A Basf csoport rendkívüli tételek előtti Ebit-je egyezik az elemzők egyhangú véleményével 2023. Iii. negyedévében. A 2023. évi kilátások változatlanok.
Hetedik alkalommal állította össze a Forbes a legértékesebb magyar tulajdonban lévő cégek listáját, a Magyar100-at. Mutatjuk az agrár- és élelmiszeripari élbolyt.
A Tesla hivatalosan is elindította virtuális erőművét Puerto Ricóban, amely a régió nagy Powerwall-felhasználói bázisának köszönhetően gyorsan a világ legnagyobb
A legnagyobb sztárok haláluk után is millió dollárokat keresnek hagyatékuk kezelőinek jogdíjak formájában, nem csak a műveikkel, de nevük, arcképük használatával is. A Forbes összegyűjtötte, hogy az elmúlt egy évben kik voltak a legtöbb bevételt hozó elhunyt művészek.
Szakértők szerint a 2024-es év lehet a mélypont a hazai építőanyag-kereskedelemben. Erre utal az is, hogy jelentős visszaesés tapasztalható a szerkezetépítési anyagok értékesítésében, a hazai téglagyárak pedig alig kapnak új megrendelést, főként a már meglévő készleteket adják el – mondta az InfoRádiónak az ÉVOSZ Magyar Építőanyag-kereskedelmi Tago
A tavalyi visszaesést 2023-ban is folytatta a magyar lakáspiac, idén az első félévben több mint 50 százalékkal kevesebb lakást adtak el, mint egy évvel korábban a KSH előzetes adatai szerint. A kihelyezett lakáshitelek összege 65 százalékkal esett vissza, és a CSOK felvétele is több mint a felére csökkent. A használt lakások ára stagnál, az újaké v
A várhatóan 2024 első negyedévében lezáruló, 100 millió eurós tranzakció tovább erősíti a Gi Group Holding munkaerő-kölcsönzési és közvetítési szolgáltatásait az európai régióban. A Gi Group holding jelenleg a Grafton, Wyser és Gi Group szolgáltatókkal képviselteti magát Magyarországon.
Kitartás és elszántság nélkül az ember csak félkarú óriás. Ezt érezte a végtaghiánnyal született Boronkay Péter, és mindent megtett, hogy a legjobbak között is első legyen.
Az első tíz hónapban a hazai személyautó és kishaszonjármű forgalomba helyezések száma 0,6 százalékkal csökkent éves alapon – derült ki a Datahouse adatiból. Összesen 108 565 járművet adtak el ebben az időszakban, tavaly ilyenkor 109 244, két éve pedig 122 788 eladásánál tartott a két kategória október végén.
Életének 86. évében csütörtökön, békességben, családi körben elhunyt Murányi László újságíró, szerkesztő, műsorvezető - közölte felesége, Murányi Hajnalka szombaton az MTI-vel.
A kazah és a magyar egyértelműen rokon nép, így könnyű stratégiai kapcsolatot létesítenünk egymással - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy kazah tévének adott interjújában, miután részt vett a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) külügyminiszteri ülésén pénteken Asztanában.
Az IBM Research bemutatta a NorthPole nevű chip prototípusát, amely a cég kaliforniai kutatói szerint az emberi agy felépítésén alapul, és ezáltal nemcsak jelentősen javíthatja a számítógépek hatékonyságát, de olyan rendszereket is létrehozhat, amelyek túllépnek a felhőalapú számítástechnika (cloud computing) korlátain.
Meghatározhatja-e a munkáltató belső szabályzatban, hogy csak a nevére szóló számla ellenében téríti meg a buszbérlet árának 86 százalékát csak a munkavállalóknak? Ha erről belső szabályozás kiadásra kerülne, megteheti-e a munkáltató, hogy megtagadja a kifizetést, ha nem számlát ad le a munkavállaló, hanem buszbérletet/buszjegyet? Dr. Hajdu-Dudás M
Országos közlekedési akciót tart a rendőrség a jövő héten, ezért hétfőtől a nehéz tehergépkocsik és a buszok vezetői ellenőrzésre számíthatnak - tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata a police.hu oldalon.
2001. szeptember 11-én megváltozott a világ. Csak ehhez a változáshoz hasonlítható, ami október 9-én Izraelben történt. Ha nem is az egész világ, de a világ biztonsági helyzetében kiemelkedően fontos szerepet játszó Közel-Kelet 1948 óta nem látott mértékben megváltozott. Először fordult elő Izrael állam létrejötte óta, hogy ellenséges katonák nagy
A 19-29 éves fiatalok 38 százaléka tekinti magát többé-kevésbé elégedettnek az életével; ekkora arányban nyilatkoztak úgy, hogy teljesen vagy inkább elégedettek, mint elégedetlenek - derül ki a K&H Bank ifjúsági indexből.
