A Binance.US közölte, hogy sikeresen megoldotta az elmúlt időszakban felmerült USD kifizetési problémákat amerikai banki partnereivel, azonban arra figyelmeztet, hogy
Alternatív tojásfarmot adtak át a faddi Duna-Hyb Kft. telephelyén májusban. Az elmúlt héten már a 15 ezer jérce is megérkezett Ausztriából. A beüzemelés izgalmas napjaiban látogattunk a telephelyre, ahol az első tapasztalatokról kérdeztük Reibling Tamás tulajdonos, ügyvezetőt.
A diákhiteleknél nem kamatcsökkentés, hanem kamatemelés lesz júliustól. A kormány rendelete szerint a szabad felhasználású formájára a jelenlegi 4,99 százalék helyett már 7,99 százalék kamatot kell fizetni az év végéig – írja a Bank360.hu. A lakossági jelzálogkölcsönökre és a kkv-s hitelekre vonatkozó kamatstopot követően tavaly decemberben a kor
A nemzeti adóhatóságok megosztják egymással adataikat, a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz (NAV) is befutnak az információk a Magyarországon élők más országban szerzett, de Magyarországon adóköteles jövedelméről - hívta fel a figyelmet az adóhatóság pénteken az MTI-nek küldött közleményben.
Továbbra is kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik úgy érzik, megbecsülik a munkájukat - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amelynek összefoglalóját pénteken juttatták el az MTI-hez.
Bár a fogyasztók a gyógynövénytartalmú termékek esetén fokozottan elvárnák, hogy azok biotermesztésből származzanak, van olyan helyzet, amikor biztonságosabb az okszerű vegyszerhasználat, és hasznos a gyomirtás az állomány záródásáig, nehogy mérgező hatású idegen növény maradjon a területen.
Napjainkban a növényvédelem társadalmi megítélése nem túl kedvező. Ennek hátterében az információhiány, és egyéb szervezetek tevékenysége állhat. Ez, a növényorvosi szakmát nem kifejezetten pozitív színben tünteti fel, miközben a hatékony növénytermesztés, és élelmiszerellátás alapját képező hivatásról van szó.
A visszaeső fogyasztás és az erős tavalyi termés mellett komoly többlet alakult ki Európában borból – írja a Bloomberg. A folyamatra már az Európai Bizottság is figyelmeztet.
A Commerzbank pénteken bejelentette, hogy a lengyelországi svájci frank alapú hitelek kezelésével kapcsolatos bírósági ítéletet követően további 342 millió euró céltartalékot képez.
A kétnapos párizsi csúcstalálkozón összegyűlt vezetők az éghajlatváltozás lehetséges lelassításának és a szegényebb országok koronavírus járvány utáni adósságterheinek finanszírozásának megvitatására gyűltek össze. Terveik szerint közel 200 milliárd dollár értékű befektetéseket fognak a célok eléréséhez biztosítani a magánszektorból.
Az Európai Bizottság azt mérlegeli, hogy lazítson a génmódosítással kapcsolatos szabályokon – írja a Bloomberg. A cél, hogy ezzel erősítsék az élelmiszerbiztonságot és segítsenek az európai mezőgazdasági vállalkozóknak megfelelni a klímaváltozással kapcsolatos előírásoknak.
Az Auchan nevében az elmúlt 2 napban támadók egy, az Auchanhoz köthető e-mail címről adathalász üzeneteket juttattak el széles körben. Az eseményt kiváltó biztonsági sérüléssel kapcsolatban még folyik a vizsgálat.
Pénteken érik el a Balatonhoz vezető Sió-csatornát a Balatoni Hajózási Zrt. (BAHART) vadonatúj személyszállító hajói, amelyek szerdán indultak Komáromból.
Amennyiben a NATO főparancsnoksága alatt működő koszovói békefenntartó erő, a KFOR nem tudja kezelni az Észak-Koszovóban kialakult helyzetet, és nem tudja megvédeni az ott élő szerbeket, adott esetben a szerbiai hadsereg nem késlekedik majd közbelépni - hangsúlyozta a szerb vezérkari főnök.
