2023. április 25. kedd

ápr. 25
0:26
Rózsa György azt hozta, mint Majkáék (MMonline)
Múlt héten kellett is a TV2-nek, hogy a Zsákbamacska rendben szállítsa a nézettséget, ugyanis az RTL erősödött. Utóbbi műsorai nagyjából azt produkálták, amit a korábbi héten, azonban a TV2-n az Ütős Ötös és a Pepe nem teljesített túl jól. Végre történt némi érdekesség az RTL és a TV2 versenyében a mögöttünk álló héten. Főműsoridőben és
ápr. 25
0:30
Feleslegessé vált mobilokat gyűjt az Auchan (MMonline)
Az Auchan Magyarország és az Auchan Korzó is csatlakozik a KÖVET Egyesület, a Jane Goodall Intézet, a Védegylet Egyesület és az Afrikáért Alapítvány „Passzold Vissza, Tesó!!” elnevezésű mobiltelefon-visszagyűjtő kampányához. A felelős, környezettudatos szemléletmód és a fenntartható megoldások mindkét cég számára stratégiai fontosságúak. Az Auchan
ápr. 25
0:45
Milyen biztonsági intézkedésekkel várhatják a Pápát? (ProfitLine)
Bár Ferenc Pápa csak Pénteken érkezik Budapestre, a látogatását előkészítő biztonsági operatív felderítés már hónapokkal ezelőtt megkezdődhetett - véli Hajós István biztonságtechnikai szakértő. Ilyenkor a külső és belső védelmi gyűrűket már majdhogynem megszokott módon ellenőrzik, az útvonalakat biztosítják és a személyvédelem sem merül ki a testőr
ápr. 25
1:15
Képzési és kutatási együttműködést kötött a Miskolci Egyetem és a Bosch autóipari gyára (ProfitLine)
Az oktatásban, a tehetséggondozásban és a kutatás-fejlesztésben is szoros együttműködésbe kezd a Miskolci Egyetem és a Bosch autóipari gyára. A Bosch elkötelezett a jövő szakembereinek képzésében. A gyakornokok több mint fele állást kap a miskolci Boschnál.
ápr. 25
1:18
Drágulás jöhet? Az EP jóváhagyja az uniós termékek erdőirtásmentességét biztosító törvényt (NRGreport)
Az Európai Parlament április 19-én megszavazta, hogy az uniós piacon forgalmazott termékek nagy része erdőirtásmentes legyen, ami hatalmas előrelépés a környezetpusztítás elleni küzdelemben.
ápr. 25
2:18
Ezek a szuperolcsó kínai elektromos autók fogják letarolni a világok (NRGreport)
Mivel a kínai elektromosjármű-gyártók továbbra is meggyőző új, jó árú modelleket mutatnak be, a kínai gyártmányú elektromos járművek világszerte történő exportja várhatóan gyorsan nőni fog.
ápr. 25
2:21
Vegyesen zártak a New York-i tőzsde főbb mutatói (ProfitLine)
Vegyesen zártak hétfőn a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói.
ápr. 25
2:45
Hantaï Simon festménye 46 millióért kelt el a Virág Judit Galéria aukcióján (ProfitLine)
A hazai kortárs műkereskedelemben igazi ritkaság került kalapács alá a Virág Judit Galéria vasárnap esti aukcióján. Hantaï Simon nagyméretű festményéért 46 millió forintot fizetett egy licitáló. A művész a világ leghíresebb magyar absztrakt festője. Hantaï 26 évesen költözött Párizsba és soha többé nem tért vissza szülőföldjére, így Magyarországon
ápr. 25
3:15
Hogyan alakíthatja át az adatokat pénzzé az adatvizualizáció segítségével (ProfitLine)
Az adatok feldolgozása és értelmezése hatalmas idő- és erőforrás-igényes feladat lehet, a sok adat között ráadásul könnyű eltévedni. Az adatorientált gazdaságban a fő kérdés az, hogy sikerül-e hatékonyan kinyerni az adattengerből a valóban hasznos információt. Ebben segítenek az adatvizualizációs technológiák.
ápr. 25
4:15
Átfogó razzia kezdődik – a célpontok a benzinkutak (Infostart)
A töltőállomások árképzését fogja ellenőrizni a Gazdasági Versenyhivatal.
