2023. május 9. kedd

máj. 9
16:06
Egy vírusszkeptikus orvost is kitüntettek a Szent-Györgyi Albert díjjal (444.hu)
A díjat szakmai zsűri és a közönségszavazás alapján osztja ki minden évben egy alapítvány, a díjazottak között van a MOK egyik megyei elnöke és a Magyar Gyermekonkológiai Hálózat elnöke is.
máj. 9
16:09
Putyin ravasz nemzetközi manőverbe kezdett (Privátbankár)
Moszkva jó alapokkal rendelkezik a baráti és kölcsönösen előnyös kapcsolatok elmélyítésére a Globális Dél számos országával. De a 2014-es kijevi események bebizonyították, hogy a korrupt elit megvásárlása nem hoz kielégítő megtérülést az egész országra nézve. Káncz Csaba jegyzete.
máj. 9
16:18
Növényvédőszerek és gyomirtók: kiderült, hogy nincs veszélytelen dózis (ProfitLine)
Úgy tűnik, hogy a növényvédő és rovarirtó szereknek lényegében nincs veszélytelen dózisa, többé-kevésbé mindegyik árt az emberi szervezetnek is, beleértve a magzati fejlődés időszakát. Az ártalom mértéke nagyban függ az egyéntől, a dózistól és a hatás időtartamától, de lényegében mindenki ki van ennek téve. Mindez azonban nem jelenti azt, hogy semm
máj. 9
16:18
Lehangoló hírt kaptak a magyar idősek: ennyit a tisztességes nyugdíjemelésről? (Pénzcentrum)
Meglehetősen kilátástalan helyzetben vannak a magyar nyugdíjasok, miután immár nem túlzás azt mondani, hogy a száguldó, és eddig csak nagyon lassan csökkenő infláció szabályosan felzabálta mind az év elején adott nyugdíjemelést, mind pedig a plusz juttatásként a kormány által három éve újra adott 13. havi nyugdíjat is. A Pénzcentrumnak nyilatkozó s
máj. 9
16:18
Helyi Termék konferencia – május 9., Paks (Agroinform)
Május 11-ig négy helyszínen kerül sor a Helyi Termék szakmai konferenciára. Jelentkezz!
máj. 9
16:18
Ha vásárolt virslit az élelmiszerüzletben semmiképp ne fogyassza el (hirado.hu)
A Nébih oldalán jelezte: az Európai Unióban jogszabály írja elő, hogy az élelmiszerek címkéjén fel kell tüntetni a leggyakrabban allergiát vagy intoleranciát okozó összetevőket.
máj. 9
16:24
Drónos permetezés: mutatjuk, hogyan optimalizálható a növényvédőszer-felhasználás (Agroinform)
A mezőgazdasági drónhasznosítás egyik leggyorsabban fejlődő ága a permetezés.
máj. 9
16:24
Hűtőtáska gombából? (Magyar Mezőgazdaság)
A laboratórium új hőkameráját tesztelte egy mikrobiológus az erdőben, amikor különös felfedezést tett: az infravörös tartományt – azaz a hőt – érzékelni képes eszközön a gombák jóval hűvösebbnek látszódtak, mint a környezetük.
máj. 9
16:27
Vajon meg tudjuk-e előzni Bulgáriát az euróbevezetésben? (Privátbankár)
Bár a bolgár újságok már egy újabb halasztásról cikkeznek, az ország pénzügyminisztériuma mindenkit megnyugtatott, hogy tartják a legutóbbi határidőt.
máj. 9
16:30
Döbbenetes megoldással álltak elő a szerbek a környezetvédelem jegyében (BitcoinBázis)
Szerb tudósok egy csoportja elképesztő megoldással állt elő a környezetszennyezés megfékezése érdekében. Létrehozták a folyékony fát, amelyet könnyű elhelyezni a
máj. 9
16:33
Uniós zászlót köpködött, majd azzal törölte cipőjét (Piac és Profit)
Furcsa állóháború alakult ki a Karmelitánál kordonbontók és rendőrök között. Most úgy tűnik új fegyver érkezett, a provokátor.
máj. 9
16:36
Eséssel indul a nap az amerikai tőzsdéken (Portfolio)
Rossz hangulatban nyitottak az amerikai tőzsdék, a Dow Jones 0,1 százalékos pluszban van, a S&P 500 0,3 százalékot esett, míg a Nasdaq 0,3 százalékos mínuszban áll.
