2023. június 16. péntek

jún. 16
19:48
Agrárminiszter: a magyar pezsgők visszatértek Európa-élvonalába (Növekedés)
A magyar kormány célja továbbra is világos, a mezőgazdasági termékek értéknövelésének kiemelt támogatása és a feldolgozó üzemek technológiai fejlődésének elősegítése - jelentette ki Nagy István agrárminiszter, Somlóvásárhelyen az Agrárminisztérium (AM) közleménye szerint.
jún. 16
19:54
Keményen rákapcsolt a NAV: érdemes-e vitába szállni az adóhatósággal, és ha igen, miért nem? (Pénzcentrum)
Egyre több ajtón kopogtat a NAV: az éveken át tartó stagnálás után a 2021-es adatokhoz képest tavaly nem csak az adóellenőrzések száma emelkedett meg, de az ellenőrzésenként feltárt adóhiány is nőtt, ráadásul a kiemelt adózók körében is egyre jobb a vizsgálatok hatékonysága hívják fel rá a figyelmet az EY Law adóperekkel foglalkozó szakértői az adó
jún. 16
19:54
Már idén beültethet emberbe agyi chipet Elon Musk cége (Portfolio)
Elon Musk szerint agyi chipes startupja, a Neuralink várhatóan még idén megkezdi első emberi kísérletét.
jún. 16
19:54
Családban az ördög: sokan kizsákmányolják az idős rokonukat (vg.hu)
Több milliárd dollárral károsítják meg az idős amerikaiakat.
jún. 16
19:54
NATO-főtitkár: a szövetség ajtaja nyitva áll Ukrajna előtt (Növekedés)
A NATO-szövetségesek egyetértenek abban, hogy Ukrajna az elmúlt évtizedben közelebb került a csatlakozáshoz, ezért szövetségünk ajtaja nyitva áll előtte - jelentette ki Jens Stoltenberg főtitkár Brüsszelben.
jún. 16
20:12
Franciaország is nyomoz a Binance ellen (vg.hu)
Pénzmosás és illegális ügyfélgyűjtés a vádak a legnagyobb kriptotőzsdével szemben.
jún. 16
20:24
Nagy változás jön az okostelefonoknál, ha teljesül Brüsszel terve (Portfolio)
Az Európai Bizottság új szabályokat javasol annak érdekében, hogy a telefonok és a táblagépek tartósabbak, energiahatékonyabbak és könnyebben javíthatók legyenek - tájékoztatott a brüsszeli testület pénteken.
jún. 16
20:24
A magyar pezsgők visszatértek Európa-élvonalába (Agroinform)
Újra a legjobbak között vagyunk.
jún. 16
20:24
Az EU jogszabályokkal könnyítené az okos eszközök javítását (vg.hu)
A javaslat nagyobb felelősségvállalásra kötelezné a gyártókat.
jún. 16
20:30
Szigorít az új finn kormány, korlátozná a külföldiek tartózkodási és munkavállalási lehetőségeit (Portfolio)
Korlátozná a külföldiek tartózkodási és munkavállalási lehetőségeit a hamarosan megalakuló finn kormány - derül ki a koalíciót alkotó pártok pénteken bemutatott főbb programpontjaiból.
jún. 16
20:30
Új eredetvédelmi szabályok jönnek a Nagy-Somlói borvidéken (Agroinform)
Változik az eredetvédelmi szabályozás a Nagy-Somlói borvidéken.
jún. 16
20:33
Virág Barnabás: nem lehet visszatérés a korábbi negatív reálkamatközegbe (Infostart)
A magyarországi inflációs folyamatot meghatározó 4+1 tényezőről beszélt a Gazdasági Versenyhivatal podcastadásában Virág Barnabás, az MNB alelnöke.
jún. 16
20:36
Rossi szerint nehéz meccs vár a magyar válogatottra Montenegró ellen (vg.hu)
Ugyanakkor a szövetségi kapitány kifejtette azt, hogy győzni mentek Podgoricába.
jún. 16
20:42
Az ENSZ az embercsempészek elleni szigorú fellépést sürgeti a görög hajóbaleset után (vg.hu)
Görögország az Európai Unióba vezető egyik fő migrációs útvonal a Közel-Keletről, Ázsiából és Afrikából érkező migránsok számára.
jún. 16
20:48
Lassult az infláció az euróövezetben és az Európai Unióban (ProfitLine)
Májusban lassult az infláció az euróövezetben és az Európai Unióban éves szinten - közölte az Európai Unió statisztikai hivatala pénteken.
jún. 16
20:48
A sprint túlfűtött, de a maraton biztos nyerő az MI-részvények piacán (vg.hu)
A mesterséges intelligenciával foglalkozó cégek papírjai felülértékeltek.
