Bár a jegybank elkötelezett az euró sikeres és biztonságos bevezetése mellett, jelenleg az ország gazdasága "még nem áll az euróérettség megfelelő szintjén" – írta Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke egy képviselői kérdésre. Hozzátette, pillanatnyilag a maastrichti kritériumok sem teljesülnének, ám a jegybank egy több változóból áll
Derekasan rácáfolt a magyar megtakarítási piac a várakozásokra: a lakosság megtakarítási rátája csaknem duplája annak, amire az MNB 2022 őszén számított, és sokkal nagyobb a megtakarítások beáramlása a szolgáltatókhoz, mint tavaly. Jó hír az is, hogy a megtakarítások nagyobb ütemben gyarapodnak az inflációnál (részben a pozitív reálhozamok megjelen
A Versenyszféra és a kormány Állandó Konzultációs Fórumának tagjai (a Magyar Szakszervezeti Szövetség kivételével), valamint a kormány a múlt heti megállapodásnak megfelelően november 20-án hivatalosan is aláírták a minimálbér és a garantált bérminimum emeléséről, valamint a bérnövelési ajánlásról szóló megállapodást.
A barcelonai ügyészséggel kötött megállapodása részeként hétfőn bűnösnek vallotta magát adócsalás bűncselekményében Shakira kolumbiai énekesnő, hogy biztosan elkerülje a börtönt.
A Worldcoin WLD tokenje mintegy 6%-ot zuhant közvetlenül azután, hogy Sam Altmant eltávolították a ChatGPT-t is fejlesztő OpenAI vezérigazgatói székéből.
A hagyományos módszerekkel, adalékok és ízfokozók nélkül termelő Breier Farm mutatkozott be Áder János korábbi köztársasági elnök Kék bolygó című podcastjának hétfőn megjelent adásában, amely a legnépszerűbb videómegosztón is megtekinthető.
Zuhannak a koronavírus-vakcinák értékesítései világszerte, a legújabb Pfizer-vakcina és Moderna-vakcina sem kelendő már, az oltakozási hajlandóság mélyponton van. Ez rossz hír a vakcinagyártók befektetőinek, a bevételekkel együtt ugyanis a részvényárfolyamok is esnek, a Pfizer papírjai például már a koronavírus-járvány előtti szinten állnak. De a f
A szántóföldi növénytermesztésben fontos a termelési szerkezet differenciálása, speciálisabb piacképes fajták termesztése, tudatosabban szükséges gazdálkodni az inputanyagokkal, továbbá kedvezőtlenebb adottságú területeken érdemes nyitni a kevéssé energiaintenzív termesztési technológiák alkalmazása felé, megfelelve az ökológiai szempontoknak - mon
Jelentős, egymillió lejt (75,7 millió forintot) meghaladó kárt okoztak idén a medvék Kovászna megyében - közölte csütörtökön az Agerpres beszámolója szerint Gheorghe Neagu, a székelyföldi megye környezetvédelmi ügynökségének vezetője.
A Volvo Trucks megújult középkategóriás elektromos modelljei a 450 kilométeres hatótávolságukkal, 50%-kal rövidebb töltési idejükkel és az új aktív biztonsági rendszereikkel tökéletesen alkalmazkodnak a városi környezethez, és lehetővé teszik a károsanyag-kibocsátásmentes és biztonságos városi áruszállítást.
A Településfásítási program harmadik ütemében 19 vármegyében 443 település igényelt sikeresen sorfákat, településenként 10 és 30 darab közötti mennyiséget - közölte Kovács Zita, az Agrárminisztérium (AM) földügyekért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Galgagután.
Vendégbefektetői jogviszony bevezetéséről készült törvénytervezet. A szakembereket az elképzelés erősen emlékezteti a csúfosan megbukott letelepedési kötvényekre.
A nyugdíjasoknak azonnali, egyszeri pénztámogatásra, valamint negyedévente fizetett nyugdíjkorrekcióra van szüksége - hangoztatta Gy. Németh Erzsébet, a Demokratikus Koalíció képviselője hétfőn online sajtótájékoztatón.
