A KOMETA nem minősül kis- és középvállalkozásnak, így a nemzeti versenyhatóság a jelenleg irányadó szabályok szerint mulasztás esetén mindig szab ki bírságot.
A legegyetemesebb emberi jelenségek egyike a halál, ennek ellenére szívünk és értelmünk is lázad ellene. Minden gondolkodó embert foglalkoztat a gondolat: van-e valami a halál után, és ha igen, akkor mi?
Teljesítette vállalásait a Kometa, így eredményes volt a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) korábbi eljárása, amelyben a húsipari vállalat kommunikációs kampányait vizsgálták - közölte a versenyhatóság csütörtökön az MTI-vel, utóvizsgálatának eredménye alapján.
Egy debreceni rádió és a fővárosi Hír FM közösségi rádió szolgáltatóira is bírságot szabott ki a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa.
Izgalmas, rendhagyó krimisorozatok érkeznek a TV4-re. A Network4 csoport csatornáján mostantól a magyar nézők is láthatják a Nagyvadak Cannes-ban és a Valódi Gyilkosok Klubja: Aurora Teagarden című sorozatokat.A Nagyvadak Cannes-ban nem meglepő módon a francia Riviérán játszódik, főhősei egy idealista rendőrnő és egy volt bűnöző. A dinamikus duó a
Belép a rendezvénypiacra az Esport1 Kft., miután többségi tulajdonrészt szerzett a PlayIT-t, a Budapest Comic Cont és a legnagyobb hazai Minecraft rendezvényt, a Mineshow-t szervező cégben. A megállapodás értelmében a PlayIT Entertainment Kft. az Esport1 leányvállalataként szervezi majd a jövőben a hazai gaming és szórakoztató rendezvényeket, a kor
Friss marhalábszárat, marhahátszínt és marharostélyost hívott vissza a forgalomból a Metro Kereskedelmi Kft. a megengedettnél magasabb Pfos (perfluor-oktánszulfonsav) szint miatt - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) csütörtökön az MTI-vel.
Együttműködést jelentett be a Revolut és a Sziget, mely szerint a globális pénzügyi alkalmazás jegyfizetési technológiájával támogatja a 2024-es fesztivált, valamint számos különleges ajánlatot és aktiválási lehetőséget is biztosít a látogatók számára. A felhasználóknak az első jó hír, hogy bár a Szigetre kiadható Early Bird jegyek már elfogytak, n
Sokan küszködnek alvászavarral, az alváshiány úgy tűnik, hogy az egész világon mindenütt jelen van. Altató helyett válasszuk a legmegfelelőbb élelmiszereket.
Negyvenhárom oldal hosszúságú a kormány vadonatúj rendelettervezete, amely a CSOK Plusz részleteit hivatott szabályozni - derül ki a Kulturális és Innovációs Minisztérium által csütörtök este, társadalmi egyeztetés céljából nyilvánosságra hozott dokumentumokból.
Kiállítások, családi kézműves foglalkozások, koncertek, irodalmi beszélgetések, könyvbemutatók, valamint gyerekprogramok várják az érdeklődőket november 24. és december 24. között a SlowXmas rendezvénysorozat keretében Budapest számos pontján, valamint december 16-án a Gárdonyi téri adventi vásárban.
Továbbra is stagnál a szennyvízben a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja - közölte a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (Nngyk) csütörtökön a honlapján.
G. Kertész Orsolya és Priyesh Gounder olyan huszonéves digitális nomád pár, akik azért dolgoznak, hogy utazhassanak, és szinte mindig úton is vannak. Online angolt tanítanak és a közösségi médiából is van bevételük. Három év alatt 25 országot jártak be együtt. Most éppen a Machu Picchu meghódítására készülnek. A fiatalok szerint ez az életforma csa
Gyakorlatilag minden vállalását teljesítette a KOMETA – tárta fel a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) utóvizsgálata. Ezt azt jelenti, hogy eredményes volt a GVH korábbi eljárása, amelyben a KOMETA kommunikációs kampányait vizsgálta. Az ügy kapcsán a nemzeti versenyhatóság arra hívja fel a vállalkozások figyelmét, hogy a GVH irányába vállalt kötelezett
Sikeresen zárult Magyarország szélessávú fejlesztési projektje, a fejlesztés eredményeként az ország csaknem teljes területén megvalósult a szupergyors internet kiépítése, így ma már a háztartások közel 97 százaléka hozzáférhet a legmodernebb hálózati kapcsolathoz.
