Az Airfinity előrejelzése szerint 27,5% az esélye annak, hogy a következő évtizedben a Covid-19-hez hasonló halálos kimenetelű világjárványra kerülhet sor – írja a Bloomberg.
A Tesco működési igazgatója Martin Coulam megérti azokat, akik az országhatárt átlépve intézik a bevásárlásukat. Mint elmondta: a magyarok manapság érezhetően egyre kevesebb pénzből gazdálkodnak. Csökkent a hús- és tejtermékek iránti kereslet, de zöldségből és gyümölcsből is kevesebbet vásárolnak a korábbinál.
Módosítaná a csok (családok otthonteremtési kedvezménye) egyes szabályait a kormány, a kormányrendelet tervezetét társadalmi egyeztetésre bocsátották tegnap este. Több technikai jellegű változtatás mellett fontosabb módosítás, hogy a rendelet megszüntetné azt a kizáró okot, ami a családi vállalkozások esetében nem engedi meg, hogy a vállalkozás szé
A DORA rendelet egyik legfőbb célja, hogy egységesítse szabályok szerint azonos követelményeket határozzon meg a teljes pénzügyi szektor digitális ellenállóképességével szemben - fejti ki Biró Gabriella, az MNB informatikai felügyeleti főosztályának vezetője, aki a témáról Digital Transformation konferenciánkon tart előadást. A rendelet már hatályb
A China Evergrande New Energy Vehicle Group az ingatlanpiaci óriáscég, az Evergrande elektromos autós ága, amelynek milliárdos alapítója korábban arról beszélt, hogy a cég három-öt éven belül megelőzi a Teslát, mint a világ legnagyobb elektromosautó-gyártója. A kijelentések óta négy év telt el, és a vállalat részvényei beszakadtak, miközben a cég a
A megnövekedett termelési költségek és a tartós infláció miatt jobban is indulhatna a spárgaszezon, ám a német gazdák a tavalyi nehézségek után bizakodva tekintenek a 2023-as értékesítési évre.
A Millió lépés az iskoládért program március 27-e és június 21-e között zajlik. A 2883 kilométeres Kékkört már a legelső napon, elsőként teljesítette az edelényi Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola, Óvoda és Alapfokú Művészeti Iskola. Az iskola alapvetően rendkívül sportcentrikus Az intézmény tanulóira már a MillióLépés applikáció megjelen
Egyre feszültebb a helyzet Dél-Koreában: álhírek terjedtek arról, hogy két bank likviditási válsággal néz szembe, a pénzügyi hatóság jogi lépéseket is fontolgat – írja a Bloomberg.
A francia nyugdíjreform ellen tüntetők megrohamozták az LVMH luxusóriás párizsi központját, miután a vállalat részvényének árfolyama rekordmagasra ugrott. A Twitteren
Második alkalommal készítette el felmérését a Niveus Consulting Group a magyar vállalkozások gazdasági várakozásairól. Az elkövetkező 2 évre a megkérdezettek háromnegyede látja kedvezőtlenebbnek az ország gazdasági kilátását az elmúlt 2 évhez képest. Többen (83 százalék) rendelkeznek válságtervvel, mint tavaly. Nem meglepő módon a vállalatok gazdas
Mélyen a zsebébe kell nyúlnia annak, aki horgászni akar idén. Egy egész napos kiruccanásért akár kétszer annyit is ki kell fizetni, mint korábban, ami sok horgászt tántoríthat el kedvenc szabadidős tevékenységétől. A megemelkedett anyagköltségek miatt bizonyos horgásztavak ki sem nyitnak idén.
A kormány adminisztratív egyszerűsítésre hivatkozva módosítani a közműszolgáltatóknál érvényes szabályokat, így könnyebb lesz átjelenteni a mérőórákat, vagy elszámoltatni a túlfizetéseket, de lehetőség nyílik a távhőszerződéseknél is a jóváírásokra. Mentességet kapnak a kiemelt beruházások, továbbá kevesebb helyen lehetnek majd ügyfélszolgálatok. L
A BMW Group világszerte 588138 darab új autót adott el 2023 első három hónapjában (-1,5%). A vállalatcsoport első negyedévben értékesített, 64647 darab tisztán elektromos meghajtású modellje 83,2 százalékos fejlődést jelent. A BMW márka az év első három hónapjában 55979 darab zéró emissziójú újdonságot adott el, amellyel több mint kétszeresére növe
A kereskedelmi szálláshelyeken a vendégek száma 1 százalékkal, a vendégéjszakáké 0,4 százalékkal mérséklődött 2023 februárjában 2022 februárjához viszonyítva. Csökkent a belföldi vendégek száma, a külföldieké viszont nőtt – derül ki a KSH adataiból.
