2023. november 27. hétfő

nov. 27
10:15
Figyelem, szerdán árváltozás várható a benzinkutakon! (Privátbankár)
A benzin ára nem változik, de a gázolajért többet kell majd fizetni szerdától.
nov. 27
10:18
Vesztegetés miatt tartóztattak le egy főorvost és az asszisztensét (HR Portál)
Az orvos akár tíz évig tartó szabadságvesztést is kaphat.
nov. 27
10:18
Botrány a brit királyi családban: több ezer angol halálából profitált III. Károly, nem arra költik, mint amit állítanak? (Portfolio)
III. Károly brit uralkodó több ezer ember halálából profitálhatott egy középkori rendelet miatt, és úgy tűnik, a megörökölt javakat nem arra fordítják, mint amiről beszélnek – írja a The Guardian alapján az Index.
nov. 27
10:18
Súlyos dolog derült ki a hazai nyelvvizsgákról: ezzel kevés magyar diák számolt továbbtanulásnál (Pénzcentrum)
Tavaly ősszel robbant a hír, hogy az új felsőoktatási törvénymódosítás szerint már nem kell központi nyelvvizsgát szerezni a diploma átvételéhez. Az Oktatási Hivatal statisztikáiban már most egyértlmű csökkenés látható a nyelvvizsgát szerzettek arányában, de Rozgonyi Zoltán, a Nyelvtudásért Egyesület elnöke elmondta, hogy a módosítás hosszabb távon
nov. 27
10:18
Átadták a 20. jubileumi Verzió Filmfesztivál díjait (Márkamonitor)
Átadták a 20. jubileumi Verzió Filmfesztivál díjait. Idén 5 kategóriában versenyeztek a filmek.     Egy vegyes házasság kihívásai, afrikai gyermek aranybányász, mostari gimnazisták és indiai halászok különleges története is szerepel a díjazott alkotások között. Oksana Sarkisova fesztiváligazgató szerint az idei verseny a kreativitás, kitartás, szol
nov. 27
10:18
Kiemelt figyelmet fordít az agrártárca az erdészeti oktatás támogatására (Magyar Mezőgazdaság)
A magyar erdőgazdálkodás alapját jelenti azok munkája, akik a terepi tevékenységeket irányítják, együtt lélegeznek a rájuk bízott erdőkkel, ismerik minden zegét-zugát és hivatásszerűen őrködnek felette.
nov. 27
10:21
Már emberrablásra is lehet biztosítást kötni, de nem olcsó (Piac és Profit)
Elképzelhetetlenül drága, a szerződéshez valószínűleg az adott biztosító külföldi vezetésének jóváhagyása kell hozzá. A CLB független biztosítási alkusz cég az Izraelben élő magyar állampolgárok túszul ejtése kapcsán utánajárt, mi mindent tartalmaz egy ilyen konstrukció és milyen feltételekkel lehet erre a speciális esetre szerződni.
nov. 27
10:24
Enyhén emelkedett a GKI konjunktúraindexe 2023 novemberében (Üzletem)
A cégek foglalkoztatási szándékai javultak, áremelési terveik pedig csökkentek.
nov. 27
10:27
Ön is kérdezhet Simor Andrástól - szerdán ismét Klasszis Klub (Privátbankár)
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke lesz a vendége az Mfort is megjelentető Klasszis Média Lapcsoport következő, november 29-én 15:30 órakor kezdődő online adásának.
nov. 27
10:30
Szerdán Klasszis Klub - kérdezzen Ön is Simor Andrástól! (Menedzsment Fórum)
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke lesz a vendége az Mfort is megjelentető Klasszis Média Lapcsoport következő, november 29-én 15:30 órakor kezdődő online adásának.
nov. 27
10:30
Így szorítanák vissza a fiatalok körében a dohányzást: az Országgyűlés előtt a javaslat (Adózóna)
Az Országgyűlés előtt van a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló 2012. évi CXXXIV. törvény és egyes kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/6220. számú törvényjavaslat, amely a fiatalkorúak dohánytermékekkel való kiszolgálásának szankcióit jelentősen szigorítaná.
nov. 27
10:30
Felvették a kesztyűt a bankok az olcsó devizaváltás terén: megnéztük, mit kínálnak (Bank360 blog)
A népszerű Revolut megmozgatta a hazai bankokat is, az ügyfelek számára legvonzóbb szolgáltatásában, a kedvező árfolyamú és egy limitig díjmentes devizaváltásban kezdenek vele versenyezni. A feltételek azonban mindenhol különböznek, ezért összehasonlítottuk, mit kínálnak a fintechek és a magyar bankok.
