2023. május 3. szerda

máj. 3
12:18
Erősen rajtolt a Porsche, év végéig tartanák a tempót (vg.hu)
A vállalat szerint továbbra is nagy az igény a luxusautókra.
máj. 3
12:21
A magyar kormány szerint sem várható gyors béke, még fél évig biztosan veszélyhelyzet lesz (Menedzsment Fórum)
Szavaztak a képviselők.
máj. 3
12:24
Milyen válság?! Sosem volt még ilyen alacsony a munkanélküliség az eurózónában (Portfolio)
Az európai gazdasági növekedéssel kapcsolatos aggodalmak közepette rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat szerdai jelentése szerint.
máj. 3
12:24
A Szent Péter térről üzent Ferenc pápa a magyaroknak: gyökerekről és hidakról beszélt (Pénzcentrum)
történelmi és vallási gyökerek, valamint a népek közötti hidak nemzetéről beszélt Ferenc pápa magyarországi látogatását idézve az általános audiencián a Szent Péter téren szerdán, ahol megköszönte a hatóságok, a helyi egyház és a magyar nép szeretetteljes fogadtatását. Ferenc pápa kijelentette, három nappal magyarországi látogatása után ki akarja f
máj. 3
12:24
Trópusi halak veszélyeztetik a hazai vizeket – a Balatont is (Agroinform)
Gyönyörű hal a jaguársügér, de a magyar vizekben roppant kártékony.
máj. 3
12:24
OMV Petrom: húszéves mélypontra csökkent Románia földgázfogyasztása az első negyedévben (Tiszta Jövő)
Húszéves mélypontra csökkent az első negyedévben Románia földgázfogyasztása az OMV Petrom első három havi mérlegében olvasható becslés szerint, amelyet pénteken ismertetett a Mediafax hírügynökség.
máj. 3
12:30
Nagy sikerrel működik az AutoWallis munkavállalói résztulajdonosi programja (HR Portál)
Úgy tűnik, az AutoWallis Munkavállalói Résztulajdonosi Programja (MRP) elég hatékonyan képes támogatni a stratégiai célok megvalósulását: a vállalat negyedik rekordévét zárta tavaly, így tovább bővítik az MRP-t.
máj. 3
12:30
Itt a Yettel nagy bejelentése: ez több millió háztartást érinthet Magyarországon (Pénzcentrum)
A sikeres nyílt tesztidőszak után itt a Yettel TV, a cég otthoni TV-szolgáltatása, amellyel akár 93+3 tévécsatorna adása követhető TV-készüléken és mobilon is. Mobilhálózatra épülő otthoni internetszolgáltatásaival és a TV-szolgáltatással a vállalat immár teljes körű otthoni szolgáltatásokat kínál országosan több millió háztartás számára.
máj. 3
12:30
Országos hálózattá bővülne a GoodsMarket és a PlusMarket (vg.hu)
Meghaladta a 33 milliárd forintot a tavalyi forgalom, az üzletek száma pedig a kétszázat.
máj. 3
12:32
Megszületett az állami óriásbank (HR Portál)
Lezárult az a több mint két éve tartó fúziós folyamat, amely révén létrejött Magyarország második legnagyobb, tisztán magyar tulajdonú hitelintézete.
máj. 3
12:33
Itt az új otthoni tévészolgáltatás (Infostart)
A Yettelnél.
máj. 3
12:33
Iskolai lövöldözés a szomszédban: több gyerek is meghalt, miután egy diák tüzet nyitott egy belgrádi iskolában (Privátbankár)
Apja pisztolyát használhatta a fiatalkorú elkövető.
máj. 3
12:33
Súlyosbodott az élelmezési helyzet a világban az ukrajnai háború miatt is (Piac és Profit)
2022 már a negyedik év volt, amikor emelkedett az akut éhezéssel sújtott emberek száma (akik sürgős élelmezési, táplálkozási és megélhetési támogatásra szorulnak), meghaladva a negyedmilliárdot. Hét országot az éhínség legsúlyosabb formája sújtja – olvasható az élelmezési válságokról szóló jelentésben.
