A magyarok 73 százaléka legalább alkalomszerűen olvas könyvet, 15 százalékuk számára pedig napi rutinnak számít az olvasás - derül ki az ÉVA Magazin reprezentatív felméréséből, amelyet a Reacty Digital készített el több mint ezer fő részvételével. A kutatás eredményei szerint a könnyű műfajt, regényeket, krimiket és romantikus történeteket falják l
Az Európai Bizottság értesítette a Google-t, hogy előzetes vizsgálata szerint az amerikai technológiai óriáscég megszegte az uniós versenyellenes szabályokat, erőfölényével visszaélve torzítja a versenyt a hirdetési ágazatban - közölte a brüsszeli testület szerdán.
Az Európai Bizottság értesítette a Google-t, hogy előzetes vizsgálata szerint az amerikai technológiai óriáscég megszegte az uniós versenyellenes szabályokat, erőfölényével visszaélve torzítja a versenyt a hirdetési ágazatban - közölte a brüsszeli testület.
2023-ra immár 810 ezer főre nőtt az e-sport-játékokkal játszók száma Magyarországon a Reacty Digital országos reprezentatív közvélemény-kutatása szerint. Az idén áprilisban a Magyar E-sport Szövetség (HUNESZ), Esportmilla és az Esport1 együttműködésével készített felmérésből az is kiderül, hogy a magyar e-sport-bázis költése elérte a 70 milliárd fo
A magyar gazdaság növekedési modellje a vége felé közeleg, át kell állni az innovációvezérelt fejlődésre - hangzott el az MNB Növekedési jelentésének mai bemutatóján. A jegybanki kutatás 1100 "rejtett magyar bajnokot", vagyis innovációvezérelt vállalkozást azonosított, sikerükhöz azonban többek között a sajátos finanszírozási igényeikre is megoldás
Az előző negyedévi kismértékű javulást követően a vállalkozások ismét kisebb árbevétel- és nyereségnövekedésre számítanak: átlagosan 8 százalékos bevétel- és 3,3 százalékos profitnövekedést valószínűsítenek a következő egy évben. Így az infláció kitermelése továbbra is nehézséget okozhat – derül ki a K&H kkv bizalmi index legutóbbi, 2023. első negy
Az amerikai munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a U.S. Bureau of Labor Statistics szerdán azt közölte, hogy májusban 0,3 százalékkal csökkent a termelőiár-index szezonális kiigazítással az áprilisban regisztrált 0,2 százalékos emelkedés után. A piac 0,1 százalékos havi csökkenést várt májusra.
Már 2030 előtt túllendül a csúcsponton a világ olajfelhasználása az IEA nemzetközi energiaügynökség szerdán ismertetett legfrissebb középtávú olajpiaci jelentése szerint.
Miközben az állam évi 220 milliárd forint körüli különadóval sújtja a biztosítókat, eredménytelen lett a tűzoltók élet- és balesetbiztosítására kiírt közbeszerzés, mert túl drága ajánlatok érkeztek a biztosítóktól a Belügyminisztérium két évre szóló 244 millió forintos elképzeléséhez képest.
Jelentős megtakarítást hozhat mind a felhasznált energia mennyiségében, mind a rezsiköltségben a magyar lakásállomány jelentős részét adó családi házak korszerűsítése: a nyílászárók cseréje, a homlokzat és a padlásfödém szigetelése, a fűtésrendszer átalakítása, vagy megújuló energia alkalmazása (hőszivattyú beépítése), illetve ezek kombinációja. Az
Iránykereséssel indult a nap a tengerentúli tőzsdéken, a Dow Jones 0,3 százalékot esett, a S&P 500 0,2 százalékkal került feljebb, míg a Nasdaq 0,2 százalékos pluszban van. A befektetők a magyar idő szerint este 8-kor kezdődő kamatdöntő ülésre várnak.
A nyár egyik kedvenc programja a szabadtéri moziélmény. A Kultik terasz idén is a Corvin Plaza tetőkertjén várja a filmrajongókat, ráadásul ezen a nyáron belépőjegy nélkül élvezhetjük a klasszikus és modern filmeket.