Az idei év fordulópont lehet a vállalkozások életében: az első két hónap Opten adatai alapján ugyanis 2019 óta ismét több a megszűnő, mint az alakuló cég. A K&H ezért olyan innovatív közösségi platformmal támogatja a vállalkozásokat, amely aktuális piaci információkkal segíti az indulást és a szintlépést: sőt, a költségek csökkentésében is segí
A Bank of America stratégái arra figyelmeztetnek, hogy a ma elstartoló gyorsjelentési szezon csalódást okozhat a Wall Street számára, elsősorban a romló profitok és gyengülő előrejelzések miatt - adta hírül a Bloomberg. A cég arra számít, hogy az első negyedéves gyenge előrejelzések és a romló gazdasági környezet miatt az egész évre vonatkozó profi
A Global Tax-Office Kft. heti pénzpiaci összefoglalója az elmúlt hét fontosabb pénzpiaci- és gazdasági eseményeit tartalmazza, melyek hatással lehetnek a hazai vállalkozások életére.
Visszaküldte a parlamentnek megfontolásra Klaus Iohannis román államfő csütörtökön azt a törvényt, amely kibővítené az extraprofitadó befizetésére kötelezett energiavállalatok körét.
Miután az idei év első két hónapjában harmadára zuhant a lakáshitelek kihelyezése Magyarországon az egy évvel korábbihoz képest, a Portfolio a bankok és hitelintézetek várakozásairól kérdezte az illetékesek.
Nagyon aktívnak bizonyult a kormány fogyasztóvédelmi hatósága az árstopos szabályok betartatásával, ugyanis csak idén közel 2400 esetben ellenőrizék az üzleteket és több száz millió forint bírságot szabtak ki - tudtuk meg az Igazságügyi Minisztériumtól.
A Magyarországon forgalomban lévő autók több mint 70 százaléka 10 évnél idősebb volt 2021-ben, és ez az arány a jelek szerint azóta sem javulhatott, sőt. A hazai autópark átlagéletkora 2022-re elérte a 15,4 évet, és ez a szám jó ideje drasztikusan emelkedik. Bár az utóbbi években csökkenni kezdett a 10-20 éves személyautók száma az országban, de az
A gazdálkodók első alkalommal 2023 tavaszán nyújtják be az új rendszerben és az új szabályok alapján meghirdetett támogatási jogcímekre vonatkozó egységes kérelmüket (EK).
Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét számos kritika érte a sok és drága külföldi utazása miatt, ráadásul sokszor magánrepülőgépeket használ. A politikus szerint a globális politikai helyzet miatt nincs más választása, számos tárgyaláson kell részt vennie.
A közösségi platformok közül az Instagram a menő a 14-25 éves korosztálynál, de feljövőben van a TikTok is, és akit ez a platform beszippant, az nagyobb eséllyel tölt naponta több mint 4 órát a neten, vagy tájékozódik a világ dolgairól inkább tiktokozás közben, mint hírportálokról, és jobban vágyik arra, hogy influenszer lehessen – többek között
A Wall Street legnagyobb bankjai egyöntetűen azt prognosztizálják, hogy a török kamatlábak visszatérnek a 2018-ashoz hasonlóan magas szintre – írja a Bloomberg. A közgazdászok akkor is gazdaságpolitikai fordulatot várnak, ha Erdogan megnyeri a májusi választást, a jelenlegi makropálya ugyanis - amelyet az elnök saját elképzeléseihez próbált igazíta
Annak ellenére, hogy a japán nők jövedelme az elmúlt 20 évben megduplázódott, még mindig csak negyedannyit keresnek, mint a férfiak – számol be a hírről a Bloomberg.