Hosszú sejtetés után végül beigazolódott a pletyka: a jogalkotó elhalasztotta ingatlan-nyilvántartásról szóló 2021. évi C. törvény (azaz az új ingatlan-nyilvántartási törvény, röviden új Inytv.) hatálybalépését, ezzel együtt pedig az új, elektronikus ingatlan-nyilvántartási rendszer (E-ING) bevezetését – tudatta Halmos Tamás, a Niveus Legal, Halmos
Magyarországon is kapható a Mercedes-Maybach S580e, amely a luxusmárka első plug-in hibrid autója. Több mint 100 kilométert tud megtenni tisztán elektromosan, alapára 74 millió forint.
Az ingatlan.com októberi lakásárindexe szerint nem változtak országos szinten az eladó lakások és házak árai szeptemberhez képest. Budapesten a nyári hónapok után októberben ismét csökkentek a lakásárak
A tejnek kiemelkedő szerepe van a kiegyensúlyozott táplálkozásban. A tej és a tejtermékek olyan alapvető mikrotápanyagokat tartalmaznak, amelyek hozzájárulnak az emberi szervezet egészséges működéséhez – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Tej Terméktanács. A tej és a tejtermékek fogyasztásának pozitív hatásaira az ENSZ Élelm
Növelte olaszországi kiskereskedelmi portfólióját a magyarországi székhelyű Indotek Group, amely megvásárolta a toszkán város legnagyobb bevásárlóközpontját, a Galleria Porta Sienát - közölte a társaság csütörtökön az Mti-vel.
Visszatértek a befektetők a fővárosi ingatlanpiacra, a második negyedéves mélypont után szeptemberben a befektetési céllal vásárlók a tranzakciók 41 százalékát tették ki - közölte az Mti-vel szerdán a Duna House. A legkedveltebb lokációk Erzsébetváros, Józsefváros, a Xiii. kerület és Terézváros voltak.
Elemzők által várt mértékben gyorsult az infláció Oroszországban októberben éves összevetésben, miközben a becsültnél kisebb volt a fogyasztói árnövekedés havi szinten.
A biztosítóknál kezelt adókedvezményes nyugdíjbiztosítási szerződésállomány az év végére elérheti a 480 ezres szintet, miután a következő hetekben jelentősen növekszik majd a szerződést kötők száma az év végéig befizetett összegek után megszerezhető idei adójóváírások miatt - közölte Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
Ötven évvel ezelőtt, 1973-ban a Hortobágyon alakult meg Magyarország első nemzeti parkja, amely nemcsak az első, de a legnagyobb és legismertebb nemzeti park is hazánkban - jelentette ki Rácz András, az Agrárminisztérium természetvédelemért felelős államtitkára a "Hortobágy, dicső rónaság."
Rishi Sunak brit miniszterelnök hétfőn menesztette belügyminiszterét, Suella Bravermant, miután a politikus bírálta, hogy a rendőrség szerinte kivételezett a palesztinbarát demonstrációk tüntetőivel – írja a Reuters.
Befejeződött a Dunántúli-középhegységben a karsztvízszint-emelkedést vizsgáló európai uniós projekt - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) az MTI-vel.
Jól halad a talajok őszi-téli feltöltődése, a felszín közeli talajrétegek mellett az alsóbb rétegekbe is eljutott a nedvesség az elmúlt napok csapadékos időjárásában - írta az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) csütörtöki agrometeorológiai elemzésében.
Az elmúlt évben a fejlett világban várt recesszió nem akart bekövetkezni, amire számos magyarázatot hoztak fel közgazdászok, akik utólag mindig okosabbak, mint előre - írja a Holdblogon Zsiday Viktor, a Citadella alap portfóliómenedzsere legfrissebb posztjában.
Az energetikai tanúsítványrendszer november elsejétől hatályos átalakulása segíthet a tudatos és energiahatékony építkezések és felújítási munkálatok hazai fellendítésében, hiszen a rendeletben foglaltak igazodnak az Európai Unió karbonsemleges célkitűzéseihez és az új forma a fogyasztók számára is átláthatóbb képet ad az ingatlan állapotáról. Az O
A kormány 62 milliárd forintos keretösszeggel ösztönzi a hazai vállalkozások villamosenergia-rendszer rugalmasságát fokozó, a zöldenergia hatékonyabb hasznosítását is elősegítő fejlesztéseit. A cégek beruházási támogatást és bevételkompenzációt nyerhetnek el a január közepén megnyíló pályázati felhíváson. A ma közzétett kiírás alapján legkésőbb 202
A sztárbefektető szerint tartós mocsár, vagy enyhe recesszió tűnik valószínűnek a világgazdaságban. Az elmúlt időszak kamatemelései valószínűleg éveken át hatni fognak.
