2023. június 28. szerda

jún. 28
8:57
Romlott a GfK júliusi német fogyasztói hangulatindexe (Növekedés)
Az elemzők által várt javulás helyett romlott a nürnbergi GfK gazdaságkutató intézet júliusi fogyasztói hangulatindexe. A mutató nyolc hónap folyamatos javulás után most először gyengült.
jún. 28
8:59
Pár napon belül Amerikát is utoléri a MiFID (Portfolio)
A Wall Street-i bankok és brókercégek igyekeznek betartani a július 3-i határidőt, amely előírja, hogy az európai befektetők és ügyfelek számára díjat kell felszámítaniuk a kutatási jelentésekért, ahogyan azt pár éve a MiFID 2-es szabályozás már kimondta.
jún. 28
9:03
Komoly gazdasági visszaesést jósol a GKI (Infostart)
A Gazdaságkutató Zrt. (GKI) a magyar gazdaság 0,5 százalékos visszaesésére számít 2023-ban, sőt az ennél nagyobb csökkenést is elképzelhetőnek tartja.
jún. 28
9:03
Közeleg a válság? Számos amerikai bank inkább menekülne néhány hiteltípusból (Portfolio)
Számos regionális és közepes méretű amerikai bank a Silicon Valley Bank és a First Republic tavaszi csődjét követően eladná a hitelportfóliójának egy részét, hogy készpénzhez jusson, valamint csökkentse a tőkekövetelményét és a bizonyos típusú hitelekkel járó kockázatokat – írja a Financial Times.
jún. 28
9:03
Prognózis: 12 százalékkal több paradicsomot dolgozhatnak fel, mint tavaly (Agroinform)
Az időjárás azonban még jelentősen befolyásolhatja a valós terméseredményeket.
jún. 28
9:05
Üzletrészt értékesített a DM-KER (Portfolio)
Eladta a DM-KER Financial Services-ben lévő üzletrészét a DM-KER.
jún. 28
9:09
A NAV a SZÉP-kártya-juttatás változásairól (Adózóna)
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) "A SZÉP-kártya-juttatás kedvező változásai" címmel tett közzé tájékoztatást a honlapján.
jún. 28
9:09
Nem ereszti a 370-es szint a forintot (Portfolio)
Továbbra sem mozdult el érdemben a forint az euróval szemben, szerda reggel változatlanul 370 körül jár a jegyzés, most éppen egy hajszállal felette. Egyelőre nem is látszik semmilyen tényező, ami innen ki tudná mozdítani a forintot, lassan megint az uniós forrásokkal kapcsolatos tárgyalások sorsa lehet a kulcsfontosságú téma.
jún. 28
9:11
Új történelmi csúcson az indiai tőzsde (Portfolio)
A Nifty 50 tőzsdeindex szerdán új történelmi csúcsra emelkedett, miután továbbra is kitart a kedvező hangulat az indiai piacokon.
jún. 28
9:15
Újabb elbocsátásokra készül a Ford (HR Portál)
A hírt a vállalat szóvivője is megerősítette.
jún. 28
9:15
Felejtsük el Kínát: új gigantikus növekedési szupersztár jön a világgazdaságban (Portfolio)
Indiának „nagyon-nagy nagy” növekedési potenciálja van a következő években, de a bürokratikus akadályok továbbra is fennmaradnak – mondta David Solomon, a Goldma Sachs vezérigazgatója az indiai Economic Times-nak adott interjújában, amit a CNBC szemlézett.
jún. 28
9:21
Értéknek tekintik a cégvezetők a fenntarthatóságot egy felmérés szerint (ProfitLine)
A cégvezetők jelentős része értéknek tekinti a fenntartható működést, nem csupán költségként veszi figyelembe - közölte a K&H kedden az MTI-vel.
jún. 28
9:21
Kiderült, hogy kell akciózni az árstopos termékeket (Portfolio)
A kötelező akciókban érintett üzletekben az ártopos termékfajták ára átmenetileg nem lehet magasabb mint a beszerzési ár, majd amikor kivezetik az intézkedést augusztusban - írja a Gazdaságfejlesztési Minisztérium. Azt is előírják, hogy a korábbi 8 árstopos termékfajta közül két termékfajta valamennyi termékét kötelesek heti rendszerességgel legalá
jún. 28
9:27
Kiderült, mi lesz az árstopos termékekkel - így lesz a kötelező akciózás (Portfolio)
Közleményben ismertette a Gazdaságfejlesztési Minisztérium(GFM), hogy az árstopok augusztusi megszűnése után az érintett termékek milyen rendben olvadnak bele a kötelező akciózás rendszerébe.