máj. 3
12:36
Megszületett az állami óriásbank 500 fiókkal, 9 ezer munkavállalóval (HR Portál)
Lezárult az a több mint két éve tartó fúziós folyamat, amely révén létrejött Magyarország második legnagyobb, tisztán magyar tulajdonú hitelintézete.
máj. 3
12:36
Újabb szuperokos chatbot robbanhat be: a LinkedIn és a DeepMind alapítói csinálták (vg.hu)
Az Inflection AI vezetői szerint nyugodt és informatív beszélgetésre tervezték.
máj. 3
12:36
Netrisk: így alakultak az átlagos biztosítási díjak, állják a versenyt az e-autók (Üzletem)
Idén alig több mint 50 ezer forint az elektromos személygépkocsik átlagos éves kötelező felelősségbiztosítási (kgfb) átlagdíja – derül ki a Netrisk összeállításából.
máj. 3
12:42
Döntött a parlament: elgördül egy akadály az EU-pénzek lehívása elől? (Portfolio)
Megerősíti az Országos Bírói Tanácsot (OBT) az igazságügyi törvények parlament által szerdán elfogadott módosítása, amely további feltételeket határoz meg arra, ki lehet a Kúria és az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke.
máj. 3
12:48
Itt vannak az Országgyűlés legfrissebb döntései: hosszabbodik a veszélyhelyzet, egészségügyi törvényeket módosítottak (Pénzcentrum)
Az Országgyűlés felhatalmazta a kormányt, hogy az orosz-ukrán háború miatti veszélyhelyzetet november 25-ig meghosszabbítsa. Az erről szóló jogszabályt szerdán fogadta el a parlament. A képviselők 132 igen és 58 nem szavazat mellett hagyták jóvá a szomszédos országban fennálló fegyveres konfliktus, illetve humanitárius katasztrófa magyarországi köv
máj. 3
12:48
Kerti kutak: a kormány alapjaiban írja át a szabályozást (Portfolio)
A kormány teljesen átírja a fúrt kutakra vonatkozó szabályozást, ha törvényi erőre emelkedik egy most közzétett tervezet. A javaslat szerint egy vízkészletvédelmi országtérképet állítanak össze, amelyben a kockázatos és kockázatmentes területeket is felsorolják. Ha valaki az utóbbiakon ásat magának kutat, akkor mentesülhet egy sor engedélyeztetési
máj. 3
12:48
Ereje teljében az eurózóna legnagyobb bankja (vg.hu)
A BNP Paribas megduplázta nyereségét az első negyedévben, a francia hitelezőnek a magas kamatkörnyezet és az erős kötvénykereskedelem is segített.
máj. 3
12:48
Támogatás a szerencsi csokoládégyár beruházásához (Magyar Mezőgazdaság)
Csaknem 300 millió forint támogatást nyújtott a Nemzeti Befektetési Ügynökség (Hipa) a Versenyképességi programban a szerencsi csokoládégyár 600 millió forintos kapacitásbővítő beruházásához - mondta Joó István, a Hipa vezérigazgatója a Szerencsi Bonbon Kft.-nél tartott sajtótájékoztatón.
máj. 3
12:51
Nem fog hinni a szemének, ha pénteken megy tankolni (Menedzsment Fórum)
Jelentős árváltozás jön május 5-étől a benzinkutakon.
máj. 3
12:54
Új, magyar tulajdonú bank nevét kell megtanulni: Mbh Bank (Agroinform)
Két pénzintézet fúziója ezzel befejeződött.
máj. 3
12:54
Robotikával a jobb minőségű zöldségekért (Agrofórum)
Nagy kihívások előtt áll a paradicsomtermesztés világszerte: a rovarkártevők, a növénybetegségek, valamint a munkaerő-problémák is komoly gondot okoznak a termelőknek. A Syngenta innovatív zöldségvetőmag üzletágának munkatársai világszerte azon dolgoznak, hogy a legjobb paradicsomfajták mellett megoldást nyújtsanak ezekre a kihívásokra is.
