A 16. Kecskeméti Animációs Filmfesztivál (KAFF) nagydíját, a közönségdíjat és a legjobb egészestés európai film díját is Gauder Áron A Kojot négy lelke című alkotása nyerte, utóbbit megosztva kapta Nuno Beato Nagyapám démonjai című filmjével. A legjobb magyar egész estés játékfilm Pannónia-Matolcsy-díját Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta a Műanyag ég
Júliustól a JTM-korlát változása miatt a korábbinál kisebb havi törlesztővel alacsonyabb összegű hitelt lehet csak kapni bizonyos jövedelmeknél. Aki június 30-ig igényli a kölcsönt, annak még az enyhébb feltételeket kell teljesítenie.
Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) szerint az összesen 313 milliárd forintos KKV Forgóeszköz Hitelprogramcélja az, hogy a lehető legtöbb vállalkozás kaphasson segítséget.
A zsoldosokból álló Wagner-csoportot Moszkva ellen irányító, majd az „igazság menetét” leállító Jevgenyij Prigozsin ellen mégsem szüntették meg az eljárást, holott a Kreml szóvivője szombat este a szabad távozás mellett ezt is ígérte.
A világ központi bankjainak ernyőszervezete, a Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) vasárnap további kamatemelésekre szólított fel, figyelmeztetve, hogy a világgazdaság kritikus ponton van az infláció megfékezéséért folyó küzdelemben – írja a Reuters.
A spanyolországi Valencia tartományban épülhet meg a Tesla amerikai elektromosautó-gyártó második európai gyártóbázisa, a beruházás értéke spanyol médiaforrások szerint elérheti a 4,5 milliárd eurót.
Az MNB tízmillió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Biztosítóra, illetve kötelezte kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifájának újbóli meghirdetésére. A júliustól alkalmazandó díjtarifa alapján a biztosító ötnél több gépjármű esetén a nem természetes személy ügyfeleinek egyedi szerződésekként nem, csak flottás kötvén
A Deloitte és a Workplace Intelligence felmérése szerint a munkavállalók többségének jólléte és jóléte romlott vagy változatlan maradt tavaly, a vezetők azonban elszakadtak a valóságtól, nincsenek tisztában a munkaerő mentális és pénzügyi állapotával. A jelentés kiemeli: a vállalatoknak nagyobb hangsúlyt kell fektetniük az "emberi fenntarthatóságra
A július elsején hatályba lépő új hulladékgazdálkodási rendszerben ugyanazok szállítják el a hulladékot, aki korábban is tették, mivel a koncesszor MOHU Zrt. ugyanazokkal kötött szolgáltatói szerződést - mondta Raisz Anikó, az Energiaügyi Minisztérium (EM) környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára szerdán az InfoRádió Aréna a
Az Magyar Nemzeti Bank (MNB) tízmillió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Biztosítóra, illetve kötelezte kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifájának újbóli meghirdetésére. A júliustól alkalmazandó díjtarifa alapján a biztosító ötnél több gépjármű esetén a nem természetes személy ügyfeleinek egyedi szerződésekként ne
Egy friss felmérés szerint a Z generáció tagjai úgy vélik, hogy 40 évet fognak tudni majd nyugdíjban tölteni. A szakértők azért nem ennyire optimisták – számol be a hírről a Yahoo Finance.
Megkezdődött az idei meggyszezon a korai fajták szedésével. Az idei évben is zamatos, kiváló minőségű gyümölcsök jellemzik a kínálatot – hívja fel a figyelmet a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a FruitVeB – Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács. Magyarország Európa harmadik legnagyobb meggytermelője.
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben, hét havi mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kimutatása alapján.
Júliustól a JTM-korlát változása miatt a korábbinál kisebb havi törlesztővel alacsonyabb összegű hitelt lehet csak kapni bizonyos jövedelmeknél. Aki június 30-ig igényli a kölcsönt, annak még az enyhébb feltételeket kell teljesítenie, így az érintett fizetésűeknek érdemes sietni - írja a Bank360.hu.
