Az IT-szektor sajátossága, hogy időről-időre bizonyos technológiák és trendek képesek felülteljesíteni a piacot és az átlagnál nagyobb ütemben nőni. Az elmúlt évek egyik ilyen nagy globális trendje a felhő (Cloud) alapú szolgáltatások elterjedése volt, de a most "induló" új trend, a mesterséges intelligencia (AI) is hasonló utat járhat be. Ezeket a
Egyedi elbírálás után idén első alkalommal féláron vásárolhatnak jegyet az őstermelők és a fiatal gazdák a november 29-én és 30-án megrendezendő Agrárszektor 2023 konferencián. A kétnapos rendezvényen fontos szakmai tudnivalókról, piaci trendekről értesülhetnek a résztvevők, és jó lehetőség nyílik a kötetlen beszélgetésre, networkingre is. A kedvez
Lázár János építési és közlekedési miniszter úgy fogalmazott, hogy nem kritizálja Vitézy Dávidot, mert nem akar beleszólni a főpolgármester-választásba.
Az augusztusi 1,8 százalék után 2023 szeptemberében 2,7 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól a kiskereskedelmi forgalom volumene az Európai Unióban.
Kína korábban hagyományosan semleges pozíciót vett fel a közel-keleti konfliktusokban. Az izraeli-Hamász háború viszont most komoly kihívást jelent a keleti nagyhatalom számára – írja a Nikkei Asia.
A Nintendo élőszereplős filmet készít a The Legend of Zeldából, remélve, hogy megismétli a Mario film sikerét - jelentette a CNBC. A Nintendo részvényárfolyama 6 százalékot emelkedett a bejelentés után.
Glenn Fogel elismerte a szállásközvetítő felelősségét a kifizetések elmaradása miatt, és kárpótlást is ígért, amit november végéig minden érintett szállásadó partnernek elutal a Booking.com.
Romániában a nyers adatok szerint 2 százalékkal nőtt a kiskereskedelmi árbevétel az idei első kilenc hónapban a tavalyi év azonos időszakához képest – közölte az Országos Statisztikai Intézet (INS).
Szerda reggel a kulcsfontosságú 378-as szintet ostromolta a forint az euróval szemben, pillanatokra sikerült is alámennie, de visszapattant, aztán késő délelőtt esni kezdett. Közben érdemes figyelni rá, hogy a dollár egyre erősebb szintekre kapaszkodik, szinte teljesen ledolgozta pénteki esését, amit a vártnál gyengébb amerikai munkaerőpiaci adat m
A német Fendt az első olyan gyártó, amelynél a traktorokat a kormánykerék helyett már joystickkel is lehet kormányozni. A megoldásnak számos előnye van, a közúti közlekedésben azonban a rendszer még nem használható.
A Richter árfolyamhatástól megtisztítva, továbbra is 15-20 százalék közötti bevétel- és nettónyereség-növekedéssel számol forintban az idén - mondta Orbán Gábor vezérigazgató a vállalat harmadik negyedéves eredményeit értékelő sajtótájékoztatón szerdán Budapesten.
A szokatlanul enyhe szeptemberi időjárás segített abban, hogy a belföldi vendégéjszakák száma már csak 1,2%-kal csökkent az előző év azonos időszakához képest, azaz az elszálló árak és a recesszió miatt az ágazatot visszahúzó belföldi szegmens a gyógyulás jeleit mutatja – derült ki a KSH ma közzétett adataiból. A balatoni körzetben például 8,5%-kal
A szerdai 6 hónapos diszkontkincstárjegy aukción erős, 52 milliárd forintos kereslet jelentkezett a 20 milliárd forint meghirdetett mennyiségre, ezért az Államadósság Kezelő Központ 30 milliárd forintra emelte az elfogadott ajánlatok összegét. Az átlaghozam azonban ugrott a tegnapi másodpiaci referenciahozamhoz képest, illetve két héttel ezelőtti l
Elszámolási vitában áll egymással az iváncsai akkumulátorgyár koreai beruházója és szintén koreai elvállalkozója. Utóbbi a magyar beszállítóknak is tartozik, akik így hónapok óta hiába várnak pénzükre.
A várakozásoknak megfelelően alakult az októberi német infláció, a német szövetségi statisztikai hivatal, a Destatis végleges adatai alapján az előzetessel megegyező 3,8 százalékra, több mint két éve a legalacsonyabbra csökkent az előző havi 4,5 százalékról.
Az elmúlt tíz évben tapasztalható népességcsökkenés ellenére a KSH legutóbbi népszámlálási adatai azt mutatják, hogy a munkaerőpiaci aktivitás magasabb a generációk között, különösen 65 év felett. Mégis, aggodalomra ad okot, hogy Magyarországon a nyugdíj előtt állók körében a legmagasabb az elszegényedés és a társadalmi kirekesztődés kockázata a Eu
A jelenlegi, kihívásokkal teli időszakban a magyar élelmiszer- és feldolgozóipar, valamint kereskedelem nemcsak stratégiai ágazattá vált, hanem nemzetbiztonsági szerepet is betölt - mondta Nagy István a 19. Európai Kereskedelem Napja rendezvényen.