nov. 27
10:30
Elküldik a makói Continental-gyárból a magyar dolgozókat, akik az indonéz munkavállalók betanítását végezték (Forbes)
Az összesen ötven elbocsátott munkavállaló között nagy számban vannak olyanok, akik munkaviszonya elérte, sőt meghaladta a húsz évet a makói gyárban.
nov. 27
10:30
Innováció a fogorvostudományban: cirkónium implantátum, Ai, Ar, Vr és 3D nyomtatás (Digital Hungary)
A fogorvostudomány jelenleg olyan dinamikusan fejlődő és innovatív terület, amely folyamatosan hoz létre új technológiákat és módszereket a fogászati problémák kezelésére és megelőzésére. Az elmúlt években az iparág számos területén - beleértve a digitális diagnosztikát és a fogpótlási technológiákat is - forradalmi fejlesztések történtek, amelyek
nov. 27
10:39
Soha ki nem találná senki melyik európai ország polgárai a leggazdagabbak (Piac és Profit)
A sivár Izland polgárai a legmódosabbak Európában. A személyes vagyon tekintetében ők állnak a legjobban.
nov. 27
10:42
A dízeleseknek érdemes gyorsan megtankolni (Menedzsment Fórum)
A benzin ára nem változik, de a gázolajért többet kell majd fizetni szerdától.
nov. 27
10:42
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a tőzsdén (ProfitLine)
Csökkenéssel indulhat a kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) hétfőn az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
nov. 27
10:42
Ezek a legkeresettebb munkák, amikhez nem kell feltétlenül diploma (Portfolio)
Az amerikai munkavállalók a legfrissebb tendenciák alapján egyre inkább a diploma nélküli karrierek irányába kezdenek fordulni, ezt igazolja az is, hogy a diploma nélküli állásokra irányuló keresések idén minden idők legmagasabb értékét érték el az Egyesült Államokban novemberben - derül ki a CNBC-vel megosztott Google Trends adatokból.
nov. 27
10:48
Rövid, ingyenes, szakmai rendezvény otthonról, kényelmesen: ez az Agroinform webinárium (Agroinform)
Terménypiac, támogatás, adminisztráció, előírások: néhány kattintással olyan rendezvényen találod magad, ahol rengeteg hasznos információt gyűjthetsz be.
nov. 27
10:48
Kerekedik a botrány a Sztárbox körül: egyre több a felháborodott néző, lecsaptak a csalók (Pénzcentrum)
Többen is kiakadtak, mert ugyan a csatorna bejelentette, hogy már elfogytak a jegyek a Sztárbox mérkőzéseire, sokan mégis visszaéltek ezzel és elkezdet hamis jegyeket árulni. aminek sokan bedőlte- írja a Story.
nov. 27
10:48
Egy hétig olcsóbban vehetnek zöldséget és gyümölcsöt a nyugdíjasok a Lidlben (Telex)
November 27. és december 3. között a 65 év felettiek akár 20 százalékos kedvezményt is kaphatnak egyes termékekre.
nov. 27
10:54
Ismét kórházba került a Nemzeti Színház előadása közben megsérült színésznő: ilyen állapotban van most (Pénzcentrum)
Visszakerült a Semmelweis Egyetem klinikájára Szász Júlia.
nov. 27
10:54
Nem látszik, hogy mitől lenne jobb 2024, mint az idei esztendő volt (Agrofórum)
Kemény, őszinte szavak hangzottak el az Erste Őszi Agrár Találkozón, ahol mezőgazdasági vállalkozók beszéltek arról, hogy kemény esztendőre számítanak 2024-ben.
nov. 27
11:00
Kétnapos sztrájkot hirdetett a Szolidaritás Autóbusz-Közlekedési Szakszervezet (HR Portál)
A Volánbusz Zrt. szerint indokolatlan a decemberre tervezett munkabeszüntetés, a szakszervezet máshogy gondolja.
nov. 27
11:03
Közel félmillió autósnak kell dönteni, pár nap maradt (Piac és Profit)
Néhány napja maradt 850 ezer gépjármű, köztük csaknem 450 ezer személygépkocsi üzembentartójának arra, hogy eldöntse, lecseréli-e év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítását (kgfb); a felmondásoknak péntek éjfélig el is kell jutniuk a biztosítókhoz - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FB
nov. 27
11:06
Fontos határidő közeleg az iskolások számára: erre minden magyar szülőnek figyelnia kell (Pénzcentrum)
Csütörtökig lehet jelentkezni a középfokú felvételi januári központi írásbeli vizsgáira - közölte az Oktatási Hivatal (OH) hétfőn
nov. 27
11:06
Megvolt a kulcsfontosságú budapesti találkozó Orbán Viktor és Charles Michel között (Portfolio)
Orbán Viktor miniszterelnök hétfő délelőtt a Karmelita kolostorban fogadta Charles Michelt, az uniós állam- és kormányfőket tömörítő Európai Tanács elnökét - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan.