Kimagasló aktivitású, kis dózisban alkalmazható új magyar rákellenes gyógyszermolekula-jelöltet fejlesztettek ki az ELTE kutatói a Szint-Plusz Tématerületi Kiválósági Program keretében - írja az Infostart.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/44. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. A 44. játékhéten nem volt telitalálat, így tovább halmozódik az ötös lottó főnyereménye. Jövő héten már 2 milliárd 555 millió forint lesz a tét.
Zöld adatokat tesz közzé negyedévente honlapján az MNB a fenntartható pénz- és tőkepiacok mutatószámainak alakulásáról. Egyebek közt a jegybanki zöld tőkekövetelmény-programok alakulásáról, illetve a zöld értékpapírok volumenéről is képet kaphatnak az olvasók. A fenntartható adatvagyon bővülésével fokozatosan újabb adatok is elérhetővé válnak majd
Gelencsér Timi bejelentette: Különleges Dwts adás következik Együtt jóban-rosszban: Király Linda partnere a hűségét fejezhette ki Feltárta sérelmeit Radics Gigi: Őszintén vallott érzéseiről Krausz Gábor nem tagadja, átadta magát ennek: Mikes Annával érzik egymást Hunyadi Donatella elárulta, hogyan érez Eszenyi Enikőék kiesése ir
Továbbra sem emelkedik a családi pótlék Magyarországon, a Tordai Bence (Párbeszéd) által október elején ez ügyben benyújtott törvényjavaslat tárgysorozatba-vételét ugyanis máris elutasították szúrta ki az Országgyűlés honlapján a Pénzcentrum.
Az Energiaügyi Minisztérium meghosszabbítja a regisztráció határidejét, így jövő péntekig várjuk az önkéntesek jelentkezését az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan - jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleményben.
Teljesen körülvette Gáza városát az izraeli hadsereg, az offenzíva néhány nap alatt befejeződött, és szombaton 12 Hamász vezetőt megöltek az izraeli katonák - jelentette be Joáv Gallant honvédelmi miniszter.
A november havi nyugdíjakat 10-én, pénteken utalja a Magyar Államkincstár, a nyugdíj-kiegészítést is ekkor utalják. Annak, aki postai úton kérte, az a nyugdíjkifizetési naptárban rögzített kifizetési napon viszi ki a postás a nyugdíjat november 27-ig.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ezentúl negyedévente közzéteszi honlapjának statisztikai aloldalán a fenntartható pénz- és tőkepiac több mutatószámának alakulására vonatkozó információkat, az elmúlt három év során kiépült zöld adatvagyonára alapozva - közölte az MTI-vel a jegybank szombaton.
A Számkivetett című filmben Chuck Noland, akit Tom Hanks alakít, egy végzetes repülőszerencsétlenségben eltűnik a világ szeme elől. Egyedül ő marad életben egy lakatlan szigeten. Bár túléli, családja, barátai mind halottnak hiszik és megtörténik a holtnak nyilvánítás. Ám 4 év múlva hősünk váratlanul visszatér... Mi történt volna, ha a főhős Magyaro
Hétfőn kezdődik a Jazzfest Budapest, a csütörtökig tartó rendezvényen a dzsessz négy világsztárja, Steve Gadd, Patricia Barber, Richard Bona és Snétberger Ferenc is koncertet ad az Erkel Színházban - tájékoztatták a szervezők pénteken az MTI-t.
Murányi András, a Népszabadság utolsó főszerkesztőjének lapunknak küldött írásával folytatódik az a sajtóvita, ami Kepes András és Murányi András között bontakozott ki a Telex Kepessel készült interjújának címadásával kapcsolatban. Korábban Kepes szintén a Media1-nek írta meg, mit gondol Murányi András a témával kapcsolatos Facebook-bejegyzésének t
Közel négy hét telt el azóta, hogy Izrael hadat üzent a Hamász palesztin militáns csoportnak, és ahogy a gázai konfliktus a második szakaszába lép, egyre nagyobb az aggodalom a tágabb közel-keleti régióra való átterjedés miatt.
Nehéz napra ébredtek a mém tokenek szerelmesei, miután a szektorban az előző 24 óra során szignifikáns gyengülésnek lehettünk tanúi. Míg Elon Musk kedvence. a Dogecoin értéke mindössze 2%-kal csökkent, a Pepe esetében már 8%-os zuhanásról beszélhetünk.
