Újabb céleléréshez kötött, a stratégiai célokat támogató javadalmazási politikát indított az AutoWallis a Munkavállalói Résztulajdonosi Program (MRP) keretében. A program célja, a csoport meghatározott vezetői és munkavállalói körét jobban ösztönözze, és érdekeltté tegye a stratégiai célok elérésében, a további növekedésben.
Az Európai Bizottság további 22 millió euró humanitárius segélyt nyújt Etiópiának, valamint 3 millió eurót Kenyának az élelmiszerhiány megszüntetése, az egészségügyi alapellátás fejlesztése, az ívóvízhez és higiénia szolgálgatásokhoz való hozzáférés, valamint az oktatás javítása érdekében - jelentette be kedden a brüsszeli testület.
Elindult a Yettel mobiltechnológiára épülő otthoni TV-szolgáltatása a sikeres nyílt tesztidőszak után - jelentette be Nemanja Zilovic kereskedelmi vezérigazgató-helyettes szerdán Budapesten sajtótájékoztatón.
Az Rtl-re érkezik a The Voice, (gyártó: Ufa Magyarország) és most már az is kiderült, kik azok, akik tűkön ülve várják, hogy a csapatukba szuper hangú tehetségeket gyűjtsenek. Miklósa Erika: Kossuth-díjas énekesnő, aki itthon és a világ számos pontján sikereket ért el, a Milánói Scalától a New York-i Metropolitanig (nyitó képünkön). Trokán Nóri: Ju
Minden idők második legnagyobb amerikai bankcsődjén, és 2008 óta a legnagyobb bukáson vagyunk túl, a bajba jutott First Republic Bank eszközeit a JP Morgan veszi meg, és bár ez a lépés sokak szerint a pánik továbbterjedését más regionális bankokra megállította, a befektetők nem egészen ezt árazzák, az árfolyamok zuhanása alapján az a kérdés, melyik
Gyakran már csak ezzel a kérdéssel próbálnák visszatartani az állásváltáson gondolkodókat, és amennyire arrogáns a felvetés így, annyira valósak az állásváltás kockázatai. Csak másképp. Jó szokásomhoz híven, ezeket is bele tudom taposni egy listába/struktúrába - írja Jobangel a HR Blogon.
Nem szabad spórolni a kiberbiztonsági fejlesztéseken, az ilyen beruházások ugyan költségesnek tűnhetnek, de mindenképpen meg fognak térülni - derül ki a Digital Tranformation 2023 konferenciánk panelbeszélgetéséből, amelyen Gonda Gábor (Magyar Telekom), Kuhárszki András (OTP), Dr. Spaller Endre (Kormányzati Informatikai Fejlesztési Ügynökség), Szab
Hosszan tartó, súlyos betegség után, május 2-án elhunyt Szabó Jenő. Tudtuk róla, hogy beteg, ám most is reménykedtünk, hiszen egyszer már legyőzte a gyilkos kórt. Reménykedtünk, ahogy Ő is. A napokban még biztató eredményeket kapott orvosától, és úgy tervezte, hogy – ahogy minden évben – az idén is megnézi a hódmezővásárhelyi kiállítást. A sors azo
A Budapesti Lakógyűlés első két kérdése a főváros gazdálkodásáról, pénzügyi helyzetéről, a második kettő pedig a Lánchíd forgalmi rendjéről fog szólni. Karácsony Gergely főpolgármester Facebook-videójában közölte, hogy június 11-ig lehet szavazni a kérdésekben.
Pénteken újra jelentősen csökkennek a hazai üzemanyagárak - írja a holtankoljak.hu. Mivel a benzin és a gázolaj nagykereskedelmi ára is csökken (előbbi bruttó 10, utóbbi bruttó 18 forinttal), így várhatóan ez a kiskereskedelmi árakban is megjelenik majd.
Folyamatosan bővül az elektronikusan intézhető közigazgatási ügyek köre, ehhez illeszkedve szükséges a lakosság digitális ügyintézési kompetenciáinak fejlesztése is.
Miklósa Erika, Trokán Nóri, Curtis és Manuel lesznek az RTL-re érkező zenei tehetségkutató, a The Voice Magyarország coachai. A produkció műsorvezetője Istenes Bence lesz. A coachok közül Miklósa Erika Kossuth-díjas énekesnő, aki itthon és a világ számos pontján sikereket ért el, a Milánói Scalától a New York-i Metropolitanig. Trokán Nóri Junior-pr
Májustól a lakossági piaci ár szintjére, 165 forintról 70 forintra csökken az egyetemes szolgáltatásban ellátott mikrovállalkozások sávhatár feletti áramára.
