A tárgyi eszközök az egyik legnagyobb értéket képviselik egy-egy vállalkozás vagyonában, ezért fontos tisztában lenni azok számviteli és adójogi helyzetével. Cikksorozatunk a tárgyi eszközöket járja körbe a számvitel, az áfa, a társasági adó és egyéb adók vonatkozásában. Az első részben a főbb számviteli szabályokat ismertetjük példákon keresztül.
Bár a gyors hétfői korrekció után ismét emelkedni kezdett az árfolyam, szerdán valaki úgy döntött, hogy mégsem engedi továbbmenni a BTC-t. Egy piaci szereplő tegnap délelőtt 16 000 bitcoint, vagyis közel 500 millió dollár értékű kriptót adott el piaci áron. Az értékesítés 10:00 – 10:45 között, 4 nagyobb részletben ment végbe a Binance BTCUSDT párjá
A juhásznak jól megy dolga. Ezt a közismert népdal első sorából tudjuk. Most viszont az a kérdés, hogy a hazai juhászatnak miként alakul sorsa. Erről tartottak szakmai tanácskozást az EuroSheep program keretében a Debreceni Egyetemen.
Fióktelepet nyitott Magyarországon a China Construction Bank (Kínai Építési Bank, CCB), amely eszközállománya alapján a világ második legnagyobb hitelintézete - jelentették be szerdán az ünnepélyes megnyitón a Pesti Vigadóban.
Ma nyitja hivatalosan kapuit a sanghaji autószalon, ahol továbbra is az elektromos autók vonzzák leginkább az érdeklődőket. A kategóriában a piacvezető Tesla mellett több kínai autógyártó is nagy erőkkel növekedett az elmúlt időszakban. Mára az is elképzelhetővé vált, hogy a távol-keleti gyártók közül kerül ki Elon Musk legkomolyabb kihívója.
Országos lefedettségű reprezentatív kutatást készített az Euronics megbízásából az Opinio, amelyben a magyarok online vásárlással és a hűségprogramokkal kapcsolatos szokásait, attitűdjeit vizsgálták. A felmérésből kiderül, hogy a 15 év feletti internethasználó lakosság 97 százaléka rendszeresen vásárol online. Ezt a válaszadók 16 százaléka vendégfe
Folytatódott az áremelkedés mind a használt, mind az újépítésű ingatlanok terén Bács-Kiskun vármegyében, ahol az épületek korától függetlenül a családi ház a legkeresettebb típus. Az újépítésű ingatlanok négyzetméterára 16, a használt házaké 13%-kal drágult tavalyhoz képest. A 2022-ben átadott otthonok 80%-a családi ház volt a Ksh adatai szerint, a
Több mint 3 millióra nőtt az Európai Unióban 2022-ben eladott hőszivattyúk száma, ami 38%-os növekedésnek felel meg, ismertette Thomas Nowak, az Európai Hőszivattyú Szövetség főtitkára Budapesten, a Magyar Hőszivattyú Szövetség konferenciáján a tavalyi év eredményét. Nowak hozzátette: az Európai Unióban telepített mintegy 20 millió hőszivattyú köze
Kilenc hónappal azután, hogy a horvát alkotmánybíróság elutasította Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetét a Mol-INA-ügyben, a taláros testület most az ugyanabban a perben elítélt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója panaszát is elvetette - közölte szerdán a HRT horvát közszolgálati televízió. A Mol Csoport az MTI-vel
A 76. cannes-i filmfesztiválon mutatják be a legújabb Pixar-produkciót: az Elemi című amerikai animációs film világpremierje lesz a seregszemle záróeseménye. Az Elemi a negyedik Pixar-film, amely meghívást kapott a cannes-i fesztivál hivatalos programjába a Fel! (2009), az Agymanók (2015) és a Lelki ismeretek (2020) után. A Disney-hez tartozó Pixar
A Coinbase hamarosan elindíthatja saját határidős kereskedési felületét. A legnagyobb amerikai váltó eddig kizárólag a hagyományos (spot) piacokon tette lehetővé a vásárlást, ám ezt hamarosan kiegészíthetik a más tőzsdéken már megszokottnál számító Perpetual Futures párok is, amelyekkel nem csak az árfolyamok emelkedésére, hanem esésre (short) is s
Reálhozam még nincs, de az árfolyamok elindultak felfelé a legtöbb nyugdíjpénztári portfólióban. A tavalyi gigászi mínuszból az idei első negyedévben sikerült lefaragni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. A magánnyugdíjpénztáraknál már minden portfólió pluszban zárt 2023 első három hónapjában.
