Cégünk rendelkezik Wise (TransferWise), Revolut és PayPal külföldi bankkivonattal. Le kell jelenteni a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz az említett szolgáltatóknál vezetett számlákat, hogy megjelenjen a cég törzsadatán? Olvasói kérdésre Juhász Tibor okleveles nemzetközi és ellenőrzési adószakértő válaszolt.
A lajta, az ilmici és a pálpusztai sajtjuk elnyerte a Hagyományok-Ízek-Régiók (HÍR) védjegy használatát. A pálpusztait egyedül ők gyártják az országban – annyit, amennyire kereslet van. A vállalkozásban a Pődör családból már a harmadik generációs sajtmester dolgozik, a negyedikre még várni kell.
A héten mindenhonnan inflációs adatok jönnek, elsősorban ezekre figyelhetnek a befektetők, illetve zajlik majd az IMF tavaszi közgyűlése, melynek apropóján közzéteszik a friss World Economic Outlookot. Így a többi között a magyar gazdasággal kapcsolatos előrejelzését is frissíti a szervezet.
Az utóbbi időben több súlyos baleset is történt hirtelen fellépő porvihar miatt. Vezetéstechnikai szakértőnk szerint, noha az ilyen jelenség rendkívül veszélyes, mégis nagyobb esélyünk van elkerülni vagy könnyebben megúszni egy ütközést porvihar esetén, mint amikor egy vad rohan ki elénk a semmiből.
A többek között az Alfa Romeo, Chrysler, Citroen, Dodge, Fiat, Jeep márkákat tömörítő autóipari konszern összesen nyolc központra bővíti globális szoftverfejlesztési és mérnöki kapacitásait – jelentette be közleményben a vállalat. Az új lengyel szoftverközpont Gliwicében, a Stellantis ottani gyárának közelében lesz, és akár 300 embert is foglalkozt
Lemondott posztjáról Henryk Kowalczyk lengyel mezőgazdasági és vidékfejlesztési miniszter, mivel a gazdálkodók körében egyre nőtt a felháborodás az ukrán gabonaimport árakra gyakorolt hatása miatt.
Vannak olyan magyar videósok, akik egy-egy szponzorált tartalomért súlyos milliókat is elkérnek a cégektől, ő is kereshetne sokkal több pénzt a csatornájával, de akkor el kellene adnia magát, ami a hitelességébe kerülne - mesélte interjúnkban Horváth András, aki azt is elárulta, ő mennyit keres a YouTube-on. A Handrás néven ismert videós kifejtette
Több tízezer forintot is össze lehet szedni több banknál is pusztán azért, mert bankszámlát nyitunk, még jövedelemátutalást sem kérnek érte mindenhol feltétlenül. Idén nyártól pedig felkeltheti a banki ügyfelek figyelmét egy eddig mostohán kezelt számlatípus, az alapszámla. A részletekről Gergely Péter, a BiztosDöntés.hu pénzügyi szakértője számol
Nagyobb az érdeklődés az év első hónapjaiban a kiadó, mint az eladó lakások iránt főként a magas kamatokról szóló hírek miatt. Ugyanakkor érdemes résen lenni, ha valaki mostanában szeretne lakást bérbe venni, hívta fel rá a figyelmet a Gdn Ingatlanhálózat alapító-tulajdonosa. Gadanecz Zoltán szerint további drágulás várható az albérleti piacon, ezé
„Késői szüretelésű nagy fehérborok jegyeit magán hordozza, de mindemellett friss, fickándozó, gyümölcsös.” Így jellemezte Maróti Attila a Zenit borát, amely aranyat hozott számára fehérbor kategóriában, a Syngenta borversenyén.
Szabados Ági parányi, Harry Potter ihlette Libertine könyvesboltjának az ország távolabbi pontjairól is a csodájára járnak. Ma már hatvanezres könyvimádó közösség várja a tanácsát abban, hogy mit érdemes olvasni.
Senkinek sem kellenek a lakáshitelek – utoljára 10 éve volt olyan alacsony a szerződések száma, mint idén februárban – havonta egy bankfiókban átlagosan kevesebb, mint 3 hitelszerződést kötnek az ügyfelekkel – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu.
A kecskeméti Hírös-Fa Metész Termelői Csoport Szövetkezet Magyarország egyetlen gyümölcsfaiskolai szövetkezete. Kínálatuk széles, abban szabadgyökerű oltványok, alanycsemeték, szemzőrügyek, konténeres és cserepes gyümölcstermők, valamint konténeres Kordes kerti rózsák is szerepelnek. A hatéves szövetkezet tevékenységét Rostás Gábor igazgató és az e
Kína devizatartaléka, ami a legnagyobb a világon, márciusban 3184 milliárd dollár volt, 51 milliárd dollárral nőtt a februári 3133 milliárd dollárról - közölte az ázsiai ország jegybankja.
