2023. november 20. hétfő

nov. 20
5:54
De van-e Európának olyanja, amitől a bitcoin száguld? (Privátbankár)
Az USA-ban évek óta küzdenek azért piaci szereplők, hogy legyen végre bitcoin ETF, olyan befektetési alap, amely hűen követi a bitcoin árfolyamát, és biztonságban van benne az emberek pénze. De vajon van-e ilyen Európában? Látszólag igen, de valójában mégsem.
nov. 20
5:54
A november bohókás gyümölcse: a narancseper (Agrofórum)
Nem felejti, aki látta – ha mesét írnának erről a titokzatos fáról, valahogy így kezdődhetne. Az egyre sötétebb, ködösebb, nyugalmas novemberi tájképet varázsolja mesébe illővé termésével ez a fa, de alig tudunk róla valamit is.
nov. 20
6:00
Az ideérkező vendégmunkások magyar állásokat is megmenthetnek? (Növekedés)
Október elején a Gazdaságfejlesztési Minisztérium váratlanul visszavonta a parlament által júniusban megszavazott, az eredeti tervek szerint november elsején hatályba lépő bevándorlási és munkavállalási törvényt (vendégmunkástörvény). Végül az idegenrendészeti törvény szabályozza a vendégmunkások foglalkoztatásának a kérdését, amelynek a célja az,
nov. 20
6:18
A termésszabályozás élettana (Magyar Mezőgazdaság)
A termőegyensúlyi állapot kialakításához és fenntartásához tisztában kell lennünk az élettani alapokkal és a beavatkozásaink következményével.
nov. 20
6:24
Nők 40 kedvezményes nyugdíja – példák különböző élethelyzetekre (Adózóna)
Sokak előtt ismert, hogy a nők részére lehetőség nyílik az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőzően saját jogú nyugellátás megállapítására. A köznyelvben csak "nők 40" nyugdíjaként ismert saját jogú öregségi nyugellátásra való általános jogosultsági feltétel csupán a 40 évi jogosultsági idő megszerzése.
nov. 20
6:24
Magyarország beveti a béremelési fegyvert - Mit hoz a jövő év? (Portfolio)
A hagyomány jó dolog. Nagyjából egy évvel ezelőtt már foglalkoztam a minimálbérek témakörével, és most ismét visszatérek ehhez. A vita eldőlt, jön a 10 és 15 százalékos minimálbér-emelés, visszatér a pozitív reálbérek időszaka. A költségvetés örül, talán a munkavállaló is, de nem túl nagy a reflációs rizikó?
nov. 20
6:24
Ezeken a helyszíneken ellenőriz a NAV november végétől (HR Portál)
Az adóhatóság közzétette friss listáját azokról a helyszínekről, ahol számítani kell a revizorokra.
nov. 20
6:24
3 mém érme, amit listázhat a Binance 2024-ben (BitcoinBázis)
Nem túlzás azt mondani, hogy csak kevés kriptonak adatik meg a lehetőség, hogy elérhetővé váljon a Binance kriptotőzsdén. Az FTX
nov. 20
6:26
Már több mint 280 millió e-kerékpár közlekedik a világban (BitcoinBázis)
Van, amiben az elektromos kerékpárok és robogók jobban az elektromos autóknál. Az olaj iránti kereslet négyszeresét szorítják ki a világ
nov. 20
6:30
Az MNB döntése borítékolható, de jönnek fontos adatok (Portfolio)
Magyar szempontból a hét legfontosabb eseménye az MNB Monetáris Tanácsának kamatdöntő ülése lenne, ha Virág Barnabás a múlt héten nem utalt volna már egyértelműen az újabb 75 bázispontos kamatcsökkentésre. Ezzel elvette az ülés izgalmát, de így sem fogunk unatkozni a héten, hiszen jönnek fontos adatok és jegybanki jegyzőkönyvek itthon és a világban
nov. 20
6:42
Bitcoin elnök Argentinában, Hálaadás és Ai láz a tőzsdéken (Kripto Akadémia)
A bitcoin az elmúlt két hétben kétszer is bejárta a 34 000 – 38 000 dollár közötti árfolyamsávot. Elemzők szerint ezen a héten az első három nap hozhat nagyobb izgalmakat, mert a csütörtöki amerikai hálaadási ünnep és munkaszüneti nap miatt, a hét második felében már kisebb aktivitás várható a piaci forgalom nagy részéért felelős nyugati […]
nov. 20
6:42
Hogy is van ezzel az inflációval? (Azenpenzem)
A kormány érzékelhetően a kamatok gyors csökkentését szeretné elérni, mert ezzel remélnék felfűteni a gazdaságot. Úgy tűnik azonban, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) nem akar bemenni ebbe az utcába. Legújabban egy szakértői anyag álcájában intettek be, ami érdemibbnek tűnik a Matolcsy néhány szavából vert rövid életű botránynál.
