Novemberben és decemberben újabb 140 ezer oktatási célú, személyes használatú, illetve intézményi használatú laptophoz jutnak hozzá 7. és 10. évfolyamos diákok és iskolák országszerte - jelentette be a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára kedden Ráckevén.
A cukorbetegséghez és szövődményeihez köthető halálozás folyamatosan nő az egész világon. Hazánkban évente 1 000 ember veszíti el a látását a cukorbetegség miatt. A diabetesesek 75 százaléka hal meg szív- és érrendszeri szövődmények következtében. Az elhízás megháromszorozza a cukorbetegség kialakulásának esélyét. A mozgásszegény életmód, a finomít
Kolozsváry Zsolt 2013-tól 2016-ig szerepelt az Éjjel-nappal Budapest Marcijaként. A pécsi férfi az RTL Klub sorozatának egyik legnépszerűbb karaktere volt. 7 év telt el a sikert hozó szereplés óta, azóta
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a NAV is szigorúbban ellenőrzi.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) közleményt bocsátott ki, melyben felhívja a figyelmet a lakossági csalások növekvő számára, valamint arra, hogy a Revolutnak nincs magyarországi leányvállalata.
József gazda a műhelyébe vitte Krisztit, akinek olyat mondott, amit arajelöltje nem tudott tolerálni. Ezek után a gazda Timivel akarta közölni az örömhírt, miszerint vele megy álomrandira, ám nem abban a fogadtatásban részesült, amire számított. Mindeközben Szandi kiakadt Gergő gazda és Kíra kapcsolatára, Kevin gazda pedig extrém randira vitte Zsuz
Országos és regionális adatbázisokkal, jobb adatminőséggel, valamint könnyebb és gyorsabb adatcserével segíti a jövőben ügyfeleit a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala (Sztnh) annak a megállapodásnak köszönhetően, amit ma írt alá Farkas Szabolcs, az Sztnh elnöke és Daren Tang, a Szellemi Tulajdon Világszervezetének (World Intellectual Property Organ
A nemzetközi szállítmányozó ismét bővíti LCL-megoldásainak körét, és új tengeri gyűjtőkonténeres szolgáltatást vezet be a Kínából Európába tartó veszélyes áruk számára. Az új szolgáltatás kitűnő megoldást nyújt az autóipari alkatrészek, akkumulátorok és a különböző típusú már beépített áramforrást tartalmazó elektronikai termékek szállításához. Mik
Pár hét, és elkezdik nyilvántartásba venni azokat a hazai cégeket, amelyekre kiterjed a NIS2, vagyis a felülvizsgált uniós kibervédelmi irányelv – hívja fel a figyelmet az EY. Akár az árbevétel 2 százalékára is büntethetik azokat a társaságokat, ahol nem készülnek fel időben az IT-biztonsági incidensek kezelésére, sőt el is tilthatják az irányítást
A világ legnagyobb alapkezelője, a BlackRock ismét nagy tervvel állt elő: a bitcoin után egy ether alapú ETF-et (tőzsdén kereskedett alapot) is létrehozna.
Nagy bajban van a szőlő-bor ágazat, az utóbbi években felmerült sokrétű problémák némelyikére keresett választ az idén ötödik alkalommal megrendezett Országos Szőlész-Borász Konferencia külföldi és magyar előadók segítségével.
A fiatalabb – Y és Z – generációk térnyerése egyre növekszik, ellentétben a csökkenő cégtrenddel, súlyuk folyamatosan emelkedik. A Baby boom és az X generációs vállalkozók száma 2022-ben 16,5 ezerrel csökkent. Ezzel szemben a nagyvállalati körben az X generáció nemcsak a tulajdonosok között, hanem a vállalatok vezető beosztásaiban is növelte jelenl
Várhatóan még az Országgyűlés őszi ülésszakában megtárgyalják azt a közel kétszáz oldalas adózás rendjére vonatkozó törvénymódosító-indítványt, mely újra alapjaiban rengetné meg a magyar vállalkozásokra vonatkozó szabályokat. A jelenlegi változások legkevesebb 60 ezer mellékállású egyéni vállalkozót érintenének, a pontos szám ugyanakkor nem ismert,
A Toyota Gazoo Racing bemutatta két teljesen új párosát a 2024-es Dakar Rallyra, mielőtt a teljes csapatnévsort közzétennék november második felében. Mindkét új páros a Gr Dkr Hilux T1+ továbbfejlesztett változatát fogja vezetni, amelyek 2022-ben és 2023-ban győzedelmeskedni tudtak a Dakar Rallyn. Az első új legénység Lucas Moraes pilótából és az
A transzferár dokumentációk szakszerű és pontos elkészítése, valamint az adóhatósági ellenőrzések eddig is kihívás elé állították az adózókat, idéntől azonban szigorítottak a vonatkozó jogszabályokon és ennek eredményeként jelentősen emelkedtek a mulasztási bírságok is, ráadásul a transzferár dokumentációkat a Nav is szigorúbban ellenőrzi. Új elemk
Lezárult egy korszak az Audi Hungariánál: az elmúlt héten befejeződött az ikonikus sportautó, az Audi TT sorozatgyártása Győrben. Az utolsó Audi TT Coupé az Audi Tradition gyűjteményébe kerül. Az Audi Hungariánál 1998-ban indult a járműgyártás az Audi TT Coupé sorozatgyártásával. Az idén 25. jubileumát ünneplő modell számos változatban, kizárólag G
Ugyan látszólag jól halad a hadművelet, de van, ami fejtörést okozhat az izraeli haderő parancsnokainak. Mik a gázai bevonulás első tapasztalatai, milyen hibákat követettek el az izraeliek? Ezt vesszük most górcső alá.
