Egy rendkívül limitált, kiskereskedelmi forgalomba nem kerülő pezsgőt mutatott be a Hungaria. A pezsgőkülönlegességből mindössze 12 000 palack készül, s csupán gasztronómiai helyszíneken lesz elérhető országszerte. Ez a kiadás a Hungaria 16. limitált változata a sorban, amelyet a Hungaria Launch Party keretében egy igen exkluzív helyszínen leplezte
A nyitás után nem látszik egyértelmű irány az amerikai tőzsdéken, a Dow Jones 0,1 százalékkal került feljebb, a S&P 500 stagnál, míg a Nasdaq 0,2 százalékkal került lejjebb.
Hétfőn ismét érkezik a BitcoinBázis podcastje, a Bitcoin Kebab, mely kedves hallgatóit az elmúlt időszakban kriptos körökben világhírűvé vált Salvadorba
Az Adria kőolajvezeték horvátországi szakaszát üzemeltető Janaf vállalat az év első három hónapjában 35,8 millió euró összbevételt könyvelt el, 38 százalékkal többet, mint az előző év ugyanezen időszakában; nettó nyeresége 15,1 millió euró volt, 68 százalékkal több, mint 2022 első negyedévében - közölte a cég.
Lassult a drágulás az albérletpiacon márciusban. Havi összehasonlításban az országos átlagos lakbérek 0,9 százalékkal, a fővárosiak 0,8 százalékkal nőttek márciusban. Jelentős különbségek láthatóak az országon belül.
Az első lakást vásárlók januárban Budapesten voltak a legaktívabbak, az év első hónapjában zárult eladások 23 százalékában szerepeltek, míg a vidéki területeken a március volt a legerősebb, akkor a vásárlók negyede tartozott ehhez a csoporthoz – közölte a Duna House saját adatai alapján pénteken az MTI-vel.
Márciusban immár ötödik hónapja csökkent az ipari termelés Horvátországban, ami a gazdaság lassulását jelzi - közölte a horvát statisztikai hivatal (DZS) pénteken.
Olcsónak, egyszerűnek és igazságosnak nevezte a május 1-jétől használható vármegye- és országbérletet az Építési és Közlekedési Minisztérium közlekedésért felelős államtitkára pénteki, székesfehérvári sajtótájékoztatóján.
Sopron ugyan neves borvidékünk, de kisebbnek látszik, mint amekkora valójában, és ezen kíván változtatni a hegyközség, valamint a borút egyesület. Tavaly kezdtek élénkebb marketingtevékenységet borkóstolók, élménynap és sajtókirándulás szervezésével, az idén pedig soproni borászok jöttek Budapestre, bemutatni ezt a sokszínű borvidéket.
A Graphisoft Park a 2022. évi adózott eredménye terhére, a rendelkezésére álló szabad pénzeszközök figyelembevételével osztalékot fizet - döntött a társaság közgyűlése.
A 2022-es évben az Épduferr a nehéz külső környezettel nézett szembe a poszt covid, az orosz-ukrán háború, a magas infláció, a devizapiaci volatilitás, az ellátási láncok akadozása és az energia áremelkedés következtében. Bár a cég bevétele csak mérsékelten csökkent, az eredményessége jelentősen elmaradt az előző évitől a generálkivitelezői üzletág
Az AutoWallis éves rendes közgyűlésén a 2022-es nyereség eredménytartalékban tartásáról döntöttek a társaság részvényesei. A közgyűlés több más mellett még saját részvény vásárlási, valamint tőkeemelési felhatalmazásról is döntött pénteken.
A 2022-es évben az Épduferr a nehéz külső környezettel nézett szembe a poszt covid, az orosz-ukrán háború, a magas infláció, a devizapiaci volatilitás, az ellátási láncok akadozása és az energia áremelkedés következtében. Bár a cég bevétele csak mérsékelten csökkent, az eredményessége jelentősen elmaradt az előző évitől a generálkivitelezői üzletág
Bár jövő héten várhatóan kamatemelést hajt végre az amerikai jegybank (Fed), a monetáris politika jövőbeni alakulásával kapcsolatban jelentős bizonytalanság tapasztalható. Henrik Gergely, az iBanFirst magyarországi értékesítési vezetőjének magyarázata.
Egy holland bíróság pénteken megtiltotta egy férfinak, hogy a jövőben spermát adományozzon, miután kiderült, hogy legalább 550 gyerek nemzéséhez nyújtott segítséget Hollandiában és más országokban, megtévesztve a leendő szülőket a segítségével fogant gyermekek számáról.
A Gödöllői Református Líceum Gimnázium csapata nyerte az immár hatodik alkalommal megrendezett Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! pénzügyi diákversenyt.
A 4iG megtartotta éves rendes közgyűlését, ahol a társaság tulajdonosai elfogadták a 2022-es üzleti év egyedi, illetve konszolidált beszámolóját, mérleg- és eredménykimutatását, valamint könyvvizsgálói jelentését – tette közzé a társaság a Budapesti Értéktőzsde oldalán.
Az OTP csoport 2022-es nyeresége 24 százalékkal csökkent az előző évhez képest az orosz-ukrán háború és a temérdek állami teher következtében. Csányi Sándor elnök-vezérigazgató szerint az idei év már jobb lesz. A bank pénteki közgyűlésén 84 milliárd forint osztalék kifizetéséről döntöttek, ami részvényenként 300 forint.
Akár 60 százalékos támogatás nyerhető el üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátásának csökkentéséhez kapcsolódó innovatív projektekhez. Az Andersen Magyarország honlapján csütörtökön összefoglalta a pályázati felhívás részleteit.
