Az új lakástámogatási rendszer a jelenleg ismert feltételek szerint nem tesz különbséget a használt és új lakások között, utóbbiak például az alacsonyabb energiafogyasztásuk miatt keresettek lehetnek jövőre. Az első lakásokra vonatkozó maximum 80 millió forintos összeg Budapesten a legnagyobb újlakás-kínálattal rendelkező kerületekben 58-75 négyzet
Újabb fontos állomáshoz érkezett a Basf Hungária Kft. és az Agóra Tudományos Élményközpont eddig is kiemelkedő együttműködése. PlasticLab – Műanyagok okosan címmel új, a fenntarthatóság kérdéseire fókuszáló foglalkozás érhető el az 5-6. osztályos diákok számára a Basf Kölyöklabor keretein belül Debrecenben. A fenntarthatóság kérdéseire fókuszáló
További áruházláncokkal egyeztet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a karácsonyi boltzárról, miután kiderült: a Lidl üzletei zárva tartanak december 24-én - írja az atv.hu.
Túlságosan magabiztos volt az izraeli hírszerzés, amely több figyelmeztetést is figyelmen kívül hagyott október 7-e előtt, "mert el sem tudtak képzelni" egy ilyen támadást.
További áruházláncokkal egyeztet a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete a karácsonyi boltzárról, miután kiderült: a Lidl üzletei zárva tartanak december 24-én - írja az atv.hu.
A régóta a cégnél lévő, esetleg ugyanabban a pozícióban dolgozó alkalmazottakról kevesebb szó esik. Mennyire érték az állandóság? Miben kell rugalmasnak lenni munkaadónak és munkavállalónak, hogy ezek a munkavállalók együtt fejlődjenek a céggel. A Jobsgarden posztja a HR Blogon.
A kukorica több mint 60 százalékát betakarították Zala vármegyében, a 15 500 hektáros területen 8,9 tonna volt a hektáronkénti átlaghozam - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) vármegyei elnöke az MTI-vel.
Oroszország módot talált arra, hogy kijátssza az Európai Unió szankciós keretrendszerét Bulgária különleges, olajembargó alóli mentessége révén, amelyet azért kapott, hogy elkerülje egy esetleg olajhiány kialakulását. Ez viszont lehetővé tette a burgaszi Lukoil finomítónak, hogy orosz olajat dolgozzon fel és exportáljon külföldre, a vizsgálat szeri
Közzéteszi a szeptemberi ipari termelés második becslését, az építőipar szeptemberi teljesítményét, valamint a bruttó hazai termék (GDP) harmadik negyedévi első becslését a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Ausztria síterepei készen állnak az idei téli szezonra. A síelés iránti vágy azonban az utóbbi időben jelentősen csökkent - írja a Turizmus.com a Manova piackutató intézetre hivatkozva, amely az osztrák, a német és a svájci piacra fúkuszált.
Az édességek, valamint az Arabica kávé ára jelentősen emelkedni fog a Nyugat-Afrikai országokban tomboló kakaóhiány miatt. A legnagyobb kakaó-termelő országokban
Csaknem húszezer álláskereső kapott támogatást a Baranya Vármegyei Kormányhivatal 2015-ben kezdődött foglalkoztatási programjában, amelyet a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program 16,7 milliárd forintos támogatásával valósítottak meg - közölte a hivatal pénteken az MTI-vel.
Ukrajna felvételét javasolja jelenlegi területeivel az Észak-atlanti Szerződés Szervezetébe Anders Fogh Rasmussen, a NATO egykori főtitkára a brit Guardian lapnak adott interjúban.
A klímaváltozás elleni harcban még többet tehetnek most a Gránit Bank környezettudatos ügyfelei. A bank ugyanis november 30-ig megduplázza a Gránit eBank applikáció Öko Kalkulátorában, a kártyás vásárlások CO2 kibocsátásának csökkentésére – az ügyfelek által - vásárolt fák számát. A megvett facsemeték közösségi ültetés keretében kerülnek földbe a 1
Az új lakástámogatási rendszer a jelenleg ismert feltételek szerint nem tesz különbséget a használt és új lakások között, utóbbiak például az alacsonyabb energiafogyasztásuk miatt keresettek lehetnek jövőre. Az első lakásokra vonatkozó maximum 80 millió forintos összeg Budapesten a legnagyobb újlakás-kínálattal rendelkező kerületekben 58-75 négyzet
Dél-Korea dízelautó-eladásai 2023 harmadik negyedévében több mint 20 százalékkal csökkentek az elektromos járművek iránti növekvő kereslet miatt - közölte a Korea Herald.
India rizstermelésének több mint 85 százalékát teszi ki a nyár végi vetésű, és a 2023–2024-es szezonra 106,3 millió tonna betakarításával számol az ország mezőgazdasági minisztériumának első becslése.
Maldív, Mauritius vagy Seychelle. Mi vonzza honfitársainkat a térségbe, ki melyik szigetet preferálja, van-e érezhető különbség élményben vagy árban? És egyáltalán: van itt bármi érdemleges a homokos tengerparton túl? Szubjektív körkép a régióról.