jún. 28
9:27
Egyre több tényező akadályozza a fenntartható üzleti gyakorlatok megvalósulását (Márkamonitor)
Az európai kis- és középvállalkozások a döntéshozóktól várnak támogatást ahhoz, hogy működésüket fenntarthatóbbá tegyék – derül ki az Sda Bocconi kutatásából, amelynek első eredményeit az Ensz mikro-, kis- és középvállalkozások napján, június 27-én tették közzé. A felmérés a Generali Sme EnterPrize projektjének keretében készült.   A válaszokból ki
jún. 28
9:29
Szégyelli magát, de pénzt kér a szüleitől a fiatal felnőttek jelentős része (Portfolio)
Egy fiatal felnőttek körében végzett kutatás szerint az Y és Z generációsok több mint fele még mindig a családja anyagi támogatására támaszkodik, azaz nem tudnak anyagilag függetlenedni a szüleiktől – írja a Bloomberg.
jún. 28
9:33
Ma ismét Klasszis Klub - kérdezzen Ön is a turisztikai szakértőtől! (Menedzsment Fórum)
Még nem késő ingyen regisztrálni a 15:30 órakor kezdődő eseményre.
jún. 28
9:33
Kertészeti növényvédelmi előrejelzés: tovább erősödtek a varasodás fertőzés tünetei (Agrofórum)
Az elmúlt hetet leginkább a nyári forróság jellemezte, 30 C0 körüli nappali hőmérséklettel és magas páratartalommal. Éjszakára sem csökkent 15-20 fok alá a hőmérséklet, erős volt a harmatképződés. Az intenzív növényfejlődés mellett a károsítók zöme is növelte a növényvédelmi veszélyhelyzetet. A hónap utolsó hetében egy átvonuló hidegfront lehűtötte
jún. 28
9:33
19 százalékos inflációt jósol idénre a GKI (Telex)
A GKI elemzése szerint a kormány reformok helyett megszorításokkal próbálja kezelni a válságot.
jún. 28
9:39
Emelkedik a magyar tőzsde a nyitás után (Portfolio)
A tegnapi amerikai felpattanás után az európai piacokon is pozitív felütéssel indult a nap. A jó hangulatból a magyar tőzsde is kiveszi a részét, a BUX mérsékelten emelkedik.
jún. 28
9:39
Fitch: Súlyosan alááshatja a kormány politikai hitelességét, ha nem jönnek az EU-s pénzek (Forbes)
Komoly figyelmeztetést adott ki az országkockázatra vonatkozóan a Fitch hitelminősítő intézet.
jún. 28
9:39
Török, lengyel és kínai élelmiszerekkel volt a legtöbb gond 2022-ben (Üzletem)
2022-ben a leggyakoribb élelmiszer-kifogás a peszticiddel szennyezett török zöldségek és gyümölcsök, a szalmonellás lengyel baromfihús és az abból készült termékek, valamint kínai élelmiszerrel érintkező anyagok kioldódása miatt volt.
jún. 28
9:45
Tetszik a Tesla a kínaiaknak (Piac és Profit)
A Tesla amerikai járműgyártó rekordszámú autót értékesített Kínában, ennek ellenére csökkent a piaci részesése, a hazai márkák erősödése miatt.
jún. 28
9:45
Emelkedtek tavaly a cseh autógyárak bevételei (Növekedés)
A cseh autógyárak és beszállítóik bevételei tavaly 12,7 százalékkal 1257 milliárd koronára (20 112 milliárd forint) emelkedtek. A kivitel értéke 1028 milliárd koronát tett ki, ami a teljes bevétel 82 százaléka - közölte a cseh autóipari szövetség Prágában.
jún. 28
9:45
Se energia, se pénz nincs rá – a gigavállalatok kiváltsága lett a zöld életmód (Forbes)
A nagyvállalati kör már aktívan foglalkozik a fenntarthatósággal, a közepes méretű és kisebb cégek azonban még nem tehetik meg, hogy a zöld gondolkodás jegyében alakítsák a költségvetésüket.
jún. 28
9:51
Remek hír érkezett a koronavírus-járványról (Menedzsment Fórum)
Az elmúlt egy héten senki nem halt meg, miközben mindössze 42 fertőzödtek meg.