A közelmúltban lezajlott elnökválasztás után újabb lendületet vett a török líra leértékelődése. Ez egyebek között azt is jelenti, hogy egyre jobban megéri az ott termett árut exportálni, amit az egész régió zöldség-gyümölcs ágazata meg fog érezni Közép-Ázsiától a Kaukázuson át Kelet-Európáig, a Közel-Kelettől az Európai Unióig, írja az Eastfruit el
A Polygon z egyik legjobb második réteges Ethereum blokklánc platform, amely lehetővé teszi decentralizált appok és projektek fejlesztését az Ethereumon.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) újabb tájékoztató anyagot tett közzé az Ukrajnából származó egyes mezőgazdasági termékek fuvarozásának szabályairól az Ukrajnából származó egyes termékekre vonatkozó megelőző intézkedések bevezetéséről szóló 2023/1100 számú Bizottsági végrehajtási rendelet megjelenésére tekintettel.
Bejelentette a kormány, kik lesznek a Helyreállítási és Ellenállóképességi Tervének (HET) Monitoring Bizottság tagjai. Köztük számos olyan civil szervezet is van, amelyeket a kabinet korábban hevesen bírált.
Az MKB Bank és a Takarékbank egyesüléséből létrejött, május 1-jén elstartolt MBH Bank csaknem kizárólagos, hajszál híján százszázalékos tulajdonosa a 2022-es évet bődületes, 173 milliárd forintos veszteséggel zárta. Ennek oka prózai.
A nemzetközi WhereWeWork.com karrierportál hálózat 1 millió euró (körülbelül 370 millió forint) értékű befektetést kapott - közölte a hálózat által Magyarországon működtett Munkahelyeink.hu munkavállalói és munkáltatói portál szerdán az MTI-vel.
A kezdeti esés után délutánra öthetes csúcsra, 11%-kal 40 euró/MWh fölé ugrott ma a holland gáztőzsdén a júliusi határidős gáz ára, noha két fontos kedvező hír is érkezett a gázkínálat oldaláról egy kedvezőtlen mellett. Közben az orosz nemzetbiztonsági bizottság mostanában rendszeresen kemény fenyegetéseket megfogalmazó alelnöke újból üzent, miszer
Biztosítani kell, hogy amikor a háború véget ér, megfelelő helyzet álljon elő Ukrajna biztonságának szavatolásra, valamint arra, hogy Oroszország ne indíthasson ismét támadást szomszédai ellen - jelentette ki a NATO főtitkára Brüsszelben.
A hónap végétől jön az új sarc a megtakarításokra. Az utolsó hetekre a bankok és a biztosítók elkezdték az akciózást az szocho elől menekülő pénzekért. A Bank360.hu összeszedte a legvonzóbb, két számjegyű kamatot kínáló ajánlataikat.
Észak-Korea beperlésével Dél-Korea nem várt módon próbálja érdekeit érvényesíteni - számolt be a Reuters. A hírportál arról is tudósított, hogy eközben Moszkva decemberben újraindította olajszállítmányait a Kim Dzsong Un vezette országba.
Egyetlen QR-kóddal nemcsak nyugtát kaphatunk, de kérhetünk számlát, bemutathatjuk a hűségkártyánkat és beválthatjuk kuponjainkat is. Ez csak néhány hozadéka a tervezett új rendszernek, amit a NAV főosztályvezetője vázolt.
A munkavállalók körében mára hatalmas népszerűségre tett szert a hibrid munkavégzési modell, vagyis az irodai és otthoni munka ötvözete, és elvárják, hogy a munkaadók az elérhető legjobb technológiát biztosítsák ehhez – derül ki a Unisys és a HFS kutatásából. A megkérdezett munkavállalók olyan informatikai környezetet várnak el, amelyben tolakodó I
Továbbra is megéri jenben eladósodni, és azt magasabb kamatozású devizába befektetni. Feltéve, ha az elszálló infláció nem kényszeríti ki a rezsimváltást a japán monetáris politikában.
Az Avorak AI, egy csúcskategóriás AI alapú kriptomegoldás, sok előnnyel kecsegtető kooperációt alakíthat ki egy komoly Ethereum fejlesztővel. Az Avorak
Áttelelő hagyma bemutatót tartott Kamuton az Orosco Kft., ahol szóba kerültek az idei év problémái a felmagzás és a peronoszpóra, valamint a piaci kilátásokat is elemezték az előadók