2023. november 21. kedd

nov. 21
7:24
A 2023/24-es közoktatási adatok (HR Portál)
Így áll az óvodába, általános iskolába és középiskolába járók száma a 2023/24-es tanévben.
nov. 21
7:24
Új mánia: a flexitariánus étrend előnyei (Agrofórum)
„Diétázom, tehát vagyok” vallja sok tízezernyi honfitársunk, mindennek eredményességét viszont erőteljesen megkérdőjelezi a „kövérségi” dobogón stabilan elfoglalt helyünk és a helytelen táplálkozással összefüggésbe hozható betegségek kiemelten magas száma is.
nov. 21
7:36
Durva csekket kaphat rengeteg magyar vállalkozó: hogy fogják ezt kigazdálkodni? (Pénzcentrum)
2023. októberében 1,6%-kal kisebb volt a villamosenergia-fogyasztás az egy évvel korábbihoz képest a KSH adatai alapján, és ezzel folytatódott az előző hónapokat jellemző csökkenő tendencia - közölte a GKI Gazdaságkutató. Ennek egyik oka a növekvő háztartási kiserőművek folyamatos terjedése (pl. napelemek), mely nem szerepel a statisztikákban (ez c
nov. 21
7:42
Szoboszlaiék után a forint is megmutatja a világnak az erejét (Menedzsment Fórum)
Erősödött kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 21
7:42
Címeres mezben harcol a forint a világ pénzei ellen (Privátbankár)
Erősödött kissé a forint kedd reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 21
7:42
Adózási határidők november 27. és december 3. között (Adózóna)
Adózási határidők a NAV tájékoztatása szerint.
nov. 21
7:42
Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza (ProfitLine)
Békés vármegyében is megjelent a madárinfluenza, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma egy orosházi baromfitelepen vett mintából mutatta ki a vírus jelenlétét - közölte a Nébih hétfőn honlapján.
nov. 21
7:42
Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban: mostantól mindenki gyanús lehet! (Digital Hungary)
Megkezdődött a bizalom, a félelem, a taktika, a mentális hadviselés és a totális megtévesztés kegyetlen játékam elindult Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban. A formabontó krimi-reality idegtépő cselekményét az élet és a résztvevők közösen írják és ahogy egy jó bűnügyi történetben, a nagy és végső igazság csak az utolsó oldalakon derül majd ki!
nov. 21
7:48
Különleges promóvideót sugároznak ma a Paramount csatornái (Márkamonitor)
A médiaszolgáltató idén is részt vesz a Global Tv Group kezdeményezésében, amely a televíziózás világnapján nemzetközi szinten ünnepli a médium határtalan és összetartó jellegét. A Comedy Central, a Comedy Central Family és a Paramount Network műsorán is látható lesz a kisfilm, amelynek fontos eleme a hozzáférhetőség és a befogadás hirdetése.   Az
nov. 21
7:54
Bizalmatlanság felsőfokon: ennyire hiszünk csak a közmédiának (Forbes)
A magyarok bíznak legkevésbé a közmédia híreinek az EU-ban. Előbb tájékozódnak a közösségi médiából, mint az állami hírszolgáltatóknál.
nov. 21
8:00
Hiába álmodoztak a putyinisták, Amerika nem hagyja magára az ukránokat (Menedzsment Fórum)
Lloyd Austin amerikai védelmi miniszter Kijevben járt. Háborús hírek.
nov. 21
8:06
Jó éjszakája volt a forintnak (Forbes)
Jól ébredt a forint. Erősödött ma reggelre a főbb devizákkal szemben az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
nov. 21
8:12
Rekordközeli eredménnyel zárult az élelmiszerbank hétvégi adománygyűjtő akciója (ProfitLine)
Rekordközeli eredménnyel zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtő akciója a hétvégén: az országszerte 153 településen, 356 áruházban zajló eseményen 342 ezer kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze a felajánlásoknak köszönhetően.
nov. 21
8:12
Budapest 150: fővárosi relikviák ezrei bújnak meg a Vaterán (Digital Hungary)
Több mint 40 ezer műkincs között Budapest múltjából is rengeteg relikviára le lehet csapni. Budapest 150 éves születésnapja alkalmából most ezeket listázta a Vatera.
nov. 21
8:24
Egy férfi elárulta, mit mondott az állásinterjún, amivel megszerezte álmai munkáját (HR Portál)
A jelölt egy egyszerű mondattal győzte meg a munkaadót, hogy ő lesz a megfelelő választás.
