Szolnok lakosságával egyenlő, mintegy hetvenezer magyarral lett kevesebb 2011 óta a Vajdaságban a tavalyi népszámlálás nemzeti hovatartozásra vonatkozó végleges adatai alapján, amelyeket a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal pénteken közölt.
A környezetbarátabb jövő, a költséghatékonyság és a fenntarthatósági célok elérése érdekében a nehézipari vállalatok 62% veszi fontolóra az alacsony szén-dioxid-kibocsátású hidrogén használatát.
A török líra egy éve a legnagyobb mértékben emelkedett, miután a központi bank módosította a kereskedési szabályokat, hogy enyhítse a valutára nehezedő nyomást az azonnali piacon.
A nemrég lezárult közgyűlés után kifejezetten magas forgalom mellett veszik a nagybank részvényét, közel 2 százalékos már a plusz az OTP jegyzésénél. A közgyűlésen többek között elmondta Csányi Sándor vezérigazgató, hogy nem minősül stratégiai befektetésnek Oroszország, elhanyagolható hatása lenne, ha le kellene írni.
Barna Zsoltot, a társaság eddigi vezérigazgatóját választotta a Waberer’s International Nyrt. elnökének az Igazgatóság. A szakember 1996 óta dolgozik a Csoportnál: vezetése alatt a WSZL Magyarország piacvezető logisztikai szolgáltatójává vált, míg a Waberer’s International tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT eredményét és EBIT margin szintjét
Márciusban nőttek a személyi jövedelmek az Egyesült Államokban a washingtoni kereskedelmi minisztérium, a Bureau of Economic Analysis jelentése alapján.
Már elkezdődött a mezőgazdasági termelők támogatási igényeit összegző egységes kérelmek elektronikus befogadása, ami az új szabályokra való tekintettel idén egészen június 9-ig szankciómentesen történik. Az alábbiakban a közvetlen támogatások három olyan területét mutatjuk be részletesebben, ahol jelentős változás történt a 2023-mal kezdődő új idős
Barna Zsoltot, a társaság eddigi vezérigazgatóját választotta a Waberer’s International elnökének az igazgatóság. A szakember 1996 óta dolgozik a csoportnál, olvasható a vonatkozó közleményben: vezetése alatt a WSZL Magyarország piacvezető logisztikai szolgáltatójává vált, míg a Waberer’s International tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb EBIT ered
Jelentősen egyszerűsítették a lakossági napelemes pályázatok elszámolási szabályait. Ezentúl 3-5 helyett már csak 1 mérföldkő lesz az adott projektben. Ráadásul egyszerűbb pénzügyi elszámolásra tér át a kiíró.
Az OTP Bank Nyrt. részvényenként 300 forint osztalékot fizet a 2022-es év után a bank pénteki budapesti közgyűlésének döntése alapján, az osztalék kifizetése június 5-én indul – közölte az MTI.
Az OTP Bank Nyrt. részvényenként 300 forint osztalékot fizet a 2022-es év után a bank pénteki budapesti közgyűlésének döntése alapján, az osztalék kifizetése június 5-én indul. A társaság 663 millió forint általános tartalékot képez, a tárgyévi eredményből 5,969 milliárd forint, az eredménytartalékból pedig 78,03 milliárd forint, összességében 84 m
Pár hete derült ki, hogy a Mol fizetni fog az ukránoknak az orosz kőolaj Barátság-vezeték ukrajnai szakaszán történő tranzitjáért, ráadásul a korábbi tranzitdíjnál jóval magasabb összeget – most pedig érkeznek a részletek az emelés várható mértékéről és időzítéséről.
A Gödöllői Református Líceum Gimnázium csapata nyerte az immár hatodik alkalommal megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi diákversenyt.
Orbán Viktor, miniszterelnök megmutatta az egészen különleges kilátást a Karmelita kolostorból Ferenc pápának, aki három napos látogatásra érkezett Budapestre. Ferenc pápának láthatóan tetszett a budapesti látkép.
Abban a világban, amelyben élünk, végig kell néznünk, ahogy a béke álmát éneklő kórusnak sajnálatosan leáldozik, miközben a háború szólistái törnek utat maguknak - fogalmazott Ferenc pápa pénteken a budapesti Karmelita kolostorban az állami hatóságok, a társadalmi élet és a diplomáciai testület képviselőivel találkozva.
Egy rendkívül limitált, kiskereskedelmi forgalomba nem kerülő pezsgőt mutatott be a Hungaria. A pezsgőkülönlegességből mindössze 12 000 palack készül, s csupán gasztronómiai helyszíneken lesz elérhető országszerte. Ez a kiadás a Hungaria 16. limitált változata a sorban, amelyet a Hungaria Launch Party keretében egy igen exkluzív helyszínen leplezte
A nyitás után nem látszik egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones 0,1 százalékkal került feljebb, a S&P 500 stagnál, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb.
Hétfőn ismét érkezik a BitcoinBázis podcastje, a Bitcoin Kebab, mely kedves hallgatóit az elmúlt időszakban kriptos körökben világhírűvé vált Salvadorba
Az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat az év első három hónapjában 35,8 millió euró összbevételt könyvelt el, 38 százalékkal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában; nettó nyeresége 15,1 millió euró volt, 68 százalékkal több, mint 2022 első negyedévében - közölte a cég.
Lassult a drágulás az albérletpiacon márciusban. Havi összehasonlításban az országos átlagos lakbérek 0,9 százalékkal, a fővárosiak 0,8 százalékkal nőttek márciusban. Jelentős különbségek láthatóak az országon belül.