máj. 3
12:57
Az euróövezetben rekordalacsonyra csökkent a munkanélküliség márciusban (Piac és Profit)
Rekordalacsony szintre csökkent a munkanélküliségi ráta az euróövezetben márciusban az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése szerint.
máj. 3
12:57
Ezt tudja a Tesla technológiája jelenleg (Alternatív Energia)
Napelemes tető, külön napelemes rendszer, inverter, otthoni akkumulátor, töltő és okospanel: íme a jövő háza.
máj. 3
13:00
Rengeteg magyar diák jövője dőlhet el a következő hetekben: erre kell készülniük (Pénzcentrum)
Pénteken a nemzetiségi nyelv és irodalom tárgyak írásbeli vizsgáival megkezdődik a 2022/2023-as tanév május-júniusi érettségi vizsgaidőszaka - közölte az Oktatási Hivatal (OH) szerdán. A következő hetekben 1163 helyszínen várhatóan több mint 111 100-an érettségiznek. A hivatal tájékoztatása szerint a vizsgákat május 5. és június 30. között a középi
máj. 3
13:00
Mégis alakul a pápa békemissziója? Orosz ortodox metropolitát fogadott (vg.hu)
Antal metropolita részt vett Ferenc szerdai audienciáján a Szent Péter téren.
máj. 3
13:00
A jövő kihívásaira is keresik a választ (Agrárágazat)
A víz meghatározó elem, néhol túlontúl sok van belőle, máshol nagy mennyiségben ömlik, vagy éppen teljesen hiányzik.
máj. 3
13:00
Fogyóban a sárgarépakészlet, jól megy a primőr (Mezőhír)
A sárgarépahiány egész Európára jellemző, ami a primőr árát is magasra hajtja.
máj. 3
13:06
Időt és költségeket is spórolhatunk a digitalizációval (Portfolio)
A vállalatok életében kiemelten fontos a digitalizáció, hiszen ezzel nemcsak értékes időt, hanem akár költségeket is megspórolhatunk. A Portfolio Digital Transformation konferenciájának második szekciójában két előadás mellett olyan sikersztorikat is hallhattunk, amelyeknél uniós forrásokból sikerült digitalizációval kapcsolatos változtatásokat esz
máj. 3
13:06
Lezárult az összeolvadás, az ország második legnagyobb bankját dobták össze Mészárosék (Forbes)
Lezárult a fúzió, május 1-vel létrejött az MBH Bank Nyrt., azaz a Magyar Bankholding.
máj. 3
13:09
Ütik az amerikai bankokat, de virul a magyar (Privátbankár)
Már 11 ezer is volt az OTP, ma is száguld. Nagy kihívás lehet a 370-es euró/forint áttörése, de ha átszakad a gát, nagyobb forinterősödést is láthatunk egy brókercég szerint. Fontos kamatdöntés lesz ma este, tízmilliárd dollárt énekeltek ki egy milliárdos zsebéből. Senkinek sem kell már a Covid-oltás.
máj. 3
13:12
Megnegyedelődött a drágulás a szomszédban, a román cégek kevésbé hajtják (vg.hu)
A tavalyi száguldás után jelentősen enyhül az infláció.
máj. 3
13:12
Virág Barnabás: fel kell készülni a digitális jegybankpénz bevezetésére (Demokrata)
A világon számos nemzeti bank kutatja a digitális jegybankpénzben rejlő lehetőségeket.
máj. 3
13:15
Csak februárban 113 milliárddal került többe az orosz gáz, mint a piaci (Menedzsment Fórum)
187 milliárd helyett 74 milliárdba került volna a gáz, ha a tőzsdén veszi Magyarország.
máj. 3
13:15
Ha jót akar magának, még két napig nem tankol (Privátbankár)
Meglepő árak jönnek péntektől a benzinkutakon.