nov. 27
11:09
A decemberi uniós csúcs a téma Charles Michel hétfői találkozóján (Privátbankár)
Orbán Viktor az Európai Tanács elnökét fogadta a Karmelitában.
nov. 27
11:12
Ebben a hónapban némileg javult a német ipar export terén (ProfitLine)
Novemberben javultak, de alapvetően még pesszimisták a német feldolgozóipari vállalatok exportvárakozásai a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének felmérése szerint.
nov. 27
11:12
A nyilvántartott álláskeresők száma a főváros kerületeire bontva (HR Portál)
Így állt a nyilvántartott álláskeresők száma a tartózkodási helyük szerint Budapest kerületeiben 2023 októberében.
nov. 27
11:12
Miért kellett a kormánynak hirtelen belepiszkálnia a legnépszerűbb lakossági befektetésbe? (Portfolio)
A lakosság kedvenc állampapírja jövőre szürreálisan magas hozamot biztosított volna, de erről sokan lemaradhatnak: egy friss döntés szerint november végétől jóval kevésbé vonzó kamatokkal lehet csak új inflációkövető állampapírt vásárolni. Logikusnak tűnik, hogy a kormány a nehéz helyzetben levő költségvetés kamatterheit akarja mérsékelni, és elsőr
nov. 27
11:12
Elárulta az egyik leggazdagabb magyar, mit kezdene a megszerzett Auchan Magyarországgal (Forbes)
Jellinek Dániel 5-6 éven belül a harmadik legnagyobb piaci részesedéssel bíró szereplővé emelné az Auchant.
nov. 27
11:18
Vásárlási kényszert hoznak az év végi akciók (MMonline)
Vásárlási kényszer és túlfogyasztás, ezeket is hozza a Black Friday. Ám az akciók hatására, sok esetben feleslegesen vásárolt termékek egy része bizony utólag az online piactereken köt ki. A túlfogyasztást csúcsra pörgető időszakhoz kapcsolódóan a Jófogás idén is készített egy felmérést, amit csaknem 1500 felhasználó töltött ki. A Jófogás nem repre
nov. 27
11:18
Mit jelent bitcoin-tulajdonosnak lenni? (BitcoinBázis)
Amikor a bitcoin elfogadása globális méreteket ölt majd, valószínűleg nem lesznek többé bitcoin podcastok, bitcoin konferenciák és bitcoin magazinokra sem
nov. 27
11:20
Közel 350 millió forintnyi támogatásról döntött az NFI (MMonline)
Televízió és streaming szolgáltatásra készülő filmek gyártásának támogatásáról döntött a Nemzeti Filmintézet (NFI). A Televíziós Döntőbizottság Meggyes Krisztina, Csibi László és Surányi András rendezésében készülő alkotásoknak ítélt meg támogatást, összesen mintegy 350 millió forint értékben. A Hiányzó 10 óra egy partiban droggal elkábított fiatal
nov. 27
11:21
Olcsóbban vehetnek tésztát, zöldséget, gyümölcsöt a nyugdíjasok az egyik áruházláncnál (Piac és Profit)
A Lidl elkötelezett aziránt, hogy vásárlóinak minden esetben a legjobb árakat tudja biztosítani. Az áruházlánc most a 65 év felettieknek szeretne többet adni, akik november 27. és december 3. között így tovább csökkenthetik az élelmiszerre fordított kiadásaikat. Az extra kedvezmények keretében a 65 év feletti vásárlók egyes termékekhez akár 20 száz
nov. 27
11:24
Csok Plusz: a legfontosabb tudnivalók (Üzletem)
A Credipass szakértői sorra vették azokat a pontokat, amelyek új elemként, plusz információként kerültek be a rendelettervezetbe, és kiemelt jelentőséggel bírhatnak a magyar családok számára.
nov. 27
11:30
Üzemszünetre figyelmeztet a NAV (Adózóna)
A NAV mobilapplikációja 2023. november 29-én (szerda) 20 óra és 22 óra között karbantartás miatt nem lesz elérhető.
