Már az Országos Kórházi Főigazgatóság főigazgató-helyettese is elismeri, a jelenlegi struktúrában nem elegendő az a 39 ezer orvos, aki a statisztikák szerint a magyar egészségügyi ellátórendszerben dolgozik.
Az eurózóna inflációja új szakaszba lépett: Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke szerint a gyors bérnövekedés és a vártnál alacsonyabb termelékenységnövekedés hozzájárul a tartós inflációs nyomáshoz - írja a Reuters. A portugáliai Sintrában, az EKB központi banki fórumán tartott beszédében Lagarde hangsúlyozta, hogy a központi b
A nyugdíj melletti munkavégzés mindenkinek jó, ezért is támogatja a kormány – mondta el AzÜzletnek Labancz Attila, a Magyar Államkincstár lakossági szolgáltatásokért felelős elnökhelyettese. A Kincstár elnökhelyettese kifejtette: miközben a magyar állam által a nyugdíjakra folyósított összeg havonta 465 milliárd forint, a kormány több kedvezménnyel
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 3. alkalommal hirdeti meg a Zöld pénzügyi tudományos talentum díjat, a Nemzetközi zöld pénzügyi tudományos életműdíjat és a Zöld pénzügyi tudományos kutatási kezdeményezést - közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Egy új tanulmány szerint az emberek csillapíthatatlan szomjúsága a felszín alatti vízkészletekre annyi folyadékot szívott el a földből, hogy ez hatással van a bolygónk forgástengelyére, és hozzájárul a globális tengerszint emelkedéséhez is - írja a CNN.
Új szintre lépett az Axiál Kft. és a Dinamica Generale kapcsolata. A 2023 tavaszi megállapodás szerint a bajai székhelyű vállalat kizárólagosan forgalmazza hazánkban a Precision Feeding rendszeren túlmenően a Dinamica Generale mérlegrendszereit és a takarmányozást támogató megoldásait, valamint a hordozható NIR készülékeit.
A Siemens Energy részvényei a napokon át tartó eladási hullám után ma felpattantak, miután a Goldman Sachs elemzői fenntartották a vételi besorolásukat a részvényre, azzal érvelve, hogy a szélturbina üzletágában felmerült problémák nyilvánosságra kerülését követő masszív esés túlzó volt.
Nincsenek könnyű helyzetben azok a hazai vállalkozások, amelyek fennmaradása, sikere jelentős mértékben az értékesítőik munkájának hatékonyságán múlik. A potenciális vevőkre zúduló információáradatban, élesedő versenyben kell megtalálniuk azokat a megoldásokat, módszereket, amelyekkel a meglévő ügyfelek megtartása, kiszolgálása mellett új megrendel
Június közepétől folyamatosan küldi a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a gazdálkodók részére az elektronikus értesítését az adószámla egyenlegről. A küldemény elején mindenki megtalálja a számára legfontosabb információt: kell-e fizetnie, igényelhet-e vissza, illetve 2022-re keletkezett-e pótléka. Emellett a NAV Ügyfélportálján pedig az év bármely
A június végén lejáró betéti kamatstopot további három hónappal meghosszabbította a kormány. A kamatmaximalizálás csak a nagy összegű lakossági betétekre és az intézményi befektetők pénzére vonatkozik, a kisbefektetők viszont egyébként se kapnak akkora kamatot, hogy beleütköznének a kamatplafonba – írja a Bank360.hu.
Az idén 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására. Pályázni július 25-én éjfélig lehet - jelentette be a kulturális tárca parlamenti államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón.
Az idén 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására. Pályázni július 25-én éjfélig lehet - jelentette be a kulturális tárca parlamenti államtitkára.
Korántsem tulajdonítunk a cukorfogyasztásnak olyan mértékű jelentőséget, mint amekkora hatással van az életünkre és a mindennapjainkra. Június 27-e, A Cukorbetegek Világnapja arra hívja fel a figyelmet, hogy ez a betegség az egész világon egyre több embert érint, köztük gyermekeket is, mind nagyobb számban. Holott egészséges életmóddal és odafigyel
Az idén 350 millió forint áll rendelkezésre a vallásos alkotóközösségek, zenei együttesek és zenészek hosszú távú működésének támogatására. Pályázni július 25-én éjfélig lehet - jelentette be a kulturális tárca parlamenti államtitkára.
A Tesco felfüggesztette a Del Monte termékek beszerzését egy kenyai ananászfarmról, amelyet azzal vádoltak, hogy bántalmazta és megölte a birtokháborítással gyanúsított embereket. A Del Monte közölte, hogy "rendkívül komolyan" veszi a vádakat, és saját vizsgálatot indított az állítások ügyében.
Az Európai Unió szerdán közzéteszi a digitális jegybankpénzek jogi alapját képező szabálytervezetet, amennyiben az Európai Központi Bank úgy dönt, hogy az elkövetkező években digitális pénzt bocsát ki.
Júniusban jelentősen visszaesett a német exportgazdaságban uralkodó hangulat, az Ifo exportvárakozások indexe 2022 novembere óta a legalacsonyabb szintre esett.
A pénteken lemondott főigazgató után a Péterfy Sándor utcai kórház három vezetőjét is menesztette az Országos Kórházi Főigazgatóság vezetője. Helyükre hat hónapra delegálnak új menedzsmentet, ezt követően pályázat útján keresik az újabb vezetőket.