A kedvezőtlen ingatlanpiaci környezet miatt a beruházók lépéskényszerbe kerültek: ha meg akarják valósítani a projektjeiket, akkor a teljes műszaki tartalom mellett komoly költségcsökkentést kell végrehajtani a kivitelezés során. A construction management szolgáltatás lehet az egyik megoldás, amely a generálkivitelező helyett szakáganként tenderezt
Idén nyáron izgalmas jogintézménnyel bővül a fogyasztóvédelmi jog: a fogyasztók kollektív érdekei védelmére irányuló képviseleti keresetekről szóló 2020/1828-as EU-irányelv ugyanis jelentősen bővítette a kollektív keresetindítás alapjául szolgáló jogsértések körét.
Az a várakozásunk, hogy a következő 5-6 évben ki fog alakulni egy 500-600 ezres mínusz a hazai munkaerőpiacon három tényező miatt - vetítette előre a Portfolio-nak adott nagyinterjújában Zakor Sándor. Az üzletemberrel egyszerre beszélgettünk Magyarország legfontosabb munkaerőpiaci trendjeiről, valamint az MTK terveiről és a profi fociról. Zakor Sán
A Handó-korszak lezárult, annak terhes örökségével együtt – mondta Matusik Tamás az Országos Bírói Tanács elnöke a 444.hu-nak adott interjújában. Hatályba lépett ugyanis a kormánytöbbség által az Európai Unió nyomására elfogadott igazságügyi reformcsomag.
A mesterséges intelligencia oldhatja meg a tanárhiányt, Bill Gates szerint például a chatbotok hamarabb képesek megtanítani a gyerekeket írni-olvasni, mint a tanárok. Az AI hamarosan az osztálytermekeben is megjelenhet - írja a CNBC.
Sok napsütés várható a jövő héten, de záporokra és zivatarokra is számítani kell. Kedden egy hidegfront érkezik erős széllel, ezért átmenetileg csökken a hőmérséklet, de többnyire így is 30 Celsius-fok körül alakulnak a csúcsértékek - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
A Portfolio.hu részletesen elemzi a múlt csütörtökön bejelentett kormányzati megszorításokat. Ez a csomag bizony fájni fog, nem kicsit. A megszorítások jelzik, hogy nagy baj van a jövő évi költségvetéssel. A babaváró hitel és a Csok kedvezményezetti köre szűkül, de ez viszonylag keveseket érint. Igaz, ezzel a kormány eddigi kiemelt célja, a gyerm
A jegybank tízmillió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-re (Union Biztosító), mert nem természetes személy ügyfeleinek csak flottás kötvénnyel tette lehetővé a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) díjtarifák megkötését ötnél több gépjármű esetén - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB) az
A mezőgazdasági gazdálkodók 51 százaléka kifejezetten rossznak, további 19 százalék pedig az átlagosnál gyengébbnek ítélte gazdálkodási szempontból az elmúlt évet a rendkívüli aszály, a terménypiaci anomáliák és az inputanyagok drágulása miatt
Délutánra a legtöbb helyen feloszlik a réteges felhőzet, ugyanakkor újabb gomolyfelhők is képződnek, amelyből néhány zápor, esetleg zivatar előfordulhat.
A GKI Gazdaságkutató által – az EU támogatásával – végzett felmérés szerint az üzleti várakozások júniusban érezhetően romlottak, visszaestek a legutóbbi mélypontot jelentő, 2022 október-novemberi szintre.
A jegybank tízmillió forintos felügyeleti bírságot szabott ki az Union Vienna Insurance Group Biztosító Zrt.-re (Union Biztosító), mert nem természetes személy ügyfeleinek csak flottás kötvénnyel tette lehetővé a kötelező gépjármű
Júniusban a vártnál nagyobb mértékben, hét havi mélypontra romlott az üzleti hangulat Németországban a müncheni egyetem ifo gazdaságkutató intézetének kimutatása alapján.
Zajlik az egyedi látványt nyújtó kérészek násztánca, azaz a tiszavirágzás, amely páratlan szépsége mellett rendkívüli ökológiai jelentőségű esemény is.
Magyarországon leghamarabb 2029-2030-ban kerülhet terítékre egy vagy több kis moduláris atomreaktor (SMR) beszerzése – nyilatkozta Lantos Csaba energiaügyi miniszter a Világgazdaságnak.