jún. 16
21:00
Ausztria: nem jelent kockázatot a Huawei és a ZTE (Portfolio)
A Huawei és a ZTE kínai távközlési vállalatok jelenleg nem jelentenek veszélyt a hálózatbiztonságra Ausztriában - tájékoztatta az APA hírügynökséget pénteken Klaus M. Steinmaurer, az RTR osztrák műsorszórási és távközlési hatóság (Rundfunk und Telekom Regulierungs GmbH) távközlési és postaügyi igazgatója.
jún. 16
21:00
Putyin: ha Ukrajnán kívülről szállnak fel az F-16-osok, akkor a NATO belesodródik a háborúba (Növekedés)
Nincs esélye az ukrán ellentámadásnak egyetlen frontszakaszon sem - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórum plenáris ülésén.
jún. 16
21:00
Napi 26 millió dollárral gazdagodnak a legnagyobbak (BitcoinBázis)
Miközben több, mint 5%-ot esett a bitcoin árfolyama pár óra alatt, a nagyhalak egyre nagyobb ütemben vásárolják fel a felszabadult
jún. 16
21:06
Saját részvényeket vett a 4iG (Portfolio)
35 ezer darab saját részvényt vett ma a tőzsdén a 4iG.
jún. 16
21:06
Sokan érdeklődnek az OTP romániai leánya után (vg.hu)
Az OTP nem szerzett elég nagy szeletet a piacból, lehet, hogy feladja terveit Romániában.
jún. 16
21:24
Rend nélküli világrend – A pekingi Blinken-látogatás margójára (vg.hu)
Antony Blinken amerikai külügyminiszter Pekingbe készül, ott tölti a hétvégét. Nem lesz könnyű dolga. Kína mélységes bizalmatlansággal és igen kevés reménnyel várja az amerikai diplomácia irányítóját.
jún. 16
21:33
Hihetetlen tempóban szorul vissza a készpénz (Infostart)
Adatokat közölt a Magyar Nemzeti Bank.
jún. 16
21:48
Az adakozásra és a fenntarthatóságra hívja fel a figyelmet négy szervezet karitatív kampánya (ProfitLine)
"Jobb helye is lehetne az apródnak" elnevezéssel az adakozás és a fenntarthatóság fontosságára hívja fel a figyelmet a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet, a Magyar Posta, a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat és a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteken induló közös karitatív kampánya - tájékoztatták a szervezők közös közleményben az MTI-t.
jún. 16
21:48
Megnyugtató jelentést tett közzé Amerika a nemzetközi devizamanipulációról (Portfolio)
Az amerikai pénzügyminisztérium megállapította, hogy az USA egyetlen jelentős kereskedelmi partnere sem manipulálta a devizáját exportelőnyök érdekében - derült ki a féléves devizajegyzékből a Reuters szerint.
jún. 16
21:48
Japán katonai segítséggel turbózná fel a Fülöp-szigetek védelmét (vg.hu)
Japán katonai segélyt ad elő a Fülöp-szigeteknek.
jún. 16
21:57
A cégvezetők félnek a mesterséges intelligenciától és riasztó képet festenek róla (Infostart)
A Yale üzleti vezetők számára rendezett találkozóján készített felmérés szerint a vezérigazgatók 42 százaléka úgy véli, a mesterséges intelligencia néhány éven belül az emberiséget is elpusztíthatja.
jún. 16
22:00
Az osztrákok nem látnak kockázatokat a Huaweiben és a ZTE-ben (vg.hu)
De ha változik a helyzet, az osztrák távközlési hatóság is kész lépni.
jún. 16
22:06
Putyin: nincs esélye az ukrán ellentámadásnak (vg.hu)
Az orosz elnök szerint Ukrajna nem jutott közelebb a győzelemhez.
jún. 16
22:18
Az EKB-nak nem tetszik, hogy Brüsszel megcsapolná a befagyasztott orosz vagyonokat (Portfolio)
Az Európai Központi Bank óva intette az Európai Bizottságot a befagyasztott orosz vagyonokra kivetett adó bevezetésétől vagy másfajta elvonástól.
jún. 16
22:24
Virág Barnabás: nincs visszatérés a korábbi negatív reálkamatokhoz (Portfolio)
A magyarországi inflációs folyamatot meghatározó 4+1 tényezőről beszélt a Gazdasági Versenyhivatal podcastadásában Virág Barnabás, az MNB alelnöke - számolt be az Infostart.
jún. 16
22:42
Gyengén zárták a hetet az amerikai részvénypiacok (vg.hu)
Mindhárom vezető tőzsdei index negatívban zárt.
jún. 16
23:18
Fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fóruma (ProfitLine)
A Kárpát-medencei gazdatársadalom összefogásának erősítése, az érdekek nemzetközi szintű érvényesítése volt a legfőbb feladata az elmúlt évtizedben a Kárpát-medencei Magyar Gazdák Egyeztető Fórumának (KEF), és ez a legfontosabb a jövőben is - hangzott el a jubileumi közgyűlésen a KEF megalakulásának helyszínén, Orosházán pénteken.

Keresés