Az elmúlt hónapokban minden a mesterséges intelligenciáról szólt, a szoftverek folyamatos fejlődése pedig az életünk minden területére hatással van. Szakértői elemzések alapján már a közeljövőben komoly esély lesz arra, hogy az állásinterjú során egy MI dönti el, alkalmasak vagyunk-e az adott munkakör betöltésére. Ez azonban nagyon komoly kérdéseke
Mindenki a maga egyéni szempontjai alapján választ használt autót, de egy autó beszerzése minden esetben komoly döntés, és kiderült, hogy a vásárlók a különböző országokban más-más stratégiával választják ki a számukra megfelelő járművet. Az autótörténeti jelentésekkel foglalkozó carVertical Magyarországon és további hét országban végzett kutatást,
Április óta tovább lassult az élelmiszer-infláció az Egyesült Királyságban, de az év eleje óta még mindig közel 15 százalékkal emelkedett. Ez sem alacsony, de a magyar fogyasztók valószínűleg boldogan cserélnének a britekkel e tekintetben, hiszen nekik májusban még bőven 30 százalékos élelmiszer-inflációt kell elviselniük.
A Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói észlelték elsőként Magyarországon az MRC-100 projekt során fejlesztett, új hazai kisműholdról érkező jeleket - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága pénteken az MTI-t.
A zöld óvoda-program, ez a mozgalom olyan elkötelezettséget jelent, amelyért az egész társadalom köszönettel tartozik - mondta az Energiaügyi Minisztérium környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten.
Sikerült megvédeni a gazdák érdekeit, az Európai Bizottság ugyanis csaknem 16 millió euróval támogatja a magyar termelőket az ukrán gabonaimport okozta piaci nehézségek kezelése érdekében – közölte Nagy István agrárminiszter hétfőn, Luxembourgban.
Az ausztrál kormány legújabb törvénytervezete jelentős összegű pénzbüntetéssel fenyegeti a technológiai és közösségi médiaóriásokat, amennyiben nem távolítják el a téves
Orbán Viktor miniszterelnök kedden tárgyalást folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a horvát, a belga, a luxemburgi, a szlovák és a svéd miniszterelnökkel. A megbeszélésen Orbán Viktor elutasította a migrációt és a brüsszeli bürokrácia növelését is elősegítő uniós költségvetési javaslatot - tájékoztatta az MTI-t Havasi
Orbán Viktor miniszterelnök tárgyalást folytatott Charles Michellel, az Európai Tanács elnökével valamint a horvát, a belga, a luxemburgi, a szlovák és a svéd miniszterelnökkel. A megbeszélésen Orbán Viktor elutasította a migrációt és a brüsszeli bürokrácia növelését is elősegítő uniós költségvetési javaslatot - tájékoztatott Havasi Bertalan, a min
Az építőipar nagy mennyiségű erőforrást használ fel termékei előállításához, ezért egyre fontosabb, hogy az építőipar részt vegyen a fenntarthatósági folyamatban, és olyan megoldásokat alkalmazzon, amelyek csökkentik az ökológiai lábnyomot.
Hatalmas vagyon, médiabirodalom és egy szalonképes politikai párt maradt hátra a nemrég elhunyt Silvio Berlusconi után. Kérdés, hogy örökösei és politikai szövetségesei mit kezdenek azzal, amit a "lovag" nekik hagyott.
A hazai fizetőeszköz fokozatosan visszanyerte az erejét, az euróval szemben kedd délelőtt már ismét a 370-es szint alatt cserélt gazdát a hazai bankközi devizapiacon. A Budapesti Értéktőzsde még keresi a helyét, az OTP és a Richter lehúzza a BUX-ot, csak a dráguló Mol tartja benne a „lelket”. Az árutőzsdén kivétel nélkül emelkednek az árak, az olaj
Az év elején tűnt fel a neten először a Swapverse, ami egy olyan decentralizált tőzsdét ígérő projekt, ahol gyorsan és olcsón swappolhatunk tokeneket blokkláncok között, egyenesen a tárcánkból. A Swapverse ígérete szerint nem kell majd különböző láncokkal és centralizált tőzsdék hídjaival kapcsolatba lépnünk, hogy swappolni tudjuk a tokeneinket.
Úgy tűnik, az orosz atomerőmű-technológiától való sok évtizednyi függőséget követően Bulgária egyre közelebb kerül hozzá, hogy amerikai közreműködéssel létesítsen új nukleáris reaktort, miután a Kozludoj atomerőmű új egységgel történő bővítésének műszaki és pénzügyi kereteit meghatározni hivatott előzetes szerződést írt alá a Westinghouse-szal. Ezz
A német IFO index mindhárom komponense csökkent júniusban. Sőt, a jelenlegi helyzet megítélésén kívül a másik két alindex a vártnál nagyobb mértékben csökkent.
Vegyes mozgások látszanak az európai tőzsdéken ma délután, a korai emelkedést nagyrészt visszaadták a vezető indexek, ezzel párhuzamosan pedig a magyar tőzsde is lefordult, jelenleg kis mínuszban van a BUX.
A Binance elhagyja Ausztriát, folytatódik az európai kivonulás. A kriptotőzsde már megszüntette szolgáltatásait Hollandiában, Cipruson és Kanadában is. A Binance
Az agrártárca 2,8 milliárd forintos forráskerettel hirdette meg a méhészek munkáját segítő idei támogatási konstrukcióit, amelyek kulcsszerepet játszanak a magyar méhágazat életében - jelentette be Nagy István agrárminiszter. Az érintettek 2023. június 27. napjától nyújthatják be kérelmeiket.
A nagy központi bankoknak sokkal tovább kell magasan tartaniuk a kamatlábakat, mint ahogy azt egyes befektetők várják - mondta Gita Gopinath, a Nemzetközi Valutaalap vezérigazgató-helyettese a CNBC-nek.