Az Európai Bizottság információkérés céljából megkeresést küldött az Amazon online kereskedelmi platformnak, felkérve az óriáscéget, hogy adjon további tájékoztatást arról, hogy milyen intézkedéseket hozott a fogyasztók online védelmének érdekében, különös tekintettel az illegális termékek terjesztésére és az alapvető jogok védelmére.
Az összeállításból eredő hibára, illetve karbantartásra figyelmeztető, úgynevezett "okos állványt" fejlesztett ki a Caadex Kft. egy csaknem 640 millió forintos program keretében - közölte a baranyai Mindszentgodisán működő társaság az MTI-vel.
Az Európai Unió tervezete szerint a jövőben Dánia feladata lesz az orosz olajszállító hajók megállítása és ellenőrzése az Øresund tengerszorosnál. Koppenhága ezen felül blokkolhatja is a nem megfelelő papírokkal rendelkező tartályhajók továbbhaladását.
A lemosó kezelés gyéríti a fás részeken is áttelelő kórokozókat. A csonthéjas fák törzsének meszelését se felejtsük el! Az Agroinform.hu 2023. évi 46. heti növényvédelmi előrejelzése.
A Politico birtokába jutott dokumentumok szerint Brüsszel újabb szankciók kivetését fontolgatja Oroszország ellen, az orosz gyémántokat célzó javaslatokkal, az olajtranzakciókra vonatkozó szigorúbb jelentéstételi követelményekkel és bizonyos importkorlátozásokkal. Az Európai Bizottság 11. szankciócsomagja óta a szankciók kijátszását próbálja megaka
Lapértesülés szerint kimarad az adócsomagból az a passzus is, amely a realizált bevételtől függetlenül kötelező járulékfizetést írt volna elő 2025-től a másodállású vállalkozóknak.
A Fliegl silószállító és kombinált rakodókocsik az Agritechnica kiállításon is nagy érdeklődésre tarthatnak számot, hiszen kiváló használhatóság és kiemelkedő minőség jellemzi őket.
Az Energiaügyi Minisztérium szigorítja az ipari létesítmények kibocsátására vonatkozó határértékeket. Erről egyeztetést kezdeményez az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal és a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az erről szóló rendelettervezetet.
A védelem online is megillet! Kérdezz, szólj, jelezz! Ezek a legfontosabb üzenetei azoknak az iskolai plakátoknak, amelyeket a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) jogsegélyszolgálata, az Internet Hotline és a Belügyminisztérium (BM) Integrált Jogvédelmi Szolgálata közösen dolgozott ki. A figyelemfelhívó plakátokkal közel 4500 köznevelési in
Jelentősen gyengültek a Magyarországon jelen lévő német vállalatok üzleti várakozásai. A cégek visszafogják a foglalkoztatási és beruházási terveiket, és kockázatnak tartják a gazdaságpolitikai keretek bizonytalanságát is – derül a Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara felméréséből. Sávos András, a testület elnöke lapunk kérdésére azt mondta: l
Közel hárommilliárd forintos járműipari beszállító-fejlesztési program indul, cél a magyar vállalkozások megerősítése - mondta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdai közleménye szerint Fábián Gergely iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkár.
A piaci szereplők már évtizedek óta közelről figyelik, hogy hogyan rendezi át időről időre portfólióját a világ egyik leggazdagabb embere, Warren Buffett és a befektetői csapata a Berkshire Hathaway-nél. Most megérkezett a friss lista az új befektetésekről, amiben talán nem is az a legfontosabb, hogy mit kezdett a rendelkezésére álló tőkével a befe
Szeptemberig több mint tizedével csökkent az újonnan regisztrált egyéni vállalkozók és a társas vállalkozások száma a tavalyi év hasonló időszakához képest, miközben a megszűnő társas vállalkozások száma több mint 40 százalékkal nőtt. A K&H ezért szemléletváltásra ösztönzi a cégvezetőket, hogy merjenek nyitni más vállalkozók felé, melynek első
Befejeződött a Balaton vízlevezető rendszerének korszerűsítése; a 15,5 milliárd forintos uniós támogatással, 19 milliárd forintból megvalósult projektben átépült a Sió-zsilip, sor került a Sió-csatorna rekonstrukciójára és vizes élőhely kialakítására - hangzott el hétfőn Siófokon, a projektzáró rendezvényen.