jún. 28
9:57
Ha tud várjon a tankolással, higgye el, érdemes (Menedzsment Fórum)
A benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz pénteken.
jún. 28
9:57
Javul a hangulat, felpattantak a tőzsdék (Portfolio)
Tegnap egy jelentősebb emelkedést láttunk a tengerentúli tőzsdéken, miután több olyan gazdasági adat érkezett, amely meghaladta az elemzői várakozásokat, így enyhültek némileg azok a recessziós félelmek, amelyek az elmúlt napokban nyomás alatt tartották a tőzsdéket. Az amerikai piacokon látott felpattanás után az ázsiai tőzsdék is nagyrészt emelked
jún. 28
9:57
A magyar cégek több mint harmadánál nem volt meg a technológiai tudás a covidválság legyőzéséhez (Márkamonitor)
Azok a kis- és középvállalkozások (kkv-k), amelyekre a covidjárvány negatívan hatott, kevésbé nyitottak az informatikai projektekre, azok viszont, amelyek több It-rendszert használnak, nagyobb mértékben hajlanak azok továbbfejlesztésére – derül ki a Corvinus Egyetem kutatásából. A válság kezeléséhez szükséges technológiai tudás a vállalatok csaknem
jún. 28
9:57
Jelentősen visszaesett a burgonyatermesztés Hargita megyében (Magyar Mezőgazdaság)
Egyre kevesebb kistermelő foglalkozik burgonyatermesztéssel Hargita megyében, így jelentősen visszaesett a burgonyaföldek területe - közölte Ronfeld Zsolt, a Hargita megyei mezőgazdasági igazgatóság vezetője.
jún. 28
9:57
Meghaladta a stakelt ether mennyisége a kriptotőzsdéken tartott ether mennyiségét (BitcoinBázis)
Nemrégiben a befektetők áltak stakelt Ethereum (ETH) mennyisége meghaladta a centralizált tőzsdéken (mint Binance és Coinbase) tárolt ETH egyenleget. A
jún. 28
9:59
Úgy viszik a Teslákat a világ legnagyobb autópiacán, mint a cukrot (Portfolio)
A Tesla újabb rekord negyedévre készül Kínában, becslések szerint az április és június közötti időszakban 155 ezer autót ad el a cég, ami 13 százalékos növekedést jelent az első negyedévhez képest. Az amerikai autógyártó azonban egyre nagyobb versennyel néz szembe a helyi riválisok, például a BYD és az Aion részéről, ami a Tesla részesedésének csök
jún. 28
10:03
A GM szerint bevált az üzletek kötelező akcióztatása (Infostart)
A Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GM) közleményében azt írja, hogy a bolthálózatok mára már egymásra licitálva jelentik be a kedvezményeket.
jún. 28
10:03
Ha tankolnia kell, van miért várnia a hét végét (Privátbankár)
A benzin és a gázolaj is olcsóbb lesz pénteken.
jún. 28
10:03
A VDSZ támogatja a Fülöp-szigetekről érkező dolgozókat (HR Portál)
A szolgáltatás elsősorban a munkajogi, és emberi jogi segítségre terjed ki.
jún. 28
10:03
Kiderült, melyik értékesítőket válthatja le a mesterséges intelligencia egy szempillantás alatt (Portfolio)
Nincsenek könnyű helyzetben azok a hazai vállalkozások, amelyek fennmaradása, sikere jelentős mértékben az értékesítőik munkájának hatékonyságán múlik. A potenciális vevőkre zúduló információáradatban, élesedő versenyben kell megtalálniuk azokat a megoldásokat, módszereket, amelyekkel a meglévő ügyfelek megtartása, kiszolgálása mellett új megrendel
jún. 28
10:03
Lemond Varga Judit igazságügyi miniszter (Biztosító Magazin)
Varga Judit igazságügyi miniszter vezetheti a Fidesz listáját a 2024-es európai parlamenti (Ep-) választáson, ezért lemond posztjáról - írta szerdán a Magyar Nemzet.
jún. 28
10:03
Új intézkedések a szankciós infláció letörése érdekében (Demokrata)
Elindult a kötelező akciózás az üzletekben; az intézkedés jól működik és megtette hatását.
jún. 28
10:05
Egyre többen függnek rá az online szerencsejátékokra, betiltják a reklámozásukat a világ túloldalán (Portfolio)
Az ausztrál parlament egyik bizottsága az online szerencsejáték-hirdetések fokozatos megszüntetését javasolta, hogy legalább kis mértékben fékezze az utóbbi időben sok helyen elterjedt, rengeteg esetben függőséget okozó sportfogadásokat.