nov. 27
11:30
Az Amazon már csak újrahasznosítható csomagolásban szállít (Transpack)
Az Amazon újabb lépése a fenntartható csomagolás felé – Európában csak újrahasznosítható csomagolásban szállít.
nov. 27
11:30
Vizsgálat indult, miután fizetésképtelenné vált Kína egyik legnagyobb árnyékbankja (Telex)
A bedőlt bank miatt hatalmasat bukhatnak a befektetők.
nov. 27
11:36
Óriási bejelentést tett az RTL az X-Faktor című műsorral kapcsolatban (Media1)
Egy év pihenő után visszatér az RTL-re az X-Faktor című zenei tehetségkutató műsor. Már várják is a jelentkezőket.
nov. 27
11:39
Egyre több támogatást kapnak a biogazdák (Piac és Profit)
A jövőre induló agrárpályázatok minden korábbinál nagyobb előnyöket biztosítanak majd az ökológiai gazdálkodást vállaló termelőknek, ami megfelel az unió azon célkitűzésének, hogy a termőterületek negyedén biogazdálkodás folyjék 2030-ra ‒ hívta fel a figyelmet dr. Roszík Péter, a Magyar Biokultúra Szövetség alelnöke. Újdonság, hogy az ökológiai gaz
nov. 27
11:42
Veszteséges nyitottak az európai tőzsdék (ProfitLine)
Többségében veszteséggel kezdtek hétfőn a főbb európai tőzsdeindexek. Pénteken az indexek nyereséggel zártak.
nov. 27
11:42
Romlik a hangulat, lefordultak a tőzsdék (Portfolio)
Eséssel indult a hét az ázsiai tőzsdéken, a kínai piacokat részben az ingatlanrészvények húzták magukkal, míg Európában szintén gyengélkednek a tőzsdék, itt az energiaipari részvények esése hat negatívan. A magyar tőzsdén is közben vannak mozgások, az MBH Jelzálogban ma ismét jelentősen emelkedett, míg a Waberer's hétvégi bejelentése után megugrott
nov. 27
11:44
Megszólalt a neves pénzember: ezt csináld, mielőtt még túl késő lenne (Portfolio)
A nagy megmondásairól híres (vagy inkább hírhedt) Robert Kiyosaki ismét üzent a követőinek a legfrissebb X-bejegyzésében. A Rich Dad Poor Dad szerzője az aranyár emelkedésére hívta fel a figyelmet, ezzel párhuzamosan óva intette a jelenlegi pénzügyi rendszertől az embereket.
nov. 27
11:48
Figyelem, gyúlékony töltőt hívott vissza a gyártó: azonnal nézd meg a hátulját! (Pénzcentrum)
Laptop power bankot hívott vissza a Lenovó, az eszköz Európában, azon belül pedig Magyarországon is megvásárolható volt.
nov. 27
11:48
Jó hír a gazdáknak: a jövő évtől tovább nő az ökológiai gazdálkodás támogatása (Agroinform)
Az EU célként jelölte meg, hogy 2030-ra ökológiai gazdálkodás alá vonják az uniós országok termőterületeinek 25%-át.
nov. 27
11:48
Bajban vannak az Airbnb-sek, hamarosan lejár egy fontos határidő (Növekedés)
Nincs mese, január elsején indul a szálláshelyek kötelező minősítése, sokan már most belevágtak kiadó ingatlanjaik renoválásába. Mire kell felkészülni, és miért terjedt el a vélekedés, hogy a bürokratikus hercehurca mögött a szállodalobbi munkája van? A Növekedés.hu Schumicky Balázst, a Magyar Apartmankiadók Egyesületének elnökét, az Apartmantanacs
nov. 27
11:48
Nem álmodnak elég nagyot a magyar vállalkozók (Digital Hungary)
A hazai kkv-tulajdonosok mindössze 3 százaléka szeretne nemzetközi céget építeni, de a nagyvállalattá növekedés is csupán 5 százalékuk céljai között szerepel. A magyar vállalkozók több mint kétharmada nem tűz ki ambiciózus üzleti célokat maga elé. Mindez aggodalomra adhat okot, mert nagy ambíciók nélkül kevesebb lesz a hazai nagyvállalkozás, és ha
nov. 27
11:54
Igazán magyarosan nőne nagyra a magyar Auchan (Menedzsment Fórum)
A hetedik leggazdagabb magyarként ismert Jellinek Dániel cégcsoportja a harmadik legnagyobb magyarországi kiskereskedelmi lánccá fejlesztené a "madaras teszkót".

Keresés