November 5-én Lang Nepomuk Jánosról emlékezhetünk meg, aki 1770-ben ezen a napon született. Az osztrák származású bányamérnök ötleteit a világon mindenütt alkalmazzák a bányamérésben. A selmecbányai bányamérnök Lang Nepomuk János 1770. november 5-én született Ausztriában. Az osztrák származású bányamérnök a selmecbányai Akadémia nemzetközileg is el
Amikor elutazunk egy idegen országba, nemcsak a helyi látványosságokból szeretnénk ízelítőt kapni, hanem belekóstolunk az ország gasztronómiai kultúrájába is. Minden nemzet büszke a különleges ételeire. Mi, magyarok is. A Jókai bableves vagy a Gundel palacsinta sok turista számára okozott felejthetetlen kulimáris élményt. No de mi a helyzet veled?
A Magyar Közlöny 2023. október 6-i, 143. számában tették közzé hivatalosan a 463/2023. (X.6.) számú kormányrendeletet a nyugellátások és egyes más ellátások 2023. november havi kiegészítő emeléséről. A kiegészítő emelés nagysága 3,1% január 1-jei visszamenőleges hatállyal, melynek a kifizetésére 2023 novemberben kerül sor a normál nyugdíj kifizezés
Több elefántláb virágom is van, nyáron mindig kint vannak a kertben, ahol jól érzik magukat. Az idei nyáron többnél is valami kirágta a törzsüket üregesre, benne számos meztelencsigát találtam. Van, amelyiknek a gyökerei elbarnultak. A leveleket is megrágták, és az alsó levelek is sárgulnak. Mit tehetek velük?
A babaváró hitel szigorítását megelőző utolsó hetekben minden bank próbál még annyi új ügyfelet szerezni, amennyit lehet, és ezért akár 150-200 000 forintos jóváírást is hajlandóak adni a sikeres szerződéskötésért cserébe. A lehetséges igénylők egy részének érdemes várni inkább januárig, sokaknak viszont december végén bezárul a babaváró támogatás
Közel harmadával is csökkenthető az épületek szén-dioxid-kibocsátása azokkal a technológiákkal, amelyeket a Schneider Electric biztosított a Decathlon horvátországi áruházai számára a két vállalat között létrejött megállapodás eredményeként. Az energiahatékonyság növelése érdekében az épületüzemeltetőknek három intézkedésre kell összpontosítaniuk:
Thaiföld második legnagyobb pénzintézménye, a Kasikorn Bank (K-Bank) 102 millió dollárért vett 97 százalékos részesedést a Satang kriptovaluta-tőzsdében.
A The Voice második élő showjában, az elődöntőbe jutás volt a tét. Kalocsa Lilla Anna és Berki Artúr számára azonban véget ért a The Voice. A versenyzők a második élő showban is mindent megtettek azért, hogy elnyerjék a nézők szavazatait. Ezúttal pedig egy körös szavazáson dőlt el ki juthat tovább. A versenyzőkre az
Az Arizóniai Egyetem kutatói egy átfogó tanulmány keretein belül vizsgálták, mit kell tennünk annak érdekében, hogy kisállatunk a lehető legtovább boldogíthasson bennünket.
Az őszi szezonban az üvegstúdiót egy zöld környezet, a Jungle Lounge váltotta az Internet Hungaryn, itt fogadtuk vendégeinket az inspiráló beszélgetésekhez, melyek fő fókuszában most a digitalizáció, döntések, magatartások és az ember együttműködése volt. A társadalom folyamatosan változik, az egyik legnagyobb felismerés pedig talán az, hogy kevésb
A kormány az előzetes nyilatkozatok szerint olyan szabályozásra készül szuverenitásvédelem címén, amely tovább szűkítené a külföldi támogatásokra pályázó független sajtó és civil szervezetek lehetőségeit. Ez valójában egy hatalompolitikai intézkedés lenne az érintett szervezetek autonómiájának további korlátozására, aminek semmi köze Magyarország s
A november havi nyugdíjakat 2023. november 10-én (pénteken) utalja a Magyar Államkincstár. A nyugdíj-kiegészítést is ekkor utalják. – írja az Alon.hu. Aki bankszámlára kérte a nyugdíjutalást, már november 10-én (pénteken) hozzájuthat nyugdíjához. Kiegészítő nyugdíjemelés A nyugdíj-kiegészítést az idén is novemberben fizetik. 2023. novemberben
Sikereket ér el az ortopéd sebészetben alkalmazott úttörő módszereivel dr. Domán István Ph.D., ortopédsebész főorvos. A speciális technikának és a robottechnológiának köszönhetően pontosabb és személyre szabottabb műtétekre nyílt lehetőség.
A tavaly négy nemzetközi díjat elnyerő, Európa egyik vezető alkatrész-disztribútorának számító Endrich Bauelemente Vertriebs GmbH az új budapesti fejlesztőközpontjának tevékenységét is bemutatta a 2022-es TECHference-en. Kiss Zoltán exportigazgató hangsúlyozta, hogy a környezeti szenzoraikkal nagyobb publicitására törekednek, és erre igyekeztek kih