Korszerűsítették a belvízelvezető rendszert a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Törökszentmiklóson - közölte a helyi polgármesteri hivatal városfejlesztési osztályának vezetője az MTI-vel.
Az aktualitás és a sokakat érdeklő téma kiválasztása elengedhetetlen ahhoz, hogy egy humorista jó műsort készítsen – ebben a Comedy Club idei tavaszi évadjának fellépői is egyetértenek. Míg Aranyosi Péter legújabb önálló estjében a mesterembereket és rajtuk keresztül a mai magyar valóságot vette górcső alá, az évad következő részében Hadházi László
A 4iG-nak az állami Eximbank segített a piaci finanszírozás összegyűjtésében. Úgy tudjuk, hogy ebbe egy-egy pakettel a JP Morgan, a CIB-et birtokló olasz Intesa-csoport, illetve egy török bank is beszállt, de a forrás döntő részét nagy kínai „policy bankok” dobták össze. Olyan intézmények, amelyek sokszor deklaráltan a kínai állam érdekeiért dolgoz
Kilenc hónappal azután, hogy a horvát alkotmánybíróság elutasította Ivo Sanader volt horvát kormányfő alkotmányjogi keresetét a Mol-INA-ügyben, a taláros testület most az ugyanabban a perben elítélt Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója panaszát is elvetette - közölte a HRT horvát közszolgálati televízió. A Mol Csoport azt közölte: Horvá
A versenyképesség növelése érdekében létrejön a logisztikai parkok egységes rendszere - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerdán az MTI-vel.
Reálhozam még nincs, de az árfolyamok elindultak felfelé a legtöbb nyugdíjpénztári portfólióban. A tavalyi gigászi mínuszból az idei első negyedévben sikerült lefaragni - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A Báv immár ötödik éve készíti el országos lefedettségű, reprezentatív kutatását, amelyben a műtárgybefektetési hajlandóság mellett megvizsgálja a műtárgypiac aktuális megítélését is. Az indexet 22 különböző dimenzióba és 7 alindexbe sorolt elemek egyesített értéke alapján állapítják meg. Az idei eredmény alátámasztja, hogy a műtárgypiac felívelő f
Több napi áremelkedés után az eladók kerültek fölénybe a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a kukorica 0,7 százalékkal, a szójabab pedig 0,8 százalékkal lett olcsóbb. A repce árszintje 1,1 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa is mínuszban zár
Megjelent az a kormányrendelet, amely az elutasított otthonfelújítási támogatások esetén is ad még egy utolsó esélyt az igénylőknek. Ha időközben rendezték a köztartozásukat, illetve már teljesítik az előírt bentlakási kötelezettséget, akkor az államkincstár mégis kiutalja a lakásfelújítási támogatást, ami akár 3 millió forint is lehet - írja a Ban
Az 52%-os gázárcsökkentés mintegy 14 ezer intézményi felhasználót érint, ebből 10 ezer gazdasági társaság, az 59%-os áramárcsökkentés pedig 17 ezer felhasználót, amelyek közül 11 ezer a gazdasági társaság – jelezte kedden az MVM Next az Indexnek az új kormányzati rezsicsökkentő lépés érintetti körét. Aznap a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés cím
A kriptopénz kereskedés egyik különleges ága az úgynevezett mém coinokra való spekuláció, ami kicsit hasonlít a hagyományos tőzsdéken is űzött, filléres részvényekkel (penny stock) való üzleteléshez. A nehezen meghatározható, főleg valamilyen közösségi interakcióra visszavezethető értékkel rendelkező mém tokenek a legtöbb esetben csak egy viccnek i
