korábbit. Az e-autók gyors terjedése komoly kihívásokkal is jár, amelyek egy részének megoldásában az intelligens töltőrendszerek segíthetnek.
nov. 14
20:42
Napelemparkkal segíti az Ökumenikus Segélyszervezet fenntartható működését a Mol (ProfitLine)
Az Ökumenikus Segélyszervezet Csepeli Központjának fenntartható működését a Mol egy 20 millió forint értékű napelemparkkal segíti - hangzott el a segélyszervezet budapesti sajtótájékoztatóján kedden.
nov. 14
20:54
Újra megszólalt a műtrágyakirály: Meggondoltam magam (Forbes)
Bige László az RTL-nek azt nyilatkozta, mégsem zárja be a péti gyárát. Reggel még mást mondott. A péti Nitrogénművek tulajdonosa estére meggondolta magát: mégsem állítja le a gyárát, noha reggel még erről nyilatkozott. Nemrég publikáltuk gyorselemzésünket a 9. legértékesebb magyar cég körül kialakult helyzetről. Mint az újabb Bige-nyilatkozat előtt

Keresés