Több könnyítést is bevezet a kormány a csok és a falusi csok lakástámogatásoknál a közzétett jogszabálytervezet szerint. Plusz egy év lesz a lakásfelújításra, megszűnik egy bejelentési kötelezettség, és enyhülnek a bentlakás feltételei is.
A másnaposságnak léteznek népi gyógymódjai például a forró húsleves, állítólag ez főleg a szombat esti bulik után, vasárnap délben működik , a tudomány eddig hiába kereste az ellenszerét, írja a hvg.hu külföldi forrásokra hivatkozva. Most a Kínai Tudományos Akadémia kutatói, úgy tűnik, rátaláltak a megoldásra.
Marketing területen erősített az IT-biztonság területén érdekelt, a Miamiban és Budapesten is irodát üzemeltető, magyar alapítású TheFence csapata. Szemán Edina marketingmenedzserként felel a márka hazai és nemzetközi megjelenéséért.
A franciák a ChatGPT-t, azaz a kommunikációra képes mesterséges intelligenciát alkalmazták borkészítésre, amely átvette a borász feladatait egy francia szőlőültetvényen. Tanulságos eredmény született.
Kihúzták az Ötöslottó 2023/15. heti nyerőszámait, melyet ezúttal is élőben közvetített a Pénzcentrum. Telitalálatos szelvény ezen a héten sem volt, így a következő héten a várható főnyeremény már 4 milliárd 393 millió forint lesz. Ezzel már csaknem fél éve, 25. hete nem született telitalálatos szelvény a lottósorsoláson, így a jackpot már a vala el
Megnyílt a lengyel-magyar igazságügyi platform újabb évfolyama, a közös kutatások idei témája a gazdák hatékonyabb védelme, a fogyatékkal élő gyermekek jogi helyzete, a kiberbűnözés és a lelkiismereti szabadság - közölte csütörtökön a varsói Igazságügyi Intézet (ISW).
A fáradtság lehet az egyik legnagyobb veszély, amellyel a járművezetők szembesülnek az úton. Ez okozza az összes baleset 20 százalékát az Egyesült Királyságban, és évente akár 300 ember hal meg azért, mert egy sofőr elalszik a volánnál írja a Közlekedésbiztonság egy brit flottakezelő cég közleménye alapján. Ezek a balesetek különösen veszélyesek, m
A lengyel kormány felhatalmazta a mezőgazdasági és fejlesztési minisztereket, hogy ideiglenes tilalmat vezessenek be több ukrán élelmiszerre a saját gabonájuk és termékeik értékesítésében nehézségekbe ütköző lengyel gazdák tiltakozásai miatt.
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. és a Közlekedéstudományi Egyesület A Közlekedési Kultúra Napja rendezvénysorozat keretében újra pályázatot hirdetett az Év körforgalma címmel. Javaslatot tenni azevkorforgalma@kozut.hu e-mail címen lehet 2023. április 20-ig, melyből 10 körforgalmat választ majd ki a zsűri, hogy online szavazásra bocsájtja.
Februárban a várt növekedés helyett csökkent az ipari termelés Olaszországban az előző hónaphoz képest - közölte csütörtökön az olasz statisztikai hivatal, az Istat.
A magyar kormány Lengyelországhoz hasonlóan, átmeneti jelleggel megtiltja az Ukrajnából származó vagy onnan érkező gabona és olajosmagvak, valamint több más mezőgazdasági termék Magyarországra történő importálását – jelentette be Nagy István agrárminiszter.
A magyarországi ajánlatkérők az első negyedévben 1702 darab, 704 milliárd forint értékű eredményes közbeszerzési eljárást folytattak le, szemben az egy évvel korábbi 1933 eljárással, amelyek összértéke 1374 milliárd forint volt - közölte a Közbeszerzési Hatóság sajtótájékoztatón bemutatott gyorsjelentésében csütörtökön Budapesten.