A nyáron meghirdetett Vállalkozó Start II. programban 1040 induló vállalkozó kap 4,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást vállalkozása elindításához.
A Richter után a Mol, a Telekom és az OTP Bank is ezen a héten teszi közzé a gyorsjelentését, az elemzők jónak értékelik a kilátásokat. A forintot mintha a rossz kiskereskedelmi adat rakta volna helyre, visszaugrott 379-re az euró ára. Tőzsdére menne a Circle, egy tízmilliárdokat kezelő kriptovaluta-vállalkozás.
2024. január 1-től a napilapok értékesítésekor a vételárban az áfa 0 százalék. Az online pénztárgépi bizonylatokat jövőre már ennek megfelelően kell kiállítani.
A Portfolio által tegnap megírt friss fejlemények után ismét élesen bírálta a bolgár gázpiaci lépést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter egy mai romániai gázkonferencián, egyúttal felvázolta, hogy jelenleg Magyarország nagy volumenben csak azeri, katari és török gázt tudna venni az orosz források mellett.
Kim Kardashian szemetese, a Sziget-reklám Janklovics Péterrel, Klapka György és az arany, Kapa és Pepe, valamint Kasza Tibi autómatricája egyaránt szóba kerül a KreaTúra podcastjában. A trash reklámokat vizsgáló adás már a harmadik epizód a magyar reklámszakemberek által a szakmának és laikusoknak indított adásban.
A felmérésben megkérdezettek 2022 őszéhez képest optimistábban tekintenek az őket foglalkoztató cég jövőbeni piaci kilátásaira, ennek ellenére tavaly óta enyhén csökkent az általános bizalom azzal kapcsolatban, hogy egy esetleges állásvesztés esetén az érintettek mennyire könnyen találnának a képzettségüknek megfelelő új pozíciót. A kedvezőtlen reá
Örökzöld kérdés, hogy mely módon szüntethető meg a munkaviszony a felek által, amennyiben a munka törvénykönyve a megszüntetés lehetőségét valamely fél részéről kizárja. Tényleg nem lehetséges a munkaviszony megszüntetése, vagy csak korlátokba ütközünk? Cikkünkben munkáltatói és munkavállalói szempontból is körbejárjuk e kérdést.
2019. január 1-jén a drámai magyar munkaerőhiány miatt mondhatni történelmi döntés született. A kormány eltörölte a nyugdíjas munkavállaló keresetének járulékait. Azóta a nyugdíjas fizetéseket kizárólag a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli, ami igazán kedvező helyzetet teremt.
Nagy a baj Békésben, ahol a mezei pocok-invázió miatt egyelőre a gazdák kivárnak az őszi búza vetésével. A magas árak miatt ráadásul csak feleannyi műtrágyát használnak, mint korábban.
Szerda reggel a kulcsfontosságú 378-as szintet ostromolta a forint az euróval szemben, pillanatokra sikerült is alámennie, de visszapattant, aztán késő délelőtt esni kezdett, ami kora délután is folytatódott. Közben érdemes figyelni rá, hogy a dollár egyre erősebb szintekre kapaszkodik, szinte teljesen ledolgozta pénteki esését, amit a vártnál gyen
Az MNB tavaly szeptemberi döntése a mai napig megállja a helyét, utána azonban októberre egy váratlan geopolitikai fejlemény, az Északi Áramlat gázvezeték felrobbanása gyengülő pályára tette a forintot – mondta a 24.hu gazdasági podcastjában Virág Barnabás. A jegybank alelnöke szerint tavaly októberben forró pillanatokat éltünk át, amikor "egy lövé
Magyarország mindenfajta politikai nyomásgyakorlást visszautasít az energiaellátás biztosítása terén, a válság kezeléséhez az Európai Uniónak vissza kell térni a józan ész talajára - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Bukarestben.
Megjelent egy amerikai jelentés, amely jelentősen leéértékeli az amerikai fegyveres erők ékkövének számító M1 Abrams harckocsi képességeit. Az értékelés azt is hozzáteszi, hogy a harckocsi modernizálására, vagy leváltására tett kísérletek mind kudarcba fulladtak, így pedig az Amerikai Egyesült Államok hamarosan elveszítheti katonai fölényét – számo
2019. január 1-jén a drámai magyar munkaerőhiány miatt mondhatni történelmi döntés született. A kormány eltörölte a nyugdíjas munkavállaló keresetének járulékait. Azóta a nyugdíjas fizetéseket kizárólag a 15 százalékos személyi jövedelemadó terheli, ami igazán kedvező helyzetet teremt.
Szeptemberben 1,3 milliárd euró volt a termék-külkereskedelmi többlet, az előző hónaphoz viszonyítva a külkereskedelmi termékforgalom szintje az exportoldalon 13 százalékkal, az importoldalon 8,1 százalékkal nőtt - jelentette szerdán első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Közös sajtótájékoztatót tart csütörtökön Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és Jászai Gellért, a 4iG elnöke – derül ki a GFM által kiküldött meghívóból.