ápr. 25
4:15
Hazudsz! Hogyan tudjuk megállapítani ha hazudnak nekünk? Hazugságvizsgálati módszerek (ProfitLine)
A hazugságvizsgálat vagy a detektálás célja, hogy meghatározzuk, hogy valaki hazudik-e vagy sem. Hazugságvizsgálat - milyen modern tudományos módszerek vannak rá? Mennyibe kerül egy hazugságvizsgálat? Van olyan módszer, amit akár otthon is be tudunk vetni, családi körben kiderítendő, hogy valaki hazudik-e vagy sem? Hazugságvizsgálat online.
ápr. 25
4:24
Átlagos idényre készülnek a gyümölcstermelők (Magyar Mezőgazdaság)
Spanyolország bizonyos termőterületein néhány héten belül megkezdődik az első korai kajszi-, őszibarack- és nekta­rinfajták érése és betakarítása. A fresh­plaza.de portál több jól ismert importőrt szólaltatott meg, akik egybehangzóan átlagos szezonra számítanak.
ápr. 25
4:51
Jó hírt kaptak az ingyen napelemes rendszerekre várók (Alternatív Energia)
Sokkal könnyebbé válhat a napelemes pályázat adminisztrációs oldala.
ápr. 25
4:54
Károsítja a bundásbogár a növényeket a kertben? (Agrofórum)
Kertünkben jó pár bundásbogárral találkoztam. Károsítják a növényeket? Kell ellenük védekezni?
ápr. 25
4:54
Hamarosan mindent borít a Google? Jön az Mi-alapú keresőjük (KKV Magazin)
A Google egy teljesen új, mesterséges intelligencia által működtetett keresőmotort fejleszt, amelyet Magi projektnek neveznek, hogy személyre szabottabb élményt nyújtson a felhasználóknak. A felhasználói igények előrejelzésével ez a technológia beszélgetésalapú keresési élményt hoz létre, relevánsabbá és vonzóbbá téve a keresési eredményeket. Ez a
ápr. 25
4:54
Bemutatkozott a Volkswagen hatótávbajnok limuzinja, a tisztán elektromos meghajtású ID.7 (newtechnology.hu)
A márka első felső-középkategóriájú, globális elektromos modelljeként a Volkswagen bemutatja új ID.7 sorozatát, amely akár 700 kilométer (WLTP) hatótáv, a dinamikus hajtásrendszer, a tágas térkínálat és a prémiumtechnikák együttesével kényelmes utazólimuzinként tár fel új piaci szegmenst az ID.-család előtt. Mindemellett ügyfélközpontúan továbbfejl
ápr. 25
5:06
A környezetet is kímélik ezek a csúcstévék (MMonline)
A Samsung 2023-ban bemutatott Neo QLED termékcsalád hat modellje nyerte el a Carbon Trust „Csökkentett CO2 kibocsátás” tanúsítványát. A szervezet a minősítéssel a karbonlábnyom csökkentéséért tett törekvéseket ismeri el és olyan eszközök kaphatják meg, amelyek szén-dioxid-kibocsátása évről-évre bizonyítottan csökken. Ennek a feltételnek feleltek me
ápr. 25
5:24
3 napos időjárás-előrejelzés: fokozatosan csökken a csapadékhajlam (Agroinform)
A minimum-hőmérséklet 0 és +8, a csúcsérték 12 és 17 fok között várható.
ápr. 25
5:24
Hazai GMO-mentes szójából (Magyar Mezőgazdaság)
Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok állattenyésztési termékdíj-pályázat nagydíjasa az UBM Feed Zrt. lett a Tejelő tehenek pálmaolaj-mentes takarmányozási technológiájának fejlesztése című pályázatával.
ápr. 25
5:45
Új világvalutát akarnak a dollár helyett (Piac és Profit)
A Föld déli és keleti féltekén az elmúlt emberöltő során látványosan izmosodó feltörekvő államok klubjaként szerveződő BRICS keretei között az amerikai dollár végérvényes leváltása került idén tavasszal napirendre.