nov. 20
6:42
Gazdasági csoda a szomszédban: két ország is előnyt kovácsolt a válságból (Növekedés)
Az EU két legszegényebb országa meglepően jól vészelte át az utóbbi évek válságait, sőt, számukra nem is volt válság, mivel felzárkózásuk magas fokozatba kapcsolt. Románia és Bulgária jövedelemszintben lehagyta az egész EU-n kívüli Balkánt, sőt, gyorsan közelítenek hozzánk.
nov. 20
6:42
Lego® Masters: Az építkezés megkezdődött! (Digital Hungary)
Nyolc páros, 2,5 millió LEGO kocka és a cél: megszerezni a 10 millió forintos fődíjat és a LEGO Masters címet! Ez a LEGO® Masters – egy látványos vetélkedő, ahol a kreativitásnak csak a képzelet szab határt és garantált szórakozást nyújt az egész családnak.
nov. 20
6:48
Allergiamentes virágoskert? Egyáltalán nem lehetetlen! 3 tippünk is van hozzá! (Agroinform)
Annak is lehet szép kertje, aki szénanáthával küzd. A muskátli, a lobélia és az írisz csak a szépségével homályosíthatja el a látásod.
nov. 20
6:48
Idén tovább drágulnak a fenyőfák- továbbra is a normand a favorit (KKV Magazin)
Lassan kezdetét veheti az ünnepi készülődés, az infláció és a jelenlegi gazdasági helyzet miatt a karácsonyi időszak idén azonban különösen sok kiadással járhat. Nem kivétel a drágulás alól a karácsonyfák ára sem, a kereskedők tapasztalatai szerint a piacon általános áremelkedés figyelhető meg 2023-ban. Idén a Nordmann fenyőfák méterára 9-10 ezer f
nov. 20
6:48
Ultragyors Tesla töltőkkel bővül az európai hálózat (newtechnology.hu)
Az amerikai gyártóval kötött OEM üzlet értelmében az Asda tulajdonában álló EG Group telepíti a 250 kilowattos eszközöket. A kiskereskedelmi cég 2012-ben vált világhírűvé a londoni Heathrow repülőtér első elektromos töltőállomásával. A Teslával kötött megállapodás eredménye egy több tízezer állomásos hálózat kiépítése lesz, szerte az unióban és az
nov. 20
6:54
Nem fognak unatkozni a képviselőink a héten (Menedzsment Fórum)
Négynapos ülést tart a héten az Országgyűlés, amely hétfőn egyebek mellett a tavalyi zárszámadást, a jövő évi adótörvényeket és a globális minimumadóról szóló törvényjavaslatot tárgyalja.
nov. 20
7:12
Felveszik a fintech-tempót a magyar bankok: jön a kedvező devizaváltás (Portfolio)
Egyre hatékonyabban veszik fel a versenyt a neobankokkal és fintechekkel a hazai pénzintézetek: a Gránit Bank például 550 ezer forintig kínál kedvező devizaváltást ügyfeleinek új szolgáltatásában, és kalkulációik szerint, kondícióik bizonyos tekintetben a Revolut ajánlatainál is jobbak.
nov. 20
7:12
Háború: az oroszokat most úgy megszorongatták, ahogy arra hosszú ideje nem volt példa (Növekedés)
.
nov. 20
7:18
Újabb ötcsillagos, all inclusive szálloda nyílt. Csak most tyúkoknak. +Videó (Agroinform)
A ketrecekben diszkógömb is található...