Új laboratóriumot hozott létre a higiéniai védőbevonatok kutatásával és fejlesztésével foglalkozó Resysten Science & Research Kft. a Szegedi Tudományegyetem (Szte) inkubátorházában.
A népszerű kriptokereskedési platform, a Crypto.com nemrégiben partnerségre lépett a Samsunggal. A cél, hogy applikációjának optimalizált verzióját tegye elérhetővé a
A legjobb fehérbornak járó szervezői különdíjat nyerte el a Soltész Gergő elnök-tulajdonos (képünkön) által vezetett Ostoros Családi Pincészet 2022-es évjáratú Irsai Olivér bora Európa egyik legismertebb borversenyén, a Challenge du Vinen.
Az amerikai inflációs adat után kezdetben erősödött a dollár az euróval szemben, majd éles fordulattal esni kezdett, ezzel párhuzamosan pedig a forintnál is esés mutatkozott a késő délutáni kereskedésben a hónap zárásához közeledve. A technikai kép azt mutatja, hogy a forint az euróval és a dollárral szemben is kritikus szinten billeg.
A kutinai Petrokemija, Horvátország egyetlen műtrágyagyára a török Yildirim-csoport többségi tulajdonába került, miután az adásvételi szerződésben foglalt valamennyi feltétel teljesítésével a cég többségi részvénycsomagját megszerezték az INA horvát olajipari vállalatól és a PPD horvát földgáz-értékesítő vállalattól - közölte az INA a zágrábi tőzsd
Oláh Márton Sajóládon és környékén 380 hektáron foglalkozik szántóföldi növénytermesztéssel, illetve most fejleszti az állatállományát is. A gazdaságot az édesapja alapította az 1990-es években, Márton tőle vette át 2008-ban.
Az előzetes adatok szerint 2023 márciusában 7004 gyermek született, és 11 606-an haltak meg. A születések száma a 2022. márciusival azonos volt, míg a halálozásoké 7,3 százalékkal, a házasságkötéseké 32 százalékkal csökkent - tájékoztatta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken az MTI-t.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) kiemelt figyelemmel kíséri az MKB és a Takarékbank informatikai, arculati és fizikai összeolvadását az egyesülés időszakára eső hosszú hétvégén is – közölte a jegybank pénteken az MTI-vel.
Közel ötödével növelte forgalmát és megduplázta adózás előtti eredményét tavaly a német Kuka AG robotgyártó automatizálástechnológiai vállalat, miközben történetének legnagyobb új megrendelésére tett szert a konszern honlapján pénteken publikált éves beszámoló szerint.
Június 30-án jelenik meg utoljára a Wiener Zeitung nyomtatott kiadása, július 1-jétől internetes újság formájában működik majd tovább a legrégebbi osztrák napilap.
Április hónap közepén látott napvilágot a CleanSpark (észak-amerikai tőzsdén jegyzett bitcoinbányász) óriási mértékű, közel 145 millió dolláros bányászgép vásárlása, amivel a bányászcég a jövő évi bitcoin felezésre is készül. A vásárlás azt is jelenti, hogy hamarosan duplázni fog a bányász, ami a vállalati hashráta kapacitását illeti. Várhatóan még
A MOL azzal számol, hogy 2025 végére, 2026 elejére képes lesz leválni az orosz urali típusú nyersolajról, pontosabban akkortájt már saját maga tudja eldönteni, hogy mikor, mennyi és milyen típusú olajat szerez be – jelezte pénteken a Reutersnek adott interjúban Hernádi Zsolt. A MOL elnök-vezérigazgatója elismerte azokat a vitákat, amelyek az ukrán
A városról alkotott elképzeléseink alaposan átalakultak az elmúlt évtizedek során. A változás egyik mozgatórugója a klímaváltozás, mely többek közt a súlyos szárazsággal és elviselhetetlen hőhullámokkal emlékeztet minket arra, hogy ideje átgondolnunk, pontosan hogyan képzeljük el jövőbeni lakhelyün és környezetün lehetőségeit. Ma már számos pozitív
A Deutsche Bank megvásárolja a Numis Corp nevű londoni székhelyű butik befektetési bankot 410 millió fontért, hogy elmélyítse kapcsolatait a brit vállalati ügyfelekkel – jelentette be pénteken a legnagyobb német bank.
Hagyományteremtő céllal indította útjára a VOSZFESZT Vállalkozói Szabadegyetem elnevezésű eseményét a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége (VOSZ), amelyet első alkalommal csütörtökön rendeztek meg Győrben a Széchenyi István Egyetemmel közösen.
Befejeződött a Privátbankár.hu által immár hatodik alkalommal megrendezett Legyél Te is Junior Pénzügyi Klasszis ezúttal gimnáziumoknak megrendezett országos versenye. A döntőről készült videónkban megszólalnak a győztes csapat tagjai, a Gödöllői Református Líceum Gimnázium járó diákjai, valamint a verseny támogatói.
Szolnok lakosságával egyenlő, mintegy hetvenezer magyarral lett kevesebb 2011 óta a Vajdaságban a tavalyi népszámlálás nemzeti hovatartozásra vonatkozó végleges adatai alapján, amelyeket a szerbiai Köztársasági Statisztikai Hivatal pénteken közölt.
Az ateista üldözés alatt mártírhalált halt püspökök, papok, szerzetesek és szerzetesnők tanúsítják a magyarság sziklaszilárd hitét - mondta Ferenc pápa a budapesti Szent István-bazilikában péntek este, ahol a Magyar Katolikus Egyház képviselőivel találkozott.
Idén az első negyedévben 111 330 négyzetméterrel bővült a Budapest környéki agglomeráció spekulatív ingatlanállománya – közölte a Budapesti Ingatlan Tanácsadók Egyeztető Fóruma (BIEF) pénteken az MTI-vel.