ápr. 25
5:45
A műfűgyártás titkaiba kapott betekintést egy magyar cég Hollandiában (ProfitLine)
Hollandia világelső a műfűgyártásban: az arab országoktól, Ausztrálián keresztül, Skandináviáig mindenhol keresik minőségi termékeiket. Hogy miért pont Hollandiában robbant be a műfű iparág, hogyan készül a magas minőségű pázsit, és milyen az első környezetbarát műfű – erről számol be Papp Ákos, a Holland Pázsit vezetője, aki a Grassinc kizárólagos
ápr. 25
5:54
Toyota diadal a Horvát Rallyn (Márkamonitor)
A Horvát Rallyn megszerzett győzelmükkel Elfyn Evans és Scott Martin visszatértek a dobogó legfelső fokára a Toyota Gazoo Racing World Rally Team csapatával. A bajnokságban így négy futam után a dobogó három legfelső fokát három Toyota pilóta foglalja el.   A Zágráb körüli aszfaltos szakaszok ismét nagy kihívást jelentettek, gyakori felületváltások
ápr. 25
5:54
Legyünk részesei a Madárbarát kert programnak! (Agrofórum)
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület kezdeményezésével részesei lehetünk egy olyan kertprogramnak, aminek hazánkban már több mint tízezer tagja van. Hogyan kapcsolódhatunk be a különböző Madárbarát programokba? Miért érdemes tagnak lenni?
ápr. 25
5:54
Életet menthet a Continental új digitális fejlesztése, (KKV Magazin)
A gyermekjelenlét-érzékelő funkció (Cpd) észleli, ha a járműben gyermeket felejtenek és erről figyelmeztető jelzést küld a vezető okostelefonjára A Continental okostelefon-alapú járműhozzáférési rendszere (CoSmA) és a beépített gyermekérzékelő technológia együttműködésének köszönhetően nincs szükség további hardverre. A rendszer érzékelő funkciókka
ápr. 25
5:54
Villamosipari szaktudás a jövő biznisze (newtechnology.hu)
Az alternatív energiaforrások elterjedésével megnőtt a villamosipari szakmák iránti érdeklődés, egyre többen jelentkeznek ilyen irányú felnőttképzésekre is. Az ágazat stabil és kiszámítható munkahelyeket ígér. Az elmúlt évek válságjelenségei – a koronavírus megjelenésétől kezdve az ukrajnai háború kitörésén át a rezsiköltségek elszabadulásáig – nyo
ápr. 25
5:54
A hőstressz hatása a tejelő tehén reprodukciós folyamataira és fertilitására (Agrárágazat)
A tejtermelés folyamata növeli a tehén metabolikus hőtermelését.
ápr. 25
5:54
Hasznos takarmánynövényünk: a lucerna (Mezőhír)
A lucernánál is nagyon fontos, hogy milyen növény után szeretnénk vetni.
ápr. 25
5:54
A gyártói felelősség rendszerének szabályai (Transpack)
Ismertetjük a kiterjesztett gyártói felelősségi rendszer kormányrendelet legfontosabb szabályozási elemeit.
ápr. 25
6:00
Egy különleges baromfi: a cochin tyúk (Agroinform)
A fajta eredeti neve (Juj-chin) kilenc picula pénzegységet jelent.
ápr. 25
6:00
Ismét emelkednek az albérletárak (MMonline)
Szemmel látható drágulás zajlik az albérleteknél, a jó paraméterekkel rendelkező kiadó lakásokért a többség hajlandó a korábbinál magasabb árat is kifizetni. Gadanecz Zoltán, a GDN Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa arról beszélt, új tendencia, hogy vásárlás helyett sokan inkább bérelnek ingatlant a bizonytalannak tartott piaci környezetben, ez pe
ápr. 25
6:00
Szemétszállítás: sok még a bizonytalanság, pedig nem sokára indul az új rendszer (Forbes)
A csúszások miatt a koncesszió érvénytelensége is felmerült. A Mol szerint minden rendben lesz az indulással, a cégek nem ilyen optimisták.
