Több mint másfél milliárd forintos beruházással alakítják át "okos" világítással ellátott körforgalmú kereszteződéssé a Sümeg-Zalaegerszeg és Karmacs-Jánosháza közötti út csomópontját - tájékoztatta a Magyar Közút Nonprofit Zrt. (MK) hétfőn az MTI-t.
A jegybank Monetáris Tanácsa kedden kamatdöntő ülést tart, egyben tárgyalja az Inflációs jelentés végleges verzióját is. Mindkét téma érzékenyen érinti a Prémium Magyar Állampapír tulajdonosait, a legutóbbi kamatvágás után ugyanis az inflációkövető papír kamatprémiumát csökkentette az Államadósság Kezelő Központ. A további csökkentésre vonatkozó ké
A fiatalkorúak alkoholtermékekkel történő kiszolgálási és értékesítési tilalmának ellenőrzési akciója indult kedden - írta a közösségi oldalán kedden az Igazságügyi Minisztérium alkotmányjogi jogalkotásért és fogyasztóvédelemért felelős helyettes államtitkára. Kupecki Nóra közölte, hogy a fogyasztóvédelem a vendéglátóipari egységek és szórakozóhely
A tervek szerint július 1-én induló átalakított országos hulladékgazdálkodási rendszer elindulása kétségessé vált, mivel a Budapesti Közművek (BKM) és a Mol még nem kötötte meg a szerződést. A BKM felelős a budapesti és az agglomerációs szemétszállításért, és a Mol régiókoordinátori feladatokat bízott rá. A kormány azonban már kártérítési lehetőség
Az Észak-Magyarországi Horgász Egyesület Facebook bejegyzésében számolt be arról, hogy a múlt héten a Hernád folyó kiemelt szakaszait célzottan (drónok, hőkamerák segítségével ) ellenőrizték. A munka eredménye június 12-én, érett
Már Magyarországon is rendelhető a vadonatúj, plug-in hibrid elektromos Toyota Prius. Az árlista szerint legkevesebb 18,5 millió forintot kell érte fizetni.
Újabb 100 bázisponttal csökkentette a kamatfolyosó felső szélét az MNB, miközben a 13 százalékos alapkamat változatlanul maradt. Ez várhatóan azt is jelenti, hogy az irányadó kamat is további 100 bázisponttal 16 százalékra csökken majd, de erről hivatalosan majd csak a közleményben írnak.
100 bázisponttal csökkentette az MNB az O/N fedezett hitel kamatát: így 19,5-ről 18,5 százalékra mérsékelte az értéket. Ez minden bizonnyal azt jelenti, hogy az irányadó kamat is 100 bázisponttal 16 százalékra csökken, de erről csak később ad ki közleményt a jegybank.
Összességében jelentősen nőtt az általunk megvizsgált hazai napenergia termelő társaságok árbevétele és nyeresége 2022-ben, vagyis az energiaár-krízis bedurvulásának évében az előző évhez képest - derül ki az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett online beszámolókból, de az összehasonlítást és messzebb mutató következtetések levonását több t
Nőtt a diákokat kereső munkalehetőségek aránya a teljes hirdetésszámhoz viszonyítva a Profession.hu adatbázisában. 2023 első öt hónapja alapján a leggyakrabban a szakmunka, az adminisztráció, asszisztensi és irodai, valamint a fizikai, segéd és betanított munka területére keresnek a cégek diák munkaerőt. A három legjobban fizető terület az IT progr
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa mai kamatmeghatározó ülésén, tovább szűkítette ugyanakkor a kamatfolyosót.
Hektikusan mozgott az elmúlt napokban az európai földgázár, több tényező hat mindkét irányba, ma éppen nagyot emelkedett a holland földgáztőzsdén a gáz ára.
A várakozásoknak megfelelően 100 bázisponttal csökkentette a kamatfolyosó felső szélét az MNB Monetáris Tanácsa. Várhatóan hasonló mértékben csökken az irányadó kamat is, mely 16 százalék lehet. Hamarosan a döntés hátteréről és a kilátásokról beszél Virág Barnabás alelnök.
A Deutsche Bank kérelmet adott be a német pénzügyi felügyelethez (BaFin), hogy olyan digitális eszközkezelő szolgáltatást indíthasson, aminek részeként kriptovaluták megőrzésével is foglalkozhat. Ennek jóváhagyása az első lépés abban a folyamatban, aminek a végén akár már közvetlenül ő maga is forgalmazhatna ilyen típusú termékeket. Deutsche Bank h
Összességében jelentősen nőtt az általunk megvizsgált hazai napenergia termelő társaságok árbevétele és nyeresége 2022-ben, vagyis az energiaár-krízis bedurvulásának évében az előző évhez képest - derül ki az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett online beszámolókból, de az összehasonlítást és messzebb mutató következtetések levonását több t
Az Európai Bizottság kezdeményezést indított annak érdekében, hogy az Európai Unió 27 tagállamát meggyőzze arról, hogy szigorúbban ellenőrizzék a Kínába irányuló exportot és a fejlett technológiai eszközök kiáramlását, amely a rivális országokban, például Kínában katonai célokra is felhasználható.
Több mint 960 millió forint magyar és uniós támogatással fejlesztette gyümölcs feldolgozási rendszerét a Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei Agricolae Kft.
Az elmúlt idények sikeres európai kupaszereplése jutalmául könnyű feladatot, a feröeri Klaksvíkot kapta a Bajnokok Ligája első selejtezőkörére a Fradi: a pénzügyi különbségeket is zongorázni lehetne.
Hellyel-közzel ugyan befigyel még egy kis eső, de végre mégis megérkezett a jó idő. Ilyenkor szívesebben járunk több programra, eseményre, ehhez pedig még a télen autóval közlekedők is könnyebben állnak át a tömegközlekedésre – az okostelefonunk pedig kiválóan asszisztál ebben, akár a legjobb útvonal meglelésével, akár a tömegközelekedés menetrendj
Tovább javult a hazai családi cégek hangulata, a cégek nagyobb árbevétel-növekedést és kisebb mértékű profitcsökkenést valószínűsítenek, emellett erősödött a foglalkoztatási és a beruházási szándék is. A gazdaság alakulását tekintve véleményük szerint 3 év múlva jelentősen jobb lehet a helyzet derül ki egy friss családi vállalatokat vizsgáló indexb
11 nap múlva, július 1-jén kellene indulnia az új hulladékkezelő rendszernek, de több forrás szerint is csúszhat az indulás. Nagyon kicsi az esély arra, hogy július 1-jén országos szinten elindul az új hulladékgazdálkodási rendszer – írja a Szabad Európa. A Budapesti Közművek még nem szerződött a Mollal, ami nem csak a fővárosban, hanem az agglomer
Csaknem 5 milliárd dolláros (körülbelül 1640 milliárd forint) megállapodást írt alá kedden Pakisztán és Kína egy 1200 megawattos atomerőmű építéséről - jelentette be Sehbaz Sarif pakisztáni miniszterelnök, hozzátéve, hogy országa legmegbízhatóbb szövetségeseként tekint Kínára.
A krízisbiztosítás célja az időjárási és más kockázatok következtében kialakuló jövedelemingadozások mérséklése és a mezőgazdasági jövedelmek stabilizálása.
Nem változtatott a jegybanki alapkamat tavaly szeptember óta hatályos 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatmeghatározó ülésén.