Az első lakást vásárlók januárban Budapesten voltak a legaktívabbak, az év első hónapjában zárult eladások 23 százalékában szerepeltek, míg a vidéki területeken a március volt a legerősebb, akkor a vásárlók negyede tartozott ehhez a csoporthoz – közölte a Duna House saját adatai alapján pénteken az MTI-vel.
Márciusban immár ötödik hónapja csökkent az ipari termelés Horvátországban, ami a gazdaság lassulását jelzi - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken.
Olcsónak, egyszerűnek és igazságosnak nevezte a május 1-jétől használható vármegye- és országbérletet az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára pénteki, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Sopron ugyan neves borvidékünk, de kisebbnek látszik, mint amekkora valójában, és ezen kíván változtatni a hegyközség, valamint a borút egyesület. Tavaly kezdtek élénkebb marketingtevékenységet borkóstolók, élménynap és sajtókirándulás szervezésével, az idén pedig soproni borászok jöttek Budapestre, bemutatni ezt a sokszínű borvidéket.
A Graphisoft Park a 2022. évi adózott eredménye terhére, a rendelkezésére álló szabad pénzeszközök figyelembevételével osztalékot fizet - döntött a társaság közgyűlése.
A 2022-es évben az Épduferr a nehéz külső környezettel nézett szembe a poszt covid, az orosz-ukrán háború, a magas infláció, a devizapiaci volatilitás, az ellátási láncok akadozása és az energia áremelkedés következtében. Bár a cég bevétele csak mérsékelten csökkent, az eredményessége jelentősen elmaradt az előző évitől a generálkivitelezői üzletág
Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a 2022-es nyereség eredménytartalékban tartásáról döntöttek a társaság részvényesei. A közgyűlés több más mellett még saját részvény vásárlási, valamint tőkeemelési felhatalmazásról is döntött pénteken.
A 2022-es évben az Épduferr a nehéz külső környezettel nézett szembe a poszt covid, az orosz-ukrán háború, a magas infláció, a devizapiaci volatilitás, az ellátási láncok akadozása és az energia áremelkedés következtében. Bár a cég bevétele csak mérsékelten csökkent, az eredményessége jelentősen elmaradt az előző évitől a generálkivitelezői üzletág
Bár jövő héten várhatóan kamatemelést hajt végre az amerikai jegybank (Fed), a monetáris politika jövőbeni alakulásával kapcsolatban jelentős bizonytalanság tapasztalható. Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetőjének magyarázata.
Egy holland bíróság pénteken megtiltotta egy férfinak, hogy a jövőben spermát adományozzon, miután kiderült, hogy legalább 550 gyerek nemzéséhez nyújtott segítséget Hollandiában és más országokban, megtévesztve a leendő szülőket a segítségével fogant gyermekek számáról.
A Gödöllői Református Líceum Gimnázium csapata nyerte az immár hatodik alkalommal megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi diákversenyt.
A 4iG megtartotta éves rendes közgyűlését, ahol a társaság tulajdonosai elfogadták a 2022-es üzleti év egyedi, illetve konszolidált beszámolóját, mérleg- és eredménykimutatását, valamint könyvvizsgálói jelentését – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde oldalán.
Az OTP csoport 2022-es nyeresége 24 százalékkal csökkent az előző évhez képest az orosz-ukrán háború és a temérdek állami teher következtében. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerint az idei év már jobb lesz. A bank pénteki közgyűlésén 84 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek, ami részvényenként 300 forint.
Akár 60 százalékos támogatás nyerhető el üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentéséhez kapcsolódó innovatív projektekhez. Az Andersen Magyarország honlapján csütörtökön összefoglalta a pályázati felhívás részleteit.
Új laboratóriumot hozott létre a higiéniai védőbevonatok kutatásával és fejlesztésével foglalkozó Resysten Science & Research Kft. a Szegedi Tudományegyetem (Szte) inkubátorházában.
A népszerű kriptokereskedési platform, a Crypto.com nemrégiben partnerségre lépett a Samsunggal. A cél, hogy applikációjának optimalizált verzióját tegye elérhetővé a
A legjobb fehérbornak járó szervezői különdíjat nyerte el a Soltész Gergő elnök-tulajdonos (képünkön) által vezetett Ostoros Családi Pincészet 2022-es évjáratú Irsai Olivér bora Európa egyik legismertebb borversenyén, a Challenge du Vinen.
Az amerikai inflációs adat után kezdetben erősödött a dollár az euróval szemben, majd éles fordulattal esni kezdett, ezzel párhuzamosan pedig a forintnál is esés mutatkozott a késő délutáni kereskedésben a hónap zárásához közeledve. A technikai kép azt mutatja, hogy a forint az euróval és a dollárral szemben is kritikus szinten billeg.
A kutinai Petrokemija, Horvátország egyetlen műtrágyagyára a török Yildirim-csoport többségi tulajdonába került, miután az adásvételi szerződésben foglalt valamennyi feltétel teljesítésével a cég többségi részvénycsomagját megszerezték az INA horvát olajipari vállalatól és a PPD horvát földgáz-értékesítő vállalattól - közölte az INA a zágrábi tőzsd
Oláh Márton Sajóládon és környékén 380 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel, illetve most fejleszti az állatállományát is. A gazdaságot az édesapja alapította az 1990-es években, Márton tőle vette át 2008-ban.