ápr. 25
6:09
Fájdalmas kártérítést fizethetnek a társasházban élő magyarok: sokan időzített bombán ülnek (Pénzcentrum)
Noha az egyéni lakásbiztosítások terén viszonylag jól áll Magyarország, a társasházi biztosítások piacán már korántsem ilyen kedvező az összkép. A hazai társasház-állomány jelentős része egyáltalán nem rendelkezik közös biztosítással, ha pedig mégis, számos esetben az alulbiztosítás veszélye áll fenn. Az elmúlt egy év magas inflációs környezete, a
ápr. 25
6:24
Orbán Ráhel kreatív segítségével újult meg a Gránit Bank arculata (Márkamonitor)
Az arculat megújulásának egyik fő szempontja a bank digitális innovációinak és a digitális bankolás egyszerűségének és élményszerűségének hangsúlyozása. A kampány szlogenje az „Ott vagyunk Neked”, amely arra mutat rá, hogy a Gránit Bank ott van az ügyfelek számára, az élet fontos mozzanataiban.   A Gránit Bank megbízásából a hazai lakosság körében
ápr. 25
6:24
Magyar fejlesztésű programmal gyorsabbá válhat a napelemek telepítése (Tiszta Jövő)
A Solar ViewPoint egy online felületen biztosít különböző adatokat a napelemes cégeknek.
ápr. 25
6:24
Csekkbefizető mobilapp a kékre váltó Gránit Banktól (Bank360 blog)
Új logóval és teljesen megújult arculattal jelentkezett a Gránit Bank, amelyhez egy üzenet is társul mostantól: „Ott vagyunk Neked”. A megújult arculattal egy időben új innovációkkal is jelentkezik a bank, amelynek csekkbefizető mobilalkalmazása 5 másodperc alatt fizet.
ápr. 25
6:24
Tudnivalók az elővásárlási ranghelyekről (Magyar Mezőgazdaság)
A Földforgalmi törvény elővásárlási sorrendjét elsősorban területi alapon határozták meg. Előnyben részesül – sorrendben – a tulajdonostárs, a földhasználó, a szomszéd, a helyben lakó, majd végül a 20 kilométeren belüli földműves. Kiemelt helyen rangsorolja viszont például az állattartókat vagy az ökogazdálkodókat, akik jelenleg még a szomszédot is
ápr. 25
6:27
Bezzeg a csehek, lengyelek! Beragad a magyar infláció? (Portfolio)
Miközben a magyar infláció az idei első negyedévben csúcsközelben stagnált, addig a régiós társainknál már felfedezhetők az árnyomás enyhülésére utaló jelek. Utánajártunk az okoknak: szerencsére az eltérő pályának van ideiglenes, technikai tényezője is, ám a másik magyarázat aggasztóbb: az év elején lényegesen intenzívebb volt az átárazás idehaza,
ápr. 25
6:30
Dombornyomott, arany, platina - a presztízskártya ritkán térül meg (Bank360 blog)
A dombornyomott kártya drágább, de a gyakorlatban nem sokat ér. A magasabb presztízsű arany és platina kártyák sok tízezer forintos díját is csak annak éri meg kifizetni, aki valóban ki is használja az extra szolgáltatásokat.
ápr. 25
6:39
Foglalkoztatás munkaidőkeretben: ezekre a szabályokra figyeljen! (Adózóna)
A munkaidőkeret a rugalmas foglalkoztatás fő eszköze, melyet egyre gyakrabban és szívesebben alkalmaznak a munkáltatók, szabályai azonban korántsem egyszerűek, ráadásul idén január 1-jétől változtak is, fontos módosítás egyebek mellett, hogy írásban meg kell határozni a teljesítendő munkaidő tartamát. Cikkünkben összefoglaljuk a legfontosabb szabál
ápr. 25
6:42
Az átlagnyugdíj ennyi Magyarországon - Egyre többen kapnak kézhez százezreket (Növekedés)
A területi különbségek a nyugdíjak terén egyre nagyobbak.
ápr. 25
6:45
Hogyan alakíthatja át az adatokat pénzzé az adatvizualizáció segítségével (ProfitLine)
Az adatok feldolgozása és értelmezése hatalmas idő- és erőforrás-igényes feladat lehet, a sok adat között ráadásul könnyű eltévedni. Az adatorientált gazdaságban a fő kérdés az, hogy sikerül-e hatékonyan kinyerni az adattengerből a valóban hasznos információt. Ebben segítenek az adatvizualizációs technológiák.