nov. 20
7:18
Váratlanul bezár a Michelin-jelöléses budapesti étterem (Forbes)
Bezár a budapesti Petrus Restaurant. Egyelőre nem ismertek az okok, a tulajdonos-szakács Feke Zoltán azonban ígéri, máshol folytatja.
nov. 20
7:24
Elég belőlük kevés is, de nélkülözhetetlenek! – Zöldségfélék cink és mangán tápanyagigénye és pótlása (Agrofórum)
A növények közel 20 kémiai elemből épülnek fel, ezeket esszenciális (nélkülözhetetlen) tápanyagoknak mondjuk. Az agrokémia fejlődése azonban folyamatosan újabbakról bizonyítja be, hogy növényekben funkcionálisan léteznek, hiányuk fejlődési zavarokhoz vezet, de előfordulásuk gyakran csak egy-egy fajra, családra jellemző, minden növénynél nem sikerül
nov. 20
7:30
Rangos nemzetközi üzleti versenyen nyertek a Corvinus hallgatói (HR Portál)
A Vezetés és szervezés mesterszak végzős hallgatói nyerték a Cornell Egyetem Emerging Markets Institute esetversenyét.
nov. 20
7:48
Boltok ezrei szívódtak fel az idei első félévben (Menedzsment Fórum)
Aggasztó a tendencia.
nov. 20
7:48
A Tisza-tó mint "diszkriminatív halparadicsom"? (Agroinform)
A duzzasztás hosszú távon problémákat okoz az élővilágnak és a környező földeknek?
nov. 20
7:48
Van kiút az értékesítő szakma válságából (KKV Magazin)
A gazdasági recesszió ellenére az új piacok megszerzésére irányuló stratégia vezet eredményre egy hazai tréningcég kríziskezelő programjának tapasztalatai alapján
nov. 20
7:54
Nem tér vissza Sam Altman az OpenAI élére, megvan az utódja (Forbes)
Többen visszahozták volna a korábbi CEO-t a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI élére. Ő azonban már új mesterségesintelligencia-cég létrehozásán gondolkodhat.
nov. 20
7:54
Emberi vezető és méltányos bérezés tesz vonzóvá egy munkahelyet (Digital Hungary)
Tekintettel a stabilan magas inflációs környezetre, a versenyképes alapbér mellett az egyéb pénzbeli juttatásokat kínáló munkahelyek a legvonzóbbak. Ugyanakkor a munka tartalma, a magánélet tiszteletben tartása, valamint a csapat és a vezető szerepének növekedése mind arra mutatnak, hogy a munkavégzés azon körülményei is fontosak a munkavállalóknak
nov. 20
8:00
Fickósan kezdi a hetet a forintunk (Privátbankár)
Erősödött hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 20
8:06
Jó hírünk van, ha most váltana forintot (Menedzsment Fórum)
Erősödött hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 20
8:06
Izmozik a forint hétfőn reggel (Forbes)
Valamivel erősödött hétfő reggelre a forint a főbb devizákkal szemben a péntek esti jegyzéséhez képest.
nov. 20
8:12
A kannabisztermékek egyre erősebb hatásúak és változatosabbak Európában (ProfitLine)
A kannabisztermékek egyre erősebb hatásúak és változatosabbak Európában, a kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetek közötti együttműködések pedig új biztonsági kihívásokat jelentenek a kontinensen - figyelmeztetett legfrissebb jelentésében az Európai Unió hágai székhelyű rendőrségi együttműködési szervezete.
nov. 20
8:18
Mire számíthatunk ma a tőzsdéken? (Portfolio)
Felemás hangulatban telt a kereskedés ma reggel Ázsiában, ezt követően Európában azonban pluszban nyithatnak a vezető részvényindexek, míg Amerikában kisebb negatív irányú elmozdulásra van kilátás. Gazdasági események szempontjából eseménydúsan indul a hét, idehaza az MNB a befektetési alapok friss prudenciális adatait és a pénzügyi számlák előzet
nov. 20
8:18
Az év lepkéje a parlagfű irtásában is segít (Agroinform)
Ezt a különleges lepkét ne keressük nappal a kertünkben.
nov. 20
8:18
Több mint 200 ezer hazai gyermek kap idén is egészséges reggelit (Magyar Mezőgazdaság)
Ismét elindult az Európai Mézes Reggeli kampány. A program elsődleges célja, hogy az egészséges táplálkozás jegyében népszerűsítse a mézfogyasztás jótékony hatásait, megismertesse a gyerekekkel a méhészet jelentőségét, a méhek nélkülözhetetlenségét.