máj. 3
13:18
Mennyit lehetett nyerni a magyar tőzsdén áprilisban? (ProfitLine)
Jelentős növekedést hozott a második negyedév első hónapja a Budapesti Értéktőzsdén. A Tőzsde elsődleges részvénymutatója, a BUX index 44 822 ponton zárta az áprilist, amely 5,9 százalékos emelkedést jelent márciushoz képest. Az azonnali piac ezzel együtt visszafogott hónapot zárt, 112,7 milliárd forintos forgalommal, amely napi átlag tekintetében
máj. 3
13:18
Radó Péter: A közoktatás funkcionális leépülése és a pedagógus jogállási törvény (Portfolio)
A jogállási törvény tervezetében szereplő több mint ötven munkajogi változtatás és az ahhoz kapcsolódó „teljesítményértékelés” bevezetése a végsőkig feszítette a feszültséget a közoktatási rendszerben. A törvénytervezet által kiváltott teljesen jogos felháborodás a pedagógusok büntethetőségének és kontrollálhatóságának csak rendőrállamokra jellemző
máj. 3
13:18
Egyre népszerűbb a zöld lakáshitel (MMonline)
A lakáshitelek iránti kereslet visszafogottnak mondható, ám a kedvezményes kamattal elérhető energiatakarékos ingatlanokhoz igényelhető piaci K&H zöld lakáshitel – amely megfelel a magyar jegybank zöld elvárásainak – kivétel ez alól - közölte a K&H. A konstrukció 58 százalékát építkezésre, 38 százalékát új lakás vásárlásra, 4 százalékát korszerűsít
máj. 3
13:24
Ha egy mamutot kirúzsozunk, az attól még mamut marad - Készen állunk-e az AI-forradalomra? (Portfolio)
A Portfolio Digital Transformation 2023 konferenciájának II/A szekciójában a főszerepet a mesterséges intelligencia, az adatfelhasználás és a digitális eszközök vállalati hatékonyságnövelésre való felhasználása kapta. A szekció panelbeszélgetésében a témát Georgiu Achilles, a CEU kutatója, Schin Lotár, az OTP mesterséges intelligencia vezetője, Tar
máj. 3
13:24
Ömlik a pénz a magyar agráriumba (Agroinform)
Pörögnek a támogatások és a hitelek is.
máj. 3
13:24
Fizetésemelés az Aldinál: akár ennyit is kaphatnak a balatoni eladók (Forbes)
Újabb trükkökkel készül az Aldi a nyárra a Balatonon.
máj. 3
13:27
Támadnak az ukránok (Piac és Profit)
A szakértők egyelőre óvatosak abban a kérdésben, hogy ez vajon már a várt, nagy tavaszi hadművelet, vagy csak figyelemelterelő akciók.
máj. 3
13:30
A raktárakban áll a magyar méz, miközben ukrán mézzel „higított” kínai hamisítványt árulnak (hirado.hu)
Az Országos Magyar Méhészeti Egyesület elnöke szerint ki kellene söpörni a hamis mézeket az európai piacokról, ám erre nem lát fogadókészséget az unió részéről.
máj. 3
13:30
Sehol nem nőttek úgy az órabérek az unióban, mint Magyarországon (vg.hu)
Folyamatosan nőnek a bérek hazánkban.
máj. 3
13:30
Napi csúcsot döntött a bitcoin tranzakciók száma – ez áll a háttérben (BitcoinBázis)
Egy nemrégiben, a Dune Analytics által publikált elemzésből kiderül, hogy május másodikán az Ordinal “bevésésekért” fizetett díjak összege átlépte a
máj. 3
13:32
Bírják az áremeléseket a Starbucks hívei (vg.hu)
A kínai lazítás is jól jött az amerikai láncnak.
máj. 3
13:33
Megjósoltuk, bejött, itt a nagy árzuhanás a kutakon (Infostart)
Ugye tényleg csak félig tankolta meg az autóját kedden? Itt a nagy bejelentés az árzuhanásról.
máj. 3
13:36
Furcsa húzás: kiválasztott tíz balatoni boltot az Aldi, és jól megemelte a fizetéseket (vg.hu)
Dömping lesz a nyáron a Balatonnál, kell a munkaerő, hogy ki tudják szolgálni a vásárlókat.

Keresés