„Már csak 5 darab elérhető a termékből.″ Ismerős ez a mondat? A karácsonyt megelőző időszakban egyre jellemzőbb, hogy az ünnepi vásárlást online intézzük. Attól kezdve azonban, hogy elkezdünk árucikkek után böngészni a webshopokon vagy a közösségi piactereken, egészen a csomag megérkezéséig számos apróságra kell odafigyelnünk, hogy valóban a számun
November elejétől ismét elérhető a Fluenz Tetra szuszpenziós orrspray influenzavakcina a patikákban. Az élő, gyengített influenzavírust tartalmazó, tű nélküli, négykomponensű védőoltás a 24 hónapos kort betöltött, de 18 évesnél fiatalabb gyermekek és serdülők részére adható. A készítmény, mely a WHO és az Európai Unió által javasolt vírustörzseket
A Payee Magyarországon úttörőként digitalizál jogi folyamatokat a kkv-szektor szereplői számára. A platform a követeléskezelésre fókuszál: cégek pár perc alatt elindíthatják a behajtási folyamatot, az ügyek valós időben követhetők.
Komplex átalakulásra készül a 4iG, amelynek során egy teljes új struktúra jön létre a vállalatnál - jelentette be ma reggel az informatikai-távközlési óriásvállalat. Miért van erre szükség, miért lesz ez jó a cégnek és a befektetőknek, és hogy fog kinézni pár év múlva a vállalat? Ezekről kérdeztük a cégcsoport elnökét, Jászai Gellértet. A vállalatc
Az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának tárgyalói egy péntek késő esti egyeztető ülésen véglegesítették az Európai Unió 2024-es költségvetéséről szóló megállapodást. Bár így eldőlt, hogy jövőre milyen célokra költhet az Európai Bizottság, de a hétéves pénzügyi keret felülvizsgálatát (MFF) még fúrja több tagállam, köztük Magyarország is.
Bár néhányszor már írtunk a New Holland korszakalkotó CR11 kombájnjáról, a betakarítógépek új zászlóshajóját vasárnap mutatták be hivatalosan a nagyközönségnek.
Idén télen nincs ellátásbiztonsági kockázat - írta az energiaügyi miniszter közösségi oldalán pénteken a gázellátásról, miután az Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs ülésén összegezte a téli felkészülésről szóló hivatali és vállalati beszámolók legfontosabb tanulságát.
Távozhat posztjáról a péntek esti súlyos baleset miatt, elismerve vezérigazgatói felelősségét. Csák János miniszter egyelőre nem fogadta el a lemondást.
A jegybank újabb közleményben tudatta, hogy a Revolutnak magyarországi leánybankként kellene kiszolgálni az ügyfeleket, hogy az MNB felügyelete alá tartozzon. A felügyeleti hatóság szerint a pénzügyi csalások idején ez különösen fontos lenne.
Az idei második negyedév végén az MNB adatai szerint 466 ezer adókedvezményes nyugdíjbiztosítást kezeltek a hazai biztosítók, 7,1 százalékkal többet, mint az előző év azonos időszakában. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetségének várakozása szerint a következő hetekben látványosan megugrik az új szerződést kötők száma.
Miután Veszprémben is bemutatkozott a Reporter Slam, november 21-én Budapesten, a Mixát Dumaklubban lépnek fel ismét az újságírók. A Reporter Slam színpadi formátumának keretében különböző területeken dolgozó újságírók a szakmájukról és legjobb történeteikről mesélnek a Dumaszínház egy-egy humoristája közreműködésével.
2023 szeptemberében az építőipari termelés volumene a nyers adatok szerint 6,0 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. Az építményfőcsoportok közül az épületek építésének termelése 9,5 százalékkal csökkent, az egyéb építményeké 0,4 százalékkal nőtt. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar termelése 1,8 száz
Munkahelyek az akkumulátoriparban – ezzel a címmel szervez online konferenciát a Magyar Közgazdasági Társaság Munkaügyi Szakosztálya 2023. november 16-án, csütörtökön 14 órától a Webexen és az MKT YouTube-csatornáján.
Tőkepiaci holdingvállalattá alakul a 4iG; az előzetes becslések szerint az átalakítás 400 milliárd forintot meghaladó cégérték-növekedést eredményezhet.
A gazdasági nehézségekre hatékonyságnöveléssel, innovatív megoldásokkal reagáltak a digitális tartalomkészítők, és 2023-ban folytatódott a hazai e-kereskedelmi piac konszolidációja – derül ki a Marketing&Média kommunikációs szaklap elemzéséből. A magyar digitális piac legmeghatározóbb szakembereit rangsoroló toplista első helyére idén Bán Zoltánt,