ápr. 25
6:51
Itt a történelmi rekord a magyarországi naperőműveknél! (Portfolio)
Többször is megdőlt a napenergia-termelési rekord Magyarországon az elmúlt napokban, ezzel összefüggően a megújuló/tiszta források aránya és az országos áramexport nagysága is ismét új csúcsra emelkedett.
ápr. 25
6:54
Izgalmas perek kezdődnek a technológiai szektorban (Azenpenzem)
Ezen a héten teszik közzé negyedéves eredményeiket az amerikai technológiai szektor óriásai. A befektetők izgatottan figyelik majd, hogy a profit nőtt-e úgy, amennyire az árfolyamok szárnyaltak az első negyedévben. Ezen felül izgalmas perek is borzolják az iparági kedélyeket, amelyek hosszútávra megszabhatják a szektor jövőbeli növekedéseinek határ
ápr. 25
6:54
Shakespeare-t minden zsebbe! (Márkamonitor)
Országszerte majd harminc könyvautomata és többszázezer megjelent kötet áll az idén ötéves Poket Zsebkönyvek mögött. Az évforduló alkalmából a világirodalom egyik legszebb klasszikusát, Shakespeare Romeo és Júliáját jelentetik meg, amely április 16-tól elérhető az automatákban.   Az irodalommal megtöltött automaták ötletét Vecsei H. Miklós színművé
ápr. 25
6:54
Kína lemondott egy jelentősebb kukoricavásárlást (Agrofórum)
Amerikában mínuszokat, míg Európában áremelkedést hozott a hét első kereskedési napja a terménypiacokon. Chicagóban a búza 2,3 százalékkal, a kukorica és a szójabab pedig 1-1 százalékkal lett olcsóbb. A repce árszintje 0,9 százalékkal emelkedett. Európában mind a négy kiemelt agrártermék, a malmi búza, a kukorica, a repce és a takarmánybúza kurzusa
ápr. 25
6:54
Merész alkuval spórolnak idén az ingatlanvásárlók (KKV Magazin)
Az alku mértéke az összes ingatlantípust és állapotot figyelembe véve, országos szinten átlagosan 8% körül alakult idén, azonban az irányár alatt ingatlanhoz jutó vásárlók több mint ötöde, 21,3%-a, ennél is magasabb, 10% feletti mértékben tudta érvényesíteni a vevői alkut a Duna House adatai alapján.
ápr. 25
6:54
Egyre többen vásárolnak hitelre az eMAG-nál (MMonline)
2023 első három hónapjában már annyi áruhiteles vásárlás valósult meg az eMAG-nál, mint tavaly 8-9 hónap alatt: a legtöbben okostelefont, laptopot és tévét vettek részletre, a mosógép csak egy kicsivel maradt le a top 3-ból. Az már most jól látszik, hogy idén nem a 0% THM, hanem a minél hosszabb futamidő élvez prioritást: januártól március
ápr. 25
6:54
A Hankook mesterséges intelligencia-alapú adatplatformot tervez az Amazon Web Services és a Snowflake segítségével (newtechnology.hu)
Integrált mesterséges intelligencia-alapú adatplatform a gumiabroncsok teljesítményének és minőségének javítása érdekében – ezt tervezi a prémium gumiabroncsgyártó vállalat a Hankook a Hankook & Company holdingtársasággal karöltve, ehhez csatlakoznak az amerikai felhő- és szoftverspecialisták, az Amazon Web Services (AWS) és Snowflake. A digitális
ápr. 25
6:54
Posta, kormányablak és bank sorbanállás nélkül – új cég készül a tőzsdére. A háttérben Tiborcz? (Forbes)
Rohamtempóban terjeszkedik a távoli ügyfélazonosítással foglalkozó magyar cég, aminek a tulajdonosi szálai a miniszterelnök vejéig vezetnek.
ápr. 25
7:00
Szárnyal a Pepe coin, ám ezek a hasznossággal ellátott mém érmék mégis jobb befektetések lehetnek (BitcoinBázis)
A kriptoszektor befektetői a december óta tartó bikafutamban az előző hétvége során lassulást tapasztalhattak. Úgy tűnik a jelenség csak átmeneti

Keresés