Boros Imre szerint – aki a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) magyar igazgatósági tagja – a büntetőintézkedések gyakorlatilag megsemmisítették az intézményt – ezt az RTL Híradónak nyilatkozva mondta el.
A mesterséges intelligencia láthatatlan módon szövi át az életünk minden egyes területét. Vajon hol kezdődik a szabad akarat, és hol kapcsolódik be az MI? Idővel kiváltja majd az emberi erőforrást vagy támogatni fogja? Kész Ákos Tamás, a Königsberg Consulting elemzőjével sorra vesszük, hogy az öntanuló rendszerek hogyan változtatják meg a mindennap
Elérhetővé váltak az okostelefonos myEESZT applikációban a felhőbe küldött e-receptek, így a patikában a gyógyszerkiváltáshoz elegendő csak bemutatni a felírási igazoláson szereplő kódot - írja a Pharmindex.
Pénzbírságra ítélte egy állítólagos vesztegetési ügyben a szakosított bíróság (STS) egyéni bírája Peter Kazimírt, a szlovák központi bank elnökét, korábbi pénzügyminisztert - jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség az STS megerősítésére hivatkozva csütörtökön.
A brit pénzügyminiszter szerint a kormánynak el kell gondolkodnia a banki ügyfelek védelmének növelésén, főleg annak tükrében, hogy milyen gyorsan menekítették ki a betétesek a pénzüket a Silicon Valley Bankból – írja a Financial Times.
Rövid, de annál látványosabb szakaszához érkezett szerdán az Avasi kilátó felújítása – írta közleményében a miskolci polgármesteri hivatal sajtóosztálya. Április 12-én délután óriásdaruval emelték le a tévétorony csúcsát, egészen pontosan
A Gazdasági Versenyhivatal megállapította, hogy a horgászcikk-nagykereskedelem meghatározó szereplője, a Top-Fish 2001 Kft. éveken keresztül előírta a horgászboltoknak az általa forgalmazott termékek internetes minimum-árait. A vállalkozás együttműködött a nemzeti versenyhatósággal, elismerte a jogsértést és belső programot vállalt a hasonló jogsér
Londoni pénzügyi elemzők szerint a globális bankszektorban tapasztalt legutóbbi felfordulás elindíthatja olyan események láncreakcióját, amelyek recesszióba sodorhatják a világgazdaságot, de nem ez a legvalószínűbb előrejelzési forgatókönyv.
Franciaországban az elmúlt negyedévben tizenkettedik alkalommal szerveztek a szakszervezetek csütörtökön utcai tömegdemonstrációkat a vitatott nyugdíjreform ellen, egy nappal azelőtt, hogy a törvény alkotmányossági vizsgálatának eredményét közzéteszi az alkotmánytanács.
A szlovén kormány csütörtöki ülésén az év végéig meghosszabbította az energiaárak korlátozásáról szóló rendeletét a háztartások, a védett fogyasztók, valamint a mikro-, kis- és középvállalkozások számára - közölte a Bojan Kumer környezetvédelmi, klíma- és energiaügyi miniszter a kabinet ülését követően.
Az MNB vizsgálata nyomán összesen 150 millió forint bírságot rótt ki az Uniqa Biztosító Zrt.-re, többek között életbiztosítások értékesítését érintő hiányos ügyféltájékoztatás, egyes termékek szerződési feltételei, gépjármű-kárrendezés, valamint az informatikai biztonság nem megfelelősége miatt.
A 41. Magyar Sajtófotó Pályázatnak a MÚOSZ által felajánlott nagydíját Huszti István, a Telex fotóriportere nyerte Szilánkok című, Ukrajnában készült képriportjával. Az André Kertész-nagydíjjal Szajki Bálintot, a 24.hu fotóriporterét ismerték el Egészségben és betegségben című képriportjával. A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központban tartott saj
Bizarrnak gondolom – reagált Laszlóczki Imre listázott magyar diplomata a Telexnek az amerikai bejelentésre. Róla, de az amerikaiak szankciós listájára most felkerült másik két vezetőről is nagyjából az derült ki, hogy sokkal inkább külügyesek, mint bankárok.