Valóságos pocokinvázió zajlik Magyarországon, hatalmas károkat okozva. A természetvédők nem értenek egyet a jelenlegi módszerekkel. De akkor mi a megoldás?
Tízéves korától járja a dűlőket, ötven éve a szőlő és a minőségi borkészítés az élete. A hetvenhárom éves Szepsy István megfogyatkozott erővel, túl egy stroke-on, még mindig dolgozik.
Mutatunk 5+1 ígéretes céget, ami már egy új, fenntarthatóbb Európában csinálna nagy üzletet. Köztük van egy magyar is. A városi szennyvízkezelés, a napenergia vagy az áruk mozgatása - mind olyan téma, ami fenntartható megoldásért kiált.
Az idei harmadik negyedévben folytatódott a hozamok növekedése és ezzel párhuzamosan az önkéntes nyugdíjpénztárakban kezelt tagi megtakarítások emelkedése, az egészség- és nyugdíjkasszák összesített taglétszáma pedig 2,06 millió fő fölé nőtt. Az Öposz várakozásai szerint az év egészét tekintve a nyugdíjpénztárakba beérkező új megtakarítások meghala
Megváltoztathatja a lakáspiaci tendenciákat a jövő évben induló új támogatási rendszer, a csok plusz, amely az első közös lakásként megvásárolt, maximum 80 millió forintos új lakóingatlanok piacán fokozott keresletet hozhat
Az egyik legnagyobb, napi 1,2 milliárd dolláros kereskedési aktivitással rendelkező kriptotőzsde, a Crypto.com partnerségre lépett az elitista, közutálatnak örvendő Világgazdasági
A BMW a márka hagyományos modelljei mellett megkezdte a konszernhez tartozó MINI márka Countryman modelljének az összeszerelését is lipcsei üzemében benzines és teljesen elektromos kivitelben egyaránt - jelentette be a gyártás hivatalos megkezdése alkalmából Milan Nedeljkovic termelési igazgató.
Tanulmánykötetben összegezték a galambhús-termelés szempontjából meghatározó, aktuális molekuláris genetikai kutatásokat a Debreceni Egyetem Mék Agrár Genomikai és Biotechnológiai Központ munkatársai. A szakmai kiadvány a hazai húsgalamb-tenyésztés versenyképességének növelését támogatja.
Jellemzően 5-15 százalékos kedvezményeket kínáló, a korábbiaknál kisebb kampányokkal megtámogatott Black Friday-ra lehet számítani idén – teszi közzé előzetes becslését az Olcsóbbat.hu ár-összehasonlító portál. Az idei karácsonyi szezont is bevezető leárazási időszak legnagyobb kihívása az alacsony fogyasztói kereslet, amelyet az online áruházak má
A státusztörvény bevezetése által leginkább érintett 6 hétben mintegy 2500-an mondtak fel az állami szektorban a tankerületeknél - írja a G7 a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) által kikért és tanároktól származó adatokra hivatkozva.
Nagyon körültekintőnek kell lenniük azoknak, akik szeretnék, hogy a Black Friday-szezonban (fekete péntek) megvásárolt termékek valóban örömet okozzanak. Egyrészt érdemes óvatosan kezelni a túlságosan csábító hitelajánlatokat, másrészt figyeljünk arra is, nehogy a valóságos akciók közé kevert csalások áldozatául essünk - derül ki a money.hu szakért
Az iszlamista Hamász terrorszervezet fokozatosan elveszti az ellenőrzést a Gázai övezet északi része felett - jelentette a helyi média vasárnap a katonai szóvivő közlése alapján.
Lengyelország legfelsőbb bírósága azok mellé állt, akiknek csípte a szemét, hogy egyes boltok mindenféle trükkel kijátszották az öt évvel ezelőtt bevezetett vasárnapi nyitvatartási tilalmat.
Hóviharok okoztak fennakadást a közlekedésben vasárnap Románia hegyvidéki részén, az ország más térségeiben az erős szél által kidöntött fák akadályozták a gépkocsiforgalmat - adta hírül a román sajtó a helyi hatóságok közléseit idézve.
A beszerzési területre, a beszerzőkre egyre nagyobb nyomás nehezedik annak érdekében, hogy integrálják a fenntarthatóság kritériumait a beszerzésekbe, támogassák a körkörös gazdaságra történő átállást, a vállalat karbonsemlegességi céljait. Miként lehetséges ez, miközben a fenntarthatósági/ESG szakértők is folyamatosan változó szabályozásról, kiala
A japán Denso cég elindította az inverter gyártását Székesfehérváron, a 30 millió eurós (11,5 milliárd forintos) beruházással kialakított üzemrészben az elektromos autók egyik legfontosabb egységét fogják gyártani.
Grönland gleccserei gyorsuló ütemben olvadnak - ezt igazolta a Koppenhágai Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Nature Climate Change című folyóiratban jelent meg pénteken.