Nehezen találnak idénymunkásokat az agráriumba, az ország nyugati és középső részén magasabb bérekre számíthatnak a dolgozók, mint az északi országrészben.
Késő délután egy nyugat felől érkező hidegfront mentén, illetve annak előterében országszerte kedvezőek lesznek a feltételek zivatarok, köztük (legnagyobb valószínűséggel az ország déli felén) heves zivatarok kialakulásához is. A cellák várhatóan gyorsan rendszerbe szerveződnek majd, s kelet felé helyeződnek, miközben késő estére északnyugat felől
A beszállítók nem tudnak tovább hitelezni, bajban vannak a kórházak. A Magyar Államkincstár becslésekkel kiegészített legfrissebb adatai szerint akár 75 milliárd forint is lehet az egyetemi intézményekkel együtt a kórházak adóssága.
Tekerj Itthon e-bringákon! - elnevezéssel az elektromos kerékpározást népszerűsítő programot indít útjára az aktív Magyarországért felelős államtitkárság - jelentette be az államtitkárság vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón Szentendrén.
Amerikában az eladóké, míg Európában még a vevőké volt a főszerep a terménypiacokon a csütörtöki kereskedés során. Chicagóban a búza ugyan 0,9 százalékkal drágult, de a kukorica 1,2 százalékkal, a szójabab 0,8 százalékkal, a repce pedig 0,2 százalékkal lett olcsóbb. Európában mind a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza kurzusa is pluszban zárt
„Az az üzlet, ami csak pénzt csinál, és más értéket nem teremt, az nem igazán jó üzlet” – vallja Pató Sándor, a SilverFrog Informatikai Kft. ügyvezetője, akit már az egyetemi éveitől kezdve különféle területeken találtak meg a vezetői szerepek. Eddigi karrierje során mindig meghaladta cégével a piaci igényeket, és egy lépéssel előrébb járt koránál.
Hol vannak vajon pillanatnyilag az eladók és a vevők? „Alapvetően a mostanihoz hasonló lelassuló piacban mindkettőt nehéz találni” – kezdi az elemzést Ben-Ezra Orran. „A Central Home tapasztalata szerint pillanatnyilag nehéz jó adottságú, felújítandó lakásokat találni, ráadásul a felújítási költségek folyamatos növekedése tovább szűkíti ezt a pia
A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem legújabb spinoffjai az önvezető járművek tesztelésében és szoftveres irányításában hozhatnak áttörést. A kimagasló eredményeket az teszi lehetővé, hogy karokon átívelő egyetemi ökoszisztémát hoznak létre, amely az intézmény széleskörű kutatási tevékenységére épül. A BME a hazai egyetemek közül nemcsa
A Pilisi Parkerdő Zrt. új szolgáltatással várja az erdei kerékpározás rajongóit. Az Aktív Magyarországgal együttműködésben a Szentendre melletti Dömörkaputól vezetett e-bike túrákat indít, melyekhez biztosítja az elektromos kerékpárokat is. A négy különböző nehézségű és terepadottságú útvonalon a belépőszintű családi túráktól a haladóknak való kőke
Az LG Electronics bővíti az elektromos járművek (EV) töltését szolgáló megoldásokkal foglalkozó üzletágát, ami várhatóan tovább erősíti a vállalat pozícióját a EV-töltők gyorsan növekvő szegmensében. Az EV-töltési megoldásokkal foglalkozó HiEV Chargert (korábbi nevén AppleMango) az LG, a GS Energy és a GS Neotek 2022-ben vásárolta fel, a vállalat p
Lezárult az ePincekönyv kialakítására, az Agrárminisztérium (AM) megrendelésére indított projekt - mondta az AM agrárpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.
A közúti fuvarozás ökológiai lábnyomának csökkentése, valamint a fuvarozók költségeinek kiszámíthatóbb tervezhetősége ma már elengedhetetlen az ágazat stabil, fenntartható működéséhez. E kettős célt jelenleg a hidrogén-közlekedés képes a leghatékonyabban támogatni. A legnagyobb hazai közúti fuvarozói érdekképviselet, a NiT Hungary és a Magyar Hidro
A Corteva Agriscience nemzetközi mezőgazdasági vállalat idén nyáron 4 helyszínen, Debrecenben, Dombóváron, Szarvason és Öttevényben tartotta meg nyári szántóföldi növénytermesztési és növényvédelmi bemutatóját. A Portfólió Farm bemutatókon megjelent több száz termelő a szakmailag megalapozott fajtaválasztáshoz és a hatékony növényvédelmi technológi
370 alatt indult kora reggel a forint euróval szembeni kereskedése a bankközi piacon, az elmúlt hetekben jellemző alacsony volatilitás ma is kitart. A török líra viszont folytatja zuhanását, úgy tűnik, az új jegybankelnök újabb árfolyamválságba húzza be Törökországot.