Bár sikerült javítani az elmúlt évek szomorú statisztikáin, mégis a legfrissebb felmérések szerint még mindig minden ötödik kg élelmiszer a szemetesben landol. Vajon a mi háztartásunk hogyan járul hozzá ehhez a mennyiséghez?
A független A24 filmstúdiónál landoltak az Elon Musk életét feldolgozó könyv megfilmesítési jogai. A rendezői székbe Darren Aronofsky ül, írja az Index a Variety nyomán.
Az Európai Bizottság ellenőrzése már rengeteg előrelépést lát a magyar közbeszerzési eljárásoknál, sőt az elmúlt évek egyeztetései alapján is pozitív trend rajzolódik ki: a kormány és a hatóságok bőven hoztak intézkedéseket a brüsszeli aggályok kezelésére. Egy a Portfolio birtokába jutott bizottsági értékelési anyagban a hatóságok és a kormányzat v
A Zala Metál Kft. a komplex technológiai fejlesztésére több mint 69,3 millió forintos feltételesen visszatérítendő európai uniós támogatást nyert. Az Európai Regionális Fejlesztési Alap az elszámolható költségek 100%-át finanszírozta.
A harmadik héttel folytatódik a Binance és a Kripto Akadémia őszi nyereményjátéka. A november során szerdától szerdáig tartó fordulókban 600 dollár értékű kereskedési tőkét és egy ultraszéles monitort nyerhet, aki rajtunk keresztül regisztrál(t) a Binance oldalára. Bár az elmúlt két hétben már sokan szereztek elvi jogosultságot a fődíj megszerzésér
Elfogadta a kétkamarás román parlament szenátusa kedden az új nyugdíjtörvény tervezetét. A jogszabály hatályba lépése esetén januártól egyégesen - a 2023-as átlagos infláció mértékével, 13,8 százalékkal - nőnek a nyugdíjak Romániában. 2024 szeptemberéig pedig lezárulna a járandóságok újraszámítása, amely mintegy hárommillió ember esetében további n
November 21-én A negyedik utas spanyol vígjáték vetítésével kezdődik az idei Spanyol Filmhét. Julián elvált, anyagi gondokkal küzd és jobb híján abból él, hogy egy alkalmazás segítségével megosztja autóját idegenekkel. Igaz, egyik utasa már nem is annyira idegen. A csinos és fiatal Lorenának hónapok óta biztos helye van a férfi kocsijában… Novemb
Ainars Millers lett méhész személyében egy szakmailag rendkívül nyitott és hozzáértő méhészt ismertem meg. Kapcsolattartásunk vezetett ennek az interjúnak az elkészítéséhez, amelyben, remélem, minden magyar olvasó talál érdekességet a maga számára.
A bitcoin árfolyama kedd délután egy határozott lépést tett lefelé, amivel ~8%-os mínuszba került az egy héttel ezelőtt beállított idei, 38 000 dolláros csúcshoz képest. Elemzők szerint ez a megtorpanás, az elmúlt 3 hónap legnagyobb korrekciója lehet az a “dip”, amire eddig sok lemaradó várt, bár a vélememényeik már megoszlanak arról, hogy az esés
Cikkünkben pár általánosforgalmiadó-változást nézünk át részletesen, összehasonlítva a jelenlegi szabályozással, illetve bemutatva a mögöttes szabályozást.
A világ legnagyobb nemzetközi légitársasága, az Emirates összesen több mint 1,2 milliárd dollár - átszámítva több mint 400 milliárd forint - értékű megrendeléssel bízta meg a francia Safrant, mely egy 1 milliárd dolláros megállapodást* tartalmaz a legújabb generációs Safran Seats fedélzeti ülésekre az Emirates új Airbus A350, Boeing 777X-9 és meglé
A héten folytatódnak a tárgyalások a jövő évi minimálbérről és garantált bérminimumról. A gazdaságfejlesztési miniszter bízik abban, hogy a legkisebb keresetek emelésének 15, illetve 10 százalékos mértéke már idén decemberben eldől. Ezzel adnának támaszt a gazdaságnak, amire ez – a KSH győzelmi jelentése ellenére – rá is férne.
Több száz kilométeres útvonal az északi vadonban kutyaszánnal, szélsőséges hidegben, zord időjárási körülmények között, nehéz terepen, ez a Fjällräven Polar. Az egyedülálló expedíció joggal nevezhető embert próbáló túrának, mégis tízezrek pályáznak, hogy lehetőségük legyen kilépni a komfortzónájukból, és átélhessék életük legnagyobb kalandját. A
A november 15-i Floow Day középpontjában a pozitív ügyféltapasztalat áll. A rendezvény abban segít a Kkv szektornak, hogyan lehet a vásárlói élményen keresztül minél nagyobb hasznot és versenyelőnyt elérni. Az előadások között a témában megjelenik az Ai is, amely számos módon segíthet a kis- és középvállalatoknak az ügyfélélmény magasabb szintre em