Több Magyarország területén áthaladó vonatot is érint a német vasúton korlátozásokkal járó munkabeszüntetés – tájékoztatta a MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatósága szerdán az MTI-t. Mint írták, a német vasúttársaság (Deutsche Bahn) a MÁV-ot arról tájékoztatta, hogy a vasúti sztrájk Németországban szerda este tíz órától, csütörtök este hatig tart, emia
Az Egyesült Államokban a globálisnál nagyobb mértékben emelkedik az átlaghőmérséklet és a jövőben is ez várható - állapítja meg az 5. Országos Éghajlati Értékelés című jelentés, amely kedden jelent meg.
Az összeállításból eredő hibára, illetve karbantartásra figyelmeztető, úgynevezett "okos állványt" fejlesztett ki a Caadex Kft. egy csaknem 640 millió forintos program keretében - közölte a baranyai Mindszentgodisán működő társaság az MTI-vel.
Közös érdek a vízminőséget minél jobb állapotban megtartani, a környezetet és a teremtett világot megóvni - mondta Nagy István "A Rába és a Rábca folyó mentesített öblözeteinek árvízvédelmi fejlesztése" című keddi projektátadó rendezvényen az Agrárminisztérium (AM) keddi közleménye szerint.
Az Egyesült Államokban a globálisnál nagyobb mértékben emelkedik az átlaghőmérséklet és a jövőben is ez várható - állapítja meg az 5. Országos Éghajlati Értékelés című jelentés, amely kedden jelent meg.
Az Energiaügyi Minisztérium (EM) szigorítja az ipari létesítmények kibocsátására vonatkozó határértékeket, és erről egyeztetést kezdeményez az Országos Környezetvédelmi Tanáccsal, valamint a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával, illetve társadalmi egyeztetésre bocsájtotta az erről szóló rendelettervezetet – közölte az EM szerdán az MTI-vel.
Ferkó Nikolett először interjút csinált Nagy István agrárminiszterrel, majd amikor az Indexnél volt, a miniszter kitüntette őt a munkájáért, most pedig fontos állást kapott a minisztériumtól. A minisztériumban más érdekes dolgok is történtek: a miniszter rajongóinak száma a közösségi médiában épp ezután hirtelen akkorát ugrott, hogy az már másnak i
A mozgó ételárusítás továbbra is a gasztro-üzletág sikeres változata, a Food Truck Show Hungary Kft. több mint 30 százalékkal növelte forgalmát az idei első három negyedévben - közölte a társaság kedden az MTI-vel.
Mesterséges intelligencia bevonásával fejlesztenek módszertant a talaj nedvességtartalmának előrejelzésére a Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Karának kutatói.
A Volkswagennél még nem született hivatalos döntés egy olcsóbb, mindössze 20 ezer eurós (átszámítva nagyjából 7,5 millió forintos) elektromos autó gyártásáról, de Oliver Blume vezérigazgató meg van győződve arról, hogy néhány éven belül, várhatóan az évtized második felében vállalata képes lesz piacra dobni egy olcsóbb modellt.
A termőföldek fokozott védelemét, az öntözéses gazdálkodás támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálja az agrártárgyú törvények módosítása – közölte Nagy István agrárminiszter.
"Reménykedjünk, hogy megtörténik, ne spekuláljunk." – ezt mondta egy múlt heti eseményen a Bloomberg mai tudósítása szerint Aszen Vaszilev bolgár pénzügyminiszter arra, hogy vajon a Gazprom kifizeti-e a 20 levás energetikai hozzájárulást. Ezt egy friss törvény alapján legkésőbb a napokban kellene teljesítenie az orosz cégnek, amely ügy alapvetően b
Ukrajna exportja az alternatív fekete-tengeri hajózási folyosón keresztül elérte a négymillió tonnát az útvonal augusztusi megnyitása óta – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.
Az RSM Hungary összegyűjtött néhány olyan adónemet (tao, áfa, kiva), illetve munkavállalói juttatást, amelyet érdemes a következendő hetekben megvizsgálni adózás szempontjából.
A termőföldek fokozott védelemét, az öntözéses gazdálkodás támogatását és az adminisztrációs terhek csökkentését szolgálja az agrártárgyú törvények módosítása - mondta az Agrárminisztérium közleménye szerint Nagy István tárcavezető.