A közelmúltban bejárta a sajtót a hír, miszerint a legfrissebb kutatások szerint megnőtt az esélye annak, hogy a Nápolyhoz közeli Campi Flegrei szupervulkán tombolásba kezd. Az általános közvélekedés a vulkánkitöréseket leginkább csak távoli, egzotikus országok jellemzőjének tulajdonítja, az öreg kontinensen pedig mintha szinte mind rég kihunyt vol
A globális felmelegedés és az épített környezet bővülése várhatóan fokozza a városok hősziget hatását (angolul urban heat island - UHI) és az ezzel kapcsolatos egészségügyi kockázatokat - írja honlapján az Európai Bizottság egy friss tanulmány alapján.
Az ország legnagyobb hagyományú bormustrájára a 22 borvidék, 252 pincészet összesen 918 tételt nevezett. Az országos borverseny egyedisége, hogy egy három szintű kiválasztási rendszeren alapul. Az országos megmérettetést megelőző hegyközségi borvidéki borversenyeknek komoly szerepe van a nevezett tételek előzetes minősítésében.
Bár augusztustól újra hideg élelmiszerre is lehet költeni a SZÉP-kártyás pénzeket, a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány szerint ez nem okoz majd károkat a turizmusnak. Princzinger Péter elnök az InfoRádiónak azt mondta: a 40 százalékkal megemelt összegű kedvezményes feltöltési lehetőség miatt a szállás- és vendéglátóhelyeknek még pluszbevételr
Warren Buffett 4,6 milliárd dollár értékű Berkshire Hathaway részvényt adományozott öt jótékonysági szervezetnek, ezzel 2006 óta összesen több mint 51 milliárd dollárt adományozott a világ egyik leggazdagabb embere, írja a Reuters.
Májusban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt, 26 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliek száma 2023 májusában 186 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt.
Májusban a 15–74 éves foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 713 ezer fő volt, 26 ezerrel több, mint egy éve. A munkanélküliek száma 2023 májusában 186 ezer fő, a munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt.
4 millió 713 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma - közölte a Központi Statisztikai Hivatal pénteken. A hazai elsődleges munkaerőpiacon dolgozók száma 14 ezerrel, a külföldön dolgozóké pedig 5 ezerrel nőtt. A munkanélküliségi ráta 3,8 százalék volt májusban. A munkakeresés átlagos időtartama 9,7 hónap volt, a munkanélküliek 36,3 százalék a legalá
A hét korábbi részében jellemzően estek a tőzsdék, miután a jegybanki kamatemelésekkel kapcsolatos hírek rányomták a bélyegüket a piacra. Egyrészt az amerikai jegybankelnök a héten megerősítette azokat a piaci várakozásokat, hogy várhatók még újabb kamatemelések az USA-ban, amíg nem sikerül nagyobb előrelépést elérni az infláció letörésében. Másrés
Az elmúlt napok átlagosnál melegebb időjárása miatt az alföldi térség erdőterületein található avar, gyep és tűlevél réteg kiszáradása miatt fokozott tűzveszély alakult ki. 2023. június 22-től Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád vármegyékben életbe lépett a tűzgyújtási tilalom. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a lakosság figy
A következő fűtési szezonra készülve április óta folyamatosan töltik a hazai gáztárolókat. A kiemelkedő kapacitású létesítményekben jelenleg elérhető gázmennyiség 3,9 milliárd köbméter. A rendelkezésre álló készlet ezzel beérte a nemzetközi energiaválság előtti utolsó teljes év, 2021 lakossági fogyasztásának szintjét. A magyar családok a 2024-es kö
Zuhanó kiskereskedelem. Visszaeső reálbérek. Gyengülő ipar. Zuhanó építőipar. De a munkaerőpiac még mindig kitart: a foglalkoztatottak száma magas, miközben a munkanélküliség 4% alatti.