máj. 9
16:36
Kiderült: ennyi nárcisztikus és borderline személyiségzavaros él közöttünk (Pénzcentrum)
Százból körülbelül 5-15 ember küzd valamilyen személyiségzavarral ezek közül itthon a nárcisztikus, a borderline és az erős szorongást, félelmet, túlérzékenységet kiváltó, úgynevezett elkerülő személyiségzavar a leggyakoribb. Most pszichológusok és pszichiáterek beszéltek arról, milyen tényezők állhatnak a különböző személyiségzavarok kialakulása m
máj. 9
16:36
A MÁV-tól egy kormányközeli magántőkealaphoz kerül a vasúti járműgyártás (Forbes)
Folytatódik az állami vagyon kiszervezése, hamarosan egy Hernádi Zsolthoz közeli magántőkealapnál összpontosul a hazai vasúti járműgyártó kapacitás.
máj. 9
16:36
Ezeknél a nagyvállalatoknál várhatók leginkább álláshirdetések (Üzletem)
A teljes vállalati szektorban 0,7 százalékos létszámbővülés várható a következő egy évben – derül ki a K&H nagyvállalati növekedési index 2023 első negyedéves méréséből.
máj. 9
16:38
Elhagyja a Credit Suisse-t a magyar sztárközgazdász (Portfolio)
Elhagyja a Credit Suisse-t Pozsár Zoltán magyar közgazdász, a pénzintézet korábbi vezető globális stratégája, befektetési körökben elismert pénzügyi guru – írja a Reuters.
máj. 9
16:42
BDO: Az akkumulátorgyártó iparág öt-nyolcszorosára nő az évtized végére (hirado.hu)
Az elektromos járművek meghajtására alkalmas akkumulátorgyártó iparág várhatóan a jelenleginél ötször-nyolcszor nagyobb lesz 2030-ra világszinten, ami nagyszabású külföldi működőtőke befektetéseket (FDI) tesz szükségessé – hangzott el a BDO Magyarország budapesti sajtóbeszélgetésén, ahol bemutatták az új FDI üzletágukat is kedden.
máj. 9
16:45
Ipari nagyvállalatnál dolgozik? Tutibiztos a munkahelye (Privátbankár)
Nem kell létszámleépítésektől tartani a hazai nagyvállalatoknál, ugyanis jelentősen, 6 százalékról 2 százalékra mérséklődött az elbocsátásban gondolkodó cégek aránya. Emellett az előző negyedévi rekord alacsony 5 százalék után jelenleg a cégek 8 százaléka készül munkaerőfelvételre. A teljes vállalati szektorban így 0,7 százalékos létszámbővülés vár
máj. 9
16:45
Adóbevétel: egyre kevesebb áfát tudnak elsíbolni a csalók (Adózóna)
Magyarország tudta a legnagyobb arányban fehéríteni gazdaságát az OECD és az EU felmérései szerint – büszkélkedett Varga Mihály pénzügyminiszter a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) mai ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.
máj. 9
16:48
Százezreket bukhat, aki halogatja a babaváró hitel igénylését, mégis sokan megteszik! (ProfitLine)
A kiugróan erős tavaly decembert követően idén januárban padlót fogott a babaváró hitelezés: mindössze 7 milliárd forint összegben igényeltek belőle a fiatal párok – derül ki az MNB friss statisztikáiból. Bár a február és a március egyaránt emelkedést hozott, már látható, az új szerződések értéke lassan érheti el ismét a 40-50 milliárd Ft körüli sz
máj. 9
16:48
Egyre kevesebbet ér ez az állampapír: oda kell figyelni, hová rakod a pénzed (Pénzcentrum)
Hozamcsökkenés mellett értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet keddi aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
máj. 9
16:48
Veszélyes stratégiát követ az olajóriás, felháborodtak a klímaaktivisták (Portfolio)
A gyorsabb kibocsátáscsökkentést követelő határozatot adott ki egy aktivistacsoport a Shell márciusban elfogadott stratégiájára reagálva - a legfrissebb fejlemények szerint az Institutional Shareholder Services (ISS) részvénytanácsadó cég a határozat elutasítását javasolja a részvényeseknek, elismerve ugyanakkor a javaslat érdemeit.
máj. 9
16:54
Továbbra is vámmentesen áramolhat az ukrán gabona az unióba (Portfolio)
Az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén hozzájárult az Ukrajnából származó mezőgazdasági termékek behozatalára vonatkozó rendkívüli uniós intézkedések fenntartásához - tájékoztatott az uniós parlament kedden.
máj. 9
16:56
A LinkedIn több száz dolgozóját bocsájtja el (Portfolio)
A világ egyik legnagyobb és legismertebb üzleti közösségi hálózata, a LinkedIn több mint 700 dolgozóját bocsájtja el, emellett alig két év működés után, helyi kínai alkalmazását, az InCareert is megszüntetni - számolt be a CNBC.
