A klímaválság mellett ökológiai válság tanúi is vagyunk, amely válaszlépésekre kell, hogy késztessen minket - jelentette ki Balczó Bertalan, az Agrárminisztérium (AM) természetvédelemért felelős helyettes államtitkára a LIFE SWIPE (Successful Wildlife Crime Prosecution in Europe) projekt keddi záróeseményén.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség tagvállalkozásai felháborodással értesültek arról, hogy a kiskereskedelmi adót a 100 milliárdos árbevétel feletti sávban 4,1%-ról 4,5%-ra emelték 2024-re. Ez az intézkedés súlyosan veszélyezteti a családokat is, mivel a kiskereskedelmi vállalkozások képtelenek folytatni árletörő tevékenységüket - írja az OKSZ közl
Szijjártó Péter üdvözölte, hogy Németország és Japán mellett Magyarország a harmadik helyszín, ahol a DMG MORI kutatás-fejlesztési funkciót is kapott, ami szavai szerint megtisztelő.
„Kell egy alkalom, hogy kilépve a hétköznapokból, ünnepelhessünk. A pedagógusok is magvetők, akik sok fiatalban plántálták el a tudás magvait”- köszöntötte Nagy István agrárminiszter a megjelent tanárokat, oktatókat a Magyarországon 1952 óta minden év június első vasárnapján megrendezett Pedagógus Nap alkalmából szervezett kitüntetésen.
Az agrárhitelprogramok és a kedvező kamatozású kölcsönök lehetőséget biztosítanak az agrárvállalkozásoknak az új beruházások megvalósítására, az eszközpark fejlesztésére és a termelékenység növelésére.
A magyar állampapírok felé terelt intézményi befektetések és az egyébként is csökkenő nemzetközi hozamkörnyezet csütörtökön és pénteken együtt összességében jelentős, 30-40 bázispontos hozamesést okozott a magyar államkötvények másodpiacán.
Mivel az európai mezőgazdasági piac dinamikus és kihívásokkal teli környezethez való alkalmazkodást igényel, a Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági kutató-fejlesztő vállalat változást jelent be magyarországi vezetőségében: 2023. június 1-jén Borsos László ügyvezető igazgató leköszön tisztségéről, és helyét Sergii Kharin veszi át.
A várakozásoknak megfelelően 2024-ben is érvényben maradnak az eredetileg 2022-re és 2023-ra tervezett különadók. Ezen adófajták egy részét a jelenleg érvényes szabályokkal megegyező módon kell majd 2024-ben is megfizetni. Fontos változás, hogy a banki különadó mértéke magyar állampapírok vásárlásával csökkenthető lesz, a gyógyszergyártókat terhelő
Az elmúlt években megerősítette pozícióit a skandináv piacon a Vajda-Papír Csoport. Norvégiai gyára, a Vajda-Papír Scandinavia AS az egyetlen magyar tulajdonosi kézben üzemeltetett napi fogyasztási cikkeket előállító és exportáló vállalat Norvégiában, idén ünnepli alapításának 10. évfordulóját. Az évforduló alkalmából Szijjártó Péter külgazdasági é
Az Amazon tárgyalásokat folytat arról, hogy olcsó vagy akár ingyenes mobiltelefon-szolgáltatást kínáljon a Prime előfizetőknek az USA-ban - írja a Bloomberg. A hír megjelenését követően jelentős mozgások figyelhetők meg az amerikai telekomcégek részvényárfolyamában.
A héten Brüsszelben rendezték meg az agrárkutatás és -innováció legnagyobb seregszemléjének számító „Eu AgriResearch Conference” eseményt, amely témájában a kutatás és fejlesztés környezeti dimenziójára fókuszált.
Egy szimuláció során egy Kratos XQ-58 Valkyrie drónt szereltek fel mesterséges intelligenciával, miután pedig az immár autonóm eszköz úgy kalkulált, hogy operátorai csak akadályozzák a küldetését, ellenük fordult. Ahogy a
A Prohuman Diákmunka tapasztalatai alapján az átlagos órabérek 1700 és 2000 forint között alakulnak idén, de a kiemelt területeken akár 4000 forintos órabért is kézhez kaphat egy diákmunkás.
Részben újra elindította a termelést szerdán Románia legnagyobb műtrágyaüzeme, a Marosvásárhely határában található Azomures, mely 2021 decemberében állította le a gyártást a magas energiaárak miatt - írta szerdán a Economedia.ro román gazdasági portál.
Átbulizott éjszakák, egy nagy balhé és a magyar vízilabda páratlanul sikeres időszaka. Kiss Gergely életpályamodellt ad saját klubjában, Varga vállalkozást indított a Balaton mellett.