Az orosz erők megkezdték az aktív hadműveletek harmadik hullámát a Donyeck megyei Avgyijivka elleni offenzíva részeként - közölte Olekszandr Tarnavszkij, a délkeleti szektorban (Tavria) harcoló ukrán csapatok parancsnoka csütörtökön a Telegramon.
Friss marha lábszárat, friss marhahátszínt és friss marha rostélyost hívott vissza a METRO Kereskedelmi Kft. kezdeményezésére a Nébih. A probléma jellege: megengedettnél magasabb PFOS (perfluor-oktánszulfonsav) szint.
A magyar védelmi ipar felépítésének és megerősítésének folytatása stratégiai jelentőségű; a szektor újabb kiugrási lehetőséget ad a magyar gazdaság számára - hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön Mehmet Fatih Kacir török ipari és technológiai miniszterrel folytatott tárgyalása után.
A tudósok felfedeztek egy úttörő módszert a CO2 levegőből történő kivonására és szilárd szénpelyhekké történő átalakítására. Az ausztráliai Royal Melbourne Institute of Technology (RMIT) kutatói úttörő munkát végeztek egy hatékony, folyékony fémkatalizátorokat használó szén-ásványosítási eljárással. Ez a technológia fenntartható módot biztosíthat a
Az új építésű lakások piacán az áremelkedés üteme a harmadik negyedévben szinte megállt, és éves viszonylatban is bőven tíz százalék alá esett; a fajlagos árak között azonban továbbra is nagy az eltérés: Budapesten már egymilliótól hárommillió forintig terjed a négyzetméterár – közölte az Otthon Centrum (OC) csütörtökön az MTI-vel felmérése alapján
Ismeretlen tettes ellen hivatali hatalommal való visszaélés miatt feljelentést tesz a fővárosi önkormányzat, mert a szolidaritási hozzájárulás vitatott mértéke miatt indult perhez kapcsolódóan elrendelt azonnali jogvédelem ellenére a Magyar Államkincstár 5,6 milliárd forint értékben inkasszót gyakorolt a főváros számlája felett – közölte Kiss Ambru
Megközelíti a 250 millió forintot azoknak a hamis márkajelzésű játékoknak, táskáknak és informatikai eszközöknek az értéke, amelyeket Nagykanizsán foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai – közölte a NAV csütörtökön az MTI-vel
A holland jazz vibráló világát hozza el ismét az Opus Jazz Clubba a Dutch Focus, a Budapest Music Center (BMC) és a Holland Királyság Nagykövetségének közös minifesztiválja.
Az eddig is kiugró népszerűséget elérő Bitcoin Minetrix előértékesítése hamarosan a következő fázisába lép, hála a befektetők töretlen bizalmának. Ennek köszönhetően az év talán legjobban várt kriptóját a mostaninál magasabb áron lehet csak megvásárolni.
Berkes Zsolt 15 évvel ezelőtt végezte el a vagyonőri képzést, ettől függetlenül csupán egy éve dolgozik ebben a szakmában. Interjúnkban a vagyonőri szakma kapcsán beszélgettünk vele. Milyen munkákat végzett korábban? Az érettségi után végeztem el a vagyonőri képzést, de csak 1 éve dolgozom ténylegesen benne. Mindig volt más: voltam hivatásos katona
A vállalat Termékportolió-menedzsment divízióját 2023 májusától Nagy Zoltán vezeti, aki a Magyar Nemzeti Bank hatósági engedélyét követően már hivatalosan is az Allianz Hungária Zrt. igazgatósági tagja. Új pozíciójában többek között az Allianz által kínált összes élet- és nem-életbiztosítási termék fejlesztéséért és árazásáért felel.