máj. 9
16:57
Varga Mihály jó hírekkel rukkolt elő (Menedzsment Fórum)
A kormány 2010 óta következetesen azt az adófilozófiát képviseli, hogy nem emelni kell az adókat, hanem beszedni - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter kedden Budapesten, a Vám, Jövedéki és Adóügyi Szolgáltatók Szövetsége (VJASZSZ) ünnepi közgyűlése után tartott rendezvényen.
máj. 9
17:06
Érzékenyítés és integráció – tartalmas művészeti programok a fogyatékkal élők számára IS a Műtárgyak Éjszakája Fesztiválon (Portfolio)
A műtárgy.com május 18–20. között hetedik alkalommal rendezi meg a tavasz legszínesebb művészeti, kulturális eseményét, a háromnapos Műtárgyak Éjszakája Fesztivált. A MÉF 2023-ban – a nők művészetben betöltött szerepének kiemelése mellett – egyaránt nagy hangsúlyt fordított arra, hogy programkínálatába olyan speciális foglalkozásokat is beépítsen,
máj. 9
17:09
Magyar energiapolitika: káosz és kapkodás? (Menedzsment Fórum)
A gázárak és az energiapolitika aktuális kérdései is terítékre kerültek az ATV Start keddi adásában, ahol Holoda Attila korábbi energetikai helyettes államtitkár és kollégánk, Király Béla voltak a műsor vendégei.
máj. 9
17:18
ÁKK-vezér: Magyarország újabb eurókötvények kibocsátását tervezi (Portfolio)
Magyarország eurókötvény kibocsátást tervezi a második fél évben idei megmaradó finanszírozási igényeinek a fedezésére, illetve egy jövő márciusban lejáró devizakötvény előfinanszírozásához - mondta el Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) vezetője a Reuters hírügynökségnek kedden. Magyarország januárban 4,25 milliárd dollár értékben bocsátott ki dollá
máj. 9
17:18
Csak ötletük volt, semmi más, a világ legjobb üzleti programja mégis meglátta a lehetőséget a magyar párosban (Forbes)
Húszezer csapat jelentkezett, közülük 282-t válogattak be a rangos Y Combinator startupinkubátorba. Köztük volt két magyar alapító is.
máj. 9
17:21
Megvan a munkaadók csodafegyvere, amivel megtarthatják a jókat (Piac és Profit)
A Process Solutions felmérése alapján a távmunkában dolgozó munkatársak 79 százaléka elkötelezetten viszonyul a munkahelyéhez.
máj. 9
17:24
Búza- és kukoricaárak – itt vannak a számok! (Agroinform)
Kevesebb búzatermés jeleznek elő globális szinten a szakértők, mint ami a várható felhasználás lesz.
máj. 9
17:24
Horn Artúr díj 2023 (Magyar Mezőgazdaság)
2023-ban a Magyar Állattenyésztők Szövetségének elnöksége a magyar állattenyésztésért és a tenyésztői közösségért kifejtett három évtizedes munkája elismeréséül Horn Artúr díjat adományozott Fekete Balázsnak.
máj. 9
17:27
Navracsics Tibor: "megéri felvenni a kölcsönt" (Infostart)
A miniszter szerint június végéig megszülethet a megállapodás az uniós pénzekről.
máj. 9
17:30
Új forintérmét vezetnek be Magyarországon: 15 ezer forintot ér majd, így fog kinézni (Pénzcentrum)
Az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) alapításának 75. évfordulója alkalmából a Magyar Nemzeti Bank (MNB) új 50 forintos forgalmiérme-emlékváltozatot, valamint 15 ezer forintos névértékű ezüst és 3 ezer forintos névértékű színesfém emlékérmét bocsát ki május 10-én, a mentők napján.
máj. 9
17:36
Felülteljesítő volt ma a magyar tőzsde (Portfolio)
Bár a nemzetközi piacokon inkább negatív hangulat uralkodott ma, a magyar piac mégis mérsékelt emelkedéssel tudta zárni a napot, elsősorban a Mol és a Richter jó teljesítményének köszönhetően.
máj. 9
17:36
Július 1-jén indul az online árfigyelő rendszer (Üzletem)
Az online adatbázis kezdetben több mint 60 termékkategóriában szereplő élelmiszer árát fogja tartalmazni, többek közt: sertéscomb, fehér kenyér, 1,5 százalékos ESL tej, trappista tömbsajt, lédig idared alma, virsli, margarin, vaj, spagetti tészta.