jún. 28
10:09
Túl van a válságon a cseh autóipar (Piac és Profit)
A cseh autógyárak és beszállítóik bevételei tavaly 12,7 százalékkal 1257 milliárd koronára (20 112 milliárd forint) emelkedtek. A kivitel értéke 1028 milliárd koronát tett ki, ami a teljes bevétel 82 százaléka – közölte a cseh autóipari szövetség szerdán Prágában.
jún. 28
10:09
Visszavonták a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást, de marad a zártan etetés (Adózóna)
A járványügyi helyzet kedvező alakulásának köszönhetően dr. Pásztor Szabolcs országos főállatorvos visszavonta a baromfik zártan tartására vonatkozó előírást. Fontos azonban, hogy továbbra is érvényben marad a zártan etetés és itatás kötelezettsége, a járványvédelmi minimum feltételek betartása pedig elengedhetetlen az újabb kitörés megelőzéséhez.
jún. 28
10:09
Súlyos dolog derült ki a COVID-szövődményekről: rengeteg magyar szenvedhet tőlük (Pénzcentrum)
Ha nem lép az orvostudomány, akkor talán örökre velünk marad a koronavírus, és az emberiség még éveikig szenvedhet tőle.
jún. 28
10:09
Új együttműködő csatlakozott a Mol műanyaghulladék-hasznosításához (Biztosító Magazin)
A Mol és a Lummus Technology együttműködik a műanyaghulladékok kémiai újrahasznosításában - közölte a Mol kedden az Mti-vel.
jún. 28
10:11
A belföldi utazók főként az akciós árakat és a SZÉP-kártyás fizetési lehetőséget keresik (Biztosító Magazin)
A belföldi utazók elsősorban az akciós árakat, csomagajánlatokat, az előleg fizetése nélküli foglalást és a Szép-kártyás fizetési lehetőséget keresik - közölte legfrissebb felmérése alapján a Szallas.hu kedden az Mti-vel.
jún. 28
10:15
Eszement drágák a repülőjegyek, még az iparági szakember is kiakadt (Portfolio)
Még az európai repülőterek magas rangú vezetője szerint is túl drágák a repjegyek, ezért felszólította a szabályozó hatóságokat, hogy vizsgálják meg azok árát – számol be a hírről a Financial Times.
jún. 28
10:15
Rendkívüli parlamenti ülést kezdeményezett a kormány jövő hétre (Biztosító Magazin)
Az Országgyűlés rendkívüli ülésének összehívását kezdeményezte a kormány a július 3. és július 7. közötti időszakra. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes erről szóló levele a parlamenti honlapon olvasható.
jún. 28
10:15
GFM: Új intézkedések jönnek az árak visszaszorítása érdekében (Növekedés)
A háborús és szankciós áremelkedés miatt megnövekedett élelmiszerárak visszaszorítása érdekében 2023. június 1-jén elindult a kötelező akciózás a kiskereskedelmi üzletekben; az intézkedés jól működik és megtette hatását, a bolthálózatok mára már egymásra licitálva jelentik be a kedvezményeket - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM)
jún. 28
10:15
Benyújtotta lemondását Kisfaludy László, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára (Szakmát Szerzek)
Benyújtotta lemondását Kisfaludy László, a Belügyminisztérium köznevelési helyettes államtitkára. A lemondás oka egyelőre nem ismert, de a Magyar Hang információi szerint a helyettes államtitkár felmondása már Orbán Viktor miniszterelnök elé került. Kisfaludy László Maruzsa Zoltán köznevelésért felelős államtitkár helyettese volt. Pályáját 1999-ben
jún. 28
10:17
Értéknek tekintik a cégvezetők a fenntarthatóságot a K&H; Bank felmérése szerint (Biztosító Magazin)
A cégvezetők jelentős része értéknek tekinti a fenntartható működést, nem csupán költségként veszi figyelembe - közölte a K&H kedden az Mti-vel.
jún. 28
10:21
Aratás idején: akár szép is lehetne a gazdák élete, de nem lesz (Agroinform)
Nagy hozamokat ígér a gabona, de idén ez az előny lehet, hogy hátránnyá válik a magas költségek, az alacsony árak és a bedugult piac miatt.

Keresés