A Szallas.hu TikTok-csatornájának követői 2022 márciusában ismerték meg Pirost, az ügyfélszolgálatot egy személyben megtestesítő izgalmas karaktert. Néhány hónap szünet után Piros most nemcsak a TikTokra tért vissza színes videóival, ő lett ugyanis a Szallas.hu arca. Így már Piros mosolyog a Szallas.hu oldalán és ajánlja fel segítségét a szállásker
Az 52%-os gázárcsökkentés mintegy 14 ezer intézményi felhasználót érint, ebből 10 ezer gazdasági társaság, az 59%-os áramárcsökkentés pedig 17 ezer felhasználót, amelyek közül 11 ezer a gazdasági társaság – jelezte kedden az MVM Next az Indexnek az új kormányzati rezsicsökkentő lépés érintetti körét. Aznap a Portfolio Vállalati Energiabeszerzés cím
Gazdasági adatok tekintetében nagyon izgalmas napnak nézünk ma elébe, többek között ismertetik az EKB legutóbbi ülésének jegyzőkönyvét, ami azért érdekes, mert az volt a jegybank első kamatemelése a bankpánik után - akkor az európai központi bank 50 bázisponttal emelte meg az irányadó kamatot, előretekintő iránymutatást viszont nem adtak. Érdemes m
A megújult termékekkel a Kinley az új globális italfogyasztási trendhez csatlakozik, amelyben egyre nagyobb szerepet kapnak a könnyed társasági események és az alkoholmentes italok fogyasztása az esti órákban. A megújult italcsaládban a növényi és gyümölcsös ízjegyek, a jellegzetes gyógynövények, virágok és fűszerek jegyei érvényesülnek, így a Ki
Az Európai Bizottság illetékeseivel folytatott tárgyalások alkalmával sikerült elérni, hogy az ukrán mezőgazdasági termékek importtilalmával kapcsolatos eredményeket és intézkedéseket Magyarország továbbra is fenn tudja tartani - jelentette ki Nagy István agrárminiszter szerdán Brüsszelben az Mti-nek.
2030-ra ezek lehetnek az Y generáció által végzett TOP zöld foglalkozások – vízlábnyom menedzser, okos utazásszervező vagy a mesterséges hús tudós. A fenntartható fejlődés hatása a munkaerőpiacra A világ szűkös erőforrásainak tudatos felhasználása új, ma még nem létező zöld foglalkozásokat ígér az Y generáció nemzedékének. Az Adecco Inovantage kiad
A sajátmárkás termékek mára a diszkontláncok stratégiai elemévé, egyben az alacsony árú és minőségi szolgáltatás szinonimája váltak. A mostani gazdasági környezetben a vásárlók számára a szokásosnál is jóval értékesebbé válik a termékek származási helye és a megbízhatóság, ami a magyar termékek iránti kereslet emelkedésén is meglátszik. A Portfolio
Egyebek között az uniós támogatásokhoz kapcsolódóan nyolc új agrárminiszteri rendelet jelent meg a Magyar Közlöny 2023/58. számában április 19-én este.
A Telex információi szerint a Vodafone adásvételében, amelynek során részben az államhoz, részben a 4iG-hez került a távközlési cég, kínai óriásbankok vállaltak jelentős szerepet.
Az ukrán-magyar határszakaszon 5904-en léptek be Magyarországra szerdán, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5796-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) csütörtökön az MTI-t.
Akár kedvenc márkájukat is készek elhagyni a vásárlók, ha fizetniük kell a rendelt termék visszaküldéséért – állapítja meg az SAP Emarsys legújabb kutatása. A kereskedők hosszú távon jobban járnak, ha megszüntetik a vásárlók elé gördített akadályokat, különben elvesztik leghűségesebb vevőiket. A tapasztalatok szerint, aki erre odafigyel, nem feltét
Folyamatosan rendezik a biztosítók a március 11-i, az M1-es autópályán bekövetkezett tömeges baleset résztvevőinek kárigényeit. Az esetenként akár tízmilliós nagyságrendű, a törvényi kötelezettségeken túlmenő esetekben is fizethető előlegek a casco-önrészekre és a helyszínről történő elszállítás költségeire is kiterjedhetnek,