A magyar és ukrán vám- és határrendészeti szervek folyamatosan dolgoznak a feltorlódott kamionsor gyors átléptetésén, azonban a Tisza-híd és az átkelőhely befogadóképessége nagyban korlátozza lehetőségeiket, olvasható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) honlapján.
Németország gazdasága a folyó negyedévben valószínűleg ismét zsugorodni fog, de a jövő év elején már megindulhat a javulás, még ha nehézkes ütemben is - jelzi a Bundesbank havi gazdasági jelentésének hétfőn publikált legfrissebb kiadásában. Megjegyezve egyúttal, hogy a németországi infláció jelentősebb mértékű enyhülésére a közeljövőben még nem leh
Nőtt az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése szeptemberben havi összevetésben – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat hétfőn.
Nem fognak eltűnni a személyes tárgyalások, ám a céges pénzügyek jó részét már most is könnyen lehet automatizálni – mondja Czimer Gergely, a Raiffeisen Bank vállalati digitálisés fizetési megoldások területének vezetője. Hogy áll most Magyarországon a vállalati pénzügyek digitalizációja? Nemzeti szinten összességében jól állunk a digitális ügyinté
Egy új kutatás valós események során keresztül tárta fel azokat a tényezőket, amelyek segítségével egy-egy vadállat túlélheti a természeti katasztrófákat - adta hírül a National Geographic.
Németország gazdasága a folyó negyedévben valószínűleg ismét zsugorodni fog, de a jövő év elején már megindulhat a javulás, még ha nehézkes ütemben is - jelzi a Bundesbank havi gazdasági jelentésének hétfőn publikált legfrissebb kiadásában. Megjegyezve egyúttal, hogy a németországi infláció jelentősebb mértékű enyhülésére a közeljövőben még nem leh
A NAV pénzügyőr nyomozói lefoglalták a számlagyár vezetőjének limitált szériás Ferrariját, amelyből mindössze 20 darabot gyártottak, és amelynek csomagtartójából több mint 1,1 millió euró került elő.
Lázár János építési és közlekedési miniszter a Parlament gazdasági bizottságának ülésén tartott meghallgatásán – amelyről a Telex számolt be – arról beszélt, hogy 10 év alatt 6500 milliárd forintot költene vasúti fejlesztésekre a kormány, és felvetette, hogy kivásárolnák az osztrák államot a GYSEV-ből.
Ajkai Dávid divatfotós szerint a fotózásban az a szép, hogy folyamatosan új kérdések feltevésére, megújulásra és új nézőpontok felfedezésére készteti az embert – neki emiatt kínál új kalandokat ez az önkifejezési forma már kamaszkora óta. Legújabban a Xiaomi 13T Pro telefon késztette arra, hogy kilépjen a komfortzónájából. Dávid ugyanakkor elárulta
Zuhannak a koronavírus-vakcinák értékesítései világszerte, a legújabb Pfizer-vakcina és Moderna-vakcina sem kelendő már, az oltakozási hajlandóság mélyponton van. Ez rossz hír a vakcinagyártók befektetőinek, a bevételekkel együtt ugyanis a részvényárfolyamok is esnek, a Pfizer papírjai például már a koronavírus-járvány előtti szinten állnak. De a f
Magyarország még nem áll az euróérettség megfelelő szintjén fejtette ki Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke arra a kérdésre, hogy mikor vezetik be Magyarországon is a közös uniós fizetőeszközt.
Dróntechnológia, mesterséges intelligencia és adatbiztonság - ezek voltak a Gábor Dénes Egyetem (GDE) "Dróntechnológia adatfeldolgozási és adatbiztonsági kihívásai" címmel első alkalommal szervezett nemzetközi drónkonferenciájának kulcsszavai.
Magyarországon elsőként - és világviszonylatban is az élmezőnyben - elindította az 5G hálózat jelenlegi legfejlettebb "standalone", önálló 5G technológiáját a Yettel - közölte a vállalat.
A technológiai világ egy éve rajong a ChatGPT-ért, amely generatív AI megatrendet robbantott be a világon. Péntek este óta azonban a Szilícium-völgy attól hangos, hogy a techtrendeket meghatározó megmondóembert, a ChatGPT-t fejlesztő OpenAI vezérigazgatóját miért rúgta ki váratlanul és nyersen az igazgatótanács. Összefoglaltuk, mit tudunk eddig Sam
Bonyolult és részletesen egyelőre nem szabályozott a digitális javak öröklése, pedig a digitalizáció robbanásszerű fejlődése miatt fontossá vált ez a kérdés - hívta fel a figyelmet a Magyar Országos Közjegyzői Kamara.
A full service kommunikációs ügynökség a Wella Professionals szépségipari márka magyarországi prémium termékeinek közösségi média kommunikációját látja el 2023 novemberétől.A Wella Professionals termékeket Magyarországon forgalmazó Sirowa Hungary Kft. a hajápolási márka social media kommunikációjának megújítására, felületeinek kezelésére és tartalo
Csak kriptopénzből több száz milliárd forintos vagyonnal rendelkeznek a magyarok, emellett egyre nagyobb értéket képviselnek egyéb digitális eszközök, például üzleti és magán közösségimédia-profilok, felhőben tárolt dokumentumok, tokenek, és maguk a digitális adatok is. Kérdéses, hogy az ilyen, sajátos tulajdonságokkal rendelkező, nem egyértelműen
Hamarosan elrajtol az RTL új műsora, A Város Királynői. A csatornán december 4-től hétköznap esténként látható produkcióban hét nő életébe pillanthatnak be a nézők, akiknek fényűző partik, páratlan villák, pezsgő társasági élet jellemzi a mindennapjait, de nekik is meg kell küzdeniük az élet kihívásaival. Hét hölgy, mindenki mögött más és más életú
Gyorsabb és hatékonyabb együttműködések, ahol jó nagy betűkkel folyamatosan látható minden fontos KPI az ügyfél számára, nincs kamuzás – többek között ezt nyújtja a felhasználók számára a Post For Rent új megoldása Csiszár Gergő szerint. A cég vezérigazgatója a Marketing&Media magazinnak adott interjúban beszélt a Client Portal fejlesztéséről és ar
Idén ötszázkét magánszemély és szervezet nyert támogatást a kormány Vallásos Könnyűzenei Programjában, amelynek célja a hazai vallásos könnyűzenei kultúra magasabb szintre emelése, a vallási közösségek megerősítése és a fiatalok megszólítása - közölte a Kulturális és Innovációs Minisztérium (KIM) az MTI-vel hétfőn.
Közel 10 százalékot száguldott az S&P 500 index az elmúlt három hétben, ami egyes piaci szereplők véleménye szerint már fenntarthatatlan mértékű emelkedés – írja a Bloomberg.
A platform legújabb kezdeményezése, a Munch Market, egy pazarláscsökkentő piactér, mely tovább bővíti a Munch jelenlegi értékajánlatát és alapjaiban változtatja meg a nagykereskedelmi egységek pazarlás elleni harcát. A Munch Market-en a gyártók és nagykereskedők tudják eladni a közeli lejáratú, szépséghibás vagy már nem szezonális termékeiket pénzt
A Magyar Ásványvíz, Gyümölcslé és Üdítőital Szövetség a cukorbetegség világnapja alkalmából közölte, hogy tagvállalatainak önkéntes vállalásai nyomán 2022-ben tovább csökkent a hazai üdítőitalok és gyümölcslevek átlagos cukor- és kalóriatartalma, így ma már 45,5 százalékkal alacsonyabbak ezek az értékek, mint 2010-ben. A receptúrák átalakításával é
Egy friss uniós rendelet értelmében 2025. december 1-jétől uniós földrajziárujelző-oltalmat kaphatnak olyan egyedi magyar kézműves és ipari termékek, mint a herendi porcelán, a halasi csipke vagy az ajkai kristály.