nov. 20
8:18
Egy új globális digitális személyazonosító infrastruktúrát épít az Ensz és Bill Gates (BitcoinBázis)
A múlt héten az ENSZ Fejlesztési Programja hivatalosan is elindította új kezdeményezését, amely a “digitális közinfrastruktúra megépítését” (DPI – digital
nov. 20
8:24
Jövőre is lehet külterületi utak fejlesztésére pályázni (Agrofórum)
A vidékfejlesztési program két felhívásának köszönhetően csaknem 2500 kilométer külterületi út újul meg, ami hozzájárul a vidéki térségek fejlődéséhez, az itt élő emberek életminőségének javításához – jelentette ki Nagy István agrárminiszter Bakonycsernyén.
nov. 20
8:24
Gyenge a gabonaexport, az árak további esése várható (Agrárágazat)
Gyengélkedik az európai és benne a magyar mezőgazdaság, gyenge a gabonaexport, nem áll meg az árak meredek csökkenése.
nov. 20
8:24
Körkörös csomagolás a jövőért (Transpack)
A világ minden tájáról érkezett innovatív, fenntartható csomagolási terv a Metsä Board dizájnversenyére.
nov. 20
8:24
Stewart Pro Dx – brit pótkocsiszéria Hardox felépítménnyel (GépMax)
A kilenctagú sorozat rugózott vonórúddal szerelt pótkocsi széria tagjai mérlegrendszerrel is rendelhetők.
nov. 20
8:24
Marad a glifozát, de állományszárításra nem használható (Mezőhír)
A tarló az egyetlen helyszín, ahol még bevethető marad a glifozát.
nov. 20
8:24
2023. november 20. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 20
8:30
A teljes munkaidőben alkalmazásban állók átlagkeresete a főbb demográfiai jellemzők szerint (HR Portál)
Így változott a teljes munkaidőben alkalmazásban állók kedvezmények nélküli nettó átlagkeresete a munkavállalók főbb demográfiai jellemzője szerint 2019 és 2022 között.
nov. 20
8:30
Nocsak, ki járhat jól az újabb idegenrendészeti "szigorítással" (Forbes)
Megdobhatja Orbán Viktor vejéhez köthető két ingatlanalap forgalmát az aranyvízumhoz hasonló vendégbefektetői jogviszony.
nov. 20
8:36
Váratlan kihívója lett Putyinnak (Privátbankár)
A „szlovjanszki mészárosként” elhíresült egykori orosz hírszerzőtiszt és donbászi szakadárparancsnok megerősítette, hogy valóban indul az elnöki székért a 2024-es oroszországi választáson.
nov. 20
8:42
Megtudtuk, meglepő bejelentés készül a magyar benzinkutaon: erre számíthatnak az autósok (Pénzcentrum)
Folyamatosan csökkenő tendencia figyelhető meg a Brent típusú olaj hordónkénti árának alakulásában, a forint pedig erősödött a dollárhoz képest, így a héten ismét csökkenhetnek az üzemanyagárak Magyarországon.
nov. 20
8:42
Leláncolják az olívaolajos palackokat a spanyol szupermarketekben, annyira lopják, mert megdrágult (444.hu)
Szabályos olívaolaj-bűnözés alakult ki, mert a szárazság miatt gyenge volt a termés.
nov. 20
8:42
Itt a legfontosabb lista: megvan, mikor lesznek hosszú hétvégék 2024-ben (Forbes)
A ledolgozós szombatok mellett meghosszabbított pihenőidő is lesz bőven, mivel egyetlen ünnepnap sem esik majd hétvégére.
nov. 20
8:48
Fluktuáció: a szervezet laborlelete (HR Portál)
Szinte mindenkit küldött már a szakorvosa laborba, ahol egy vérévételből számos következtetést tudnak az orvosok levonni, arra vonatkozólag, hogy melyik szervünkkel lehet a probléma. Talán ez a hasonlat áll legközelebb a fluktuációhoz, amely mérőszámot árgus szemmel figyel a HR és a menedzsment egyaránt.

Keresés