Arról már hónapok óta lehetett hallani, hogy a Warner Brothers Discovery (WBD) jelentős változásokat tervez a streamingszolgáltatásainál és most végre kiderült, hogyan alakul át a platform. A legszembetűnőbb változás az lesz, hogy HBO Max helyett a jövőben csak Max lesz a szolgáltatás neve és ez alatt a márka alatt lesznek elérhetők a Discovery+ ta
Veszélybe került Olaf Scholz kancellár ellentmondásos terve az egyik konténerterminál eladásáról, miután nemzetbiztonsági szempontból „kritikus fontosságú infrastruktúrának” minősítették át.
Figyelmetlenségből adódóan bárkivel előfordulhat, hogy a telefonja összetörik, ami ellen gyakorlatilag lehetetlen védekezni. A legfontosabb ilyenkor, amit tehetünk, hogy nem esünk pánikba, ugyanis a készülék piszkálásával még nagyobb bajt okozhatunk, és egyetlen óvatlan mozdulattal akár az összes rajta tárolt adatot elveszíthetjük. Forgács András,
Az online szupermarket hazánkban harmadszor indít kampányt, ezzel támogatva a Mastercard Priceless Planet Koalíció célkitűzését: 100 millió fa elültetését. Magyarország mellett Ausztriában és Németországban is ezt a célt támogathatják a Rohlik Csoport vásárlói.A Mastercard és a Kifli tavaly szeptemberi, első közös akciója során a célként kitűzött 2
A GfK és a Minderest -mindketten az árképzés szakértői- partnerségre lépnek annak érdekében, hogy lehetővé tegyék a jobb, adatvezérelt árképzést az e-kereskedelemben. A GfK fogyasztói árakra vonatkozó adatai és a Minderest intelligensen frissülő online árinformációi révén a döntéshozók mind a kiskereskedelemben, mind a gyártásban átfogó képet kapha
Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő táplálékkiegészítő gyártója a Growww Digitalra bízta a cégcsoport két márkájának Google Ads kampányait négy szomszédos országban.A növekedésvezérelt digitálismarketing-ügynökség februártól menedzseli a Shop.Builder webáruház és a Scitec Nutrition táplálékkiegészítők Google Ads kampányait, előbbit
Globálisan a szervezetek 93 százaléka kihívásnak találja bizonyos alapvető biztonsági műveleti feladatok, például a fenyegetés-vadászat végrehajtását – derül ki a Sophos felméréséből. E kihívások közé tartozik annak megértése, hogyan történt meg egy támadás, valamint a válaszadók 75 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kihívást jelent az incidens kivál
Először lesz látható magyar televíziós csatornán az az interjú, melyet Harry herceg adott az ITV brit kereskedelmi csatornának idén januárban. A dokumentumfilmet a Fem3 csatornán láthatják csütörtökön 20 órakor.Országos tévépremier lesz a Fem3 csatornán április 13-án csütörtökön este. A Harry – Az interjú című 72 perces dokumentumfilmben a sussexi
Az időablakos kézbesítés bevezetésével a vállalatok többek között csökkenthetik a sikertelen vagy elmaradt szállítások valószínűségét, javíthatják az általános ügyfél-elégedettséget és növelhetik versenyképességüket. A hazai és a nemzetközi e-kereskedelemben egyaránt megfigyelhető, hogy a vásárlók számára egyre fontosabb a rugalmas kézbesítés lehet
Az Országgyűlés által elfogadott jogszabály szerint a legalább 50 fős hazai vállalkozásoknak is lehetővé kell tenniük, hogy egy akár névtelenséget is biztosítani tudó etikai forródróton keresztül jelenthessék a bejelentők a szabálysértéseket. A rendszer létrehozására az április 12-ei kihirdetését követően 60 napjuk van a legalább 250 főt alkalmazó
Közel 2,3 millió darab tojás, mintegy 140 ezer kilogramm sonka és 1,5 millió darabnál is több húsvéti édesség fogyott az ünnepek előtt a Tescóban. Az áruházlánc a nagyhéten több mint 32 millió darab árucikket értékesített, melyek jelentős részéhez Clubcard-kedvezményt használtak fel a vásárlók, illetve 57 ezer nyugdíjas használta ki a hűségkártya e
Róma áprilistól kezdve hetente 900 tonna szemetet küld Amszterdamba. Az olasz főváros fuldoklik a szemétben. A város négymillió lakosa több háztartási hulladékot termel, mint amennyit a város el tud helyezni. A hónap közepétől kezdve egy speciális célvonat 1700 kilométerre északra, Amszterdamba szállítja majd a szemét egy részét, ahol elégetik.