nov. 21
8:24
Citrushéjból bio tisztítószer? Így készítse el (Agrofórum)
A legtöbb ember automatikusan kidobja a citrusfélék héját, mondván, ma már úgyis vegykezeltek, nem lehet lereszelni őket, hiszen károsak lehetnek az egészségre. Ez voltaképp igaz, mégis azt állítjuk, hogy a citrusfélék héja mégis remek alapanyag lehet. Hogy mihez? Például házi készítésű tisztítószerekhez.
nov. 21
8:24
Kétezer éves öntözőcsatornákat is használnak a szárazságban (Agrárágazat)
A spanyol mezőgazdaságban az évek óta tartó aszály miatt már a 2000 éves öntözővezetékeket is felújítják.
nov. 21
8:24
Túl kevés áfonya jön Peruból, magasak az árak (Mezőhír)
Januárig biztosan keresleti marad az áfonyapiac, és jövő ősszel is ugyanerre a helyzetre készülhetünk.
nov. 21
8:24
A hét közepén újabb jelentős árcsökkenés érkezik (Transpack)
Szerdán újabb érezhető üzemanyag-árcsökkenést tapasztalhatunk több, viszonylag kedvező tényezőkből adódóan.
nov. 21
8:24
A hét közepén újabb jelentős üzemanyagár-csökkenés érkezik (GépMax)
Szerdán újabb érezhető üzemanyag-árcsökkenést tapasztalhatunk több, viszonylag kedvező tényezőből adódóan.
nov. 21
8:24
Rekordközeli eredménnyel zárult az élelmiszerbank adománygyűjtő akciója (Magyar Mezőgazdaság)
Rekordközeli eredménnyel zárult a Magyar Élelmiszerbank Egyesület karácsonyi adománygyűjtő akciója a hétvégén: az országszerte 153 településen, 356 áruházban zajló eseményen 342 ezer kilogramm tartós élelmiszer gyűlt össze a felajánlásoknak hála.
nov. 21
8:24
2023. november 21. – Információk, hírek vállalkozóknak (Üzletem)
Az Üzletem.hu összefoglalója.
nov. 21
8:30
Satuba került a német kormány, komoly válság fenyegeti Berlint (Portfolio)
Németország egyre mélyülő pénzügyi válsággal küzd, mivel a koalíciós kormány 60 milliárd eurós költségvetési hiánnyal küzd, amelyet az ország legfelsőbb bíróságának nemrégiben hozott döntése váltott ki. Az ítélet alkotmányellenesnek nyilvánította a kormány zöld programra szánt pénzeszközök átcsoportosítására vonatkozó tervét. Mindez nemcsak az ener
nov. 21
8:36
Több fontos esemény lesz ma - Mire lehet számítani a tőzsdéken? (Portfolio)
Szép pluszban zárták a hétfői kereskedést az amerikai tőzsdék, a legjobban a tech-túlsúlyos Nasdaq teljesített. A pozitív tengerentúli hangulat ellenére az ázsiai piacokon már bizonytalan mozgások voltak jellemzők, mérsékelt elmozdulásokat mutattak a vezető indexek. Hasonló látszik Európában is, egyelőre nem alakult ki határozott irány. Lesznek ma
nov. 21
8:42
Egy panamai offshore cég számláján landoltak a milliárdok (Menedzsment Fórum)
2023. szeptember 7-én különös jelenet játszódott le a Székesfehérvári Törvényszék egyik földszinti tárgyalójában.
nov. 21
8:42
Ennyi lesz 2023. decembertől a minimálbér és a garantált bérminimum, mutatjuk a pontos összegeket (Adózóna)
Megjelent a Magyar Közlöny 164. számában a minimálbér és a garantált bérminimum idén december 1-jétől történő emeléséről szóló kormányrendelet. December 1-jétől a minimálbér havi bruttó összege 266 800, a garantált bérminimum pedig bruttó 326 000 forintra emelkedik az idén január elsejétől érvényben lévő 232 000, illetve 296 400 forintról.
nov. 21
8:42
Platózhat az EKB a kamatokkal (Portfolio)
Francois Villeroy de Galhau, az Európai Központi Bank (EKB) Kormányzótanácsának tagja a Society of Professional Economists londoni konferenciáján tartott előadásában óvatos kamatpolitikát vetített előre. Azt mondta, az EKB a következő negyedévekben valószínűleg 4%-on fogja tartani a kamatszintet. Az inflációellenes intézkedések gyors lazítására von
nov. 21
8:42
Átadták az ingatlanfejlesztők tehetség díjait: az első helyezett a BME-ELTE csapata lett (Növekedés)
A BME Építész karának, valamint az ELTE Gazdaságtudományi karának pénzügy és számvitel szakos hallgatóiból összeálló ingatlanfejlesztői csapat nyerte az idei IFK Talentum 2023 díjat; a nyertes pályamunka a XI. kerületi Kőérberek Arzenál, a volt kamaraerdei repülőtéri laktanya rozsdaövezeti területét megújító Tavirózsa városrészfejlesztési projekt t
nov. 21
8:48
A családok sokszínűségért és annak megismeréséért indít társadalmi figyelemfelhívó kampányt a Szivárványcsaládokért Alapítvány (Márkamonitor)
A magyar családok sokféleségét bemutató kártyajátékot, videó- és podcastsorozatot készített a Szivárványcsaládokért Alapítvány. A család az család kártyajátékban a játékosok megismerhetik, hogy milyen változatos családformákban élünk ma is. A játék bemutatásával egyszerre induló videós kampányban és podcastsorozatban pedig az ilyen különböző típusú
nov. 21
8:48
Direkt36: magyar milliárdos, svájci bankszámla az Agrárminisztérium 2,2 milliárdos visszaélési ügyében (Forbes)
Az ügyészség szerint 2,2 milliárd forintot érdemi munka elvégzése nélkül fizettek ki két ügyvédi irodának az Agrárminisztérium egyik háttércégénél. Az erről szóló szeptemberi büntetőper szeptemberi tárgyalásán érdekes fordulat történt.
nov. 21
8:48
Folyamatosan döntögeti a csúcsokat a Bitcoin hashráta (BitcoinBázis)
Ahogy szépen lassan közeledik a felezés a Bitcoin hálózatán, a hashráta folyamatosan újabb magasságokba emelkedik. A Bitinfocharts adatai szerint a
nov. 21
9:00
Lecsapott az MNB: közel 50 millió forintos bírságot kapott a nyakába az OTP (Portfolio)
Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A bank több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentett be haladéktalanul, nem volt megfelelő a belső ellenőrzési és információs rendszere és a monitoring tevékenysége, problémák merültek fel a be
nov. 21
9:02
Uniós szégyenpadba kerülhetnek a franciák (Portfolio)
Az Európai Bizottság keddi költségvetési jelentésében – a Bloombergnek nyilatkozó, az ügyet ismerő névtelen források szerint – Franciaországot az Európai Unió költségvetési irányelveinek megsértése miatt figyelőlistára teszik, míg Németországot és Olaszországot elmarasztalják, mert nem tartják be teljes mértékben az előírásokat.
nov. 21
9:04
Kritikus szinten billeg a forint az MNB kamatdöntése előtt (Portfolio)
Három hónapos csúcsra erősödött az euró a dollárral szemben 1,10 közelében ma reggelre, és ez a forint euróval szembeni árfolyamában is érződik: kicsit gyengült a forint, tegnap a 380-as szint felett is járt az árfolyam, és ma reggel is egy kritikusan fontos technikai szinten billeg. A ma délutáni MNB kamatdöntés elvileg nem hoz izgalmakat a piacon
nov. 21
9:06
Folytatódik a védőnői szolgálat leépülése (Menedzsment Fórum)
Csaknem ötezer körzetből nagyjából 650-ben helyettesként dolgozik a védőnő, miközben sok helyen gyermekorvos sincs – tudta meg a Népszava.
nov. 21
9:06
Thaiföld gazdasága is nehéz helyzetben van (Portfolio)
Thaiföld gazdasága egy éve nem nőtt olyan lassan, mint az idei a harmadik negyedévben, a GDP növekedése 1,5% volt éves összevetésben, ami elmaradt a várt 2,4%-os növekedéstől - számolt be a CNBC.
nov. 21
9:06
Amerikai mobil rakétakilövőket kap Ukrajna (Növekedés)
Az Egyesült Államok 100 millió dollár (mintegy 36 milliárd forint) új katonai segélyt jelentett be Ukrajna számára az ország védelmi szükségleteinek biztosítására.
nov. 21
9:12
Foglalkoztatási program zárult Békés vármegyében (ProfitLine)
Lezárult egy 3,8 milliárd forintos foglalkoztatási program Békés vármegyében, amely 2016 és 2023 között a hátrányos helyzetű munkavállalók munkaerőpiaci integrációját tűzte ki célul - közölte a projektkoordinátor Békés Vármegyei Önkormányzat közleményben az MTI-vel.
nov. 21
9:12
Nagy veszélyre figyelmezteti a befektetőket az amerikai nagybank (Portfolio)
A magasabb minősítésű, befektetésre ajánlott vállalati kötvényeket javasolja a befektetőknek a Morgan Stanley, jövőre ugyanis több bóvli kategóriájú kötvény lejárata is esedékes, ami jelentős kockázatot hordozhat egyes vállalatok számára – számol be a Reuters.