máj. 9
17:45
Komáromi Zoltán: alig kaptunk ma válaszokat Takács Pétertől (Menedzsment Fórum)
Ma ülést tartott a Népjóléti Bizottság, melyen részt vett Takács Péter egészségügyi államtitkár is. A DK szerint nem tudott megnyugtató választ adni az egészségügy egyre égetőbb állapotára.
máj. 9
17:48
Közeledik az albérlet roham! Több 10.000 új albérlőt kell kiszolgálni (ProfitLine)
Az érettségik után jönnek a felvételik, az idén közel 80 ezren jelentkeztek valamelyik felsőoktatási intézmény nappali tagozatos képzésébe. Ez pedig azt jelenti, hogy nyár végén több tízezren kereshetnek majd albérletet a különböző egyetemvárosokban.
máj. 9
17:48
Ezt figyeld! 100 mm eső zúdulhat le, mutatjuk, hogy hol (Agroinform)
Mediterrán ciklon okoz több hullámban csapadékot, kiadós eső várható az ország nyugati, délnyugati részén.
máj. 9
17:51
Mindenki arra kiváncsi, mivel rukkolnak elő Csányi Sándorék (Privátbankár)
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 102,55 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 46 741,15 ponton zárt kedden.
máj. 9
17:51
AM: teremtett világunk megóvása közös kötelességünk (Alternatív Energia)
Magyarország elkötelezett a klímaváltozás elleni küzdelemben - jelentette ki Nagy István agrárminiszter az AIM for Climate konferencián, hétfőn Washingtonban az Agrárminisztérium (AM) által az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint.
máj. 9
17:54
Közös gazdaságfejlesztési programot indít Magyarország és Románia (Demokrata)
Magyar-román közös fejlesztési program indul az autóipari beruházásokhoz kapcsolódóan.
máj. 9
17:54
Júniusban újra porzik a szántó, dübörögnek a traktorok (Agrárágazat)
Júniusban újra itt az ország legnagyobb szántóföldi kiállítása, a Nak Szántóföldi Napok és AgrárgépShow!
máj. 9
17:54
Vigyázat: a hackerek a ChatGPT segítségével lopják el személyes adatainkat (BitcoinBázis)
Nemrégiben kiderült, hogy hackerek a ChatGPT Google Chrome bővítményén keresztül könnyűszerrel megszerezhetik bárki helyreállítási kifejezését. Ily módon az illetéktelenek személyes
máj. 9
17:57
Csak vágyakoznak a magyarok az anyagi biztonságra, átlagosan két hónapra sem elég a megtakarításuk (Adózóna)
Ugyan tízből kilenc embernek fontos lenne a pénzügyi biztonság, az anyagi függetlenség megteremtése, ugyanakkor megtakarításuk nem éri el azt a szintet, amely biztonságot jelentene váratlan helyzetekben – derül ki a Groupama Biztosító megbízásából készült országos reprezentatív kutatásból.
máj. 9
18:15
Mégsem jönnek meg időben az EU-s pénzek? (Menedzsment Fórum)
Legalábbis erre lehet következteni abból, hogy az Államadósság Kezelő Központ bejelentette, az év eleji után újabb devizakötvényt bocsát ki a második félévben - mondta el az ÁKK vezetője a Reuters hírügynökségnek kedden.
máj. 9
18:15
Európa Tanács: meg kell védeni az emberi jogokat a mesterséges intelligenciával szemben (Privátbankár)
Mivel a mesterséges intelligencia hamarosan az élet szinte minden területét érinteni fogja, az Európa Tanács (ET) tagállamainak konkrét lépéseket kell tenniük annak érdekében, hogy a vonatkozó rendszerek tervezése, fejlesztése és telepítése során biztosítsák az emberi jogok védelmét - jelentette ki a strasbourgi székhelyű, 46 tagot számláló ET embe
máj. 9
18:18
Mínuszos kezdés az amerikai tőzsdéken (ProfitLine)
Gyengüléssel nyitottak az amerikai értékpapírpiacok kedden.
máj. 9
18:24
A glifozátból nincs veszélytelen dózis – állítják kutatók (Agroinform)
Van élet glifozát nélkül is? Megoszlanak a vélemények.
máj. 9
18:24
A már megérkezett és a várható károsítók (Magyar Mezőgazdaság)
Az Alföldi Faiskolások Egyesületének Kecskeméten tartott rendezvényén az időszerű növényvédelmi kihívásokat részletezte Both Gyula. A növényvédelmi és agrokémiai szakmérnök nagy hangsúlyt helyezett az új kártevők és kórokozók ismertetésére.

Keresés