2022-ben közel hatszorosára nőtt a dijnet.hu-n keresztüli, éves adományozások száma. Az adományozási hajlandóság idén sem csökkent, sőt rekord is született: mindössze két hónap alatt több mint 13 millió forintot adományoztak a Díjnet felhasználói az Unicef Magyarországon keresztül a Török-szíriai földrengések károsultjainak megsegítésére.
Jó évet zárt a Graboplast 2022-ben, miután több mint 10 százalékkal, 21,7 milliárd forintra növelte árbevételét. A speciális padlógyártás területén meghatározó vállalat idén ismét növekedést tervez, amit a társaság új vezérigazgatója, Ivan László további fejlesztésekkel kíván elérni.
62 évvel ezelőtt ezekben a napokban azt ünnepelte a világ, hogy a Jurij Gagarint szállító űrhajó a világűrbe ért. Az elmúlt 60 évben több száz ember járt már az űrben – köztük egy magyar is, Farkas Bertalan – köszönhető ez annak, hogy az űrtechnológia rohamléptekben fejlődik. A magyar űrkutatás egyik fontos momentuma volt, mikor 2015-ben Magyarorsz
A horvát kormány csütörtökön elfogadta a közrendről szóló törvény módosítását, amely szerint a legsúlyosabb jogsértésekért több mint hússzorosára növekednek a bírságok - közölte a horvát közszolgálati televízió.
A villamosenergia-felhasználást optimalizáló innovatív rendszer fejlesztésére nyert el csaknem 800 millió forint támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal által meghirdetett pályázaton a PowerQuattro Zrt. által vezetett konzorcium - tájékoztatta a társaság csütörtökön az MTI-t.
Május 20-án újra országos program keretében várják az érdeklődőket a magyarországi kisüzemi sörfőzdék! Idén először, a Nyitott Főzdék Napja programjaival párhuzamosan országos közönségszavazást tartanak, amelyben a legnépszerűbb kisüzemi gyümölcsös sört választhatják ki a fogyasztók.
A 2019. május 27-én saját infrastruktúrán útjára indított Digimobil szolgáltatás 2023. június 1-től a Vodafone Magyarország Zrt. mobilhálózatán működik tovább. A 4iG Csoport szolgáltatói együttműködésének köszönhetően a Digimobil ügyfelei nyártól országos lefedettséggel használhatják készülékeiket. A DIGI Magyarország 2023. április 13-tól lezárta m
Hólyagos, deformált, helyenként piros színű levelek jelentek meg a ribiszkebokraimon. Mi okozza? Nem látok rajtuk semmit a tüneteken kívül. Mivel védekezhetek ellene?
A rádió új alkalmazása nemcsak a hallgatók kedvenc rádióállomását kínálja, de lehetőséget biztosít az értékes nyereményekért való játékra, a kedvezményes kuponok felfedezésére és az exkluzív ajánlatokkal történő vásárlásra is.Új dimenziót nyit meg a rádiózás világában a Sláger FM vadonatúj alkalmazása, amely lehetővé teszi a hallgatók számára, hogy