nov. 21
9:12
Rangos nemzetközi szakmai szervezet vezetőségében a Széchenyi István Egyetem docense (Digital Hungary)
Dr. Borsos Attilát, a győri Széchenyi István Egyetem Építész-, Építő- és Közlekedésmérnöki Karának tudományos dékánhelyettesét, docensét irányítótestületébe választotta a rangos nemzetközi Közúti Közlekedésbiztonsági Módszerekkel és Elméletekkel Foglalkozó Szervezet (Ictct). Az oktató a testületi tagság mellett a legjobb szóbeli előadás díját is el
nov. 21
9:15
Több milliós jegybanki bírságot kapott az OTP (Piac és Profit)
Az MNB 49 millió forint bírságot szabott ki az OTP Bankra a pénzmosás- és terrorizmusfinanszírozás megelőzési tevékenysége kapcsán feltárt hiányosságok miatt. A bank több pénzmosásgyanús ügyletet nem jelentett be haladéktalanul, nem volt megfelelő a belső ellenőrzési és információs rendszere és a monitoring tevékenysége, problémák merültek fel a be
nov. 21
9:18
Két kézzel kezdték el kivonni a tőkét Kínából a külföldi befektetők (Portfolio)
A globális befektetők több mint 25 milliárd dollárt vontak ki a kínai részvénypiacról az ország gazdasági növekedésével és az ingatlanszektorral kapcsolatos aggodalmak miatt. Ezzel az év első hét hónapjában Kínába áramló tőke közel háromnegyede elhagyta az országot - írta meg a Financial Times.
nov. 21
9:18
Nincs is olyan messze Amerika (Agroinform)
A fenntartható gazdálkodás tekintetében nem állunk rosszabbul, mint az amerikai gazdák, csak a tengerentúlon a nagy számok törvénye alapján többen alkalmazzák már ezt a technológiát.
nov. 21
9:18
Gazdaságosabb megoldás az időjárási szélsőségek ellen (Magyar Mezőgazdaság)
Az amerikai Cravo Equipment Ltd. új, ráadásul az eddigieknél olcsóbb megoldást kínál a szabadföldi dísznövények fagy, eső, harmat, jégeső, szél és hőség elleni védelmére.
nov. 21
9:24
Napi 60 ezret lehet keresni ezzel a munkával karácsony előtt (HR Portál)
A hirdetés azt ígéri, hogy két hét alatt akár többhavi fizetést is meg lehet keresni a munkával.
nov. 21
9:24
Indulhat a verseny: A Doge, a Grok vagy a Meme Kombat juthat előbb holdra? (ProfitLine)
Az előző órákban a Dogecoin értéke 17 százalékkal ugrott meg, amivel a kutyás token értéke elérte 0.089 dolláros szintet.
nov. 21
9:24
Inkább ismerősök Facebook-bejegyzésében hisznek a magyarok, mint a közmédiának (Portfolio)
Az Európai Parlament által közzétett friss Eurobarométer felmérés alapján Európában átlagosan a polgárok 48 százaléka bízik a közszolgálati televízióban és rádióban mint hírforrásban. Azonban Magyarországon csupán 25 százalék hisz az állami médiának, ezzel az 27 EU-tagállam közül a legalacsonyabb bizalmi mutatóval rendelkezik. Még a lengyel közmédi
nov. 21
9:24
Mit tegyünk, ha ólommal szennyezett a csapvizünk? (Agrofórum)
Létezik olyan térkép, amelynek segítségével percek alatt ellenőrizhetjük, hogy ólommal szennyezett-e a csapvizünk. Ha pedig az, akkor érdemes néhány tanácsot megfogadni az egészségügyi kockázat csökkentése érdekében.
nov. 21
9:24
Minden étrendbe beilleszthető, szuperélelmiszer a gomba (Növekedés)
Nem véletlen, hogy a magyarok tányérján is egyre gyakrabban előfordul a sajátos ízvilágú alapanyag. A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB közös piaci körképe szerint a hazai gombatermés évente 22-23 ezer tonnára tehető, a belső fogyasztás mellett pedig számos exportpiacon megtalálható a magyar
nov. 21
9:24
Kántor András Ferenc: Nálunk nincs "B" terv, az "A" terv feladataira koncentrálunk (Üzletem)
Mindig vonzott a repülés, a légi irányítás, a repterek informatikai rendszerei – mondta az Üzletemnek Kántor András Ferenc, a K&H Bankkártya-fejlesztési Csoportjának vezetője.

Keresés