Az autógyártó szakemberek a készülő közúti gépjárművek sorozatgyártásában vesznek részt. Feladatuk, hogy különböző szerszámok és gépek segítségével összeszereljék a járműveket, beleértve azok fődarabjait, mint például a motor, váltó, futómű, és fékrendszerek. Munkájuk során szükség esetén helyi emelőket vagy emelőasztalokat alkalmaznak a hatékony m
A Mérleg lássa a lehetőséget a helyzetekben, ha a Halak munkát keresel, ne veszítse el a reményt! Karrier horoszkóp: 2023.11.24. Kos A kemény munkád pozitív eredményekhez, sőt fizetésemeléshez vezet a
A magyar nyugdíj korhatár változása rendszerint téma a hazai médiában, ami nem meglepő, hiszen nagyon sok embert érint. Mire számíthat ma valaki Magyarországon, ha tervezni akarja a nyugdíjas éveit, de nem tudja, hogy a nyugdíj korhatár meddig emelkedhet tovább? Mennyire hitelt érdemlő az a híresztelés, miszerint az Európai Unióban egységesen 70 év
A bádogos fémekkel dolgozik, feladata, az épületek szél- és vízállóvá tétele. Ehhez fémlemezek felhasználásával az épületek tetőzetének és homlokzatának fedését, valamint a vízelvezetési rendszereket (lefolyó, eresz) készíti el. Kalapács, lemezvágó olló, reszelő és a fémmegmunkáló nagygépek segítségével. A bádogos munkájához tartozik a már elkészül
A világjárvány és a klímaválság hatására ma minden korábbinál szigorúbb elvárásaik vannak a vendégeknek az éttermi higiéniai és a fenntarthatóság terén is. A felmérések szerint 10-ből 6 embernek fontosabb lett a tisztaság a járvány óta, 90%-uk pedig a környezetbarát szemléletet is kulcsfontosságúnak tartja. Ezeknek a kívánalmaknak segít megfelelni
Miközben a tél derűs fehérbe borítja a kertet, könnyen megfeledkezhetünk arról, hogy madárbarátaink még mindig ott repkednek, és keresik a táplálékot a hideg hónapokban. Támogatásuk egyik egyszerű módja a bogyótermő bokrok és fák telepítése.
2023. november 7-én az Apponyi Franciska Jövőműhely Program keretében rendvédelmi pályaorientációs napot tartottak a gyermekvédelmi szakellátásban élő fiatalok számára. A program célja, hogy segítséget nyújtsanak a fiataloknak a pályaválasztásban és a munkahelyi elhelyezkedésben. A program keretében már tíz utógondozásban résztvevő 18 év feletti fi
A munkahelyünk nem cirkusz vagy vidámpark, ahol az a lényeg, hogy a közönség jól érezze magát és szórakozzon. A munkahelynek nem is az egyéni játszmákról kellene szólnia, de mindenki ismer
Az eljárás, amely a Binance kriptotőzsde ellen évek óta folyik, fordulóponthoz érkezett: Changpeng Zhao, a cég vezérigazgatója, kedden bűnösnek vallotta magát.
A Vosz, azaz a Vállalkozók Országos Szövetsége minden évben megválasztja vármegyénként az év vállalkozóit. Ebben az évben a legmeghatározóbb megyében és Budapesten Hajós István lett a kiválasztott, akinek nem ez az első díja. Tavaly és idén is többször elismerték kiemelkedő karitatív tevékenysége és innovatív cégvezetési megoldásai miatt.
Tóth Szabit társai száműzték, Görög Zita feladta a játékot, Dobos Evelin a halált választotta, Görgényi Fruzsinát az Árulók ölték meg. A feszült hangulatú kerekasztalnál Anikó megvádolta Zsoltot, aki nyíltan kimondta: nem fog úgy játszani, ahogy a közösségnek tetszik és akár kitesz egy ártatlant is, ha nem bízik meg benne. Ádám pedig megvádolta S
Továbbra is nagy a különbség a legolcsóbb és legdrágább új építésű lakások fajlagos ára között, a skála Budapesten kerületenként már egymilliótól hárommillióig ível négyzetméterenként. Ugyanakkor az áremelkedés üteme a harmadik negyedévben szinte megállt, és éves viszonylatban is bőven tíz százalék alá esett.
Az Amerikai Egyesült Államokban egy új, légzőszervi betegség terjedt a kutyák közt, mely több esetben halálos kimenetelű volt. Most úgy tűnik, hogy bakteriális fertőzés állhat a tünetek mögött.
Magyarország tervezi csökkenteni a szélerőművek védőtávolságát 12 kilométerről 700 méterre az EU-val kötendő megállapodás alapján, miközben bejelentik a víziközmű-szolgáltatók államosítását és új napelempályázatokat 75 milliárd forint értékben.
Egykori Revolut, Coinbase és Spotify alkalmazottak egy csoportja bemutatta a Zealt. Ez egy újfajta digitális tárca, amely a kriptovaluták kezelését és a web3-mal, valamint a decentralizált pénzügyi alkalmazásokkal való interakciót célozza meg.