A Honda Motor 1,2 millió járművet hív vissza az Egyesült Államokban a tolatókamera képével kapcsolatos lehetséges probléma miatt - jelentette be pénteken a Nemzeti Közúti Közlekedésbiztonsági Hivatal (NHTSA).
Szürkelistára tette, vagyis megfigyelés alá vonta a nemzetközi gazdasági bűnözést ellenőrző Pénzügyi Akciócsoport (FATF) Horvátországot - közölte a szervezet pénteken.
Az ügyfélszolgálati munkában áttörést hozhat a mesterséges intelligencia, kevesebb várakoztatást és állandó elérést kínálnak a már most is elérhető digitális rendszerek - közölte a United Call Centers (UCC) a kiszervezett ügyfélszolgálati megoldások egyik piacvezető szolgáltatója pénteken az MTI-vel.
Joe Biden amerikai elnök Chicagóban nagyszabású gazdaságpolitikai beszédet fog tartani, amelyben a "Bidenomics"-ra vonatkozó elképzeléseiről fog szólni, és újraválasztási kampányának egyik fő irányvonalát határozza meg. A 2024-es választások részben népszavazásként szolgálnak majd Biden gazdasággal kapcsolatos kezelési módszereiről, mivel a munkahe
Továbbra is kisebbségben vannak azok a dolgozó fiatalok, akik úgy érzik, megbecsülik a munkájukat - derül ki a K&H ifjúsági indexből, amelynek összefoglalóját pénteken juttatták el az MTI-hez.
Szürkelistára tette, vagyis megfigyelés alá vonta a nemzetközi gazdasági bűnözést ellenőrző Pénzügyi Akciócsoport (FATF) Horvátországot - közölte a szervezet pénteken.
Nehezen találnak minőségi munkaerőt a hazai családi vállalkozások, pedig ezek a munkahelyek sokszor több előnnyel kecsegtetnek, mint a multis állások – világítottak rá szakértők és sikeres cégvezetők a Budapesti Corvinus Egyetem családi vállalkozásokról szóló konferenciáján. Az eseményen elemezték, miért érdemes családi vállalkozásnál elhelyezkedni
Tovább szárnyal a Bitcoin! Pénteken közel 5 százalékot erősödött a kriptovaluta, ezzel 31.4 ezer dollár fölé tudott törni az árfolyam. A Bitcoin pénteken közel 5 százalékot emelkedett, ezzel új 52 hetes csúcsot ért el az árfolyam. Folytatódik a kriptovaluták árfolyamában látott emelkedés, 2023 egyik legjobb hetét produkálták a kriptoeszközök. Speku
A japán jen új 7 hónapos mélypontot ért el az amerikai dollárral szemben pénteken. A japán jen pénteken tovább esett az amerikai dollárral szemben. 2022 novembere óta a legalacsonyabb értéket érte el a devizapár jegyzése. A japán valuta valószínűleg a Bank of Japan és a Federal Reserve közötti eltérő monetáris politikai álláspontok miatt tovább mél
Stratégiai együttműködést kötött a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet (MA-HAL) és az MBH Bank, a megállapodás legfőbb célja a magyar haltenyésztés hatékonyabb banki finanszírozása, a termékpálya versenyképességének növelése, a halfogyasztás népszerűsítése, a fenntarthatóság erősítése - közölte a pénzintézet pénteken az MTI-vel.
Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn részt vesz a visegrádi országok - Csehország, Lengyelország, Magyarország, Szlovákia - kormányfőinek csúcstalálkozóján Pozsonyban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken.
A Volocopter és a Safran Electrical & Power a 2023-as Paris Air Show-n bejelentette, hogy aláírták a megállapodást az elektromos függőleges fel- és leszálló (eVTOL) repülőgépek következő generációs erőátviteli rendszerének