Kismértékben erősödött hétfő reggelre a forint az euróval szemben, a devizapiac húsvét hétfőn sem pihen. Az alacsony forgalom unalmas kereskedést, de akár a szokásosnál nagyobb kilengéseket is hozhat.
A mikorrhiza-kapcsolatokról mindannyian tanultunk, és már a kertészet, zöldfelület-gazdálkodás egyre több területén is kiaknázzák az előnyeit, ám valószínűleg csak kevesen láthatták a növényi gyökerekkel együtt élő gombákat a maguk valóságában.
Amint arra hétvégén a Discord csatornánkon is felhívtuk a figyelmet, hackertámadás áldozata lett az egyik legnagyobb decentralizált tőzsde, a SushiSwap. A támadó egy bugot kihasználva férkőzött hozzá egy felhasználó tárcájához, ahonnan 3.3 millió dollár értékű kriptót tudot kiutalni. Az eset felhívta a figyelmet arra, hogy még a legnagyobb dexeken
Minimálisan mozgott a forint a főbb devizákhoz képest hétfőn reggel a csütörtök esti szintekkel összevetve, ami a múlt héten az utolsó kereskedési nap volt.
A Portfolio által megkérdezett elemzők szerint márciusban tovább mérséklődhetett az infláció Magyarországon, vagyis egyre biztosabb, hogy januárban tetőzhetett az áremelkedési ütem. Ez egyben azt is jelenthetné, hogy nincs már szükség az élelmiszerekre kivetett árstopra, azonban a szakértők szerint egyelőre kivárhat a kormány annak kivezetésével, v
Visszatér az enyhe, tavaszias időjárás a jövő héten. A hőmérséklet lassan emelkedik, megszűnnek az éjszakai fagyok, és csütörtökön a déli, délkeleleti országrészben akár 21 Celisus-fok is lehet, majd ismét lehűlés kezdődik - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat Mti-hez vasárnap eljuttatott előrejelzéséből.
Április közepén végre hivatalosan is megérkezik a tavasz, aminek hála akár 21 fok is lehet végre. a Kiderül segítségével összeszedtük, hogy hol is lesz jó idő a héten.
Nem várt sikere volt a minap a tényleg hét nyelven beszélő, elképesztő tudással és hatásfokkal dolgozó takarítórobotokat forgalmazó PrexRobot CEE Kft. hazai bemutatkozásának. A gondolkodni képes, okos gépek lenyűgözték az ország minden részéről összegyűlt takarító cégek vezetőit is. A következő bemutatót már a LEO Szövetség épületfenntartó szakembe
Bár a teleink már nem a régiek, alig lehet havat látni, sok növény vegetációban telel át. Télen is láthatunk virágzó százszorszépet, gyermekláncfüvet, a tavaszt mégis mindenki várja. Egyes növények már igen korán megjelennek és gyűjthetők. A tavaszi gyomok közt is számos hasznos tulajdonságú növényt találunk.
Kismértékben erősödött hétfő reggelre a forint az euróval szemben, a devizapiac húsvét hétfőn sem pihen. Az alacsony forgalom unalmas kereskedést, de akár a szokásosnál nagyobb kilengéseket is hozhat.
A költséghatékonyság árnyékában kizárólag a kulcsemberekre koncentrálódik a fejlesztés, noha a változás- és konfliktuskezelés fontosabb, mint valaha – mindenkinek.
Április 4-én immár második alkalommal rendezták meg a Budapest Hydrogen Summit-ot, a régió legfontosabb iparági konferenciáját, ahol a hidrogénpiac vezetői megvitatták a technológia előtt álló lehetőségeket és kihívásokat a 2050-es klímacélok tükrében.
Vízkorlátozásokat vezettek be Tunéziában, a gazdasági válsággal és az évek óta tartó szárazsággal küzdő észak-afrikai országban a szabályozás vélhetően a mezőgazdasági szektort sújtja majd leginkább - adta hírül szerdán a The Guardian című brit napilap.
Az energiatudatosság és a mesterséges intelligencia köré szerveződik a Pécsi Tudományegyetem (PTE) mérnökkarának legkiemelkedőbb szakmai rendezvénye, a 16. Pollack Expo április 13-án és 14-én Pécsen - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel.