Egy szerdán megjelent rendeletben a gyógyszergyárakra kivetett extraprofit adók szabályait is átírta a kormány. A támogatott forgalom utáni visszafizetési kötelezettség megemelése miatt azonban több szakértő is attól tart, hogy bizonyos készítményeket a nemzetközi gyógyszergyártók kivonhatnak a magyar piacról, amely érzékenyen érintené a betegellát
Tart a pázsitfűfélék pollenszezonja. Erre az időszakra jellemző, hogy legfontosabb összetevője, a pázsitfűfélék mellett már a lágyszárú kora nyári allergének virágpora, illetve még az átmeneti időszak fásszárú növényeinek pollenje is okozhat tüneteket. Az elkövetkező időszakban a pázsitfűfélék pollenkoncentrációja várhatóan országosan magas, helyen
Csökkent az élelmiszerek világpiaci ára májusban áprilishoz képest az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) honlapján pénteken közzétett adatok szerint. Májusban a nemzetközi élelmiszer-nyersanyagárak irányadó átfogó árindexe 124,3 pont lett, ami 3,4 pont (2,6 százalék) csökkenés áprilishoz viszonyítva, és 22,1 százalékkal kisebb a 2
Több budapesti úton vagy utcában manapság kulturális programok, netán gasztro különlegességekre felfűzött események is összekötik a helyi közösségeket. A tematikus séták erre még rá is segítenek, s mindebből profitálnak a helyi kiskereskedők is. A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara 10 éve egy külön szervező és menedzselő irodát is létre hívott BU
Jó, hogy csütörtök van, gondolom, ha egy nappal később érkezem ide Mádra, nem biztos, hogy ráért volna házigazdám. Pénteken ugyanis a mindennapi tennivalói mellett a vendégfogadásra készülne Szarka Dénes, akinek -többek között- 2020-ban Jancis Robinson a Juharos Furmintját (2018 ) 17+ pontra értékelte..
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 47 869,61 ponton zárt pénteken, 296,26 ponttal, 0,62 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.
Nyár, hőség, úszógumi, balatoni hekk, napszemüveg, kánikula és az elengedhetetlen 130 000 faktoros naptej anya zsebében. Indulhatunk is, nemde? Szakemberek szerint a napi két óra szabadban töltött idő jótékony hatással bír az emberi szervezetre, ám a gyerekek szeme anatómiai okokból több UV-sugárzást enged át, mint a felnőtteké, ezért náluk fokozot
Mathias Mentrop lesz a Penny Magyarország vezérigazgatója július 1-jétől, aki a csehországi hálózat operatív igazgatója jelenleg - közölte a diszkontáruházlánc csütörtökön az MTI-vel.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 47 869,61 ponton zárt pénteken. 296,26 ponttal, 0,62 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban. A részvénypiac heti forgalma 69,1 milliárd forint volt az előző heti 37,3 milliárd forint után, a vezető részvények vegyesen teljesítettek. Az Equilor Befektet
Kreatív módon használják ki a mai legfejlettebb nyelvi modelleket a kereskedők és befektetkők. Az egyes kriptovaluták jövőbeli értékének megjósolására újabban
A tavalyi gigantikus veszteség csaknem harmadát ledolgozták a nyugdíjpénztárak az első negyedév végére, azóta pedig még tovább javult a helyzet. A pénztárak működése is stabilizálódhat, a taglétszám viszont csökkent - derül ki a Bank360.hu elemzéséből.
A jövő héten jelenik meg az áprilisi ipari termelésről szóló statisztika, a külkereskedelmi forgalom, a kiskereskedelem áprilisi statisztikája és a májusi inflációs adat.
Az Obinak egyedül akkor bevétele és adózás utáni nyeresége volt 2022-ben, mint a Praktikernek és a Bauhausnak együttvéve. Ezzel egyértelműen nyeri is a hazai barkácspiac vezető pozícióját. Szomorkodnia persze egyik vállalatnak sincsen oka, nőttek 2022-ben 2021-hez képest, és sok milliárd pozitív eredményt tudott kivenni a tavalyi üzleti év végén a
Az utasbiztosítási piac tavaly elérte a járvány előtti szintet, a biztosítók utasbiztosításokból származó díjbevétele 15,2 milliárd forint volt, amely kismértékben marad el a 2019-es 15,4 milliárd forintos szinttől, miközben az átlagdíjak minimálisan változtak – közölte a Netrisk Magyarország online biztosításközvetítő.
Megkapta a fogyasztóbarát minősítést a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a K&H Biztosító Zrt. otthonbiztosítása - közölte az MNB vasárnap az MTI-vel.Megkapta a fogyasztóbarát minősítést a Magyar Nemzeti Banktól (MNB) a K&H Biztosító Zrt. otthonbiztosítása - közölte az MNB.
Felhasználható-e a spárgaszedéskor keletkező hulladék új műanyagokhoz? Egy németországi kutatási projekt tanúsága szerint igen; az alsó-szászországi spárgamúzeum új állandó kiállításán pedig meg is lehet tekinteni, hol tart a tudomány ezen a téren, írja a fruchthandel.de.
A fa a 21. század építőanyaga, az Agrárminisztérium (AM) teljes mértékben elkötelezett az elsődleges faipar erősítésére - hangsúlyozza a tárca az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleményében.
Száz kilónál is nagyobb halat fogott ki egy horgász a nemesnádudvari Tőzeges-tóból, az óriási harcsa Magyarország második legnagyobbja. A nem mindennapi kapás mindössze két kilóval maradt el az abszolút rekordtól.
Háborús időkben olyan költségvetést igyekeztünk megtervezni, ami az eddig elért eredményeket garantálja, elsősorban az ország biztonságát, megvédi a családokat, a nyugdíjakat, a munkahelyeket és a rezsicsökkentést is – fogalmazott a jövő évi büdzsével kapcsolatban a pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Május 11-én duplán ünnepelhetett a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság Körösvölgyi Állatparkja, ugyanis egy napon belül két borjú is világra jött a gímszarvasoknál.
Törökország újonnan kinevezett pénzügyminisztere, Mehmet Simsek vasárnap azt mondta, hogy az országnak nincs más választása, mint visszatérni a "racionális talajra" a gazdaság kiszámíthatóságának biztosítása érdekében - számol be a Reuters.
A..Áprilisban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a francia ipari termelés az előző havihoz képest a francia statisztikai hivatal, az INSEE jelentése szerint. Áprilisban szezonális és naptári kiigazítással 0,8 százalékkal nőtt az előző havihoz képest a francia ipari termelés. A márciusi 1,1 százalékos havi csökkenés után. Elemzők 0,3 százalékos havi b
A jóidő érkeztével a kerti partik ideje is eljött. A tökéletes buli megszervezése rengeteg tervezéssel jár, hiszen nem csak a menü, de a dekor és a zene is nagy szerepet játszik abban, hogy a vendégek elégedetten távozzanak. A Mogyi szakértői most megkönnyítették a dolgunkat, és összeszedték, mire van szükségünk a tökéletes bulihangulat megteremtés
Matolcsy György jegybankelnök a Kossuth Rádió Felfedező című műsorának vendége volt, ahol elmondta, hogy szerinte az eurózóna és az Európai Központi Bank elmúlt 25 évének legnagyobb eredménye, hogy egyáltalán fennmaradt. Úgy fogalmazott, már húsz ország vezette be az eurót, és valamikor hazánknak is erre az útra kell lépnie - írja a 24.hu.