Letartóztatták a 'Ndrangheta nevű olasz szervezett bűnözői csoport több mint harminc feltételezett tagját Németországban egy nemzetközi művelet keretében.
Az emberiséget régóta ámulatba ejtő, csodálatos kincs a gyémánt. Ez a drágakő nemcsak a keménység, a gazdagság és a hatalom jelképe, hanem a szeretet és az örök hűség szimbóluma is. Évszázadok óta álmodozunk a gyémántok ragyogásáról, és ez a varázslat még mindig érvényes, hiszen népszerűsége folyamatosan nő, áruk pedig rendre meghaladja akár a mill
Az év első hónapjában mindössze 716 fiatal házaspár igényelt babaváró hitelt, és bár a február erősebb volt, az 1231 igénylő még így is jelentősen elmarad a korábbi időszak 4-5 ezres átlagától. Emiatt a bankok között mind nagyobb a verseny az ügyfelekért, már csak azért is, mert közülük sokan lakáshitelt is igényelnek mellé. Mivel a babaváró esetéb
Az előbb bankárként, később a médiavállalkozásba való beszállása kapcsán ismertté vált Vida József még tavaly év végén szállt be egy vagyonkezelő vállalkozásba, néhány hete pedig az édesanyja, valamint a Takarékbank volt vezéréhez köthető személyek követték.
Már elérhetőek a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (Nak) honlapján a helyben szokásos forgalmi értékek, amiket a föld adásvételi szerződések értékelésekor a helyi földbizottságoknak alapul kell venniük. A földforgalmi törvény május 1-jén életbe lépett változása szerint alapos indok nélkül csak meghatározott mértékben lehet eltérni ettől a vételár megál
Új jogintézmény, az építményi jog bevezetését tervezi az ingatlanokra a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Az építményi jogra zálogjogot lehet bejegyezni, így hitelbiztosíték is lehet. Ezzel például a naperőművek megvalósulását akarja támogatni a minisztérium.
A sikeres terézvárosi, erzsébetvárosi és józsefvárosi bevezetés után május elejétől kezdődően két újabb nagy és népes budapesti kerületben is megkezdte működését a Whoosh. A mikromobilitási szolgáltatója közölte, hogy a rollereiket kizárólag az erre kijelölt parkolóhelyeken lehet leállítani, maximum 25 km/órás sebességgel lehet velük közlekedni, gy
Április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét. A hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott – közölte a hitelintézet.
2023. április 30-án megvalósult az MKB Bank Nyrt. és a Takarékbank Zrt. fúziója, május 1-jétől a létrejött hitelintézet MBH Bank Nyrt. néven, új, egységes arculattal folytatja tevékenységét. A mögöttünk álló hosszú hétvégén a fúzióhoz kapcsolódó technikai és informatikai átállás sikeresen lezajlott. Az alapos előkészületeknek és az átállás ütemterv
A sikeres terézvárosi, erzsébetvárosi és józsefvárosi bevezetés után május elejétől kezdődően két újabb nagy és népes budapesti kerületben is megkezdte működését a Whoosh. A mikromobilitási szolgáltatója közölte, hogy a rollereiket kizárólag az erre kijelölt parkolóhelyeken lehet leállítani, maximum 25 km/órás sebességgel lehet velük közlekedni, gy
Miután februárban hallgatólagosan elfogadták az európai béketervet, Szerbia és Koszovó vezetői tegnap Brüsszelben tárgyaltak országaik viszonyának rendezéséről - számolt be a Deutsche Welle.
Az idén alig több mint 50 ezer forint volt az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja - derül ki a Netrisk összeállításából. A hagyományos meghajtású kocsik közül a benzinesek átlagdíja megközelítette a 48 ezer forintot, a dízeleké pedig meghaladta az 58 ezer forintot. A cascobiztosításokat nézve a v
Az Egyesült Államok legnagyobb tőzsdén jegyzett bányásza még tavaly december 21-én jelentette be, hogy a chapter 11 szerinti csődeljárás részeként, átfogó működésbeli és szerkezetátalakítási lépéseken fog keresztülmenni. A cég azt is közölte, hogy a csődeljárás alatt folytatni fogja bányász tevékenységét. Korábbi kedvező csődbírósági döntéseknek
A hazai közepes és nagyvállalatok tudatában vannak a fenntarthatósági követelmények fontosságának, de a nehéz gazdasági helyzetben halogatják a cselekvést. Motivációjuk elsősorban a költségcsökkentésre szorítkozik, ez azonban közvetve a környezetterhelés csökkenését is maga után vonja – derül ki a K&H fenntarthatósági indexét megalapozó kutatásból.