Az Európai Külkapcsolatok Tanácsának tanulmánya szerint „a Kína és a Nyugat közötti versengés évszázadában a geoökonómia lesz a központi kérdés”. Az agytröszt egy "geo-gazdasági NATO" létrehozása mellett áll ki. Káncz Csaba jegyzete
Az OPEC és szövetségesei nem valószínű, hogy vasárnapi ülésükön további olajkínálat-csökkentésről döntenek, annak ellenére, hogy az olajárak a héten a hordónkénti 70 dolláros árfolyamot is majdnem elérték - közölte nemrég a szövetség két forrása, bár egy másik, ügyet ismerő személy szerint még közel sem világos, hogy mire lehet számítani.
Átbulizott éjszakák, egy nagy balhé és a magyar vízilabda páratlanul sikeres időszaka. Kiss Gergely életpályamodellt ad saját klubjában, Varga vállalkozást indított a Balaton mellett.
Szerdán késő este jelent meg a Magyar Közlönyben az extraprofitadók módosítása, amely több szektort is érzékenyen érint, a bankok és pénzügyi vállalkozások extra terhelését a kormány a korábban tett vállalásokkal ellentétben továbbra is fenntartja, igaz, annak mértéke felére csökkenhet, a legnagyobb kiskereskedelmi cégekre vonatkozó különadó-kulcs
Néhány hete a hongkongi kriptobarát szabályozásról zeng a nemzetközi sajtó, nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne ki újabb friss információ. Legutóbb a hongkongi székhelyű First Digital minősített letétkezelő és vagyonkezelő vállalat jelentette be, hogy új stabilcoint vezetnek be, amely az amerikai dollárhoz lesz kötve és teljes egészében szabályoz
Pünkösdkor a főváros és a fürdővárosok csábították utazásra a legtöbbeket. A Magyar Turisztikai Ügynökség által létrehozott Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (Ntak) adatai szerint a májusi utolsó hosszú hétvégén a külföldi vendégek a fővárosban legnagyobb részt britek, németek és amerikaiak voltak, míg a vidéki vízpartokat és fürdőket zöm
Június 1-jén érvénybe lépett az új egységes szabadalmi rendszer, amelynek révén a vállalatok számára könnyebb és egyszerűbb lesz megvédeni az innovációikat Európában és kiaknázni a szellemi tulajdonukat.
A várt lassulás helyett jelentős mértékben nőtt a foglalkoztatottság az USA-ban, azaz az amerikai jegybank által várt munkaerőpiaci lassulásnak nyoma sincs - a dollár nem meglepő módon erősödik a hírre és az amerikai tőzsdék is emelkednek a hírre, mivel a befektetők azt kezdhették el árazni, hogy a tervekkel szemben mégsem fogja leállítani a kamate
Immár 19. alkalommal rendezik meg az egyre népszerűbb dísznövény napokat a festői fehérvárcsurgói kastélyparkban. Péntektől vasárnap estig gazdag program és kertészeti bemutatók, előadások várják a látogatókat.
A most jelentést leadó nagy kiskereskedelmi láncok között az Auchan Magyarország Kft. bevétele nominálisan is csökkent, ami azt jelenti, hogy a forgalom volumene a 26 százalékos átlagos élelemiszerinfláció mellett jelentősen eshetett. Ezt igazolja az eladott áruk beszerzési értékének csökkenése is. A cég komoly veszteséget hozott össze.
A vállalkozások világa talán sosem volt még ennyire megosztott, mint napjainkban. 2023 teljes egészében felforgatta az állóvizet: a mai Magyarországról tulajdonképpen eltűnt a vállalkozói középréteg: a piacot a felső 10% uralja, a statisztikák alapján egy cégnek 5,6-szor nagyobb az esélye ide bekerülni.
A megnövekedett adatigényekre reagálva megújítja hordozható eszközökhöz is használt, csak mobilinternetet biztosító SIM-kártyákhoz tartozó lakossági hordozható mobilinternet portfolióját a Vodafone Magyarország. A szolgáltató új díjcsomagja, a korlátlan belföldi adatkeretet kínáló Mobilnet XXL a Mobilnet Start+, a Mobilnet Medium+ és Mobilnet 150 G
Június elsejével elkezdődött a gazdálkodó szervezetek tagdíj-megállapítási és befizetési időszaka a Nemzeti Agrárgazdasági Kamaránál (NAK), a tagdíjfizetési határidő július 14. – figyelmeztet a NAK.
A kormány nyíltan tereli a lakossági befektetők pénzét az állampapírok felé. Eddig különféle kedvező kamatajánlatokkal, most a betétek megadóztatásával vennék rá a lakosságot, hogy állampapírban tartsa a megtakarítását. A G7 azt vizsgálta, van-e jobb megoldás, mint az állampapír, amire nem vonatkozik a 13 százalékos adó.